|
Nem várt támadás
Ichigo csendben üldögélt a tisztáson, és jobb csuklóját nézegette. Már teljesen begyógyult. Csak egy vékonyka, vörös sebhely maradt a helyén. Ha akkor nincs az a kötszer, amit a Démonlány adott neki, talán ide sem ért volna. Valahol útközben holtan zuhant volna a földre. Ishida, aki a sebek gyógyításáért felelt a csapatukban, azt mondta, hogy annak a kötszernek köszönheti az életét. Na, és persze a Démonlánynak. Ez annyira felidegesítette őt akkor, hogy csak nehezen bírta megállni, hogy ne húzzon be egyet Ishidának. Pedig egy részből igaza is volt. Tudta ő is, pont ezért lett olyan ideges. Nem tetszett neki, hogy ilyen kegyelmesen bánt vele, mert ha ez fordítva lett volna, és a Démonlány térdelt volna ő előtte, biztosan szemrebbenés nélkül megölte volna.
- Mégis mi a francot képezel magáról? - mérgelődött, miközben nyitogatta- csukogatta a tenyerét.
- Ichigo, már megint magaddal beszélsz? - szólalt meg mögüle Shinji hangja. Ichigo figyelembe sem vette őt. Csak mikor leült melléje, akkor nézett rá.
- Ha csak piszkálni jöttél ide, akkor már mehetsz is, - mondta szemrehányóan. Mivel az utóbbi időben Shijni állandóan csak piszkálta őt. Mindig volt valami hülye megjegyzése, valami még hülyébb ötlete. Egyszerűen az idegeire ment.
- Nem, csak gondoltam, szeretnél egy kicsit beszélgetni. Senkinek sem mondtad el mi történ akkor éjjel mikor félholtan értél ide vissza. Lehet, hogy az nyomja a lelkedet, úgy hogy itt vagyok. Nekem nyugodtan elmondhatsz bármit, - mondta.
Ez igaz volt. Shinji Ichigo legjobb haverja volt, és mentora is. Ő volt az, aki segített neki mikor még újonc volt a csapatban. Majdnem mindent ő tőle tanult meg. Neki bármit elmondhatott, soha nem mondta el senkinek. Lehet, hogy Shinji lüke volt és idegesítő, de Ichigo titkait, amit megosztott vele, mindegy szálig megtartotta. Bízhatott benne, és bízott is. Viszont ebben az esetben valamiféle visszakozást érzett. Ez az érzés akkor sem volt benne, mikor Shinji a szüleiről kérdezett. Akkor minden habozás nélkül elmondta neki a történetét. Most ez nem ment.
- Semmi különös nem történt, csak egy kis párbajba keveredtem, - vonta meg végül a vállát.
- Ezt nehéz elhinni, de rendben. Ha majd úgy érzed, el szeretnéd valakinek mondani, rám számíthatsz, - megveregette a vállát, felállt és elment.
Ichigo megint egyedül maradt. Újból elöntötték az emlékek, a gondolatok, és főleg az érzések.
- Rukia, azt ne mond, hogy nem gyűlölöd azt az embert! - kiáltott Renji miközben Rukia mögött ment.
- Csendben te bolond! Így nehéz érzékelni a lidérceket! - szidta le őt a lány.
- Ja, persze, milyen mázli, hogy neked ez megy. Rajtad kívül ez csak a Rókának megy, ja, még a törpének, de annak is csak nagyon nehezen. Még jó, hogy te profi vagy, - morgott Renji.
- Jaj, ne már! Ennyire surmó nem lehetsz! Most miattad veszítettem el a lidércet! - fordult hirtelen feléje Rukia, és egy faágat vágott hozzá, amit még az út elején tört le.
- Most komolyan surmónak neveztél?! - sértődött meg Renji.
- Mondtam, hogy ne pofázz, nem?! - ordított rá Rukia.
- Jól van, bocs! De most térjünk vissza a témához. Azt ne mond, hogy nem gyűlölöd azt a pasast!
- De igen. Viszont te is nagyon jól tudod, hogy ha én valakit gyűlölök, nem feltétlenül ölöm meg már az első alkalommal. Amúgy is olyan gyenge volt, mint a harmat. Nem csak neki van büszkesége.
- Hát persze, szeretsz játszadozni a prédával, mi? - vigyorodott el.
- Igen, mondjuk, - sóhajtott. - Nagyon hosszú a vezetéked. Amúgy még nem is tudod elhinni, milyen jó volt vele harcolni.
- Hééj, jobb, mint velem?! És ne felejtsd el, hogy én is harcoltam már vele.
- Lásd be Renji, veled nem tudok úgy harcolni, mintha ellenségek lennénk. Ritkán adatik meg az embernek, hogy jó ellenfélt találjon magának. És ha már ő úgy is meg akar ölni, akkor még miért ne játszhatnák vele? Az hogy még él, nem azt jelenti, hogy nem gyűlölöm, végül is nagyon csúnyán megsebzett, és nagyon nehezen is másztam ki a szarból az végett a seb végett.
