ICHIRUKIFAN.GP__ version #23. (c) the 1st hungarian IchiRuki fan site . *  XMAS EDITION. *
Tartalom
Házasság

4.fejezet

Visszament az Emberek Világába. Mire felkeltem már rég elment, az egyik szolgálólány mondta. Megint a munkába temetkeztem; bevetésekre, kutatómunka segítségre jártam. Hol ezt, hol azt csináltam.
Fel sem tűnt, hogy még férjnél vagyok. Már vagy 2 hónapja ment el és kötve hiszem, hogy a közeljövőben hazajön. Néha elmentem találkozni a barátaimmal, de valahogy egyik sem volt a régi, kérdezgettek Ichigoról, meg mindenféle vele kapcsoaltos dolgokról dumáltak. Állítólag a férjem komoly harcokat vív a Lelkek Világáért. Ez azért dicséretes. Attól még egy szar alak.

Most már 3 hónapja is, hogy elment. Állítólag ma érkezik haza. Pont 3 hónap után. Ott akarok lenni, amikor belép a kapun, ezért jó korán elindulok.
Reggel 7 és a kapu kinyílik. Ichigo és a barátai megjelennek. Mindenki gratulál neki, örömmel fogadják. Meglát, végig néz rajtam és csak néz. Aztán hirtelen felémindul, majd megölel, de olyan szorosan mint még soha. Puszilgatja a fejem és simogatja a hátam. Én meg, mintha mi sem történt volna 3 hónappal ezelőt odabujok hozzá, mint egy kiscica és már sírok is.
- Kérlek ne sírj. - Morogja a hajamba.
- Hiányoztál. - Rázendítek jobban. - Nagyon aggódtam.
- Mostmár itt vagyok. Hazajöttem, mert még van egy lezáratlan procjektünk.
- Mostmár nincs. - Mosolygok rá őszintén.
Ő csak bámul, majd hirtelen elenged.
- Áruld el nekem, hogy hogy a francba tudtál teherbe esni tőlem, úgyhogy nem voltam itthon.
Leesett a pofám, most meg gyanúsít, pont ő!
- Hát úgy, te szemét, hogy nem most történt!
- Hanem?
- A 3. hónapban vagyok.
- Óh, és hol a hasad? - Bökdös nevetve, mire én lecsapom.
Morogva indulunk meg hazafelé.
- Tehát még 6 hónap és elválhatnánk. - Mondja nyugodtan a gyönyörű cseresznyefáknál
Ránézek és nem értem mirét mondja ezt, majd leesik. Orihime. Eddig nem foglalkoztam a bajainkkal, csak aggódtam. Talán még bele is szerettem kicsikét. Most, hogy visszatért rögtön eszembe jutott a sok rossz.
- El is fogunk. - Mondom.
Erre már nem mond semmit. Talán örül neki. Este azonban  kivette a kezemből a könyvet és közölte:
- Szerintem szexeljünk. - Majd csak bámult a képembe.
- Szerintem meg ne.
- Tudom, hogy kívánós vagy. Ráadásul sokáig távol voltam. Lehetnél kicsit kedvesebb. - Mondja könyökölve.
- Elvégeztük a dolgunk, innentől nem tartozok neked semmivel. - Bárcsak azt mondaná, hogy én vagyok a mindene és Hime semmit nem jelent.
- Egy egészen kicsikét sem gondoltál rám míg elvoltam? - Felült, tehát mérges lett.
- De. Aggódtam.
- Nekem te hiányoztál is. Sokat gondoltam rád odaát. -Erre felkapom a fejem és látom, hogy mennyire őszintén mondta.
- Rendben.
- Rukia én csak azt próbálom elmondani, hogy nem vagy közömbös nekem. - Feleli a tarkóját vakarva
- Hm?
- Egészen megszerettelek ez alatt a pár hónap alatt.
- Most azt akarod elmondani, hogy szerelmes vagy belém? - Kérdezem mosolyogva.
-Hát...igen. - Feleli a szemembe nézve.
-Ichigo te aljas! - Hozzá vágom a párnát és sírva elrohanok.
Hát midnenre képes, hogy szexhez jusson. Ez egy nyomorék. Tudok a szeretőjéről és még azt állítja, hogy szeret. Bárcsak igaz lehetne, de amit akkor láttam délelőtt, az magáért beszélt.
Kopognak a vendégszoba ajtaján, majd benyit.
- Elmondanád, mi bajod?
Most vagy soha!
- Tudok Himéről.
Ő ledöbben és csak néz.
- Ezt beszéljük meg.
- Nem akarom, láttam mit csináltok. A bálon is amit műveltetek kész gyalázat volt. Nekünk nincs miről beszélnünk.
- Rukia, kérlek hallgass végig. Hime nem a szeretőm. Egyszer megpróbált megcsókolni, de meg....
- Elég Kurosaki kapitány. Kérem hagyja el a szobám.
- De én tényleg nem csallak meg te hülye!
Na jó, most én fogok elmenni! Becsomagoltam, szinte fél óra alatt, amíg ő magyaráz és követ, rázogat és kiabál velem, de nem figyelek rá. Engem csak hagyjon békén.
- Ichigo...
