Az utolsó nyári napon új család érkezett Karakura városba. Kuchiki Rukia otthona mellé költöztek, ám a lány ebből semmit nem vett észre, mert barátnőivel éppen a tengerparton voltak, hogy utolsó szabad napjukat töltsék együtt.
Másnap reggel az iskolában a tanárnő egy fontos bejelentést akart tenni. Az osztályt szokás szerint nem érdekelte a dolog, mert számtalan eset volt már, amikor a "nagy hír" valami jelentéktelen és perverz dolog volt, amit csak az osztály bohóca és egyben a tanárnő kedvence, Keigo tudott csak értékelni. Rukia sokszor elgondolkozott, hogy hogyan tudnak ilyen személyes dolgokról ilyen könnyen beszélni az egész osztály - sőt néha még más tömegek előtt is -, de mindig ugyanarra jutott: ők valamilyen külön világban élnek és furcsák. Nagyon furcsák. A lány most is ezen gondolkozott, de ezt a tanárnő hangja szakította félbe.
-Jó reggelt gyerekek!-köszönt a tanárnő.
-Jó reggelt!-morogták be néhányan. Ebből főleg Keigo hangja hallatszott.
-Egy fontos dolgot szeretnék mondani. Holnap új diák jön az osztályba - mondta széles mosollyal az arcán, és élvezte a meglepett arcokat. A diákok szokás szerint elkezdtek beszélgetni, hogy ki lehet az új diák. Ez Rukia érdeklődését is felkeltette. Elkezdte járatni az agyát azon, hogy milyen lehet új osztálytársa. A sok beszélő diák miatt, kisebb hangzavar alakult ki az osztályban, ami a tanárnőnek nem tetszett, ezért rájuk szólt :
-Csend legyen! - de a tanulók ügyet sem vetve a tanárnő kiabálására és idegességtől vörös arcára folytatták a beszélgetést. Az osztályfőnöknél elszakadt a cérna, elővette a lapokat a táskájából, levágta az asztalára és elkiabálta magát:
-Dolgozat! - erre mindenki meglepetten és síri csenben nézett a tanárnőre, aki vettet rájuk egy diadalomittas vigyort és kiosztotta a lapokat. Miután megírták a dolgozatot kicsöngettek. A lányok kimentek beszélgetni. Leültek a szokásos helyükre, a nagy cseresznye fa alá a fűbe. Sokáig beszélgettek különböző dolgokról, amikor Orihime hirtelen témát váltott.
-Remélem az új diák helyes fiú lesz!-mondta a lány, a csapat nem kis meglepődésére, mert amióta a lánynak pasija volt soha nem beszélt más fiúkról.
-Hime neked van barátod nem? - kérdezte Rukia, amire Hime mosollyal az arcán válaszolt.
-Igen van. De ha az új fiú helyesebb, mint Ishida, akkor otthagyom érte - mondta ezt, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Rukiában ekkor sok kérdés merült fel: Vajon Ishida miért szereti Himét? Orihime is szereti őt valójában vagy csak pótléknak kellett neki? Mi van akkor, ha tényleg fiú osztálytársuk lesz, de nem érdekli őt Orihime? És mág sok ehhez hasonló gondolat, amire abban a pillanatban senki nem tudott volna válaszolni. Csak a jövő tudja, mit hoz majd a sors. De ekkor még a lány nem is sejtette, hogy mekkora változásokat hoz majd életébe a sors. Merengéséből Tatsuki hangja hozta vissza a való világba.
-Ugye ezt nem gondoltad komolyan Orihime?-kérdezte az említett lány és Orihime felé nézett aggódó tekintettel. De az édesbabkrém imádó lány, csak mosolygott és nem válaszolt semmit. Senki sem gondolta volna, hogy a szerény és kedves Inoue Orihime fog majd ilyeneket mondtani. Senki sem gondolta - még legjobb barátnője Tatsuki sem -, hogy ilyen alattomos, és gonosz tud lenni a lány. Pedig ez már jó ideje forrt benne. Pont úgy, mint gyűlölete a kis fekete hajú, állítólagos barátnője iránt. A vörös hajú lány sem sejtette, hogy egyszer ez a gyűlölet, ez a rejtett érzés egyszer majd a felszínre tör egy fiú miatt. De ezeket még mit sem sejtve beszélgettek tovább.
-És mivan akkor ha lány az illető? - vágta rá Rukia.
-Mindegy majd meglátjuk holnap - felelte Orihime. Valójában ez a gondolat fel sem merült benne, mert azt érezte, hogy nagyon kicsi az esélye annak, hogy lány osztálytársuk lesz majd. De többet nem törődtek ezzel a kérdéssel, mivel megszólalt a csengő. Mindenki bement a terembe.
Ebéd után volt még két órájuk és hazamehettek. Rukia egyedül sétált haza, mert nem volt kedve Inoue álmait hallgatni tovább. Elég volt neki a szünetben történtek.
Annyira elgondolkozott, hogy észre sem vette, hogy hazaért. Ám amikor a kapun lépett volna be, észrevette, hogy a szomszéd ház előtt egy méregdrága Lamborghini áll. "Szóval valaki megvette a halott házaspár házát. Kíváncsi vagyok, hogy ki lehetett az. Mindegy majd csak kiderül." Gondolkozott el a lány, ma már sokadszorra. Bement a házba, felsietett az emeltre a hálószobájába és leült az íróasztala elé rajzolgatni.
Ez volt az egyik kedvenc időtöltése. A másik az éneklés, és nagyon jól ment neki mind a kettő. Angyali hangja volt, de soha nem mutatta még meg senkinek, még bátyjának sem. Mikor is mutathatta volna meg neki, amikor bátyja szinte alig volt otthon munkája miatt. Szinte mindennap más várodban volt, így Rukia rengeteg időt töltött egyedül. Ilyenkor csak csendben rajzolt vagy éppen énekelt. Ilyenkor a délutánok csak elrepültek és azt vette észre, hogy a sötétkék eget a csillagok és a hatalmas Hold uralja. Imádta ezt az égitestet, amikor csak tehette a teraszáról bámulta. Sok nyári éjszakát töltött kint a teraszán, sőt néha még ősszel is. Aznap azonban nem bámulta sokáig a csillagoktól sziporkázó eget, hanem elment megfürödni. Miután végzett vele bebújt hófehér ágyába és pár pillanat múlva már szuszogott is.
To be contiune
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
