11.Fejezet
Veszekedést hallottam és az egyik biztos, hogy Rukia hangja volt. Mit művelt már megint ez
a lány? Kelletlenül felálltam és mérgesen elindultam a hang irányába.
-De akkor is én voltam itt előbb! – hallottam egy női hangot. Jesszus! Mibe keverem magam?
-Nem! Én voltam itt előbb! – vágott vissza Rukia. Anyám, hogy a nők milyen hülyeségeken
fen, tudnak akadni!
-Valami gond van? – léptem pöttömke mellé. Az idegen nőnek kikerekedtek a szemei majd
elmosolyodott.
-Ichigo! – nézett rám morcosan Rukia.
-Ichigo? – lépett közelebb a nő. Ugye most nem nyomulni akar? Ennyire nem zavarja, hogy
éppen egy repülőn vagyunk? Meg itt van mellettem valaki. Őt úgy látszik, ez hidegen hagyja.
-Rukia, intézd el a dolgod és menjünk vissza a helyünkre. Már így is pikkelnek ránk a
stewardessek. Még a végén kidobnak minket a repülőből. – mormogtam flegmán.
-Haha! – nevette el magát a szőke cicababa. –Neked aztán van humorod! Nincs kedved
beszélgetni? Szerintem jól megértenénk egymást. - simított végig a mellkasomon.
-Jé… - fintorgott Rukia. Nem csodálom. Ez a nő gusztustalan. Egy tonna smink, agyon
szolizott bőr. Fújj… Esélye sem lenne nálam. Nekem Rukia kell! Ellenben ezzel a csajjal neki
gyönyörű hófehér bőre van és teljesen természetes arca. Nincs rajta egy tonna smink. Igazából
semmi smink nincs rajta, de én így szeretem!
-Nincs. – feleltem ridegen. –Rukia siess.
-Nem kell wc-re mennem. – motyogta halkan.
-Remek! – fintorodtam el. –Akkor mi a szarnak jöttél a mosdóba?
-Csak… úgy… - felelte lazán. Valami más! Olyan hallgatag lett! Megsértődött volna?
Elképzelhető.
-Istenem, hogy nem tudsz a seggeden maradni. Na, nyomás vissza! – ragadtam meg
csuklójánál fogva. Komolyan olyan érzésem van, mintha az apja vagy bátyja lennék. Ciki.
Leültettem a helyére és jól lecsesztem. Persze Ő durcásan elfordította a fejét. Tényleg hosszú
út lesz… De mi baja? Ennyire nem szokott visszahúzódni egy kisebb összezörrenés miatt!
Nem értem. Várjunk csak! Lehetséges lenne, hogy…
-Féltékeny vagy? – kérdeztem gúnyosan.
-MI? – azonnal felkapta a fejét. –Én nem!
-Dehogynem! – cseszegettem tovább. Olyan vicces volt látni, ahogyan az arca egyre vörösebb
lesz.
-Nem vagyok féltékeny! – ordította a képembe. Azta! Ez hangos volt. Mindenki ránk nézett.
-Tudom… - mormogtam miközben lehunytam a szemeimet. Tényleg csak viccelődtem vele.
Tudom, hogy soha nem lesz féltékeny, hiszen nem úgy szeret, ahogyan azt én szeretném.
-Akkor meg miért kérdezted… - szidott le.
-Csak maradj nyugton. – tértem el teljesen a témától. Zavarodottan nézett rám majd Ő is zenét
kezdett hallgatni. Már 3 órája, hogy elindultunk. Álmos vagyok. Eléggé korán kellett kelnünk.
-Eh? – lepődtem meg. Bal vállamra néztem. Mosolyogva vettem tudomásul, hogy az én
kis tigrisem most inkább hasonlított egy elfáradt kiscicára. Szuszogva dőlt neki vállamnak.
Kezem önálló életre kelve cirógatta meg selymes arcát, amit szívem heves dobogásokkal
jutalmazott. Fészkelődött kicsit majd karomat átölelve aludt tovább. Arcát teljesen a vállamba
fúrta. Wow, hogy lehet így aludni? Mindegy! Nem érdekel. Olyan kis aranyos volt, ahogyan
hozzám bújt. Egész úton el tudnám nézegetni! Igazából most mértem végig az öltözékén
is. Nem kellett volna… Rukián egy spagetti pántos eléggé kivágott, igazából túlságosan
is kivágott szürkéskékes tunika volt fekete, hogy is mondják? Megvan! Fekete hosszú
cicanadrággal, amik kiemelték vékony és sexi lábait. Lábbelinek pedig egy fehér topánka.
