2. fejezet

Hajnalban egyedül ébredtem. Elmentem készülődni, majd elindultam egy kis kutatói túrára a kapitányommal. Ichigo velem szemben jött az utcán. Csak elment mellettem, rám se nézett. Komolyan ez vár rám?
- Jó reggelt! - Köszöntem hangosan.
- Kuchiki! A mai túra Abarai hadnagyal lesz, sajnos nem vagyok túl jól megint.
Rámosolyogtam Ukitake kapitányra és jobbulást kívántam. Renjit sehol sem találtam. Mindenfelé kerestem, de mintha a föld nyelte volna el. Bár igyekeztem elkerülni Ichigot, de valahogy az a sejtésem támadt, hogy Renji vele van, vagy legalábbis felé. Túl jó haverok lettek. Megérkeztem az irodájukhoz.
- Hát itt vagyok.. - sóhajtottam
Benéztem és el is képedtem. Ichigo és az a nagy mellű lány csókoloztak. Elfuttotam és csak bolyongtam a gondolataimba merülve.
„Vajon ez mi volt? Tényleg azt láttam? Tehát Kurosaki kapitánynál ez így működik? Este egyikkel, nappal másikkal...” Egy könnycsepp gurult végig az arcomon. „Most meg miért sírok?”
Valaki megfogta a vállam, ijedtemben letöröltem a könnyeket és hátra fordultam. Renji vizslató szemeivel találtam szemben magam.
- Rukia. Mi a baj?
- Semmi, csak egy hülye porszem. Nem bírom a szelet.
Kínos két perces csönd. Tuti tudja, hogy hazudok.
- Értem, a szelet....és mesélj, hogy vagy? Tetszik a házas élet? - Kérdezte apró kis mosollyal.
- Nem olyan rossz, mint vártam.
- Te jössz a bálba idén? Állítólag nagy buli lesz. Már vettem néhány jegyet, páran ott leszünk a szakés bandából.
- Bál? Mikor?
- Ichigo nem mondta? Pedig ő is két jegyet vett... - Vakargatta állát elgondolkodva. Tehát két jegy, nyílván a kis cicájának szánja az egyiket. Ezt a szégyent, a bátyám tuti ki fog tagadni. Kudarcot vallok halálistenként, testvérként és most még feleségként is. Renji magyarázott ott nekem, de fogalmam sincs miről. Csak dumált és dumált.
- Tehát jössz? - Kérdezte hirtelen.
- Izé, persze! - Vágtam rá.
- Biztos, hogy minden rendben? - Kérdezte.
- Igen Renji. Induljunk a küldetésre!
Pár óra alatt összeszedtünk különböző lélekenergia részecskéket és gyógynövényeket Ukitake kapitánynak. Nem akartam hazamenni Ichigohoz, így hát elindultam Byakuyához.
- Üdv Nii-sama!
- Szia Rukia. Mit keresel itt?
Nem vártam ilyen „kedves” fogadtatást.
- Szerettem volna összeszedni néhány holmim. - Hazudtam. Nagyon féltem a bátyámtól, amikor ilyen elgondolkodó hangulatban zavartam meg.
- Rendben. Tudod, merre a szobád.
Elindultam a valahai szobám felé. Mikor beléptem megcsapot az ismerős illat. Cseresznyevirág, tehát Byakuya itt járt. Biztos neki is új ez az egész. Egy kis szütyőbe bedobáltam a legszebb emlékeim és néhány itt maradt ruhám. Megittunk egy teát a bátyámmal, néha még beszélgettünk is egy-két szót. Őszintén megnyugtatott, hogy egyáltalán a közelemben van, de ideje menni. Sötétedik és mindenki rossz szemmel nézi, ha egy újdonsült feleség késő este jár haza. Megvetik.
Hazaindultam és egy rohadt órát gyalogoltam szakadó esőben. A villámlépést nem használhattam, mert túl meredek és csúszos a domb esőben. Otthon persze nem várt senki örömmel. Ichigo tombolt.
- Az én házamban hétkor van a vacsora! Elvárom, hogy addigra hazaérj! - Mondta morcin.
- Sajnálom, a bátyámnál voltam.
