9.Fejezet.
Reggel frissen és jókedvűen keltem.
-Jó reggelt! – köszöntem mosolyogva, amikor leértem.
-Neked is… - dadogta anyám. Leültem reggelizni.
-Jól vagy Rukia? – kérdezte aggódva. Most miért baj az, hogy eszek reggel és jó kedvem van?
-Igen. –feleltem. Megreggeliztem és elindultam a suliba.
-Rukia, hogy, hogy ilyen jó kedved van? –kérdezte kíváncsian Hizuru.
-Most nem lehet jó kedvem? – háborodtam fel. Hizuru besértődött. Na, tessék… Odaértünk a buszmegállóba. Ichigo
már ott volt.
-Sziasztok. –köszönt nekünk.
-Szia. – köszöntem lazán.
-Szi-szia! – dadogta Hizuru. Tiszta zavarban volt. Nem csodálom, Ichigo egy kész „herceg”. Megdöbbent, hogy ilyen
jól néz ki.
-Rukia! – cibálta a pulcsimat.
-Mi van? – néztem rá dühösen.
-Gyere egy picit! – azzal elráncigált.
-Nem mondtad, hogy ilyen jó pasid van! – gúnyolódott.
-Nem a pasim! – vágtam vissza. Nekem ennyi elég is volt ebből a beszélgetésből. Fogtam magam és visszamentem
Ichigohoz.
-Minden oké? – kérdezte gyanakvóan.
-Persze. – bólogattam. Felszálltunk a buszra, megmutattam a bérletemet a sofőrnek aztán helyet foglaltam az egyik
ablak felöli széken. Ichigo leült mellém.
-Jól éreztem magam tegnap… - motyogtam. Kicsit meglepődött.
-Én is! – mosolygott. Jókedvűen lépkedtünk be az osztályba, Ichigo szorosan mögöttem. Jól esett a közelsége,
megnyugtató volt. Mindenki nagy szemekkel bámult ránk. Most megint mi van?
-RUKIAAAAAAAAAAA! – támadt le barátnőm.
-Eh? – már kezdtem kékülni. – Mo-mo…
-Na, mi van közted és Ichigo között? – mosolygott gúnyosan. Istenem… De legalább elengedett.
-Semmi! Barátok vagyunk. – válaszoltam lazán, aztán leültem a helyemre. Elővettem táskámból a tolltartómat, utána
pedig békésen üldögéltem a helyemen. Osztályfőnöki lesz, arra semmi nem kell talán csak fülvédő meg „agyvédő”.
-Rukia! – bökött oldalba Ichigo.
-Hmm? – néztem bökdösőm szemébe.
-Minden oké? – kérdezte.
-Persze! – motyogtam. –Miért ne lenne?
-Semmi… - azzal elfordult. Nem igazán értettem, de nem foglalkoztam vele. Belibegett a perverz tanárnő.
-Nos, gyerekek! Van egy óriási hírem! Holnap strandra megyünk! – mosolygott perverzen. Strandra ősszel? Hmm…
-Természetesen fedett részen leszünk! Nem venném a lelkemre, ha valamelyikkőtök megbetegedne. – gúnyolódott.
Nagyon vicces… Várjunk! Most esik csak le, strandra megyünk! STRANDRA! Ahol fürdőruhába kell lenni!
Jézusom… Ez durva! Akkor nekem FÜRDŐRUHÁBA kell mutatkoznom ICHIGO előtt! Teljesen bepánikoltam.
Ichigora néztem. Nagyon gondolkozhatott valamin, megjelentek a kis ráncok a homlokán. Mi lehet ilyen érdekes?
Ó! Talán ő is a strandon gondolkozik. Ő is fürdőruhába lesz… JUJJ! Elképzeltem Ichigot félmeztelenül egy fekete
fürdőnaciban! HÚHA! Most én vagyok rosszul vagy tényleg meleg van itt! Momora néztem. Gezz… Bár ne tettem
volna. Sokatmondóan nézett minket, engem és Ichigot. Fogadni merek, hogy elkezdett fantáziálgatni, na meg
persze tervet kieszelni, hogy mivel tudna minket holnap összehozni. Előre félek, komolyan ilyenkor félek tőle,
rosszabb, mint egy tapasztalt terrorista! Hamar elröppent az osztályfőnöki, nagy örömömre vagy nem? Ugyanis
dráma óra következett, és ugye emlékeztek mit csináltunk múltkor. Színdarabot fogunk előadni, és én vagyok az
egyik főszereplő Ichigo a másik, és emlékeztetnélek titeket, hogy ez egy ROMANTIKUS darab! Édes istenem mit
követtem én el… De most már kicsit több odaadással fogok színészkedni! Most, hogy Ichigóval minden rendben
sokkal könnyebb lesz!
-Rukia! – bökött meg megint Ichigo.

-Hmm? – néztem rá. Nem mondott semmit odahajolt a fülemhez. Majdnem hanyatt vágódtam.
-Ichi… - mondtam volna, de nem tudtam…
-Bikinit húzz! – suttogta. Mi a… Ezt most komolyan Ichigo mondta? Ő is perverz lenne? Nem, biztos nem. És ha
igen? Jajj már miket zagyválok itt össze?
