|
Kétfős csapat az „Idegen" ellen
Rukia lassan ment Ichigo mögött. Éppen az erdőn keresztül az „Északiak" táborába tartottak. Ichigo még egy próbát akart tenni. Lehet, hogy most meggyőzi őket. Végül most saját fülével hallotta. Az ég lassan kezdett kivilágosodni, hajnalodott.
- Nekem nem kellene…
- De igen. Te is ott voltál. Te is hallottad, - közbe szólt Ichigo, mire Rukia csak sóhajtott. Nem volt nagy kedve oda menni. Nem félt, csak… nyugtalan volt. Egyáltalán nem akart még egyszer oda menni. Viszont már késő volt. A tűz körülött ücsörgő „Északiak" már őket figyelték.
- Ichigo! Ide húztál egy „Délit"?! - pattant fel az egyik farönkről egy igen csak fura kinézetű, alacsony, szőke lány. Rukiának egyáltalán nem volt szimpatikus.
- Hiyori, ülj le, és hallgass! - kiáltott rá Ichigo olyan hangsúllyal, hogy még Rukia is kényszert érzett leülni. Hiyori visszaült, és gyilkos tekintettel figyelte őket. Főként Rukiára nézett, mint valami véres ingre, ami miatt csak még kényelmetlenebbül érezte magát.
- Ichigo, te elmentél? - kérdezte csendben egy igen csak vonzó zöldhajú lány. A hangja szemrehányó volt, de a szemeiben Rukia szomorúságot látott. Úgy tűnt, Ichigo igen csak nagy csalódást okozott neki.
- Igen, elmentem oda Nel. És nem volt csapda. Mikor oda értem, már égett a törzshelyük, és két ember bent égett. Most pedig a saját füleimmel hallottam, hogy Ginjo és Aizen arra várnak, hogy megöljük egymást. - mondta.
- Ezt nehéz elhinni, - vágta rá Hisagi.
- Ichigo, Ginjo már egy ideje itt van velünk, - mondta Nel, és az árnyékba nézett, ahonnan lassan egy magas, izmos férfi lépett ki.
- Csá, Ichigo, - aljas mosollyal intett Ichigónak, akit ez úgy meglepte, hogy még levegőt sem tudott venni. Mikor végre sikerült magához térni, rá nézett Rukiára, aki mögötte állt, mert zavarták őt a többiek tekintete, amiből csak úgy sugárzott a gyűlölet. Rukia csak megvonta a vállát. Nem értette. Hiszen mindketten hallották őket, sőt még látták is, bár csak a sziluettjüket.
- Nem valami szép dolog tőled, hogy ilyennel gyanúsítasz, nem gondolod? - lehervadt Ginjo arcáról a mosoly, és teljesen komolyan Ichigo szemeibe fúrta a tekintetét.
- Na, de…
- Ichigo, ha szövetkeztél a „Déliekkel", akkor semmi keresnivalód itt! - csattant fel Hiyori. Ginjo lassan a vállára tette a kezét.
- Hiyorinak igaza van, Ichigo, - mondta.
- Akkor hát komolyan nem hisztek nekem, - súgta Ichigo egy kicsit csalódottan.
- Ichigo, elárultál minket, - mondta csendben Nel, és a szemeiben megcsillantak a könnyek.
- Már nem vagy a csapatunk tagja, - fűzte hozzá Hisagi.
- Ichigo, pedig te voltál a legjobb újonc, aki valaha itt volt. Miért tetted ezt? Sajnálom, - megszólalt Ginjo. A hangja szomorúnak hangzott, de az arcán inkább ravaszság tükröződött. A szemeiben gonoszság csillogott. Lehet, ha nem szólalt volna meg, ha nem játszotta volna meg magát, Ichigo csendben elment volna, de ez már sok volt neki.
- Az egyetlen áruló itt, az Ginjo! Én nem árultalak el titeket! Nem én voltam az, aki az „Idegennel" lepaktált! Semmi jogotok nincs ahhoz, hogy felettem ítélkezzetek! Ha meg akartok halni, hát tessék! Én viszont élni akarok! Elmegyek! Véget vetek ennek az egésznek! - ordított. Nelnek nagy könnyek kezdtek csurogni le az arcán, Hisagi és Hiyori pedig a kardjaikat húzták elő. Az egyetlen, aki nem mozdult, az egy szemüveges fiú volt, aki csak csendben figyelte őket. Ginjo előre lépet igen csak ijesztő képpel.
- Tünés! Takarodj innen! - kiáltott.
- Nem kell kétszer mondani! - kiáltott rá vissza Ichigo, elkapta Rukia karját, és behúzta a fák közé. Csendben törtetett előre. Rukia már lassan nem érezte a karját, botladozott, és a bokrok elég szépen összekaparták már a lábait. Mikor megbotlott, és nekivágódott egy fának, már elege is lett belőle. Visszarántotta Ichigót, aki éppen lépni akart, ezért elvesztette az egyensúlyát, és Rukiára esett.
