|
Egy szebb jövő a láthatáron
- Renji! Rangiku! Gin! Ti mit kerestek itt?! - meglepődve nézett rájuk Rukia.
- Hát kerestünk titeket, mert hallottuk, hogy Aizent megölték. Még amúgy is! Mégis ki a franc engedte meg neked, hogy csak így elhagyj minket?! - csúnyán nézett Rukiára Rangiku. - Na, de a végén találkoztunk Ishidával, aki mondta, hogy Ichigóval együtt vagytok, és javasolta, hogy nézzünk el ide is.
Rukia a szemüveges fiúra nézett. Az fiú volt az, aki akkor, mikor Ichigo elment a táborba, hogy beszámoljon az árulásról, olyan csendes volt.
- Ishida? Neked még hogyan jutott az eszedbe, ide jönni? Honnan tudod, hogy…
- Ichigo, sok mindent tudok rólad. Vagyis hát minden csapattagunkról tudok mindent. És most már róluk is, - mutatott a négy „Délire".
- Oh, ez meglepő, - elismerően bólintott Ichigo.
- Az viszont nem lesz meglepő, ha szétverem a fejedet, te disznó! - kiáltott fel Renji. - Mégis mit képzelsz, mit csinálsz Rukiával! - már-már letámadta Ichigót Renji.
- Ugyan már, Renji. Nyugodj le, - visszatartotta őt Gin nagy mosollyal az arcán.
- Ne mond nekem, hogy nyugodjak meg! - ordított rá Renji, mire Gin ugyan olyan mosollyal nyakon vágta, és Renji a földre zuhant.
Rukia csak sóhajtott egyet, Rangiku pedig elégedetten Ginre mosolygott.
- Nos, akkor, - körbenézett Rangiku. - Látom, durván szeretitek, ha így szétszedtétek a szobát, - jegyezte meg, miközben Rukiára kacsintott, aki elvörösödött. - De térjünk a lényegre, mi a terv?
- Nincs terv, - mondta Rukia.
- Oh, akkor hát, mit csináltatok itt ti ketten egész napokat? - perverzen vigyorgott Rangiku.
- Veszekedtünk, - vágta rá Rukia, amit mindjárt meg is bánt, mert Rangiku arcán még nagyobb vigyor jelent meg.
- Akkor hát minden világos. Veszekedtetek, és aztán békültetek, ugye?!
- Nem! És itt fejezd be! Kell valami jó terv! Ide vele! - mérgelődött Rukia.
- Szerintem is elég ebből az értelmetlen beszélgetésből, - megszólalt Ishida. - Van egy tervem, mivel most többen vagyunk, sikerülhet, még ha sokan is állnak ellenünk.
Rukia megint a ház tetején állt, és megint rossz érzéssel nézett az udvarra, ahol nyüzsögtek az őrök. Bár most Ichigo ott állt mellette. Legszívesebben megfogta volna a kezét, de nem merte. Csak most fogta fel, milyen fájdalmat okozott neki, mikor megölte Orihimét. Így csak állt mellette, és figyelte az őröket ott lent. Köztük volt Ishida, Renji és Gin is. Rangiku ott volt fent velük.
- Szerintem kezdheted, - szólalt meg végül Rukia, és Rangikura nézett, aki bólintott, és elsétált, hogy ugyan úgy végezzen az őrökkel, mint azelőtt Rukia.
- Mi addig elbújjunk, - mondta Ichigonak.