- Mondjad. - Nézz rám szomorúan.
- Utállak és azt is amit velem tettél.
Ezzel kiléptem az ajtón és a szakadó esőbe elsétáltam. Persze jött utánam, de nem talált, a lámpák kiégtek. Hazasétáltam. Haza haza, a Kuchiki klánhoz. Beléptem agyonázva, a köpenyem levettem és máris ott volt egy szolgáló, hogy törölközőt nyújtson. Elvette a csomagom és felvitte.
- Rukia, mit keresel itthon? - Kérdezte a bátyám.
- Elválok. - Feleltem határozottan és elsétáltam jobbra a szobám felé.
Nem kérdezett semmit, nem is mondott semmit. Ő mindig megért, ha határozott vagyok.
5 napig ki se dugtam az orrom a szobámból. Hallottam, hogy Ichigo többször is keresett, de nem engedték be. Senkit nem engedtek be. Főleg fákat metszettem, halakat etettem, virágokat szedtem az ebédlő asztalra. Elvonultam a magam kis világába és szépen lassan betöltöttem az 4. hónapot.
Egyik nap viszont bementem a belvárosba, Ukitake kapitányhoz segíteni papírokat aláírni. Amióta kitudódott a baba nem kell mást csinálnom. Beléptem az irodába és ott ült Ichigo. Felnézett.
- Tudtam, hogy egyszer eljösz. -Megnézte távolról a hasam, mely elég szép gömbölyded most már. - Beszélnünk kell.
- Én nem akarok veled beszélgetni. - Elfoglaltam a helyem az asztalomnál és kezdtem is a munkát.
- Hime és köztem nincs semmi, az csak az ő próbálkozásai voltak. Elakartam simítani a tudtod nélkül Rukia. Ne légy ilyen buta. Költözz haza és élvezzük ki a szerelmünk. - Felnéztem és láttam, hogy oldalra néz és elpirul kicsit
- A válaszom nem. - A hangom határozott volt és pont olyan mint Byakuyáé szokott lenni.
- Ezt neked hoztam az Emberek Világából pár hónapja. Az első utazásomkor házasként. - Lerakott egy kis dobozt az asztalomra. Nem bírtam ki, felé nyúltam és kinyitottam. Egy gyűrű volt benne, egy gyémánt gyűrű, csodaszép volt, de nem értem miért adja ezt most oda.
- Igazi gyűrű, nem csak közhely és kötelességből adott. Egy ilyet érdemelnél. A tökéletes pillanatra vágytam, hogy odaadjam neked. Nézd meg a feliratot a belsejében.
„Rukiának,az életemnek.”
Állt benne dőlt betűkkel. Nagyon szép volt, kifejezetten megható.
- Miért nem szóltál, hogy Hime szerelmes beléd?
- Felfújtad volna.
- Esküszöl, hogy köztetek semmi nincs?
- Hát persze, kérdezd meg őt is akár.
- Mielőtt azt hiszed, nem a gyűrű győzőtt meg, hanem az írás. Ez a 3 szó többet jelent minden drága ékszernél számomra.
- Sajnálom ha megbántotalak.
Hazaköltöztem.Ichigo körbe rajongott, főleg amikor közeledett a szülés. Bármelyik pillanatban megszülhetek, úgyhogy itt van velem. Igyekszik enyhíteni a szenvedésem a súlyom miatt. Egyik reggel pedig végre beindul a szülés. Nagy kínok között próbálom kitolni ezt a kis golyót. Közben mindenki szurkol értem odakint. De valami nincs rendben magzatszurok és vér van a bába kezén. Hát menten elájulok! Viszont a 4. osztag 6 tisztje, aki hivatalos bába folyamatosna mondogatja, hogy nagy levegőt majd nyomjak és húzza a gyereket. Vajon mi történhetett?
- Jól van? - Kérdezem kimerülve, de a bába arca nem erről árulkodott. Nagy baj történhetett.
Istenem elbukok mint halálisten, mint testvér, mint feleség és msot még anyaként is?!
 Fájdalmas órák múlnak el, mire végre kicsuszan a baba, de nem sír fel. Nem kérleli a mamáját, nem éhezik a mamája szeretetére. Csak fekszik, lilán és homályos a tekintete. A bába próbálja újraéleszteni, de kevés sikerrel. Sírásba török ki és próbálok neki segíteni. Nem sikerül neki, így hát szomorúan közli a hírt és a kezembe adja.
 Bökdösöm a pici testet, ezt a pici lelket a hasán, a mellkasánál, simizem az arcocskájat, majd hirtelen mikor véletlen erősebbet nyomok a mellkasán a pici szájából valami sárgás folyadék folyik ki. A bába kiveszi a kezemből és folytatja az újraélesztést. Sikerül neki! A pöttömke felsír és beront az apja. Mögötte pedig a nagy banda.
- Szia,hogy vagy? Milyen volt? - Záporoztak az ehhez hasonló kérdések.

