3.Fejezet
-Tudom. – büszkélkedtem. A suliban nem volt semmi érdekes. Rendszerint letámadtak
minket a lányok, hogy megcsókolhatnak-e minket. Persze leráztuk őket. Az órák, mint
mindig unalmasak és hosszúak voltak. Irtózatosan örültem, amikor vége lett a sulinak. A
következő nap is hasonlóan telt, mígnem közeledett az este. Fél 6 van szóval úgy döntöttem,
hogy készülődöm. Majdnem egy órán keresztül álltam a zuhany alatt, mintha így akarnék
felkészülni a nem várt bálra. Nagy nehezen rávettem magam, hogy kimásszak a zuhany alól.
Kelletlenül megtörölköztem, megszárítottam a hajam majd elkezdtem felöltözni. Könnyedén
magamra kaptam a rettentően ügyesen kivasalt, fehér inget, majd ugyanazzal a lendülettel a
fekete, halvány csíkos nadrágot is. Szépen betűrtem és elegyengettem magamon, majd jött
a nyakkendő… a nyakkendőkkel sohasem voltam jóban. Mindig anyát kértem meg, hogy
kösse meg. Most sem volt másképp. Kedves kis mosollyal az arcán eleget tett kérésemnek
majd visszabaktattam a szobámba. Felvettem a kis újatlan mellényt, eligazgattam magamon,
begomboltam. Jött a zakó. A nyakkendő pirosas árnyalatú volt, benne fekete, barna, narancs,
színekkel. Az őszhöz remekül illett. A mellény sötétkék volt, inkább indigókék. A zakóm
a nadrágomhoz igazodva ugyanúgy fekete volt, nagyon halvány csíkokkal. Visszamentem
a fürdőbe, hogy a férfi parfümből egy parányit a nyakamra fújjak. Tényleg csak egy picit.
Elégedett mosollyal nyugtáztam, hogy kész vagyok. Az órára pillantottam. Negyed 8. Remek.
Még késésben sem vagyok.
-Ichigo! Megjött a kocsi! – kiabált fel anyám az emeletre.
-Megyek. – mormogtam. Egy utolsó nagy levegő és indultam is le.
-Jó legyél! – ölelt meg anya.
-Mindig az vagyok. – öleltem vissza. Pár perc után a kocsi dudája adta a tudtomra, hogy ne
nyálaskodjak, hanem toljam oda a seggem. Tudtam, hogy Renji dudál és azt is, hogy pontosan
ezt gondolja. Elköszöntem a húgaimtól is majd berobbantam a kocsi első ülésére.
-Végre. –„üdvözölt”.
-Kuss és hajts! – mordultam rá. Ő csak dörmögött valamit az orra alatt majd erőteljesen a
gázpedálra lépett. Nem is tudom, hogy miért hagyom, hogy Ő vezessen. Egyik kocsit a másik
után előztük meg. Mivel ősz volt előfordult az eső így az út még csúszott is. Kételkedtem
benne, hogy egy darabban akár csak az út felét is megtesszük, de végül megnyugodva
pattantam ki a kocsiból.
-Komolyan, el kéne venni a jogsidat. – horkantam fel.
-Heh! Mert te aztán olyan óvatosan vezetsz, ugye! – nevette el magát. Idegesítő… Ügyet sem
vetve a mellettem vihogó vörös hajúra, elindultam a bálterembe. Renji kis fáziskéséssel, de
követett. Milyen illemre tanították ezt? Mindenkit fellökve haladt a kajával teli asztalhoz.
Helyette én kértem bocsánatot. Néha még egy kényszer mosoly is megjelent az arcomon.
Békésen iszogattam a pezsgőt, amikor egy 30-as férfi állt meg előttem mosolyogva. Aztán
csatlakozott hozzá a lánya is. Beszélgettünk kicsit majd feszéjezve éreztem magam. Anyám
mindig azt mondta, hogy, ha egy lánnyal találkozom a bálon, akkor kérjem fel legalább egy
táncra, hogy ne sértsem meg. Kelletlenül, de így is tettem. Őrületesen megkönnyebbültem,
mikor vége lett a zenének. „Mosolyogva” elköszöntem majd a még mindig kajáló Renjihez
lépet és jól leszidtam, hogy miért nem táncol vagy beszélget. Teli szájjal hozzám vágta, hogy
Ő csak azért jött el, hogy ehessen, semmi más oka nem volt rá. Fejemet fogva kimentem
a teraszra. Kellett egy kis friss levegő, na meg nyugalom. Jajj nekem. Ez már most olyan
unalmas. Bár inkább legyen unalmas, mint kínos. Örvendezek, hogy eddig egy házassági
ajánlatot sem kaptam. Azt hiszem, visszamegyek és leállítom Mr. Zabagépet mielőtt a fejesek
is meglátnák. Miközben az ételekkel teli asztal felé meneteltem hirtelen valaki elkapta a
karom.
-Mi a franc? – döbbentem le. Ennyit az udvariasságról…
-Bújtasson el, kérem. – hallottam egy női hangot.

