ICHIRUKIFAN.GP__ version #23. (c) the 1st hungarian IchiRuki fan site . *  XMAS EDITION. *
Tartalom
Minden a kórházban kezdődött

                                                                  

Az egész úgy kezdődött, hogy apám úgy döntött átszervezi a kórházat. Megnőtt az igény néhány szakorvosra és egy modernebb kórházra. Yuzu és Karin továbbra is a recepciót vállalták zsebpénz kiegészítésként.


Felvett hat nővért és néhány orvost. Egy sebészt, egy nőgyógyászt, egy fogorvost, 1 laboratóriumi orvost és egy általános orvost.


A kórházban is át lett építve minden. A földszinten egy recepció, egy kisebb labor, modern váróterem és három orvosi rendelő található. Míg az emeleten nővér szoba, orvosi pihenő, egy kisebb elfekvő hat ággyal, műtő, tárgyaló, váróterem, gipszelő és három orvosi szoba. Plazma képernyős tévéken jelenik meg a behívottak száma és az ajtó ahová menniük kell. Tehát rettenetesen modern lett minden.
 

Már első nap összebarátkoztam Renjivel, a sebésszel. A többiek még elégé tartanak tőlem, mint helyettes vezetőtől, de azért lassan feloldanak. Rengeteg az új betegünk. Sajnos még nem megy minden zökkenőmentesen, két orvos még meg sem érkezett. Az egyik pont az, akiben váltóban leszek. Állítólag másodállása van, és onnan még nem tud elszabadulni. Itt heti három napot lesz, mindig délelőtt.

 

Renji ismeri, bár még nem tudom honnan, titkolja. Igazából egy gyors bemutatkozáson kívül nem is fogom nagyon látni, de ez nem is érdekel. Végre több lesz a szabadidőm. Nagyon nehéz orvosként magánéletet teremteni. Már vagy egy hete nem is voltam otthon. Annak idején, amikor apám felajánlotta, hogy segítsek be a családi vállalkozásba még csak zöldfülű középiskolás voltam. Nem is érdekelt igazából. Ma pedig itt vagyok és minden áldott nap beteg felnőtteket vizsgálgatok és vágok jó pofát ehhez. Igen, utálom a munkám, de elfogadom, mert segítek vele a családomnak.
 

Egyik nap pedig besétált egy rendőrnő. Szépen lassan szokásos rendőr hacukában. Sötétkék ing, nadrág, sapi és egy elengedhetetlen napszemüveg, oldalt gumibot, fegyver és a többi szar.
 

- Segíthetek? - mentem oda.
 

- Igen. Rukia vagyok. - nevet és leveszi a sapiját meg a szemüveget. - A helyettesed.
 

Én csak bámulok és végig nézek rajta tetőtől talpig. Mi a franc?
 

- Talán üljünk le az irodában.
 

Felmegyünk és leülünk. Ő elkezdi kigombolni az ingjét. Jézusom, most elkezd vetkőzni?
Aztán meglátom, hogy alatta van egy fehér top. Hűha, ez a nő dögös.

 

- Komolyan rendőrként akarsz itt dolgozni? - támadom le.
 

- Unom már. Ha már elvégeztem az orvosit, miért ne lehetne másod állásom?
 

 

- Biztos, hogy belefér az idődbe?
 

- Hát persze, heti három nap itt délelőtt, heti három ott.
 

- Rendben, te tudod, de itt tényleg helyt kell állnod. Nem léphetsz le előbb, ha még van beteged csak mert menned kell járőrözni.
 

- Én nem vagyok járőr. - néz rám bambán- Nyomozó vagyok, csak szeretem a ruhám. A civil ruha túl gyorsan bemocskolódna.
 

- Aha, értem, tehát hullákat vizsgálsz, majd bejössz ide az élőket fogdosni. - úristen, ez a nő hülye és munkamániás is. - Ez nem hiszem, hogy fog működni.
 

- Rendben, de az apád már felvett. Úgyhogy ideje lelépni nagypapi, úgysem bírod az igát. - nevet és felpattan.
 

Követem, az orvosi pihenő felé megy. Elkezd vetkőzni. Elfordulok.
 

- Nem beszélhetsz így velem!  A felettesed vagyok!
 

- Ugyan már. – feleli.
 

Megfordulok mérgembe és épp veszi a nadrágját. Egy nagyon helyes csipkés bugyi van rajta, zavarba jövök, és inkább kimegyek. Amikor kijön egy zöld orvosi ruha és egy fehér köpeny van rajta, a haját is összefogta. Most teljesen átlagos orvos kinézetű.
 

- Kezdem is a rendelést.
 

- Még nem fejeztem be.
 

- Figyelj, nem érdekel, amit mondasz. Az én életem, azt csinálok, amit akarok. Nem vagy az apám.
 

Igaza van. Amúgy is, mit érdekel engem? A lényeg, hogy ellássa a betegeket.

 

Egy hónap múlva épp szünetem van, amikor hallom a nővéreket pletykálni.
 

- És találkoztál már Kuchiki doktornővel? Te, hogy milyen laza. Pillanatok alatt ellátja a betegeit. Nála sosincs túlóra.
 

