16.Fejezet

-Én nem akarok veled szakítani! – mormogta.

-De…- szipogtam. –Akkor miért viselkedsz így velem? -Nem válaszolt. –Ichigo! – hangom kétségbeesett volt. Most sem felelt… Miért?

-Miért? Mit tettem? Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, de… de… - nem kapok levegőt, á csak bebeszélem. –De engem így kell elfogadni, ha nem megy, akkor… - ez már szabályosan fáj. A mellkasom! Egyre jobban ziháltam, úgy érzem, lábaim nem bírnak el tovább.

-Rukia! – hangja feszült volt és féltő. Istenem…

-Jól vagyok… - motyogtam. Jól vagyok mi? Most komolyan, öngyilkos akarok lenni vagy mi? Nyögd már ki, hogy rosszul vagy! Gyerünk Rukia! De úgy se érdekelné… Testem úgy roskadt össze, mint a szétfújt kártyavár. Átkozott gravitáció…

-Rukia! – azonnal odarohant hozzám és elkapott. –Mi a baj?

-A mellkasom… - nyögdécseltem. Könnyeim egyre jobban folytak.

-Nyugodj meg! Túlságosan felizgattad magad! – letörölt egy kósza könnycseppet az arcomról, jól esett. Olyan volt, mintha még mindig szeretne. De már nem szeret, tudom…

-Én… szeretlek… - motyogtam. –Még… mégha te nem is… - beszélni is nehéz volt.

-Rukia! Te meg miről beszélsz? – szemei majdnem kiestek a döbbenettől. Na, mintha annyira meglepte volna… Pár percig csak kigúvadt szemekkel nézett rám. Arcomról leríhatott a mérhetetlen fájdalom.

-Rukia! – ölelt magához. Óh! Ez meglepett. –Én mindennél jobban szeretlek! Hogy juthat ilyesmi az eszedbe! – suttogta fülembe, hangja megtört volt.

-Ichigo… - nyekegtem. Ezek szerint szeret?

-Rukia! Most komolyan! Honnan vetted, hogy nem szeretlek! – kérdezte elszörnyedve.

-Hát, mert… olyan rideg voltál velem… azt hittem, hogy van valakid… akit jobban szeretsz és… különben is, nem vagyok a világ legszebb teremtése… és… - mondtam volna, de Ichigo belémfolytotta a szót. Szó szerint! Ez a csók talán a világ legédesebb csókja volt!

-Nekem te vagy a legszebb az egész világon! – mosolygott. Észre se vettem, de a zihálásom is abbamaradt!

-Ichigo! – boldogan öleltem vissza!

-Gyere! – állított talpra. –Anyud már biztos aggódik, hogy hol vagy!

-Rendben! – mosolyogtam. Ahhoz képest, hogy az előbb még ziháltam sírtam tök jól vagyok! Elértünk a házhoz.

-Fent találkozunk! – cirógatta meg az arcomat én csak bólintottam. Rohanásom közepette gyorsan odadobtam egy sziát anyunak majd rohant még gyorsabban. Szobámba beérve ledobtam magam az ágyra, hogy kifújjam magam. Az éjjeliszekrényemre pillantottam. JÉ!

-A nyuszim! – ültem fel az ágyamban. Alaposan megnéztem, mintha új lenne!

-Látod? Megcsinálta. – ült le mellém Ichigo.

-Igen. – mosolyogtam, örültem neki nagyon! –Öhm… Ichigo. Kérdezhetek valamit?

-Kérdezz. – nyúlt el az ágyon.

-Miért viselkedtél így ma? – hangom remegett. Ichigo megmerevedett. Felült. Rosszat mondtam volna?

-Ez…- motyogta. –Tudod, mint mindenhol a vámpíroknál is van jó és rossz.

-Igen? – kíváncsi vagyok.

-És… valaki, valaki szemet vetett… rád… - mormogta. Rám? Ki vethetett pont rám szemet?

-Ki? – kérdeztem izgatottan. Morgó macim kelletlenül fintorgatott. –Na! Ichigo!

-Nem hanyagolhatnánk ezt a témát? – fordította el fejét.

-Nem! – vágtam rá. –Istenem! Mond már!

-Rukia! – nézett rám csúnyán, kicsit meghökkentem, de álltam a pillantását.

-Ki az? – kérdeztem komolyan.

-Aizen… - hangjából csak úgy áradt az undor. Aizen?

-Az meg ki? – csodálkoztam. Ichigo csak húzta a száját, látszott rajta, hogy utálja. –Ő is egy vámpír?

-Igen az, a legaljasabb, legmocskosabb, legundorítóbb az egész világon! – már szinte dühös volt.

