Rózsaszínű álmok

- Áhh, nincs is jobb, mint a nagy, finom, puha cicik. Főleg, ha azok belenyomódnak az arcomba. Nee-sannak nem is olyan nagyok a
mellei, mégis imádom őt. Csak tudnám, hogy mi az oka ennek. Hmm. Egyre jobban hiányzik. Mióta Soul City-ben van, állandóan csak rá gondolok, és az
a hülye Ichigo is. Hiszen már meg sem tud lenni nélküle. Állandóan csak ül
az ágyon és néz maga elé, és reménykedik, hogy Nee-san egyszer még
visszajön. Sőt, álmában is folyton róla beszél. Az a hülye barom. Áááhhh,
mindegy, álmos vagyok, most alszom egyet.

Ezek voltak Kon utolsó gondolatai elalvás előtt. Álmában egy furcsa
világban járt, ahol mindent rózsaszínű felhők borítottak, olyan volt az ég
is, akár a vattacukor. És mindenhol gyönyörű, nagymellű fiatal lányok
voltak, ráadásul meztelenül. Kon úgy érezte, hogy a mennybe került. Rögtön
rávetette magát az első lányra, akit meglátott, és mit ad isten, Rukia volt
az. Vinnyogva, könnyezve az örömtől fúrta fejét a Kuchiki gyönyörűséges
domborulatai közé. Magában ezerszer is köszönetet mondva habzsolta imádott
nee-sanja melleit, de hirtelen felébredt, s azt kellett látnia, hogy
valójában Ichigo mellét harapdálta és nyálazta össze nagy élvezettel. Az
csak döbbenten meredt rá, majd nagyot ordítva hajította magától a lehető
legmesszebb a mesterséges lelket. Szegény Kon nagyot puffanva landolt a
falon, majd szépen lecsúszott róla a földre.

 - Mégis mi a büdös francot képzeltél, Kon? Azt hitted, nyalóka vagyok,
vagy mi? Esküszöm, ha ezentúl két méternél közelebb jössz hozzám, bedoblak
a folyóba egy kővel a lábadon. Megértetted, korcs?! - üvöltötte
Ichigo, s közben próbálta letörölni mellkasáról annak a kis dögnek a
nyálát.

 - Áhh, azt gondolod, direkt csináltam? Hát egyáltalán nem! Ki a fenének
kellenél te, te idióta. Végig aludtam, ha nem vetted volna észre. Azt
álmodtam, hogy Nee-san és rengeteg meztelen lány van körülöttem és
én - De nem tudta befejezni, mert Ichigo beledobta a képébe a
párnáját.

 - Nem érdekelnek az idióta perverzióid! Talán azt mondtam, hogy meséld el?
Nem hinném. Szóval kuss legyen! És ha még egyszer megemlíted, hogy az
álmaidban a meztelen Rukiát nyalogatod, el fogom mondani neki. Akkor pedig
életed végéig menekülhetsz majd! - kiabálta a Kurosaki dühösen. Ő is
sokszor álmodott ilyeneket, csakhogy az ő álmaiban Rukia és ő egyedül
voltak, nem pedig csoportosan. És ami a leglényegesebb volt, Rukia
vetkőztette le őt, ő pedig a lányt. Mindketten nagyon élvezték a dolgot,
nem tiltakoztak semmi ellen. - Ha pedig találkozunk Rukiával, önként
bocsánatot kérsz tőle. Világos?

 - Igen. Bocsánat, hogy összenyálaztalak - motyogta Kon engedelmesen,
pedig tisztában volt vele, hogy ő nem tehet semmiről. Elvégre, ő egész
végig aludt, fogalma sem volt róla, hogy amit álmában tesz, azt a
valóságban is végrehajtja.

 - Helyes, most pedig... - folytatta volna a narancsfejű, de ekkor egy
csodálatos hang vágott szavába.

 - Ti még ébren vagytok? Áhh, pedig meglepit akartam. De már mindegy. Mi a
helyzet veletek?- kérdezte az a jól ismert lány, ők pedig döbbenten
fordultak a hang irányába. Az ablakban ott állt Rukia, az ő személyes
mentsváruk, az angyaluk, álmaik nője. Mosolyogva nézett rájuk, haját lágyan
ringatta a hajnali szél.

 - Nee-san... tényleg te vagy az? - kérdezte Kon remegő hangon.

 - Hát persze. Ki más lennék?

