|
Köszönöm
A Kurosaki család tagjai - Ichigo kivételével - rohantak a kórházba. Mikor beértek megmondták a recepción, hogy kit keresnek és pár perc múlva már a kórterem előtt álltak. Mindenki izgatott volt. Yuzu a széken ülve tördelte a kezét és ahányszor valami zajt hallott felkapta a fejét és az ajtóra nézett. De minden egyes alkalommal ugyanaz volt: csak a képzelete játszott vele.
Karin ült mellette. Ő szokásától eltérően ideges volt. Még sohasem történt ilyen dolog a családjába, nem tudta mit tegyen. Szíve szerint berohant volna, hogy megnézze mi folyik bent, de nem tehette. Így küzdött magával végig. Ő is az ajtót figyelte folyamatosan, de az csak nem akart kinyílni. Ekkor édesapjára pillantott, aki furcsa volt. Nem idegesítette őket semmi perverz dologgal, a mosoly eltűnt arcáról és az izgatottság, türelmetlenség és vágyakozás ült ki rá. Idegesen lépkedett fel-alá és tenyerét állára téve gondolkozott. Nem tudta mi tart olyan sokáig. Nagyon félt, hogy történt valami és azért nem jön ki senki a kórteremből. Bele sem mert gondolni abba, hogy mit csinál majd, ha az, amire gondol bekövetkezik. Azon már ő sem tudná túltenni magát. Masaki halála után nem tudna még egy családtagjától megválni. Abba ő is belerokkant volna és végzett volna magával. Ilyen dolgokon gondolkozott, amikor kinyílt az ajtó. Fia lépett ki rajta, karján a világ legcsodálatosabb teremtésével. Amikor odaért hozzá, nem szólt semmit csak átadta apjának a csöppséget. Ő áhítattal figyelte, a kis narancs hajú kisbabát. Ugyan még kicsit piszkos volt és látszottak rajta a szülés nyomai, mégis gyönyörű volt. Isshin könnyes szemekkel nézett rá.
- Ő az unokánk Masaki - gördült le az első könycsepp arcán, amint az ablakon keresztül az égre nézve ejtette ki a szavakat - Hát nem gyönyörű? - ekkor furcsa dolog történt. Mindenki nagyon meglepődött rajta. Isshin, Yuzu, Karin sőt még Ichigo is látták, hogy valami fényes dolog közelít feléjük, megmosolyogtatja a kisbabát, majd eltűnik. Mindenkit melegség járt át. Úgy érezték mintha valaki megölelte volna őket. De ők tudták, hogy ez csak egy személy lehetett. Egy szerető édesanya, egy csodálatos feleség, Masaki.
Ichigo intett családjának, hogy menjenek be feleségéhez a kórterembe. Isshin könnyes szemekkel, mégis mosollyal az arcán lépett be a szobába. Ott rögtön megpillantotta, azokat a lila szemeket, amik fáradságot, de mégis földönkívüli örömöt tükröztek. Először Isshin szemébe néztek, majd Ichigoéba. Ezután a kisbabára nézett és ott is maradt tekintete a lila szemű nőnek. A világ legszebb dolgát látta apósa kezében, aki felé közeledett, majd átadta neki a kisgyermeket. Ő hálás mosollyal az arcán nézett Isshin szemébe. Amint megpillantotta a könnyeket a szemében meghatódottan nézett rá. A férfi rámosolygott majd csak ennyit mondott:
- Köszönöm Rukia-chan!
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