- Rendben, - bólintott, és elvonultak egyik az egyik kémény, másik pedig a másik kémény mögé. Hamarosan Rangiku hangját hallották, ahogyan csalogassa a tetőre az egyik őrt. Majd egy tompa esést hallottak. Egy őr kilőve. Rangiku pedig már jött is a következővel. Negyed órába telt, amíg elfogytak az őrök. Ekkor Rangiku kihívta őket a rejtekhelyükről, és bementek az épületbe. Rangiku egy másik folyosó felé vette az irányt, míg Ichigo Rukiával együtt a földszintre siettek, hogy segítsenek Ishidának és Ginnek. Mire oda értek, úgy tűnt elég szépen megritkították az őröket. Neki láttak hát ők is, és az őrök egyre csak fogytak, míg nem elesett az utolsó is. Szinte feltűnő volt ennyire nem voltak felkészülve egy újabb támadásra, de nem bánták. Az őröknek ugyan is még lőni sem volt idejük, olyan gyorsan pörögtek. Nagyon összejátszottak voltak, és mindenképpen takarták egymás hátát. Igaz kaptak néhány jó kis pofont, rúgást, és szúrást is, de nem lőttek rájuk, ez volt a fő. Mikor végeztek lent, felfelé vették az irányt. Úgy tűnt Rangiku nagyon szép munkát végzett, mert ahová néztek, ott holtak feküdtek.
- Jól vagy? - kérdezte Gin, mikor meglátta Rangikut.
- Persze, - bólintott mosolyogva.
- Akkor jó, - sóhajtva megölelte őt. Nagyon féltette Rangikut.
- Most merre? - kérdezte Renji a hasát fogva.
- Te semerre! Itt maradsz! - parancsolt rá Rukia. - Megsérültél.
Renji már vissza akart neki szólni, de megszólalt Ishida.
- Én ellátom a sebét, ti menjetek, - mondta.
Rukia elégedett mosollyal bólintott, és már mentek is az egyetlen folyosóra, ahol még nem jártak. Nem volt ott egy őr sem, viszont már az elején kiugrott eléjük Ginjo.
- Újra látjuk egymást, csá, Ichigo, - mondta gonosz mosollyal az arcán.
- Menjetek tovább, én maradok, - mondta Ichigo, de Rukia ellökte őt, és Ginjóra vetette magát. Beestek a szobába, ahonnan az előbb kiugrott. Rukia felpattant még mielőtt bárki is észbe kaphatott volna, és bezárta az ajtót maguk mögött.
- Gyorsan, - elkapta Ichigo kezét Rangiku, és az utolsó ajtó felé húzta őt. - Rukia meglesz, ha így döntött.
Kitárult előttük az ajtó, és ők egy nagy szobába léptek be. Az íróasztal mögött egy vén, hosszú szakálas öregember ült, egy lélegeztető maszkkal az arcán.
- Nahát, nahát. Végre megismerhetem az ellenállókat személyesen is, - mondta egy férfi, legyező mögé bújva.
- Urahara, túl lelkes vagy, - mondta egy idősebb férfi bajusszal.
- Te még túl rideg, Sasakibe, - vágta rá a legyezős.
Rangiku, Gin és Ichigo is csak döbbenten néztek egy kicsit, de aztán feleszméltek.
- Nincs duma, - mondta Ichigo.
- Oh, jaj, gondolom Kurosaki vagy, ugye? - felállt Urahara. - Agresszív, ahogy mondták, - jegyezte meg.
Ichigo nem várt tovább, és a mellkasába szúrta kardját.
- És hidegvérű is, pont, ahogy mondták, - sóhajtotta Urahara, majd a földre esett. Mikor felnézett a férfitől, látta, hogy Gin már végzett a másikkal, és Rangiku elvágta a lélegeztető maszk zsinórját, ami segítségével az öreg lélegzett.
- Csak egy kérdés, - hajolt az öreghez Ichigo. - Miért?
- A hatalom miatt, - gúnyosan elhúzta a száját az öreg.
- Akkor hát, dögölj meg, - vágta rá Ichigo, hátat fordított neki, és Rukia segítségére rohant. Mikor a szoba ajtaja elé ért, nagy zajt hallott bentről, csendes sikolyokat, és nyöszörgést. Megrémült mikor elért a tudatáig, hogy az Rukia hangja. Nem, megrázta fejét.