- Na, ez aztán már egy kicsit sok, még nekem is, - nyögte Rukia, miközben próbálta lerúgni magáról Ichigót. - Nem hogy elengednél, inkább rám esel? Mit gondolsz három kiló vagy?! - mérgelődött.
- Bocs, - motyogta Ichigo, és felállt. Rukia is lassan összeszedte magát. Leporolta szoknyáját, és Ichigo elé nyomta a hátát.
- Porolj le, mert érzem, hogy valami lóg a hátamon!
Ichigo egy kicsit zavartan ugyan, de leporolta a hátát, amin tényleg egy jókora száraz ág lógott, meg pár fűszál.
- Köszi, - visszafordult felé Rukia. - Tudom, hogy most nehéz neked.
- Nem izgat, hogy nem hisznek nekem, az ő dolguk. De az viszont igen csak ki tud borítani, ha engem hibáztatnak olyanért, amit nem is követtem el! Mégis mi az, hogy elárultam őket?! Hová megyünk most? - Rukiának szegezte a kérdést váratlanul.
- Hát… hát… még… még nem gondolkodtam el rajta, - hebegte.
- Na, jó akkor. Én tudok egy helyet, ami egyelőre megfelel. Ott nem fognak keresni minket, - mondta. - Kövess.
Rukia csak bólintott.
Ichigo a városba vezette őt. Olyan helyre ahol sok ember élt. Rukia már nagyon régen nem volt ilyen helyen. Csak az elhagyatott részekben járt. És nem értette, hogy miért pont ezen a helyen nem keresnék őket. Hirtelen megálltak egy emeletes ház előtt, ami igen csak el volt hanyagolva. Egy tábla is volt rajta, de a betűk már lekoptak, nem lehetett elolvasni mi van rá írva. Körbe nézett. Nem csak ez az egy ház volt rossz állapotban. Az egész utcában sok volt az elhagyatott ház. Csak itt-ott voltak az ablakokon függöny, és csak itt-ott állt a kocsifelhajtón autó.
- Ez volt a házunk, - mondta Ichigo, és az ajtó felé vette az irányt. Benyitott, majd belépett. Nagy por, és sötétség várta őt bent. Na, és persze emlékek, amiket gyorsan visszaterelt az elméje egyik legsötétebb és legtávolibb zugába.
- Gyere gyorsan, mielőtt valaki meglát, - szólt ki Rukiának, aki még mindig az utcán állt.
- Tényleg itt laktatok? - kérdezte, mikor Ichigo becsukta mögötte az ajtót.
- Igen. Hét évvel ezelőtt még itt éltünk, - megvonta a vállát. - Remélem, még van itt pár gyertya, még zseblámpa, - matatott a sötétben. - Lehet, hogy még működik az áram? - gondolkodott tovább. Rukia csak állt a sötétben, és félt megmozdulni. Nem akart semmibe belerúgni, és elterülni sem éppen akart, Ichigóba belefutni még aztán végképp nem szeretett volna. Ezért csak állt, mint a cövek.
- Nem volna egyszerűbb, ha megpróbálnád? - szólalt meg egy kicsit idegesen, mikor Ichigo már vagy tíz perce valamiben túrt.
- Könnyű mondani. Nem tudom, hol van a kapcsoló, - morgott.
- Ja, vagy úgy. Talán ha a falon keresnéd, és nem a fiókban, vagy miben túrsz már annyit.
- A falban. Tudod te milyen károkat okozott itt annak idején az a lidérc? Csupa lyuk a fal.
- És a másik szobában? - lépett egyet előre Rukia.
- Nem is rossz ötlet, - kiáltott fel Ichigo, és ő is elindult az ajtó felé, ami a másik szobába vezetett. Rukia csak felforgatta a szemei, de mivel nem látta, hogy Ichigo is az ajtó felé tart, ment tovább. Rukia már a kilincset fogta, mikor Ichigo hátúról belészaladt, és őt nekicsapta az ajtónak, mire az nagy csattanással kidőlt. Rukia megint csak ott tartott, hogy feküdt a földön, és nem kapott levegőt.
- Már megint, - motyogta, és a homlokát az ajtó kemény fájának döntötte, de még mielőtt elkezdhetett volna hisztizni, hogy Ichigo szálljon le róla, már fel is pattant, és rá csapott a villanykapcsolóra. A helységben hirtelen világos lett. Rukia még mindig az ajtón fekve, körül nézett. A helység ugyan elégé fel volt forgatva, de kilehetett venni, hogy ez volt a nappali. Ichigo felé nyújtotta a kezét, és felsegítette őt.
- Akkor hát, ez lesz az új szálásunk, amíg meg nem találnak, persze, - mondta. - És már tervem is van, hogyan végezzünk ezzel a rendszerrel.
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
