- Te ezt nem értheted! kis szünetet tartott. – Én mindig is szerettem Rukiát! De te megelőztél és én csak csendben néztem. Nem szóltam egy szót sem mert azt akartam, hogy boldog legyen! Erre te most egy idióta miatt elhagyod és megbántod. nem hiszek a fülemnek… ahogyan Ichigo áll nekem háttal. Ahogyan mérgesen mégis bizonytalanul kimondja amit érez… én nem tudom mit mondjak. Aztán látom, hogy megint készüli megütni.
- Elég! kiáltottam el magam. – Hagyd… fogtam le Ichigo kezét.
- Rukia… mondta ki halkan a nevem.
- Menj el Renji… csak ennyit tudtam mondani. Nem történt semmi, majd kis idő múlva elment. A többiek csak néztek rám én viszont a földet bámultam. Isane egy szó nélkül megölelt engem és Rangiku is csatlakozott hozzá. Ichigo mozdulatlanul állt előttem, aztán hátat fordított és elment.
- Jobb lesz ha most haza megyünk mi is… mondta Isane.
- Nekem így nincs hová mennem… szóltam szomorúan és halkan mire Rangiku elkezdett rángatni maga után.
- Dehogy nincs! Tudod, hogy hozzám bármikor jöhetsz. mondta.
- Köszönöm… elmentünk Rangikuékhoz, beszélgettünk kicsit, majd elaludtam. Mikor felébredtem Rangiku már a konyhában volt, reggelit csinált.
- Jó reggelt… szólaltam meg mikor kiértem. Ő  mosolygott rám kedvesen és egy tányért rakott elém.
- Neked is és jó étvágyat. hmm… szeretem a főztjét. Most is olyan finom az illata.
- Köszi, neked is. erőltettem egy mosolyt és elkezdtem enni. Ő is követte a példámat.
- Még mindig szomorú vagy?
- Kicsit… de igazából az zavar, hogy nem tudom mit mondjak Ichigonak. Hisz vele is beszélnem kell és minél hamarabb... feleltem.
- Ez is igaz. Mondjuk tény, hogy nagyon kedves volt veled mindig de azt azért ne gondoltam volna, hogy ennyire szeret téged.
- Én is így vagyok vele… és ami azt illeti én is nagyon kedveltem őt mindig, de eddig még nem gondoltam bele, hogy több is lehetne köztünk.
- Lehet, hogy ezt kéne neki elmondanod.^^ igaz… nem fejeztem be a reggelit csak elrohantam. Muszáj beszélnem vele. Rangiku csak mosolyog utánam. Mindenhol keresem Ichit mégsem találom. Aztán eszembe jut egy hely. Amit régen mutatott és azt mondta hogy szeret kijárni.
És igazam van. Itt ül előttem háttal.
- Szia… léptem mögé majd leültem mellé. Ahogy elnézem kicsit meglepődött.
- Nem gondoltam, hogy látni akarsz… szólalt meg végül.
- Miért ne akarnálak látni?
- Csak azt hittem haragszol azért amit csináltam. mondta lehajtott fejjel.
- Egyátalán nem haragszok. hosszú csend szállt ránk. –Tudod… kezdtem el bizonytalanul a mondani valómat, de valahogy nem tudtam tovább mondani.
- Nem kell kimondanod. Tudom, hogy nem akarsz tőlem semmit… néztem ahogy szomorúan a földet nézi.
- Nem erről van szó… válaszoltam mire rám nézett. Kicsit összehúztam magam és folytattam. – Én… nem tudom, hogy is mondjam. Kedvellek… de valahogy soha nem gondoltam bele, hogy együtt is lehetnénk.
- Értem. Érthető hisz te nem ide tartozol… mondta kicsit szomorúan.
- Kérhetek egy szívességet…?
- Persze. Amit csak szeretnél. nézett rám kedvesen.
- Segíts nekem… segíts nekem elfelejteni őt… mondtam felhajtott fejjel, halkan. Hirtelen valami meleget éreztem. Átölelt. – Nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy kihasznállak… én tényleg kedvellek… és úgy érzem, hogy neked sikerülne elfeledtetni velem.
- Ha ezt szeretnéd, én mindent megeszek, hogy sikerülj. simogatta a hátam. Annyi minden fut át az agyamon. Végülis Renji és köztem soha nem volt olyan szoros kötelék… Ichigo viszont nagyon is sokszor az életét kockáztatta miattam. És fordítva is. Lehet, hogy minden eddigi tévedés volt? Lehet, hogy eddig is Ichivel kellett volna lennem… Kezdek lenyugodni. Ez az ölelés tényleg jót tett. Ez az, menni fog. Ichigo az egyetlen aki tud nekem segíteni.
- De elhallgattál. mosolygott rám.
- N-ne haragudj! ^^” Kicsit elmerültem a gondolataimba.
- Nincs semmi baj. közben elengedett. – Min gondolkoztál?
- Hát… ezen az egészen. Olyan fura így. Renjivel akkor sem voltam el ilyen jól amikor vele voltam. Veled meg… barátként is…
- Ezt jó hallani. Régóta vártam rá, hogy ilyeneket mondj. Persze ez most gonoszan hangzik de… nem illettetek össze Renjivel. Ő nem érdemel meg téged…
- Miért te igen? kérdeztem kicsi gúnyosan.
- Na ez jó kérdés. nevetett. – Én sem vagyok tökéletes. De Renjinél azért jobb vagyok. És ha nem is tudok neked minden megadni… mindenem neked adom. mosolygott mire én is elmosolyodtam.