17.Fejezet

-Jól vagy? Az előbb sikítottál! Bántott valaki? – úgy rohamozott meg a kérdéseivel, mint tank az ellenségét, megsemmisítően.

-Tökéletesen vagyok! Igen az előbb sikítottam, de az csak Renji miatt volt! – kuncogtam. – Nem bántott senki.

-Hála istennek! – még szorosabban ölelt magához. Ennyire aggódott volna? Pár perc után visszaöleltem, arcát nyakamba fúrta. Ichigo… Renji vette a lapot és lelépett.

-Mi a baj? – suttogtam. Megrezzent.

-Nem tudnám elviselni, ha valami bajod esne! Ráadásul a szemem láttára! – hangjából kiszűrődött az őrületes aggódás és feszültség.

-Jól van! Nyugi! – simogattam meg feje búbját. Lassan megnyugodott. Érdekes nem? Mindig ő szokott engem nyugtatgatni most meg mi van?

-Haza kéne menni… - motyogta.

-De Rin nélkül nem megyek! – kezdett megint úrrá lenni rajtam az aggodalom.

-Rin? – nézett rám értetlenül.

-Igen, ez volt az oka annak, hogy eljöttem. – kuncogtam. Ichigo úgy nézett ki, mint, akibe most vágtak bele egy baltát, ijesztő!

-Nézzétek kit találtam! – lépett mellém Renji.

-RIN! – azonnal kikaptam a kezéből a kutyát és dajkálgatni kezdtem. –Rin, de aggódtam!

-Tyű… - nyilvánított véleményt Renji Ichigoval együtt. Pár perc dédelgetés után lekevertem Rinnek egy nagy tockost!

-Jézus! – hüledezett Renji.

-Aú… ez biztos fájt neki! – nevette el magát a narancshajú.

-Mi olyan vicces? – elővettem a gyilkos tekintetemet.

-Semmi… - nyelt egy nagyot.

-Azért! – mosolyodtam el. –Amúgy, köszönöm Renji!

-He? – értetlenkedett. Istenem ez tényleg ilyen hülye vagy csak tetteti?

-A nyuszi! Köszönöm! – motyogtam.

-Ja, szívesen! – nevetgélt. Elköszöntünk a vörös hajútól majd elindultunk haza.

-Bent találkozunk! – nyomott egy puszit a homlokomra. 

-Szia, anya! – köszöntem.

-RUKIA! – ugrott a nyakamba. Jézusom!

-Mi a bajod? – próbáltam levakarni magamról.

-Tudod te, hogy mennyire aggódtam? Hol voltál ilyen sokáig? – szipogott.

-Kutyát sétáltatni. Ne haragudj anya, de még el kell intéznem pár dolog és elég késő van! – azzal ott hagytam. Igen tudom, kegyetlennek tűnik, de higgyétek el jobb, ha ilyenkor ott hagyod! Felbaktattam a szobámba majd ledobtam magam az ágyra.

-Fáradt vagy?- cirógatta meg gyengéden arcomat.

-Nagyon… - nyomtam el egy ásítást. Felálltam. –Elmegyek, gyorsan lezuhanyozom, utána pedig szundizom!

-Ne segítsek? – kérdezte gúnyosan.

-Hányszor akarod ezt még megkérdezni? Nem! – kivonultam a szobából egyenesen a fürdőbe. Gyorsan rendbe tettem magam, majd elindultam vissza a szobámba.

-Végre! – takaróztam be. Ichigo lefeküdt mellém.

-Jó éjszakát. – nyomott egy puszit a számra.

-Jó éjszakát… - ásítottam egy nagyot. Boldogan vettem tudomásul, hogy holnap nincs suli, aludhatok! Pár perc múlva már húztam is a lóbőrt. Sötét van, mi az, az izé, ami felém közeledik? „Úgy is az enyém leszel!” – harapott meg, nagyon rossz érzés! Egy ördögi kacaj és vége!

-ÁÁÁ! – sikítottam. Hirtelen kezeket éreztem az arcomon.

-Rukia? – nézett rám értetlenül.

-Ichi… go… - nyekegtem.

-Mi a baj? – kérdezte.

