Walking in the Rain

Eset az eső, és az eget nehéz, fekete felhők takarták. Ebben a zord időben egy kis csapat állt a temetőben. Mindenki egy gyönyörű rózsát tartott a kezében. Csak csendben álltak ott, és egy magas sírkőre néztek.

Egy magas, feketehajú, borotválatlan férfi mellett két kislány állt. A barnahajú apját ölelgette, és szívszaggatóan sírt. A másik csak mereven állt az apja mellett, és csendesen pityergett. Nem messze tőlük három magas ifjú és egy alacsony, feketehajú lány állt. Az arcán könnyek csorogtak. A szemüveges fiú óvatosan a vállára tette a kezét, és lány felnézett rá. Az arcán mélységes fájdalom tükröződött. Ez előtt nem engedte volna meg magának, de most erősen megölelte a fiút. Nos, távolabb állt még egy lány. Hosszú, barna haja volt. Egyedül állt ott, esernyő nélkül, és a kezében egy csodaszép vörös rózsát tartott. Tudta, hogy nem kellene ott lennie. Nem akarják őt ott. A barátai elhagyták. Egyedül maradt. És Ő végette halt meg! Csakis ő tehet róla! Az egyetlen ember, akit az életénél is jobban szeretett, MIATTA halt meg!

A kiscsapat a sírnál lassan mozgolódni kezdett. A magas feketehajú férfi a két kislánnyal a sírhoz léptek, és elé tették a rózsákat. Egyenként oda tették a rózsáikat a három ifjú is, és lassan elmentek. Csak az alacsony, feketehajú lány maradt. Nem bírt mozdulni. Nem akart elmenni, ott akart maradni örökre. Vele. Végül azért lassan a sírhoz lépett. A lány, aki nem messze állt, mögé sétált. A feketehajú hirtelen megfordult. Mikor meglátta őt az arcára gyűlölet ült ki.

- Mit akarsz itt? - sziszegett. - Nem tettél már eleget?

Tudta, hogy kegyetlen, de nem ez érdekelte őt. Az egyetlen, amit abban a pillanatban érzett az a gyűlölet volt.

- Csak eljöttem megemlékezni róla, és egy rózsát tenni a sírjára, - lehajtotta a fejét, és egy könnycsepp esett a földre az arcáról. Az alacsony lány megfordult, és lassan letette a virágot a sírra, majd elindult haza.

- Várj! Bocsáss meg, kérlek, - elkapta a kezét a barnahajú lány. A másik megrántotta a kezét, és távolabb lépett tőle. Megcsóválta a fejét.

- Nem! Ezt soha nem bocsátom meg neked, - suttogta, és elment. A barnahajú lány egyedül maradt. Ő is a sírhoz ment, és rá tette azt a gyönyörű vörös rózsát, amit a kezében tartott. Aztán megfordult, és lassan haza indult. Még egyszer viszont visszanézett a sírkőre, amin Kurosaki Ichigoneve állt.