- Nem hagyom, hogy bajod essen! - kiáltott, és neki vágódott az ajtónak, ami viszont meg sem rezzent. Hiába kezdett el iszonyatosan fájni a válla, neki csapódott az ajtónak megint, és megint, míg ki nem tört.
- Pont jókor, már féltem, hogy nem érsz ide a fináléra, - grimaszolt rá Ginjo, akinek az arcán egy nagyon szép vágás éktelenkedett. Ichigo megdermedt, mikor meglátta Rukiát, aki az ágyhoz volt kötözve. Kezein, lábain, arcán, és hasán is vágások voltak, amikből lassan folyt a vér.
- Azt terveztem, hogy lassan fokozatosan szabadítom meg a leányzót a fejétől, hadd élvezze ő is, én is és te is, ha már ide értél. Na, de kerülj beljebb, - intett neki Ginjo. Ichigo rá nézett, majd újból Rukiára, akinek az arcán könnyek keveredtek a vérével.
- Vagy ott is maradhatsz, - vonta meg a vállát Ginjo, és a kardját Rukia nyakához tette. Óvatosan áthúzta a pengét a lány bőrén, mire egy vékonyka csík vér csordult ki a sebből. Rukia egy picit felszisszent, de semmi több. Ha már így ér az egész véget, Ichigo előtt, legalább büszkeséggel haljon meg. Nem sikolyok, és könyörgés közepette.
Ichigo újból Rukiára nézett, aki őt figyelte. Mikor találkozott tekintetük, Rukia egy picit elmosolyodott, majd megint a plafonra nézett. Ginjo egy újabb vágásra készült. A kard megmozdult, de ugyan akkor Ichigo is. Váratlan, és gyors mozdulattal felugrott az ágyra, és egy csapással megszabadította Ginjót a fejétől. Viszont Ginjo ijedségében súlyosan megvágta Rukia nyakát. A sebből csak úgy dőlt a vér, és mikor Ichigo meglátta, nem tudta hirtelen mit csináljon. Rukia mellé térdelt, és nyakára rá tette az első ruhadarabod, ami a kezei közé jött.
- Meg ne halj nekem, hallod?! - rémülten nézett rá.
- Bocsánat, nem bírtam vele, - suttogta Rukia, miközben egyre fehérebb lett az arca, amin még most is pici mosoly volt. - Ichigo, nem utállak. Ellenkezőleg. Szeretlek, - mondta csendben. Ichigónak bekönnyesedtek a szemei, és már fejmosást akart neki adni, mikor berontott Ishida.
- Menj! Majd én ellátom, - elbökte őt. Ichigo egy pillanatig még nézte Rukiát, majd mikor eszméletét vesztette, nem bírta tovább, és kirohant a szobából. A holtesteken keresztül, egyenest a tetőre ment, aminek a szélén állt meg.
- Orihime, segíts, kérlek! Ne hadd, hogy elvegyék tőlem őt is, - kiáltott az ég felé, miközben könnyek csorogtak le az arcán.
Az ég különös módon kék volt, egy felhő nélkül. Pedig mikor ide tartottak be volt borulva, mint mindig, de most már nem. Mintha az ég is tudta volna, hogy vége az „Idegen" uralmának. Így hát a lidércek eltűnnek, és a katonák is, akik a határokat őrizték, és senkit sem engedtek ki ebből a haldokló városból. Mintha minden tudta volna, hogy egy új, szebb jövő vár mindenkire a város határain túl.
Ichigo viszont abban a pillanatban nem látta maga előtt azt a szebb jövőt, csak azt, hogy ha Rukia meghal, neki sem lesz miért élnie. Gyűlölte őt, nagyon… eleinte. De csak akkor jött rá, milyen vékony is a határ a gyűlölet, és a szerelem közt, mikor e személy élete volt veszélyben. És arra, hogy milyen könnyen át lehet lépni ezt a határt.
- Ichigo… - szólalt meg mögötte Ishida hangja, és ő rémülettel az arcán fordult felé.
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