-Mi? – értetlenkedtem.
-Maga elég nagydarab, kérem, bújtasson el! – lépett a hátam mögé.
-Mi van? – sértődtem meg. Mi az, hogy nagydarab? Jó tényleg nem vagyok éppen alacsony,
de akkor is! Egyáltalán miért akar elbújni? Semmit nem értek.
-Rukia! Drágám! – hallottam egy nyájas hangot. Egyre közeledett és folyton azt
ordibálta, hogy „Rukiaaaa”. A mögöttem lévő nő, amint meghallotta ezt a nevet, remegve
belekapaszkodott a zakómba. Éreztem, hogy fejét hátamnak dönti. Na, de! A férfi szép lassan
közeledett felénk. Rukia –mivel a helyzet alapján így hívják- egyre jobban remegett.
-Uram! – támolygott elém. –Nem látott egy 17 éves, fekete hajú nőt? Lila estélyiben van! –
kérdezte sietősen. Még jobban megszorította a zakómat, fejét egyenesen a hátamba fúrta. Ez
az alak bűzlik az alkoholtól, teljesen részeg. Undorító!
-Nem. – szűrtem fogaim között. Valamiért nagyon irritálónak találtam és nem csak azért, mert
részeg. A hátamon enyhült a szorítás, de még mindig nem volt hajlandó elengedni.
-Ó! Akkor megyek is. – próbált tovább menni, de az alkohol mennyiségének köszönhetően,
amit megivott nem tudott és nekem jött. Mindjárt szétverem ezt a faszit! Nem Ichigo
türtőztesd magad. Nem ronthatom el az imidzsem egy ilyen miatt.
-Nézzenek oda! – kiáltott fel. –Rukia, szívecském! Hát nem hallottad, hogy neked szólók?
-Kérem, hagyjon békén! – lépett mellém védelmet várva.
-Ugyan már cica! – ragadta meg a karját. Ő csak fájdalmasan felszisszent. Itt telt be a pohár!
-Nem hallotta a hölgyet? – kérdeztem ridegen. Mindketten rám kapták a tekintetüket. A férfi
azért, mert kiakadt, hogy én miért szólok bele a nő pedig egyszerűen meglepődött a hirtelen
hangnemváltásomon.
-Mi van? – nézett rám alma méretű szemekkel. –Maga csak ne… szóljon bele.
-Mert, mi lesz? – kérdeztem olyan hűvösen, hogy mellettem még a mínusz 70 fok is
eltörpülhetne.
-Nyomrult! A nő az enyém! Érted? – mászott a képembe.
-Na, ide figyelj! Nem tudom, hogy ki a fasz vagy te, de baromira nem bírom azt a ragyás
búrádat! Szóval ellehet menni! – ragadtam meg a gallérjánál fogva. Döbbenten nézett rám.
-De… - nyögte elhalóan.
-Hol vannak a biztonságiak? – mormogtam. Azonnal két nagy melák jelent meg. –Az úr most
nem józan. Kérem, vigyék ki innen mielőtt más nőket is zaklatni kívánna.
-Uram! – meghajoltak majd karon ragadták a zaklatót és kivitték. Próbáltak diszkréten eljárni,
ami úgy nagyjából sikerült is. Néha egy, egy susmogás hallatszott, de semmi egyéb.
-Köszönöm uram… - hallottam egy bizonytalan hangot a hátam mögül.
-Ugyan. – fordultam felé. Most volt időm egy kicsit jobban szemügyre venni. És itt volt az a
pillanat, hogy ledöbbentem, nem is akárhogy. Fekete félhosszú haját kontyba tűzte, oldalt pár
tincset hagyott csak szabadon. Kerekded szinte gyermeki arca olyan volt, mintha egy babáé
lenne! Tökéletes és hófehér bőre illett a szeméhez. Azokhoz a gyönyörű lila nagy szemekhez,
amik nélkül már valószínűleg élni sem tudok majd. Tekintetem önkéntelenül is ajkára kúszott.
Halvány cseresznyepiros ajka a zavartól kettényílt picit. Olyan aranyos! Férfi szemmel
végigmértem a ruháját és egyebet. Egy halványlila, földig érő estéji volt rajta. A ruhának
nem volt pántja, nem tapadt igazán a testére, de így is kellőképpen kiemelte nőies alakját.
Az ékszereket sem vitte túlzásba. Fülében ezüst fülbevaló díszelgett, nyakát egy igen drága
szintén ezüst nyaklánc ékesítette. Szolid volt, de mégis kívánatos. Teljesen megbabonázott.
Tekintetem ismét arcát csodálta. Láttam, hogy alsó ajkába harap az izgalomtól. Ezt
magamban egy gúnyos vigyorral nyugtáztam. Zavarban van! Hehe! Mellettem melyik lány
nincs zavarban?!
-Szabad egy táncra, hölgyem? – villantottam meg szívtipró mosolyom. Igazából eddig azt sem
tudtam, hogy van ilyenem.
-Tessék? – ocsúdott fel bambulásából.