-Ó! – motyogtam. –És miért is az?

-Ő a leggonoszabb vámpír, mondhatjuk úgy is, hogy az „ördög gyermeke”. Minden egyes embert meg akar ölni, míg csak ők nem maradnak. – teljesen ledöbbentett az ahogy Ichigo beszélt róla.

-De ha nem lesznek emberek, akkor miből „táplálkoznak”? – gondolkodtam el.

-Ez az, amit én sem értek. – állt fel, odasétált az ablakhoz. Bevillant valami!

-És hogy jövök én a képbe? – kérdeztem. Megfordult.

-Nem tudom, de téged szemelt ki az a szemét! – mormogta.

-És ez most mit jelent? – én is felálltam.

-Azt, hogy egy percre sem hagyhatlak magadra! – állt elém. Wow… Értelmes arckifejezésemnek köszönhetően elmagyarázta.

-Aizen minden lehetőséget meg fog ragadni, hogy maga mellé állítson, vagyis, hogy elraboljon. – el akar rabolni? Miért mindig én? Nem igen ijedtem meg… mondhatnám úgy is, hogy hidegen hagyott. Leültem az íróasztalomhoz és elkezdtem megcsinálni a leckémet.

-Nem mész haza? – kérdeztem mikor kész lettem a leckémmel.

-Mit mondtam egy órája? – nézett rám válaszomat várva.

-Ja! – esett le. -24 órás megfigyelésen vagyok.

-Rukia ez nem vicces! – olyan komolyan nézett rám, hogy majdnem lefordultam a székről. Megadva magam ledőltem egy kicsit pihenni, nekem ez egy napra sok… Ichigo odakuporodott mellém, védelmezően átölelt, jól esett. Elaludtam…

-Rukia! – egy hang ébresztett fel. Nem akarok felkelni! –Rukia! – ismételgette.

-Nyah… - nyöszörögtem.

-Kellj már fel! – duruzsolta hajamba, Ur istenem! Szemhéjaim villámgyorsan pattantak fel, de ugyanazzal a lendülettel le is csukódtak. Világos van! Egy Ichigotól kapott csóknak köszönhetően teljes mértékben felébredtem.

-Mi van már? – nyekegtem.

-A kutyád… - mutatott Rinre. Ja!

-Tényleg! Sétaidő van! – kecmeregtem el az ajtóig. –Lent találkozunk.

-Ja… - mormogta. Nem igen örült neki, hogy mégha 1 percre is, de egyedül kell hagynia. Leértem.

-Hova mész? – kérdezte anyám egy sütivel a kezében. Ez jellemző, telezabálja magát édességgel utána meg rosszul van.

-Elviszem Rint sétálni. – és már ott sem voltam. Becsuktam magam mögött az ajtót és megfordultam.

-Jézusom! – ijedtem meg.

-Hehe! – kuncogott Ichigo. Nagyon nem vicces!

-A frászt hoztad rám! – kapkodtam levegőért.

-Jól van, na! – adott egy puszit.

-Megbocsájtva! – indultam el Ichigo csak nevetett. Csendesen lépkedtünk egymás mellett, Rin összevissza rohangált, jó, hogy nem szédül el!

-Végre! – ültem le egy hintába.

-Elfáradtál egy kis sétától? – cukkolt a narancshajú. Nem is méltattam válaszra, legyen csak el magával. Lassan besötétedett. Olyan álmos vagyok… Nem! Nem aludhatok el. Rin! Hol van Rin?

-Rin? Hol vagy? – álltam fel a hintából. Ichigora pillantottam, elaludt. A fene! Akkor nélküle kell megtalálnom. Körbe futottam az egész parkot, de sehol nem találtam. Istenem! RIN! Ha megtalállak, kapsz egy szép nagy tockost! Valaki megfogta a karom. ÁÁÁ

-ÁÁÁÁ… - sikítottam.

-Hé! Maradj már csöndben!  - szólt rám.

-Rhenjih? – préseltem ki nevét.

-Ja, én vagyok! Nyugi! – engedett el.

-Szívinfarktsut kaptam! – ziháltam. –Miért kell ijesztgetni? Nekem ez sok! Aizen, Ichigo és még te is!

-Ó! Szóval tudsz róla, pedig Ichigo azt mondta, hogy nem mondja el, mert nem akar megijeszteni vele. – mormogta.

-Rukia! – emlegetett szamár, úgy futott felém, mint a nyúl.

-Ichi… - alig bírt lefékezni, aminek következtében majdnem dobtunk egy hátast.

-Jól vagy? Az előbb sikítottál! Bántott valaki? – úgy rohamozott a kérdéseivel, mint tank az ellenségét.