6.Fejezet
Igazából azon töprengek, hogy miért nem mentünk vissza a pizzázóba? Az közelebb lett
volna, mint ez a kávézó. Most már mindegy. Így is úgy is eláztunk.
-Csessze… még az alsógatyám is csurom egy víz… - dörmögtem.
-Hehe! – nevette el magát Rukia. Imádom a nevetését! Bár nem tudom, mi vicceset mondtam.
-Ilyeneket mondasz egy lány előtt? – gúnyolódott Renji. –Ki nevelt téged illemre?
-Ezt pont te mondod? – néztem rá unottan. Most valahogy hidegen hagyott a piszkálódása.
Engem inkább a mellettem ülő lány érdekelt, aki jó ízűen nevetett rajtunk. Fasza… Ő is
csurom vizes volt. Levette a kabátját és ledobta maga mellé. A mellényét is leoperálta
magáról majd mindkettőt a radiátorra rakta. És én most fogok meghalni! Kisebb orrvérzéssel
figyeltem a víztől elázott blúzát. Vizes… átlátszik… ÁÁ! Megint szűk lett e hely odalent.
Basszus! Ma már másodszor! Én is levettem a kabátomat meg a mellényemet majd Rukiához
hasonlóan a radiátorra raktam, vagyis dobtam. Rosszallóan nézett rám majd rendesen
kisimítgatta a vizes ruháimat a radiátoron. Heh! Igazi háziasszony típus! Nyakkendőmet
levettem, mert kibaszottul idegesített. Csikálta a nyakamat az ing gallérja szóval azt is
kicsit kigomboltam. Kértünk a pincérnőtől egy törölközőt, amit készségesen adott is. Túl
segítőkész volt. Már a hajamat is Ő akarta megtörölni. Ennyire bejövök a csajoknak? Hmmp!
Természetesen leráztam magamról. Rukia csak mérgesen nézett rám. Kikapta a kezemből a
törölközőt és megtörölgette vele a haját. Mi az, hogy csak úgy kikapja a kezemből? Mondjuk
én csak tartottam a kezembe és nem csináltam vele semmit. És mivel csak 2 törölköző van,
gondolom megunta a bamba pofámat. Szépen megtörölgette magát amennyire tudta majd
rám emelte még mindig dühös tekintetét. Miért mérges ennyire? Felállt és elém lépett. Mit
akar ez csinálni? Fejemre rakta a törülközőt majd elkezdte dörzsölni. BASSZA MEG! Tökre
zavarban vagyok! Óvatosan az arcára sandítottam. Nyugodt arckifejezéssel törölte szárazra a
hajamat. Ő nincs zavarban! Persze, hogy nincs! Hiszen nem érez irántam semmit. Mondjuk
ma ismertük meg egymást… közelebbről, de akkor is! Én teljesen belehabarodtam! Mit is
várok? Aki esetleg tetszik, azt meg nem érdeklem. Mondjuk Ő az első, aki bármilyen érzelmet
is kiváltott belőlem. Bár nem igazán tudom, hogy mit is érzek pontosan, de azt tudom, hogy
fontos nekem!
-Mit bámulsz? – kérdezte rám nézve. Meghalok!
-Se-semmit… - motyogtam zavartan. Elmosolyodott. Renji közben kiment a WC-be
mondván, hogy kidobja a taccsot. Ugye, ugye! Nem kellett volna ennyire bezabálnia.
-Hihetetlen vagy. – mormogta megtörve a kínos csendet.
-Mi? – néztem rá értetlenül.
-Mennyi nő vesz körül és még nem volt barátnőd! – nevette el magát.
-RENJI! – ordítottam dühösen. Minek kell minden szart kifecsegnie? Megölöm! De mégis
mikor mondta el? AHA! Amikor előrefutottak! A köcsögje! Fel akartam állni, de Rukia
visszanyomott.
-Maradj a seggeden! – határozott hangja kissé meglepett.
-De… - tiltakoztam.
-Semmi de! – a törölközőt lejjebb csúsztatta. ANYA! Kezét arcom két felére tette és így
törölte le róla a makacs vízcseppeket. Olyan közel hajolt hozzám, hogy éreztem a leheletét.
MEGHALOK! Most azonnal be kéne mennem a mosdóba és…
-Ichigo? – nézett rám furcsán.
-Tessék? – néztem egyenesen a szemeibe.
-Valami baj van? – szemei aggódóan csillantak meg. Aggódik értem?
-Nem, nincs! – álltam fel. Egyenesen a gyönyörű lila szemeibe néztem, nem bírok elszakadni
tőlük! Kicsit döbbent arckifejezéssel álltam előtte. De ahogy elnézem ő is hasonlóan van.
Kikerekedett szemekkel nézett vissza rám. De aranyos! MEGZABÁLOM!
