4.fejezet

Rukia végül úgy döntött, hogy 1 hónapot itt tölt nálunk. Igyekszem neki sokat segíteni, de mindig összeveszünk valamin.
-Ichigo hányszor mondjam el, hogy csak 3 percig melegítsd a tápszert? - üvöltötte, miközben a kicsi sírt a kezében.
-Már mondtam, hogy csak 3 percig volt bent bazdmeg!
Ilyesmi vitáink voltak mindig és ezután rendszerint nem beszéltünk napokig. Ő fáradt volt, én pedig hát őszintén megmondva türelmetlen és kanos. Folyton félmeztelenül mászkált és csodálkozik. Pont emiatt a probléma miatt próbáltam barátnőt keresni, de amint megtudták, hogy van egy lányom inkább nem találkoztak velem többet. Ma este is vita közben egy randira készülök, Rukia persze folyton betesz nekem. Mindig megkér valamire, hogy ne készüljek el időben. Mintha direkt csinálná. Imádom a lányom, de az anyja az agyamra megy most már. Az utolsó szép emlékem vele az a bizonyos este ,amikor rám nézett mosolyogva majd megcsókolt, akkor tényleg nagyon édes volt. Senki nem tudott volna neki ellenállni. Utána történt meg a dolog, aminek Hisanát köszönthetjük. Amióta tudja, hogy terhes, szívja a vérem, de én is az övét. Tudom mennyire zavarja, hogy mindenféle nőkkel találkozgatok, bár megjegyezném, hogy magának köszönheti.
-Már megint elmész? - kérdezi halkan, mintha szomorú lenne.
-Igen, Sennával randizok.
-A kórházból?
-Igen.
-Miért pont vele? Ő utál engem, tehát tuti nem fog összejönni. Foylton senkinek és bénának állít be, nagyon felhúz vele mindig.
-Rukia, néha én is utállak. - felelem rá sem nézve.
Nem válaszol. Nem is foglalkozok vele, ez most igazából jól esett.
Sennát vacsorázni vittem, majd hazakísértem, pedig vagy 1 órányi sétára lakik, de nem volt hiába a dolog. Behívott és ott töltöttem az estét. Együtt mentünk  a kórházhoz vissza reggel, ő dolgozni, én vigyázni a kicsire, mert Rukia dokihoz megy. Már megint, folyton oda megy. Lehet összeszedett valami csávót. Mondjuk ha ezt megtudom kitekerem a nyakát. Basszus van egy lánya, mit akar már? Kicsit késtem, de tényleg csak 10-15 percet, simán belefért még.
-Hol voltál?! - üvölti le a fejem, amint belépek.
Kezdődik.
-Bazdmeg csak 10 percet késtem és máris üvöltesz! Elegem van belőled, menj el feliratni valami nyugtatótt, mert ez nem állapot!
De mire befejeztem volna már becsapta az ajtót és elrohant. A kishölgy épp pihent, nagyon édes volt. Délig fel sem kelt, nagyon nyugodt baba volt. Délben megetetem tápszerrel, majd játszottunk a szőnyegén, amit tőlem kapott. Délután 3-kor még sehol sem volt az anyja, így kimentünk sétálni. Mindent szépen bepakoltam és elindultam a folyó felé lévő parkba. Azt se tudom mióta jöttünk, de megláttam Rukiát ülve az egyik padon. Eléggé levolt törve,í gy odamentünk. Ráköszöntem, amikor kicsit közelebb értünk.
-Szia.
-Sziasztok. - válaszolta ránk mosolyogva. - Hát ti? - máris felvette a pici játékát és bábozott neki.
-Mivel nem voltál sehol eljöttünk sétálni.
-Bocsi. - leültem mellé a padra
-Mi volt a dokinál?
A kérdésem meglepi, de aztán lazán odaveti a választ.
-Semmi különös. Induljunk haza.
Amikor feláll megpillantom a táskájából kilógó lelet tömeget. Nem tettem szóvá, most nagyon jól elbeszélgettünk. Senna pont kilépett a kórházból, amikor hazaértünk, így odamentem neki köszönni. Amikor megpusziltam láttam fél szemmel, hogy Rukia néz, majd bemegy. Gondoltam itthon maradok ma, de ha már így állunk, akkor elmegyek Sennával kávézni. Egy kis cukrászdát választottunk. Rendeltünk egy tortát és egy tejes kávét. Elbeszélgettük az időt, de azért hazakísértem és maradtam egy picit. Estefelé elindultam haza, mivel Rukiának szüksége van rám. Ma én vagyok a soros a váltó éjszakázásból. Megfürdettem a csöppséget, olvastam neki, majd elringattam. Mire végeztem este 8 volt, de Rukia így is befoglalva az ágyam aludt. Igazából amióta itt van én egy matracon alszom a szekrény előtt.