4.Fejezet
-Tessék? – ocsúdott fel bambulásából.
-Azok után, amit önért tettem a legkevesebb, hogy ezt a táncot nekem adja! – megragadtam a
kezét és a táncparkettre húztam. Ő csak értetlenül zötykölődött utánam a tömegben.
-Uram… - nyekegte mikor megálltam és magamhoz húztam. Lassú szám. Remek, pont
jókor! Kezemet karcsú derekára csúsztattam, nem húztam teljesen magamhoz, betartottam a
tánc testi érintésekre való szabályait. Máskor nem okozott nehézséget ezt betartani, de most
legszívesebben felrúgnám az összes szabályt és ölelném magamhoz, hogy minden egyes
porcikáját érezhessem. De nem! Nem tehetem meg. Erős karjaim között Ő olyan törékenynek
néz ki, mintha mindjárt össze akarna esni. És én meg akarom védeni… valamiért vigyázni
akarok rá. Igen. Ő ezt váltja ki belőlem. A tánc elején oly annyira zavarban volt, hogy
nevetnem kellett rajta. Aztán szép lassan arcszíne is rendbe jött és óvatosan vállamra helyezte
kezét. Amikor hozzámért, mintha a villám csapott volna belém. Megmagyarázhatatlan! Olyan
nem várt dolgokat váltott ki belőlem, hogy megijedtem. Most mit kéne tennem? Feledjem el
majd ezt az estét és Őt is. Igen, valószínűleg ez lenne a leglogikusabb dolog. Nem ígérem,
hogy ezt meg is tudom tenni. A számnak örömömre vagy bánatomra, vége lett.
-Köszönöm Uram. – nézett rám.
-Tessék? – értetlenkedtem.
-Amit tett… - lesütötte a szemeit. –Ha maga nincs, akkor az, az ember…
-De voltam! – vágtam közbe. –Szóval ne vágjon ilyen képet, hanem élvezze a bált.
-Igen. Ezt fogom tenni! – végre rám nézett. Az arcán ott volt, ha csak egy aprócska mosoly
is, mégis nekem ez a gesztusa többet ért minden szónál. Én is halványan elmosolyodtam. Pár
perc után elköszönt majd elment. Én is rendbe raktam a gondolataimat és Renji felé vettem az
irányt. Épp a pezsgőjét iszogatta.
-Na, ki volt az a lány? – kérdezte gúnyosan. Ehh…
-Senki. Tettem neki egy szívességet cserébe pedig kaptam tőle egy táncot. Ennyi az egész.
– feleltem egyszerűen és én is elvettem egy poharat tele pezsgővel. Gyanakvóan nézett rám,
de nem nyaggatott tovább, aminek kimondhatatlanul örültem. Most egy kis nyugalomra van
szükségem. Kimentem a teraszra. Az este meglehetősen hideg volt, amint kiléptem a teraszra
a csípős esti szél azonnal megcsapta az arcomat. Fáztam, de nem mentem vissza. Ki kell
szellőztetnem az agyamat… Az a lány… ki volt? BASSZA MEG! Meg se kérdeztem a nevét!
Hogy én, hogy lehetek ekkora marha?! Hihetetlen… Végül is! A keresztneve megvan! Oké.
Akkor lenyomoztatom! Tudom nem valami szép dolog, de tudnom kell, hogy ki Ő! Meg
akarom ismerni Őt közelebbről!
-Ichigo! – vágott hátba „barátom”.
-Renji… - sziszegtem.
-Nyugi haver! Csak jöttem szólni, hogy megyünk. – morogta majd elindult a parkoló felé.
Miért esik nehezemre elmenni innen? Mert Ő itt marad? Mert utána talán soha nem láthatom?
Mert hiányozni fog? De hiszen nem is ismerem! Mit foglalkozom én vele! Nagy nehezen
Renji után baktattam. Még utoljára visszanéztem, hátha megláthatom, de nem így lett. Csak a
nagy tömeget láttam. Sóhajtozva beszálltam a kocsiba. Renji most sem okozott csalódást az
utaknak, na meg nekem se. Úgy vezetett, mint egy őrült! Közben engem cseszegetett, hogy,
hogy lehettem akkora balfasz, hogy nem kérdeztem meg a nevét meg a telo számát. Már a
nyelvem hegyén volt egy jó kis beszólás, amikor megcsörrent a telefonom.
-Szerencséd van! – mormogtam majd felvettem a hevesen csörgő telefont. –Tessék? –
kérdeztem unottan.
-ICHIGO! – hallottam egy sipákoló hangot.
-Apa? – akadtam ki. –Honnan hívsz?
-Nem lényeges. Képzeld sikerült szereznem valakit a betöltetlen titkárnő posztra! – ordítozott.
-Júhééé… - kiáltottam egyhangúan. Kurvára nem tud érdekelni…

-Jajj már fiam! Ne légy ilyen gonosz! – szidott le.
