-Ha nem is tudok neked minden megadni… mindenem neked adom. mosolygott mire én is elmosolyodtam.
- Köszönöm Ichigo… ^^ Viszont nem szeretném veled sem elsietni a dolgokat… ha még sem jönne össze, én nem szeretnék megint csalódni. Bízom benned, de azért szeretném magamat is védeni egy kicsit. Remélem megérted.
- Alap, hogy megértelek. Én sem sietném el a helyedben. Szerintem egy ideig legyünk barátok… amíg lenyugszik minden. Addig tudok várni… aztán remélem, hogy közelebb kerülhetek hozzád.
- Igazad van. Csak szépen lassan mindent. válaszoltam. – Viszont nekem most vissza kéne mennem Rangikuhoz… felálltam.
- Hát jó… akkor majd valamikor találkozunk. mondta, én meg bólintottam.
- Szia ^^ villámlépéssel eltűntem. Mire haza értem Isane is nálunk volt az összes cuccomal.
- Sziasztok… körbenéztem. – Mit keresnek itt a dolgaim?
- Gondoltam nem akarsz visszamenni, így elmentem és elkértem őket, ha nem gond. mondta Isane.
- Dehogy. Hálás vagyok. megöleltem.
- Tényleg, hogy mentek a dolgok Ichigoval? kérdezett rá Rangiku.
- Jól… meglepően jól. Rájöttem, hogy nagyon is kedvelem. Talán jobban, mint Renjit az elején… és Ichigo is azt mondta, hogy bármeddig vár. Amíg úgy nem érzem, hogy tényleg vele szeretnék lenni.
- Ez jó hír  mondták. És milyen igazuk van. Tegnap még padlón voltam, ma meg… igenis boldog vagyok.
Telnek a napok, pár hét is. Ichivel egyre többet találkozunk. Most is vele vagyok. És jó érzem magam.
- Milyen fagyit kérsz Rukia? kérdezte azzal az aranyos mosollyal az arcán.
- Legyen körtés. ^^ feleltem.
- Rendben. leadta a rendelést mindkettőnknek. Mikor megkaptuk a fagyinkat leültünk egy asztalhoz.
- Köszönöm… mosolyogtam.
- Nincs mit :) mondta és majdnem megfogta a kezem, de inkább visszahúzta. A fagyinkat nem éppen csendben ettük meg, hiszen végig beszélgettünk, majd elindultunk sétálni.
- Hova szeretnél most menni?
- Nem tudom… bárhova! nevettem.
- Jó… gondolkodott. – Van egy ötletem ^^ elindult és én követtem. Már elég késő volt és sötét szóval szorosan mellette mentem. Nem akartam lemaradni.
- Itt is vagyunk. mondta és megállt egy iszonyat magas emeletes ház előtt. – Vagyis miután felértünk.
- Hmm… verseny, hogy ki ér fel előbb? :) kérdeztem, majd egyből el is indultam villámlépéssel.
- Naaaaa ez így nem ér! rohant utánam és egy szempillantás alatt fent voltunk. Bámulatos…
- Ez… gyönyörű… mondtam amint felfogtam, hogy mit is látok. – Innen látni az egész várost. álltam ki a tető szélére és lenéztem. Jó magasan vagyunk mit ne mondjak.
- Igen, nagyon szép, de a nyomodba se ér. húzott kicsit hátrébb a derekamnál fogva. – Ne állj annyira a szélére. Még a végén leesel… nem engedett el. Megfordultam.
- Féltesz? kérdeztem mire ő sóhajtott.
- Persze, hogy féltelek. mondta lágy hangon. Halványan mosolyogtam. Én… már nem tudok mi mondani. Ahogyan itt áll előttem. Olyan aranyos. És tudom, hogy most ő is így érez mint én. Látom rajta… És igazam van. Átkarol és egyre jobban közeledik az arca. Én is ezt akarom. Bátortalanul és gyengéden megcsókol amit én viszonzok. Már kicsit erősebben csókol. Nem csoda elvégre régóta erre várt. Miután abbahagytuk csak hosszan néztünk egymás szemébe majd a mellkasába fúrtam a fejem mire ő jobban magához húzott. Csend telepedett ránk aztán végre megszólalt.
- Szeretlek Rukia… mindenkinél jobban. egy darabig néztem rá végül én is megszólaltam.
- Én… én is téged. ^^ megint megcsókolt aztán csak ott álltunk. Beszélgettünk és nem törődtünk mással csakis egymással. Már tudom… én érzem… Ichigo… Nekem Te vagy az igazi…