-Elállt az eső! – nézett ki mellettem az ablakon.

-Ja. – fordultam én is az ablak felé.
-Indulni kéne. – mormogta majd magára kapta a mellényét. A nyakkendőmért nyúltam.
Megpróbáltam megkötni, de sikertelenül. Akkor nem húzom fel. Na! Leszarom már… sose
tudtam nyakkendőt kötni.
-Te tényleg nem vagy semmi! – kapta ki a kezemből utálatom tárgyát.
-Mit csinálsz? – lepődtem meg.
-Hajolj lejjebb! – mormogta.
-Mi van? – akadtam ki.
-Hogy kössem meg ezt a szart, ha nem érek fel a nyakadig? Túl nagy vagy! – emelte fel a
hangját. Óh! Most hajoljak le? De ez olyan… zavarba ejtő…
-Hallod? Hajolj már le! – nézett rám várakozóan. De én… Ez… Megunva a várakozást a
nyakamhoz nyúlt és lejjebb húzta így kénytelen voltam a fejemet egy szintre tenni vele.
ÁÁÁÁÁÁ! HOZZÁM ÉRT! Az arca, olyan közel van! Mindjárt lesmárolom, aztán felkapom
és besurranok vele a WC-be és leteperem és... Oké! Mocskos fantázia elrakja magát
máskorra. Újra a közvetlenül előttem álló lányra koncentráltam. Két másodperc se kellett és
megkötötte a nyakkendőt. Végig simított a nyakamon, megborzongtam. Majd a mellkasomon.
Megcsúszott egy kis tócsán, a nyakkendőm végét megragadta. Mi a?
-Jól vagy? – tartottam meg vállait fogva.
-Igen! Köszi! – mosolygott ám.
-Én, köszi! – engedtem el. Értetlenül nézett rám majd rájött!
-Szívesen… - húzta fel a kabátját. Én is hasonló képp tettem.
-Huh! – jelent meg Renji.
-Te hol voltál ilyen sokáig? – néztem rá unottan.
-Háát… tudod… nem csak fölül jött, hanem…
-Oké! Elég lesz. – fintorodtam el. –Kapd össze magad. Indulunk, mielőtt megint elkezdene
esni.
-Oké. – dörmögte. És még Ő van megsértve! Heh! Elindultunk. Mivel a buszt már lekéstük
mentünk a metróval. Nem nagyon szeretek metrózni, mert őrület sok ember van rajta…
De mit tehetnék? Ez az ára annak, hogy ez a kis tünemény velem töltse a délutánt. És érte
bármit megteszek! Különben is a metrózás nem nagy ár! Lenéztem gondolatom tárgyára, aki
közvetlenül mellettem állt és velünk együtt zötykölődött. Kapaszkodott amilyen erősen csak
tudott, de még ez sem volt elegendő ahhoz, hogy állva maradjon. Amikor hirtelen megálltunk
majdnem elvágódott. De szerencséjére ott voltam és elkaptam. Vállainál fogva támasztottam,
miközben azt hittem elhalálozok olyan aranyos volt, ahogy értetlenül nézett körbe, körbe,
hogy most mi történt. MEGZABÁLOM! Na, khmm… Viselkedjünk férfihoz méltóan! Ott
tartottam, hogy ide, oda járatta értetlen tekintetét majd mikor rájött, hogy még oda sem értünk
elgondolkozott. Úgy tűnik, én fel sem tűnök neki. Tényleg, miért is lenne feltűnő, hogy szinte
már teljesen a karjaimban van! Áh… Kinek tűnne ez fel? Teljesen nekem döntötte hátát,
miközben én már a derekára csúsztattam erős karjaimat. Pár perc után törékeny kezecskéjét az
én karomra helyezte. Meghalok! Komolyan…
-Óh! Ne haragudj! – fordította felém arcát, amennyire a helyzet engedte. Ennél aranyosabb
teremtést még nem láttam! Kikerekedett, de mégis közömbös szemekkel fürkészte az arcom
miközben ajkai kettényíltak.
-Semmi baj. – mormogtam. Elmosolyodott. Megszorította a kezem és megfordult. Próbálta
visszaállítani magát az eredeti helyzetébe. Renji ott volt, hogy mindjárt elhányja magát,
megint. Az emberek csak értetlenül susmorogtak, hogy mi történhetett. Én meg vele voltam
elfoglalva, csak vele. Hirtelen elindultunk és mivel Rukia meg én sem számítottunk rá,
hogy ez lesz nekem esett. De most arccal felém. Ösztönösen kaptam utána, egyik kezemmel
kapaszkodtam, míg a másikkal Őt tartottam. Hihetetlen jó érzés volt Őt ölelni. Olyat tett,
amire nem számítottam. Remegve belemarkolt a kabátomba. Arcát mellkasomba fúrta.