-Egy álom… rossz… - nem bírtam beszélni se. Olyan vérfagyasztó érzés volt és még mindig az! A könnyek csak úgy buktak ki belőlem (egyszer eláztatom a házat)…

-Rossz álom? – értetlenkedett. Most még ahhoz sem volt erőm, hogy megmagyarázzam, amennyire lehetett odabújtam Ichigohoz és sírtam…

-Rukia… - szorosan átölelt. Állát fejemnek támasztotta. – Nyugodj meg, istenem mit álmodhattál…

-Ichi… go… - szipogtam. Olyan gáz, tiszta sírós lettem. Mi lehetett az a hang, az álmomban? Olyan rémisztő volt! Olyan rekedtes, sugárzott belőle a gyűlölet, a kin, a mérhetetlen gonoszság! Ha rágondolok, kiráz a hideg! És mi az, hogy „úgy is az enyém leszel”? Engem akar? Na, ne! Lehet, hogy az, az Aizen volt? De hogy férkőzött be a fejembe? Ennyire gonosz lenne? Ezek szerint Ichigo nem ok nélkül aggódik! Ezért félt ennyire engem! Most már értem…

-Ichigo, azt hiszem, hogy azzal az Aizennel álmodtam… - motyogtam.

-Micsoda? – tolt el magától, egyenesen a szemeimbe nézett. –Komolyan?

-Igen… - lepődtem meg.

-És, mondott valamit? – kérdezte kíváncsian. –Mit mondott?

-Azt, hogy „úgy is az enyém leszel”… miért? – Ichigo csak nézett maga elé, kikerekedett szemekkel.

-Az a szemét! – mormogta. Őrületesen dühös volt.

-Ichigo… - jé, a sírásom abbamaradt. Rám emelte dühtől csillogó szemeit. Most mit kéne tennem? Közelebb húzódtam hozzá, átöleltem. Éreztem, hogy megremegett.

-Rukia… - mormogta.

-Ichigo… - simogattam meg a haját. Pár percig csak ült és nézett, hagyta, hogy öleljem. Olyan feszült!

-Rukia… - olyan gyorsan ölelt vissza, hogy még pislogni sem volt időm! Arcát nyakamba fúrta egyfolytában csak a nevemet suttogta, megállás nélkül. Istenem. Egyre szorosabban ölelt, én csak mosolyogtam. Ezek szerint nagyon fontos vagyok neki! Nagyon akar rám vigyázni. De félek… Mi lesz, ha valami baja esik miattam?

-Ichigo… - mormogtam. Nem szólt semmit, ezt most vegyem annak, hogy figyel csak lusta megszólalni? Mindegy… -Ichigo, ígérj meg nekem valamit! – motyogtam. Egyenesen a szemeibe akartam nézni, eltoltam magamtól, kezét fogtam.

-Ígérd meg, hogy nagyon vigyázol magadra! Nem akarom, hogy miattam baromságot csinálj! Rendben? – kérdeztem komolyan.

-Rukia… - döbbent le.

-Megígéred? – néztem rá választ várva. Elmosolyodott.

-Meg. – simogatta meg arcomat. Megnyugodtam!

-Akkor jó! – mosolyodtam el én is. Egyre közelebb hajolt, majd megcsókolt. Percekig tartott ez a lágy, gyengéd csók majd legnagyobb sajnálatomra véget ért.

-Megyek, lefürdök… - álltam fel, megfogtam a pizsamámat meg az egyéb dolgokat és az ajtó felé vettem az irányt.

-Rukia… - mormogta, elővettem a gyilkos tekintetemet. –Siess… - adta meg magát. Beálltam a zuhany alá, nincs is jobb egy fárasztó nap után, mint egy jó meleg zuhany. Ichigo… biztos halálra aggódja magát a szobámban, hogy mit csinálok ennyi ideig, pedig bent vagyok kemény 10 perce.

-Rukia! – hallottam a hangját. Na, tessék…

-Mi van? – kérdeztem unottan.

-Mit csinálsz te ott bent? Halálra aggódom magam! – dörmögte. Hogy mondtam! Ismerem én!

-Ichigo, kemény 10 perce vagyok bent. – motyogtam.

-10 perce? Rukia már több mint 1 órája bent vagy! – mormogta, hallottam, hogy az ajtónak támaszkodik. Egy órája? Ennyire ne lenne időérzékem? Érdekes…

-Jól van, na, jövök máááááááár! – a rohadt életbe! Megcsúsztam, csak a kád szélét láttam közeledni, egy nagy koppanás és elsötétült minden.

/Ichigo szemszöge/

-Rukia? – kérdeztem, válasz nuku. – Rukia? – próbálkoztam újra. Mi a jó életet csinál ez? Mi ez a szag? Vér? Jézusom! RUKIA. Berontottam a fürdőszobába.

-Úristen! – a kád széle tiszta vér volt, Rukia meg csak ott feküdt, ájultan. Elesett volna? Nem fontos! Odarohantam. Opsz! Fejem tiszta vörös lett, milyen hülye vagyok már! Mindjárt elvérzik én meg zavarba jövök… Jól van, nyugodj meg Ichigo, ez az! Törölköző! Hol van itt törölköző? Á! Ott van! Megfogtam majd ráterítettem csupasz testére.