- Ne is mond. Állítólag van valami veszélyes munkája emellett.
 

- Mesélte. Meg a hobbiját. Képzeld, ejtőernyőzik.
 

- Jézusom. Ez a nő biztos csak az izgalmaknak él. Vajon mikor pihen?
 

- Nem tudom, szerinted van pasija ilyen élet mellett?
 

- Nem hiszem. Elégé nehéz lehet vele tartani az iramot.
 

Ejtőernyő mi? Ezen nevetnem kell. Aznap azonban Rukia túlórázott. Jött egy beteg, akinek egy komoly sérülése volt. Műteni kellett. Már két órája műtötte állítólag, így hát bemosakodtam és bementem.


- Szia, mi a helyzet? – kérdeztem.


- A helyzet nem túl jó, kétszer leállt a légzése, egyszer a szívverése. Bal tüdővérzés májsérüléssel. Meglőtték.


- Segítek.
 

Odaléptem hozzá és mindent megtettem, hogy megkönnyítsem a dolgát. Egy óra múlva azonban a beteg meghalt.


- Nem a te hibád. - mondtam odakint mosakodás közben
 

- Tudom. Csak sajnálom a dolgot.
 

Odakint elmondta a rokonoknak. Sírtak persze, de ott maradt velük, így átvettem a rendelést. Mindenki morgott, így elnézést kértem már a váróban és elmondtam, hogy nagyon komoly műtét volt. Nem részleteztem.
 

Rukia nem ment el azonban. Bejött, elhúzta a térelválasztó függönyt és segített ellátni a betegeket. Este nyolcra végeztünk. Nála volt az utolsó beteg, egy kismama, aki nem érezte a kicsit egy ideje. Többet nem tehettünk annál, hogy adunk másnapra időpontot sürgősségi nőgyógyászati ellátásra és vérvételre.


- Nehéz nap volt- mondta Rukia átöltözködés közben a pihenőben


- Igen. - lekaptam a felsőm, mivel undorítóan koszos volt és kerestem valami váltó pólót a szekrényemben.
 

- Mit szólnál hozzá, ha kajálnánk valamit valami gyorsétteremben? - ajánlotta
 

- Héj ez jó ötlet, nem is tudom mikor ettem utoljára.
 

Mikor végre kész voltam kimentem és abban a percben le is esett az állam. Rukia egy kis nyári ruhában és kardigánban volt egy magas sarkúval. Nyoma sem volt annak a nőnek, aki olyan vagány volt. Egy ártatlan kis copfos teremtés állt előttem most.


- Csinos vagy. - mondtam mosolyogva


Ő visszamosolygott és elindultunk a legközelebbi gyorsétterem felé. Ez pont a KFC volt.
Rendeltünk egyből 4 vödörnyi kaját. Baromira kajásak voltunk. Azt hittem úgy eszik majd mint egy kismalac, de helyette teljesen kulturáltan és lassan nyamogott egy csirkemellet.


- Nem szeretem a combot. Nem kéred?
 

- Én meg a mellet. - mosolyogtam
 

Elosztoztunk és folytattuk a gyomrunk megtöltését. A végén ittunk egy- egy pohár kólát és beszélgettünk.
 

- Miért vagy rendőr?
 

- Szeretem. Maga az orvoslás unalmas.
 

- Nem érzed, hogy kicsit veszélyes életet élsz?
 

- És te nem érzed, hogy kicsit unalmasat? Tudsz majd mesélni az unokáidnak, hogy milyen jó fiatal korod volt? Az izgalmakról?
 

- Nem. - feleltem őszintén mosolyogva- De mikor lesz neked családod? Az, azért fontosabb számomra.
 

Rukia rám nézett a hatalmas kék szemeivel.
 

- Majd ha megtalálom azt az embert, akivel szívesen alapítanék családot.
 

- Tehát szingli vagy. Ezért az infóért ölnének a nővérek. - nevetet, ő is
 

- Tudom, hogy pletykálnak rólam, de nem érdekel.
 

Másnap a reggeli újságban láttam Rukia arcát. Valami sorozat gyilkost buktatott le, kitűntetést kapott érte. Előbb bementem, hogy gratuláljak. Még kávét is vittem neki.
 

Bekopogtam, de nem volt ott. Rögtön a pihenő felé vettem az irányt. Résnyire nyitva volt, nem tévedtem bent volt. Renjivel.
 

- És mit szólsz a főnök fiához?
 

- Szerintem jó fej- mondta Ru
 

- Ja, nagyon, de úgy értetem, hogy pasinak. Byakuya unja, hogy folyton az adrenalinnak élsz.
 

- Hagyjál már Renji. Pont te mondod? Ittas vezetés és társai?
 

- Héj! Halkabban. Nem akarom, hogy tudják.
 

Hm, ittas vezetés, igazából nem lepett meg.
 

- Dolgozni mész?
 

- Nem, gondoltam meglepem Ichit és ha már ott vagyok, kérek szabadságot egy napra.
 

- Ejtőernyőzés vagy hegyi túra?
 

- Hegyi túra.
 

- Sosem fogsz megváltozni.
 