- Na persze, a bátyádnál. Azt hiszed, nem tudom milyen pletykák terjengenek rólad?
- Te-tessék? Miről beszélsz? - Kérdeztem meglepődve. Rólam? Pletykák?
- Kuchiki Rukia és Abarai Renji. Hallottam ,hogy mit tettél az esküvő előtti napon. Összebújva indultatok haza részegen. Ma is láttak vele. Nem hozhatsz rám szégyent. Mit vársz mit tegyek még? Kötelező volt elvenelek!
- Kötelező?
- Igen, ha nem veszlek el Yamamoto főkapitány gyakorlatilag kirak a Lelkek Világából. Mások életének a megmentése az én életem. Ezt nem engedhettem, így hát belementem ebbe az egész cirkuszba. De az, hogy így viselkedsz hatalmas szégyent hoz rám. Legalább művelnéd titokban a kis dolgaid. - A szemében fájdalom tükrözödött, azonban a hangja mérges volt.
- Köztünk nincs semmi Renjivel. Ez csak egy barátság. A forrásaid hazudtak. - elfordultam és felsiettem a szobánkba. Villámgyorsan átöltöztem, megmosakodtam és lefeküdtem.
Eközben Ichigo lent összepakolt, aláírt néhány fontos papírt, engedélyezte a szolgálók elmenetelét és megmosakodott. De másra sem tudott gondolni, minthogy elvetette a sujkot most. Nem lett volna szabad ilyeneket vágni a lány fejéhez.
„Valahogy jóvá kell tennem. Ezzel mindent elrontottam. Hiába köteleztek rá, hogy elvegyem ezt a nőt, attól még tetszik. Ha nem békítem ki, sose lesz ez egy elviselhető kapcsolat.”
Ichigo felment és bebújt Rukia mellé az ágyba, majd gondolt egyet és átölelte.
- Sajnálom, nem akartam kiabálni. - Suttogta
- Renji csak a barátom. Egy gyerekkori barát. - Mondtam durcin, bár meglepődve az ölelése miatt.
Én nem értem ezt a bunkót. Most engem ölel, de délelőtt még a beosztotját csókolta. Vajon az a lány mondta neki, hogy látott minket? Áh biztos nem.
- Fordulj már meg, nem hiszem el. Megfulladok a hajadtól. - Nyafog ez a barom melettem.
Nehézkesen megfordultam, de nem kellett volna. Az arcunk egy centire van egymástól és még mindig nem engedett el. Végül elaludtam. Reggel viszont mellettem volt. Mármint a férjem tényleg ott volt reggel és még mindig átkarolt, hiába feküdt hason. Valami felébresztett. Fogalmam sincs mi, de most örülök neki. Nem bírtam ki, hogy ne simogassam meg az arcát, olyan édesen aludt. Megint hallottam a zajt, rájöttem, hogy kopognak a bejérati ajtón. Kikászálodtam az ágyból nagy nehezen és megnéztem, kilehet az. A bál jegyeket hozták. Tényleg kettőt rendelt. Nem is tudom mit tegyek. Adjam oda személyesen? De akkor engem hív el szánalomból. Vagy ne adjam oda? Akkor végig kell néznem, ahogy enyelegnek a bálon. Inkább lerakom az íróasztalára és kész.
Csináltam valami reggelit. Fogalmam sincs miez, egy dobozban sok kis bogyó, fahéj ízű, de mennyei. Neki készítettem egy szendvicset és bevittem tálcán.
Leraktam az éjjeli szekrényére és felöltöztem. Ma nem vár munka, hétvége van. Végre talán tudok majd pihenni.
- Szia. - Köszönt Ichigo
- Szia.
- Köszönöm a reggelit. Csak, hogy tudd most elmegyek. Az Emberek Világában van dolgom, nem tudom, mikor jövök.
- Rendben - Tehát elkezdődött. Mondta a nászéjszakán, hogy alig lesz itthon.
 Délelőtt el is ment és innentől kedzve csak peregtek a napok. Tényleg olyan volt, mint a régi életem, csak máshova jöttem haza. A szolgálók remekül gondomat viselték, még Byakuya is átjött egyszer teázni. Renjiék új otthona gyakorlatilag ez lett. Még vagy 6 szoba volt, simán elfértek és legalább nem voltam egyedül.