- Ennek így nincs értelme, inkább menjünk vadászni, - vágta rá Renji. Ő Rukia helyében megölte volna. Sosem értette mit élvez azon, hogy játszhat az ellenségével. Néha pszichopatára hasonlított, és Renji már gondolt arra is, hogy jobb lenne benyomni őt egy diliházba.
Rukia megfordult, és indult volna tovább mikor...
- Renji, nézd! Mi a fene történt ott? - mutatott a nagy füstre, ami az erdőből szállt.
- Biztos az „Északiaknál" megint valakit temetnek, - intett egyet. Abszolút nem izgatta mi folyik ott.
- De nézd. Ez nem olyan. Renji! Hiszen tűz van az erdőben! Nem érted? Valaki felgyújtotta az erdőt! - kiáltott, de Renjit nem érdekelte. - Te barom! Mikor gyújtották fel utoljára a helyet, ahol valamelyik csapat lakott? - vágta tarkón Renjit.
Renji megtorpant.
- Igen, akkor! Neked tudnod kellene, hiszen már egyszer átélted, te hülye! - ordibált vele Rukia.
- Gyorsan vissza a törzshelyünkre! - elkapta Rukia kezét, és húzta őt maga után.
- Oltsátok már el azt a tüzet! - ordibált a tetkós férfi, Hisagi.
- Könnyű mondani! - ordított rá vissza Nel, aki egy vödör vízzel szaladt a tűzhöz. Nem volt olyan nagy, de már vagy tízperce nem bírták eloltani.
- Jaj, ne csináljátok még most is! Inkább húzzatok bele! - kiabált bele Hiyori is.
Mire nagy nehezen sikerült eloltaniuk, elszörnyedve látták, hogy a táborukból jóformán semmi sem maradt. Mindenük oda veszett, bár nem volt olyan sok mindenük. Nel fáradtan leült a földre. Arcát a tenyerébe rejtette, és nagyokat lélegzett.
- Azok a rohadt „Déliek"! - csattant fel Hiyori. - Tudtam, hogy ez lesz a vége! Hogy ott szakadnának, meg ahol vannak!
- Ez nem segít, - mondta csendben Nel.
- Nem hát, de akkor is ott rohadjanak meg!
- Ichigo hol van? És Shinji? - kérdezte hirtelen Nel. Észre sem vette, hogy nincsenek ott.
- Az után a köcsög Aizen után mentek! - dühöngött tovább Hiyori. Majd mikor meglátta a két közeledőt, felkiáltott. Nel is megfordult, hogy lássa, de mindjárt meg is bánta, hogy ezt tette.
- Ichigo, Shiji! - rohant feléjük Ishida. Késszen állt segíteni máris, ahogy kiérnek a fák közül. Ichigo támogatta Shinjit, aki alig húzta magát. Mindketten rendesen össze voltak kalapálva, de látszólag Shinji volt rosszabb állapotban. Az arca be volt zúzva, homlokából, és ajkaiból vér csurgott. Hasán egy mély seb éktelenkedett. Kezét szorította rá, de a vér így is dőlt belőle. A bal lábát is csak húzta maga után. Szörnyen elintézték, de az arcán mégis ott volt a mosoly.
- Ishida, gyorsan! - óvatosan segített Shinjinek leülni, majd lefeküdni a földre. Ishida egy másodperc alatt oda ért, és letérdelt mellé. Már-már végezte volna a dolgát, mikor Shinji megfogta a kezét.
- Hiába már nincs rajtam segítség, igaz? - suttogta.
- Először látnom kell a sebet, nem tudom csak így megmondani, - összeráncolta a homlokát Ishida, és lassan félre tette Shinji kezét. Szétnyitotta ingjét. Igen csak csúnya látvány tárult eléje és Ichigo elé, akinek el kellett fordulnia. Ishida nagyot sóhajtott, és megrázta a fejét.
- Sajnálom, - suttogta, mire Ichigo visszafordult.
- Mi az, hogy sajnálom? Segíts rajta! - ordított rá Ichigo.
- Kurosaki, ha azt akarod, hogy nyugodt halála legyen, akkor fogd be a pofádat! - mondta csendben, de annál fenyegetőbben Ishida, és felállt. Lassan a többiekhez lépet, és megmondta nekik, hogy mi a helyzet. Hiyori felkiáltott, Nel elkezdett sírni, de mindenki odagyűlt köréjük, hogy utoljára beszéljenek jó barátjukkal. Pár perccel később Shinji mosolyal az arcán eltávozott, mire nagy sírás tört ki körülötte. Hiyori, Nel, Ichigo, de még Ishidának is csurogtak a könnyei. Shinjit végül is mindanyian szerették, és tisztelték. Ő volt az, aki mindenkit meghallgatott, mindenkinek segített, és sokuknak ő volt a tanára is.
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