Újra a fölsőjét fixíroztam. Ez már majdnem, hogy szemérmesen kivágott! Mondjuk, a melle
fölött volt szóval csak én parázom túl a dolgot, de akkor is! Télen megszoktam, hogy hosszú

pulcsikba jár meg ilyenek. Amikor először láttam rajta rövidújjú pólót, ami kivágott is volt,
azt hittem meghalok. A nadrágom most is kezdett kényelmetlenné válni. ICHIGO! Kontroláld
magad. De hát, hogyan? Én is férfiból vagyok ám! De muszáj lesz visszafognom magam!
Mellékesen, mi lesz, ha bikiniben meglátom? Már rég rájöttem, hogy nem csupán fizikailag
vonzódom hozzá, hanem érzelmileg is, nem is akárhogy. Minden nap rettegek, hogy egyszer
csak jól lehord a modorom és viselkedésem miatt, hogy taszítónak találja majd, hogy én
ilyen bunkó stílusú vagyok másokkal és sokszor még a barátaimmal is és vele is… Félek,
mert nem akarom elveszíteni, mert már így is betegesen ragaszkodom hozzá! Legnagyobb
sajnálatomra a meleg kényeztető érzés megszűnt, amint felébredt. Pedig olyan jó érzés volt
a bőrömön érezni a leheletét. Annyira rám csimpaszkodott, hogy már a nyakamnál éreztem
meleg sóhajait, ahogyan néha egy, egy hangosabb csörömpölés kicsit felriasztja, de szemeit
nem nyitotta ki. Édes volt. Túlságosan is…
-Hol vagyok? – kérdezte álmosan. Megdörzsölte szemeit, értetlenül körbe nézett majd a még
mindig engem karoló kezére pillantott. Szemei döbbenten és ijedten csillantak fel, mint akit
rajta kaptak valamin. Istenem megzabálom! Hogy lehet valaki ennyire aranyos? Most azért
sem mosolyodtam el. Vártam, hogy mit lép. Remegve megszorította a karom majd sietősen
elkapta kezét.
-Ne haragudj… - mormogta lesütött szemekkel. Heh! Közvetlen az arcához hajoltam.
Ó! Teljesen vörös volt. Ennyire zavarban lenne? Amikor észrevett azonnal rám nézett.
Tekintetünk, ha csak pár percre is, de összefonódott. Megbabonázva fürkésztem azokat a
lila gyönyörűségeket, ami számomra a legnagyobb titok! Vajon mire gondol most? Kedvem
csak még jobban fokozódott, amikor láttam, hogy zavartan az alsóajkába harap. Szemei néha
megrebbentek az izgalomtól és zavartól. Közelebb hajoltam. Nem bírta tovább. Égő arccal
elhajolt és kinézett az ablakon. Tudtam, hogy nem a táj érdekli. Egyszerűen csak túlságosan is
zavarba jött! De nem csak Ő! Én is teljesen kikészültem! Ilyen közelről még soha sem láttam
az arcát, a tekintetét… az ajkait… elvarázsolt!
-Hamarosan megkezdjük a leszállást. Kérjük, kapcsolják be öveiket. – tudatta velünk egy női
hang a bemondóból.
-Hallottad ugye? – néztem gúnyosan Rukiára.
-Nem… - öltette ki rám a nyelvét. Ezen is csak mosolyogtam. Bekapcsoltuk az öveinket
majd elhelyezkedtünk kényelmesen. Megkezdtük a leszállást. Pár perc után már rendes talaj
volt a lábunk alatt. Renjit úgy kellett lerángatni a gépről, mert elaludt és elég nehéz volt
felébreszteni.
-Akkor indulás. – mormogtam. Mindenki engem követett, mert én voltam itt egyedül ismerős.
Rukia természetesen körbe, körbe rohangált és mutogatott, hogy ez milyen szép az milyen
aranyos meg egyebek. Párszor szólnom kellett neki, hogy nem arra megyünk, de ezen kívül
csöndes utunk volt. Megérkeztünk a tengerpartra.
-AZTA! – kiáltott fel a fekete hajú kis pöttöm. –Ez gyönyörű!
-Gyerünk. Pakoljunk le aztán irány a víz! – lelkesedett be Orihime is. Rukiával vidáman
egymásba karoltak és elkezdtek futni. Szerencséjük, hogy jó irányba mennek. Persze a
kevésnek nem mondható csomagjaikat nekünk kellett cipelni.
-Itt is volnánk. – álltam meg egy fehér színű ház előtt, amin feltűnően sok és nagyok voltak
az ablakok. Felmentem a kis lépcsőn majd kotorászni kezdtem a zsebemben. Hamar meg
is találtam a kulcsot. Direkt lassan helyeztem bele a zárba majd még lassabban fordítottam
el. Zár kattant egyet jelezve, hogy megadta magát. Rukia nem bírta tovább. Félre lökött és
benyitott a kicsinek nem mondható nyaralóba.