-Nem vagy komplett! Felhívsz engem, hogy közöld, van titkárnőd? – próbáltam nyugodt
maradni, de úgy érzem ez egyre inkább lehetetlen. Idegösszeroppanásban fogok meghalni…
-Neked semmi sem lehet mondani? Inkább megyek és beszélgetek az új titkárnőmmel! –
azzal lerakta a telefont. És még Ő van megsértődve. Cöhh… Sokszor kérdeztem Istent, hogy
mit is követtem el, hogy ilyen apát kaptam. Mi lehetett az, az őrületes nagy bűn, amiért így
kell szenvednem?! Olyan, mint egy 5 éves… és ennek ellenére milyen nagy ember. Ha nem
tudnám, hogy ki Ő, akkor ki nem nézném belőle… A kocsi hirtelen megállt.
-Itt laksz nem? – kérdezte gúnyosan. Mintha nem tudná… -Emeld már fel a segged!
-Jól van, na! Kösz a fuvart. – vetettem oda hűvösen majd kimásztam a kocsiból. Biccentett
majd ő is elindult haza. Ekkora egy bunkót… Fáradtan álltam az előszobában, miközben
lecibáltam magamról a kabátot. Felakasztottam a fogasra, levettem a cipőmet majd
felslattyogtam az emeletre. Egyenesen a fürdőszobába. Őrületesen örültem, amikor végre
megszabadultam ettől a csilivili öltönytől. Beálltam a zuhany alá és csak áztattam magam.
Hirtelen beugrott az arca, az érintése. A vállamhoz kaptam, ott ahol ő is érintett. Nem vagyok
normális! Elnyomtam magamban ezeket a furcsa érzéseket majd elmentem aludni. Még az
kéne, hogy ilyen hülyeségeken gondolkozzam! Leszarom mi ez… Nemsokára el is nyomott
az álom. Reggel szokásosan az órám ébresztett. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a szám,
hogy nem Renji volt az, aki keltett…
-Jó reggelt Ichigo! – mosolygott anyám közben egy tányért rakott elém.
-’Reggelt. – mormogtam. Palacsinta! A kedvencem! Na, a mai napom jól indul! Jókedvűen
bekajáltam párat majd elindultam a suliba. A buszmegállóba összefutottam Renjivel. A
kabátján és a dorkóján kívül, amiben zöld cipőfűző volt, szinte csak az iskolai egyenruhát
viselte, ahogy én is. Tulajdonképpen az alsó tökmindegy volt csak sötét legyen. Hozzám
hasonlóan a legtöbb fiú, beleértve Renjit is fekete csőnacit viselt. Meg ugye az egyenruha…
Fehér ing, drapp mellény. Semmi extra nem volt benne, de én valahogy szerettem. A lányok
elmondása szerint sexi vagyok benne… Cöhh… Utálom azokat a kis kurvákat! Idegesítőek!
Csak azért lógnak rajtunk, mert gazdagok vagyunk. Renji egyszer nagyon kiakadt és ezt
a fejükhöz is vágta, de ők hevesen tiltakozni kezdtek. Elmondásuk alapján azért loholnak
utánunk, mint a kutyák, mert jól nézünk ki. Jézusom… Mondjuk tény, hogy jóképű vagyok,
de… Miket beszélek itt! Ki a faszomat érdekel, hogy mit gondolnak rólam! Beértünk a suliba.
A lánycsapat ismét lesújtott ránk. Mint a varjúk a döglött húsra, úgy nyüzsögtek körülöttünk.
Valaki adjon egy pisztolyt! Jó sok tölténnyel! Nem, nem akarok öngyilkos lenni, eszem
ágában sincs, hogy csodás lényemet megfosszam a világtól, de ezektől a ribancoktól szívesen
megszabadulnék. Bár… nem ér annyit az egész!
-Végre! – ültem le a helyemre az osztályban. Ott sem volt sokkal jobb a helyzet, de az ottani
lányok legalább messziről csodáltak! Már megtanulták, hogy nem érdemes közel kerülni
hozzánk, mert abból semmi jó nem származik. Nem mintha bármelyikük érdekelne…
-Ezek egyre idegesítőbbek. – lépett elénk Toushiro és a lányokra mutatott, akik az ajtóban
sikítoztak.
-Ja. – fűztem hozzá röviden. Hitsugaya Toushiro, Renjin kívül a másik legjobb haverom.
Mi hárman általában mindenhova együtt megyünk, bandázgatunk. Jó fej! Stílusra kb.
ugyanolyan, mint mi. A csajoktól, ha lehet még nálunk is jobban irtózik. Az első óra matek
volt, a földi pokol… főleg, hogy a tanár olyan gáz, hogy az valami elképzelhetetlen! Aztán
földrajz, töri, magyar és biosz. Na, találjátok ki mit tanultunk! Aki a sexre gondolt nyert…
Vagyis bocs! A tanár által megnevezett kifejezést használjuk: Nemi vágy…
-Na, húzzunk! – nyújtózkodtam.
-Ja. – ásított Renji. Toshi csak bólintott. Mászkáltunk kicsit a városban. Renji felvetésére
beültünk egy pizzázóba és dumáltunk, na meg rendeltünk pizzát. Hát, azt hiszem,
továbbképzést kell tartanom vörös hajú barátomnak a ketchup helyes használatáról…