- Nee-san. Annyira hiányoztál. Nee-saaaann! - bömbölte a plüss és a
mennyországot jelentő domborulatok felé vetette magát. Ám a ringató puhaság
helyett egy kemény cipőtalppal hozta össze a sors, amiből rögtön
nyilvánvalóvá vált számára néhány dolog. Az egyik, hogy valóban az ő
Nee-sanja tért vissza. A másik, hogy azok között a rózsaszínű felhők között
eltöltött percek csak álmaiban történtek meg, és hogy sohasem fognak valóra
válni. Az utolsó pedig az, hogy Nee-san még mindig kegyetlen és gonosz
vele. Szomorúan, könnyekkel a szemében nézett fel a lányra, de rögtön
rájött, hogy az egyáltalán nem figyel rá. Mert Rukia már rég egy meleg,
barna szempárba bámult. A kisoroszlán tekintete Ichigóra ugrott, s hirtelen
rádöbbent, mi is folyik az orra előtt. Ezek ketten...

-Ó, ezek ketten már vagy fél éve nem találkoztak. Vajon mi fog ebből
kisülni? Rossz érzésem van.- Kon féltékenyen nézte, ahogy a két
shinigami szemezett egymással, rá ügyet sem vetve. Mintha ott sem lett
volna.

Ichigo kimeredt szemekkel nézte Rukiát, s lassan közelebb óvakodott hozzá.

 - Rukia, miért vagy itt? - kérdezte hirtelen, alig hallhatóan. A kék
szemek elkerekedtek, majd a lány tekintetében fájdalom, szomorúság és düh
jelent meg.

 - Talán baj, hogy itt vagyok? - hangjában keserűség csengett.

 - Nem, egyáltalán nem csak kíváncsi vagyok. Azért vagy itt, hogy néhány
napig vagy hétig itt élj, és megint eltűnj, vagy pedig tovább maradsz?

 - Miért, mi a gond azzal, ha egy kis ideig itt vagyok, és utána elmegyek?
- kérdezte Rukia. Tudni akarta, mire akar kilyukadni a fiú.

 - Nem tudod? Elég szomorú. De akkor elmondom. Az a baj az első
variációval, hogy azzal fájdalmat okozol mindenkinek. Azoknak, akik a
legjobban szeretnek téged. A faternak, az ikreknek, Inouééknak, Konnak.
Minden barátodnak.

 - Na és neked? Talán neked is fájna, ha ezt tenném? Vagy te örülnél neki?
- tudakolta halkan a Kuchiki, mialatt elpirult.

 - Igen, nekem is fájna. Nekem fájna a legjobban. Mert... - Ichigo itt
nagy levegőt vett, majd kinyögte azt az egy szót, amit eddig csak az
édesanyjának volt képes mondani. - Mert szeretlek.

Rukia erre csak tátogni tudott. Mondani akart valamit, de hang nem hagyta
el a száját. Csak elvörösödve nézett a narancsfejűre, aki most egy
paradicsomot is megszégyenítő arcszínnel lépett közelebb hozzá. Ichigo
lassan megcirógatta a lány arcát, majd lehajolt és megcsókolta. Az apró
termetű shinigami csak nézett azokba a gyönyörű, barna szemekbe, aztán
lehunyta szemét, karjait a Kurosaki nyaka köré fonta, így mélyítve a
csókot.

Kon csak döbbenten, földig hullott állal nézte ezt a borzalmas jelenetet.
Nem hitte volna, hogy az az idióta kimondja "azt" a szót. De
most megtette, és íme: övé a lány!

 - Neeeem! Ez nem igazság! Én is itt vagyok, Nee-saaan! Én is szeretlek,
akkor most nekem is adsz egy csókot? -kiabálta szerencsétlen plüss,
de csak egy hatalmas pofont kapott Ichigótól. Majd már csak arra eszmélt
fel, hogy a narancsfejű hülye fölé hajol, felkapja és bezárja az íróasztala
fiókjába.

Utána hiába kiabált, senki sem figyelt rá. Csak valami ütemes, pufogó
hangot hallott, később pedig már nyögéseket és halk, kéjes sikoltásokat is.
Kénytelen volt befogni fülét, hogy ne hallja az idegesítő zajokat.

....úEnnyit az én édes, kedves Nee-sanomról. Ezt soha nem bocsátom meg
nekik. Bruháháá, miért ilyen nagy a különbség az álom és a valóság között?
Pedig az a sok, nagy, puha cici mind engem várt. Csakis engem. Ó, azok a
cicik.

És így lett a rózsaszínű, cicikkel teli gyönyörű álomból rémálom. Kon azóta
is várja, hogy visszatérjenek hozzá ezek az álmok és a bennük szereplő
lányok. De, mint tudjuk, az álmok csak álmok, a valóság pedig maga a
kegyetlen, nagybetűs Élet. Így aztán a plüss soha többé nem fogott és
ízlelt olyan domborulatokat, mint abban az álomban.

Owari