- Ez nem igaz. Ma felmondtam a rendőrségen.
 

- Mi van? - hallottam Renji hangjából a meglepődöttséget
 

- Felmondtam. Tegnap lezártuk a nagy ügyem, így nem volt nehéz.
 

- De miért?
 

- Azt hiszem megtaláltam életem szerelmét. - felelete halkan
 

- Ezért vonulsz el a hegyekbe gondolkodni?
 

- Igen.
 

- És ki a szerencsés?
 

- Nem mondom meg, bleeee. - nevetett
 

Benyitottam.
 

- Sziasztok!
 

- Hát te is betaláltál? - kérdezte Renji
 

- Még korábban is jöttem. - mosolyogtam
 

Rukia csak mosolygott rám.
 

- Hallom szabit akarsz. - csúszott ki a számon, mire ő teljesen meglepődik. - A nővérek. - mentem, ami menthető.
 

- Ebben a kórházban a falak papírból vannak. - nevet
 

- Nekem mennem kell, lesz egy kisebb műtét most. Szevasztok. - mondja Renji
 

- Szia. - köszönünk egyszerre.
 

Nem lesz semmi műtét, csak le akart lépni. Tudom jól. Viszont nem zavar, hosszú percekig nézzük egymást. Rukia ma gyönyörű. Szépen begöndörítette a haját és csak laza farmert meg pulcsit vett fel. Tetszik ez a sokszínűség. Mellette igazán nem lehet unatkozni, szikrázó személyiség.
Végül odalépek, neki nyomom a szekrénynek és megcsókolom.

 

- Azt hittem már soha nem teszed meg… - suttogja
 

- Fogd be. – mondom, és újra megcsókolom- Tökéletes vagy.
 

Ő felnevetett és megölelt a nyakamnál.


- Már az első percben éreztem, hogy vonzódsz hozzám. - mondja
 

- Nehéz lett volna eltitkolni.
 

Ekkor kezdődött el a kapcsolatunk. Most itt fekszem mellette négy évvel később a pihenőben, mind a ketten hulla fáradtak vagyunk, de boldogok. Azt hiszem ez a tökéletes élet számomra. Ideje tovább lépni a kapcsolatunkban, magasabb szintre emelni a közeljövőben. Rámosolygok, átölelem és el is alszunk.

     
HelloHello. :)

Köszöntünk Téged Magyarország ELSŐ (nem mellesleg legnagyobb) IchiRuki rajongói oldalán! Ha már itt vagy, alaposan nézzél körül ;) Tartalmas és igényes kis weboldallal van dolgod ;) Ha megtetszett, gyere vissza akár minden nap, mi örülünk neked! A Chatben beszélgethetsz, hisz remek kis közösségünk van:) Ha elég fanatikusnak érzed magad, akkor napjában többször látogass ^w^
Rajongóknak FanClub is van, Antisoknak meg takarodó innen XD

Üdvözlettel a szerkesztők:
BakaNeko, Ruki, Kuchiki-san & Bleach22

 

     
Navigation
Főoldal
Érvek
Bleach
Kubo Tite
Ficek
Doujinshi
Extra
VK RK PK
Díjak

 

     
Chat

Nem hírdetünk, nem kérünk szavazást! IH-sok és antisok nem pampognak ;P

 

 
 
 
 
 
 

 

 

     
Jelentkezz be^^
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
IchiRuki Fans:)
Indulás: 2009-08-16
     

 

Oldal cuccok

"Rukia, I love you"

Link us:

Legfőbb társoldalak <3



Meghívásos!

Elit oldalak:
[asako] [betty&chriss] [tomka] [
sirius]  [ren] [naruto-hun] [NajouaMusic] [zsu-chan x3] [-Akatsuki] [Gem] [natsu.GP] [Aqene] [kera] [doma] [MJ fan site] [UlquiHime] [INUYASHA]

» Próbálkozhatsz, de nem
biztos, hogy bekerülsz!:P

Top Affik

[x][x][x][x][x][x]
Ide mindenki kikerül aki jelentkezik :D

Buttoncserék [KATT]

Eredmények

~2009. szept. 7.

Az édes szerver törölte, de voltunk mi 2. helyen a toplistában 2009-ben. Majd szerünk új helyezést, és azt idetesszük XD
+ Ugyanide 2009. okt. 24.-én, Keiko ajánlásával kerültünk ki^^ [×]

 2010. 11. 28. Egy ideje már a Google első helyén vagyunk, de a mai napon ki is teszem az oldalra :)

 

     
Site Info

Admin: BakaNeko, Ruki, Kuchiki-san, Bleach22
Design: Ruki
Alap CSS: x
Írók: Adminok és látogatók
Fordítók: Adminok és látogatók
Weboldal megalakult: 2008. aug. 6.
Weboldal átköltözött gp-re.: 2009. aug. 16.
Zárás: S O H A :)
Mail: [x]
Az oldalt bármely felbontásban és böngészőben megtekintheted:D

 


 

     
Kaptuk *___*

Köszi Aikane *-*

>>Több kitüntetés *-*

 

 

     

           

 

 

Tartalom

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.