-Nem vagyok perverz! – hajolt el mosolyogva. Mi a fene! Ezt meg honnan tudta?
-Ezt meg honnan tudtad! Nem mond, hogy olvasol mások gondolataiba! – döbbentem le.
-Nem olvasok senki gondolataiba! Csak az arckifejezésedet látva nyilván való volt, hogy erre gondoltál. –
gúnyolódott. A kis mocsok!
-Öhhm… - kezdtem úgy kinézni, mint egy lázas paradicsom. Irtó vörös voltam. Ichigo meg csak nevetett, Momoról
nem is beszélve. Észre se vettem, hogy bejött a tanár.
-Rendben gyerekek. Van egy rossz hírem! – mormogta, már majdnem sírt. Jézus, meghalt valaki? Hallottam, hogy
mindenki susmorog, hogy vajon mi lehet az a rossz hír.
-A színdarab törölve. – és tessék kifolyt az első könnycsepp. Kicsit megdöbbentett, de azért, mi a halálnak kell sírni?
Persze lelkes volt, nagyon akarta ezt, de attól még nem dől össze a világ. Még jó, hogy nem éltem bele magam…
Jobb is így! Órán tulajdonképpen nem csináltunk semmit. A tanárnő végig sírt, magával volt elfoglalva, mi meg
kihasználva az alkalmat beszélgettünk.
-Azért én egy kicsit bánom! – kezdett bele Ichigo. –Kíváncsi lettem volna, hogy miket kellett volna csinálnunk!
Lehet, hogy csók is lett volna benne? – gúnyolódott.
-Te ezt most direkt csinálod? – hitetlenkedtem.
-Nem! – beletúrt a hajamba és vigyorgott, mint a tejbe tök. Pipacs vörös lettem, megint… De valahogy jól esett
Ichigo közelsége, örültem neki, hogy mellettem van! Vége lett az órának.
-Rukia! – fordult felém Momo. –Láttalak ám titeket órán!
-És? – kérdeztem unottan.
-Mi és? Csak rátok kell nézni, ti tutira szeretitek egymást! – lelkesedett. Istenem. Már tulajdon képen nem is zavart,
hogy Momo nyaggat. Becsöngettek, megint dráma óra. Hajj… Ezen az órán se volt másképp, a tanárnő sírt mi meg
beszélgettünk. A többi óra hamar elillant. Utolsó óra matek volt, azaz lett volna, ugyanis elmaradt. A mai nap tök jó!
-Hát, ez laza egy nap volt! – nyújtózkodtam.
-Az bizony! – villantotta felém mosolyát Ichigo. Majdnem leestem a székről, hú!
-Induljunk! – motyogtam. Ichigo csak morgott valamit és elindultunk hazafelé. Meglepően sokat kellett várni a
buszra, addig beszélgettünk.
-Örülsz neki? – kérdezte hirtelen Ichigo.
-Mi? – eszméltem fel.
-A strandnak, örülsz, hogy strandra megyünk? – kérdezte vigyorogva.
-Hmm… Nem is tudom… - húztam egy kicsit az idegeit. Elértem a célom, döbbenten nézett rám. – Örülök neki! –
jelentettem ki végül. Megkönnyebült sóhaj Ichigotól. Megérkezett a busz, felszálltunk. Ichigo szokásához híven maga
elé engedett. Megmutattam a bérletemet és leültem egy szabad helyre az ablak mentén, persze úgy, hogy Ichigo le
tudjon mellém ülni. A számításaimat azonban valami, pontosabban valaki mehiusította.
-Hé, picim szabad ez a hely? – kérdezte gúnyosan. Picimnek, mert szólítani?!
-N-nem… - nyögtem ki nagy nehezen, be kell, valljam kissé ijesztő volt a csávó, nagyon para…
-Mi az, hogy nem? – kezdett bedurvulni. Fogta magát és leült mellém, egyre közelebb jött hozzám, már szabályosan
a képembe lihegett. NEM LEHET IGAZ! Ilyen peches is csak én lehetek! El akartam tolni magamtól, de nem tudtam,
túl erősnek bizonyult. A francba már! Ajkai már közeledtek az enyémhez! NE! Ichigo… Már majdnem megcsókolt,
bátorságot vettem magamon. Megpofoztam. Erre aztán tényleg bedühödött.
-Mit képzelsz magadról te ribanc! – már lendítette a kezét. Megijedtem, na, nem mintha eddig nem féltem volna!
-Ebből elég! – hallottam Ichigo kemény hangját. Tényleg! Ichigo! Ő is itt van! Kicsit megnyugodtam, de még mindig
remegtem, hihetetlen milyen védtelen vagyok…
-Ne merd leribancozni! – figyelmeztette a zaklatót.
-Bajod van? Ő a csajom, mit szólsz bele? – mutatott rám. A csaja? Na, ez sok! Én nem vagyok ennek a csaja!
-Kötve hiszem haver! – ha lehetne Ichigo most ölt volna a szemeivel.
-Már miért? – kérdezte a csávó dühösen.