Amikor újra láttam a férjem már 1,5-2 hónap is eltelt. A bál előtti héten tért haza késő este. Én nem voltam otthon, az igazság az, hogy elmentem küldetésre a peremvidékre, csak éjféltájt értem haza. Beléptem a házba és a fáradtságtól már csak pihenni volt kedvem. Miniszívrohamom volt, amikor megláttam, hogy valami világító cuccal babrál az ágyban.
- Szia. Hol voltál? - Kérdezte mosolyogva, emiatt annyira már nem féltem.
- Küldetésen. Hazajöttél?
- Igen.
- És meddig maradsz?
- Terhes vagy?
Ez a kérdés hirtelen ért. Tudtam, hogy a gyerekek most számára az elsők, de sajnos nem szolgálhattam jó hírrel.
- Nem. Sajnálom.
- Akkor úgy 1-2 hétig.
Tehát újra megakarja próbálni, majd megint elmegy. Vajon a nőjénél volt? Kitudja.
- A bálra elmész? - Csúszott ki a számon.
- Elmegyünk persze.
- Kit viszel? - Mostmár nincs visszaút.
- Természetesen téged. Miért kit vinnék? - Nézte közben azt a villogó valamit és nyomogatta.
Bebújtam mellé és néztem mit csinál.
- Ez mi?
- Csak egy laptop. Modern kiadás, azért nem láthattál még ilyet.
- És mit tud?
- Gyakorlatilag bármit, most épp a jelentésemet írom.
- Jóéjt.
- Máris alszol? - Lerakta a laptopot és felém fordult.
- Hát...igen szeretnék. - Tudtam mi fog következni és baromira semmi kedvem nem volt ehhez. Ez a szaporodás dolog szívás.
- Rendben, akkor jóéjt. - Mondta végül és felállt.
- Hová mész?
- Hagylak aludni, gondolom fáradt vagy.
- Te nem jössz? - Jesszus nem is ismerek a saját hangomra. Hozzá kényszerítenek egy férfihoz, akit alig ismerek és én még az ágyba hívom.
- Renjiékkel kicsit összeülünk hajnali 1-kor. Rég láttuk egymást.
- Óh, értem.
Tehát elmész bulizgatni,lerészegedni, csajozgatni, majd hazaesel és elvárod, hogy kussoljak. Szép.
- Eljönnél te is?
- Nem. - Rávágtam
- Akkor aludj jól, szia. - Intett és itt se volt.
Ez a férfi teljesen kész. Mit képzel ki ő? Szánalomból elhív, majd fel is szívódik. Mondjuk ez remek alkalom egy kis szaglászásra.
Felkaptam valami csöves cuccot, amit még senki nem látott rajtam és követtem. A 11. osztag felé ment, majd befordult, ott várta őt Renji, Ikkaku, Kira és a három barom a képről. Persze itt a lány is, mert miért ne?
Lassan haladtam utánuk, egy kis mezőre mentek. Dumáltak, nevetgéltek, ittak, majd megütötte a fülem egy kérdés Ikkakutól.
- Na és hol a kis Rukia? Csak nem ennyire kimerült a gyerekügytől? - Nevetett hangosan.
- Ne légy bolond. Nagyon fáradt volt hát hagytam pihenni inkább.
- El se hívtad te barom? - Kérdezte Renji
- De, de nem volt kedve jönni.
- Mekkora egy bunkó vagy, őt mindig ösztönözni kell.
- Hát persze, te mindent jobban tudsz, hisz ismered mint a tenyered. De el kell szomorítsalak, ő az én feleségem, nem a tied.
Renji erre totál begurult és behúzott neki, majd jól összeverekedtek. Velem sose ilyen nyitott.
Eközben a lány csak figyelte őket és nyávogott, hogy fejezzék be. A neve Orihime, most mondta a szemüveges csávó. Hirtelen Ichigo felém száll, persze csak nekem lehet akkora balszerencsém, hogy elrepül mellettem és észre is vesz. Meglepődve rám tekint.
- Rukia? - Értetlenül kérdezi.