Orihime az utobbi időben rengeteget segített és beszélgettünk is a múltról. Mostmár annyira nem haragszom rá, kezdem kedvelni. Ő imád babázni, így rengeteg hasznos infóval látott el.
Renji elkezdett végre randizni valami nővel, eddig állítólag jól alakul nekik.
Ishida és Chad, hát ők megmaradtak maguk valónak.
Ikkaku és Kira komolyabb munkát lát el.
Byakuya és a Kuchiki klán elégedett és büszke.
És persze Ichigo,az én Ichigom boldog apa és férj.
Én pedig végre boldog vagyok ezzel a „barom” bandával a nyakamon.

     
HelloHello. :)

Köszöntünk Téged Magyarország ELSŐ (nem mellesleg legnagyobb) IchiRuki rajongói oldalán! Ha már itt vagy, alaposan nézzél körül ;) Tartalmas és igényes kis weboldallal van dolgod ;) Ha megtetszett, gyere vissza akár minden nap, mi örülünk neked! A Chatben beszélgethetsz, hisz remek kis közösségünk van:) Ha elég fanatikusnak érzed magad, akkor napjában többször látogass ^w^
Rajongóknak FanClub is van, Antisoknak meg takarodó innen XD

Üdvözlettel a szerkesztők:
BakaNeko, Ruki, Kuchiki-san & Bleach22

 

     
Navigation
Főoldal
Érvek
Bleach
Kubo Tite
Ficek
Doujinshi
Extra
VK RK PK
Díjak

 

     
Chat

Nem hírdetünk, nem kérünk szavazást! IH-sok és antisok nem pampognak ;P

 

 
 
 
 
 
 

 

 

     
Jelentkezz be^^
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
IchiRuki Fans:)
Indulás: 2009-08-16
     

 

Oldal cuccok

"Rukia, I love you"

Link us:

Legfőbb társoldalak <3



Meghívásos!

Elit oldalak:
[asako] [betty&chriss] [tomka] [
sirius]  [ren] [naruto-hun] [NajouaMusic] [zsu-chan x3] [-Akatsuki] [Gem] [natsu.GP] [Aqene] [kera] [doma] [MJ fan site] [UlquiHime] [INUYASHA]

» Próbálkozhatsz, de nem
biztos, hogy bekerülsz!:P

Top Affik

[x][x][x][x][x][x]
Ide mindenki kikerül aki jelentkezik :D

Buttoncserék [KATT]

Eredmények

~2009. szept. 7.

Az édes szerver törölte, de voltunk mi 2. helyen a toplistában 2009-ben. Majd szerünk új helyezést, és azt idetesszük XD
+ Ugyanide 2009. okt. 24.-én, Keiko ajánlásával kerültünk ki^^ [×]

 2010. 11. 28. Egy ideje már a Google első helyén vagyunk, de a mai napon ki is teszem az oldalra :)

 

     
Site Info

Admin: BakaNeko, Ruki, Kuchiki-san, Bleach22
Design: Ruki
Alap CSS: x
Írók: Adminok és látogatók
Fordítók: Adminok és látogatók
Weboldal megalakult: 2008. aug. 6.
Weboldal átköltözött gp-re.: 2009. aug. 16.
Zárás: S O H A :)
Mail: [x]
Az oldalt bármely felbontásban és böngészőben megtekintheted:D

 


 

     
Kaptuk *___*

Köszi Aikane *-*

>>Több kitüntetés *-*

 

 

     

           

 

 

Tartalom

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre