|
Harc a holdfényben
- Ichigo, aggódok érted, - Ichigo mellé lépet Nel
- Miért? - csodálkozott Ichigo.
- Talán csak azért, mert már egy hete csak edzel. Ez nem tesz jót neked. Nézz csak magadra. Teljesen kivagy. Fáradt vagy, látni rajtad. A szemeid alatt nagy fekete karikák vannak, és még a kezeid is reszketnek a fáradtságtól, - óvatosan megfogta Ichigo jobb kezét. Akkor vette csak észre a vastag kötszert, ami a csuklója köré volt tekerve. - Ez meg mi?
- Edzés közben megvágtam magam, - megvonta a vállát.
- Már, mint pont az ereidet? Ichigo! Ugye nem…?
- Nem, tényleg csak véletlen volt, - kirántotta kezét Nel kezei közül.
- Biztosan? Ichigo, nincs szükséget segítségre? Már, mint…
- Nem! Semmi bajom. Ma éjjel nem tarthatok veletek, bocsássatok meg, - mondta majd elindult az erdőn keresztül a város felé. Figyelte, hogy nem-e követik őt, de senki sem jött utána, aminek nagyon örült. Még csak tizenegy óra volt, mikor oda ért a helyre, ahol találkoznia kellet volna a Démonlánnyal. Mivel nem tudta igazi nevét, csak így nevezte. Akkor éjjel mikor Orihime teste el lett égetve, meg jelent az álmában. Csak állt ott, köddel fedve, és az suttogta„egy lány". Ichigo csak zavartan ismételgette, hogy megöli azt a démont. Lehet, hogy Orihime gyilkosa azon az éjjelen ott állt előtte, de nem vette figyelembe, hogy lány vagy fiú. Csak azt észlelte, hogy az az ember, ott előtte, megölte a lányt, akit szeret. Ébredés után, mikor visszagondolt arra az estére, emlékezett, hogy egy lány volt az, aki végzet szerelmével. Ezért tette össze a két szót, és Démonlánynak kezdte őt nevezni. Azóta nem bírta kiverni a fejéből az arckifejezését. Akkor, mikor találkozott a tekintetük. Ijesztően mosolygott, mégis olyan szomorúk voltak a szemei. Mindig ez lebegett előtte. És mikor egy hete megtalálta őt, és meglátta… hirtelen furán kezdte magát érezni. Nem volt ott az arcán az a pszichopata mosoly, csak a szomorúság a szemeiben. Volt egy olyan érzése, hogy ez a lány már úgymond üres. Viszont mikor ott guggolt előtte, valami csillanást látott a szemeiben. A pupillák a két nagy lila szemében kitágultak. Mintha valami kedvére valót látna. Különös volt. Az egész helyzet különös volt…
Ichigo lassan körbejárta a főteret. Bár egyetlen egy utcai lámpa sem világított akkor éjjel, kivételesen jól lehetett látni. Hála a nagy teliholdnak, ami fényével beezüstözte az egész teret. Mire másodjára kezdett volna neki az körútjának, csendes lépteket hallott az egyik magas épület felől.
- Hát eljöttél? - suttogta az árnyba.
- Végül is ez egy megbeszélt találka, nem? - szólalt meg csendben egy női hang.
- Igaz. Lehet, hogy te is ismersz olyat, hogy becsülettel meghalni?
- Nem csak neked van okod irtani a lidérceket, és az „Idegen" hatalma ellen fordulni, - kilépett az árnyból Rukia.
- Én legalább nem irtom ok nélkül a ti embereiteket, - húzta el a száját.
- Igen? És akkor mi is volt az a három holttest oda kint miután elmentél?
- Volt okom, hogy megöljem őket. Az utamba álltak, - válaszolta közömbösen.
- Hát, akkor itt az ideje, hogy észrevedd, az a lány is akkor éjjel az utamba állt, ezért megöltem. Nem gondolod, hogy kvittek volnánk így? - lassan a pad felé sétált Rukia.
- De te az egyikbe sem voltál szerelmes.
- Ez igaz, - felnevetett Rukia, és nekidőlt a pad támlájának. - Utáltam őket. Legalább is kettőjüket. De az egyik a jó barátom volt. Nem gondolod, hogy az is igen fájdalmas, ha az embernek meghal az egyik barátja?
- Közel sem olyan fájdalmas, mintha a szerelmedet ölnék meg, - vágta rá Ichigo, és Rukia elé lépett.
- Gondolom nincs családod. Megölték őket, ugye? Vagy elhagytak? Mindkettő eset igen fájdalmas. Vagy úgy gondolod, hogy ha valakinek meghal a családja, az sem olyan borzalmas? És ha kétszer éled át ugyan azt? Kétszer ölik meg a családodat a szemeid előtt? Óh, csak hogy tudd, nagyon is fáj! Miért is nem öljük meg akkor azokat, akik végeztek velük? Miért nem is fogunk össze, és keressük meg az „Idegent"? Azt, aki minderről tehet? O, hát persze! Mert egyszerűbb egymást nyírni. De lényegtelen. Nem ezért jöttem ide, - sóhajtott, és ellökte magát a padtól.
Ichigo csak csendben figyelte őt. Nem bírta őt követni. Nem számított ilyenre.
- Akkor? Mozdulsz végre? Harcolni akartál, akkor hát álljunk neki, - kihúzta a kardját. Kérdően nézett rá, de ő nem mozdult. - Hahó! - kiáltott és Ichigo végre megrezzent.
- Gyűlöllek, - súgta, mikor végre elért az agyáig, mit is mondott Rukia. Pont a legfájdalmasabb pontot találta el.
- Ez nem meglepő, - sóhajtott, és várta Ichigo támadását, ami meg is érkezett. Könnyedén kivédte, és elugrott tőle. Onnantól kezdve már egy szót sem szóltak egymáshoz. A csendes főtéren csak a kiáltások és kardok ütközésének zaja hallatszott. Itt-ott nyikorgás, mikor a pengék súrolták egymást. A főtér nagy volt, így elég helyük volt, amit ki is használtak. Ugyan is „bejárták" az egészet. Mindkettőjük csak kisebb sérüléseket szenvedett, de nagyon kifáradtak.
Ichigo kifulladva zuhant a térdeire, és kezéből kicsúszott a kard. Az összegörnyedt ujjairól lassan csepegett a vér, ami a kötszeren keresztül szivárgott ki. Sok vért veszített, mégis nagyon sokáig bírta. Rukia ott állt előtte, lihegve, de még mindig elég erővel rendelkezve ahhoz, hogy megölje őt. A lány viszont megtörölte kardja pengéjét a szétszakadt pólójába, és eltette.
- Hogy lásd, én sem ölök ok nélkül, - mondta csendesen.
- Volna okod megölni.
- Nem. Nincs okom megölni téged, - megcsóválta a fejét, és hátat fordított neki. - Erős vagy. Kár, hogy már eleve sérülten jöttél ide. Biztosan legyőztél volna. Pihenj meg egy kicsit, mielőtt haza indulsz, és ezt kösd a csuklódra, - visszafordult és a kezébe nyomott egy csomag kötszert.
- Miért? - kérdezte csodálkozva Ichigo.
- Mert még a végén elvérzel, - válaszolta Rukia.
- Nem! Már, mint mire fel ez a gondoskodás?
- Mondtam már nem? Nem ölök ok nélkül, és nem hagyom, hogy meghalj. Akkor hát, viszlát, - intett neki, és eltűnt a sötétben.
- De miért nem hagyod, hogy meghaljak?! Hallod? Válaszolj! Miért? - kétségbeesetten kiabált utána Ichigo, de választ már nem kapott.
Rukia hallotta kérdéseit. Ott rejtőzött az egyik sötét sarkon, egy fa mögött. Onnan leste őt. Kíváncsi volt, mit fog csinálni. Látta, hogy Ichigo fogai segítségével kibontja a kötszert, és a jobb csuklójára kezdi tekerni, miközben leereszkedik a sarkaira. Úgy tűnt valamit mormol az orra alatt. Mikor végzett a kötözéssel, lassan felállt. Egy kicsit nehezen, de sikerült megtalálnia az egyensúlyt. Rukia tudta, hogy szédül. Ichigo viszont erős, képes lesz haza menni, ilyen állapotban is. Ezt is nagyon jól tudta. Ezért lassan ő is haza indult.
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
