5.Fejezet.
Amikor haza�rtem ap�m szok�s szerint „�dv�z�lt”.
-Ichigooo!!!!! – rep�lt fel�m ap�m. – H�t merre j�rt az �n kicsi fiam? – vis�totta.
-Hagyj�l! – �t�ttem le „h�n” szeretett apuk�mat. – Nincs valami j� kedvem. – mormogtam, majd felmentem
szob�mba.
-Na de Ichigo! – hallottam ap�m elhal� hangj�t. Be�rve szob�mba ledobtam magam �gyamra. �gy d�nt�ttem ma
nem megyek suliba, �gy is csak felzaklatn�m Ruki�t, b�r lehet, hogy � sem megy. Ezek ut�n csoda, ha 2 nap m�lva
l�bra �ll. Gondolataimba mer�lve �szre se vettem, hogy elaludtam. Kopog�sra �bredtem.
-B�tyus! K�sz az eb�d. – kiab�lta Yuzu.
-Megyek. – motyogtam. Lem�szva az emeletr�l le�ltem a helyemre �s elkezdtem enni. Cs�nd volt, csod�lkoztam is,
hogy ap�m nem cirkuszol.
-Ichigo! – mosolyodott el g�nyosan. – Elmondhatn�d merre j�rt�l az �jjel! - k�rdezte k�v�ncsian. Na, tess�k csak
eml�teni kellett…
-Sehol. – v�laszoltam mogorv�n.
-Ichigo! Tudom, hogy egy v�mp�rnak is sz�ks�ge van mag�n �letre, de, hogy eg�sz �jjel elmaradj! Ez nem jellemz�
r�d. – gondolkodott el.
-Hagyj�l m�r. – sz�ltam r�. Ezen k�v�l nem t�rt�nt semmi �rdekes, aminek �gy mellesleg nagyon �r�ltem. Eb�d ut�n
felslattyogtam szob�mba �s olvastam. Szok�s szerint bealudtam. Este 7 �ra k�r�l m�lt�ztattam felkelni. Ny�sz�r�gve
m�sztam le a f�ldszintre, amilyen bamba voltam csoda, hogy nem estem le a l�pcs�n…
-B�tyus j�l vagy? – k�rdezte Yuzu agg�dva.
-Persze. – v�laszoltam. Le�ltem vacsizni. H�l’ Istennek fater nem volt otthon valami megbesz�l�sen volt. Legal�bb
egyszer az �letbe nyugodtan ehetek. Vacsi k�zben azon gondolkoztam, hogy megl�togassam e Ruki�t vagy ne. V�g�l
�gy d�nt�ttem elmegyek hozz�. Amint befejeztem a vacsit eleget tettem d�nt�semnek. Az ablakon kereszt�l mentem
be szok�s szerint. Ott fek�dt az �gyon, �gy ahogy tegnap hagytam. Ezek szerint nem t�rt mag�hoz.
-Rukia… - suttogtam. Le�ltem az �gy sz�l�re, onnan figyeltem Ruki�t ahogyan alszik. Egyszer csak morg� hangra
lettem figyelmes.
-Eh? – lep�dtem meg, amikor egy puha, sz�r�s �s… -FUJJJ- ny�las valami r�m ugrott. –Rin! – ki�ltottam. Hopp�.
Kicsit hangosabb vagyok a kellet�n�l.
-Mit csin�lsz te itt? – k�rdeztem, mintha v�laszolna… Tiszta ciki vagyok. Itt besz�lek egy kuty�val. Rukia mocorogni
kezdett. Gyorsan „elb�jtam”, ami abb�l �llt, hogy leguggoltam. P�r percig ott nyomorogtam a f�ld�n, azt�n megunva
fel�lltam. Rin meg ugr�ndozott, hogy vegyem fel. Na, majd tudod ki!
-Hagyj�l m�r! – kiab�ltam suttogva, ilyet se csin�ltam m�g… Eddig azt sem tudtam, hogy lehet suttogva kiab�lni…
mikre j�v�k r�! Rin �gy d�nt�tt, hogy lefekszik kiskos�rk�j�ba. �n pedig vissza�ltem Rukia mell� az �gyra. Az
�jszaka hamar elr�ppent legnagyobb b�natomra… Hazamentem.
-Ichigo! – �dv�z�lt ap�m. De j��…
-Belehaln�l, ha egyszer norm�lisan k�sz�nn�l? – k�rdeztem unottan, nem v�laszolt csak megs�rt�dve felment
szob�j�ba, ritk�n szokott megs�rt�dni… biztos rossz „napja” volt. De mit t�r�d�m �n ezzel ki nem szarja le,
hogy milyen napja volt. Felmentem szob�mba �s le�ltem olvasni, aminek megint az lett a v�ge, hogy bealudtam.
Csod�latos �lmom volt, vele �lmodtam… „Ahogy szoktam ma este is elmentem hozz�, de most �bren volt.
-I-Ichigo… - motyogta. Azt hittem, hogy meg ijed erre semmi. Odal�pkedtem hozz�, bizonytalan voltam.
-Ichigo! – fakadt ki. �t�lelte derekamat �s s�rt. Nem nagyon �rtettem, p�r perc ut�n vissza�leltem � csak m�g
szorosabban b�jt hozz�m. J�l esett…
-Rukia. Nyugodj meg! – pr�b�ltam nyugtatni, kisebb nagyobb sikerrel. Hol hangos zokog�sban t�rt ki, hol pedig azt
hittem alszik annyira csendben volt.
-Rukia fek�dj le �s pihenj! – engedtem el.
-Nem akarok! – ellenkezett. Nem foglalkoztam vele visszadugtam az �gyba �s „elaltattam”, ami abb�l �llt, hogy a
feje az �lemben pihent �s �n simogattam… Amikor v�gre elaludt fej�t letettem a p�rn�ra �s t�vozni k�sz�ltem. M�g
utolj�ra leheltem egy apr� cs�kot a sz�j�ra, azt�n hazafel� vettem az ir�nyt… ” �s itt lett v�ge az �lmomnak…
J�l es�, meleg j�rta �t a testem.
Nagy nehezen felt�p�szkodtam, a k�nyv, amit olvastam elhagyatottan hevert a padl�n. Ezek szerint ler�gtam,

remek… Miket csin�lhatok �n �lmomban. Lementem bekaptam valami kaj�t azt�n visszamentem a szob�mba. Egy
darabig csak �cs�r�gtem, szemeim c�ltalanul n�zel�dtek erre, arra. Azt�n hirtelen beugrott az, az este.
„Mikor megk�sz�nte, hogy megmentettem a kuty�j�t, olyan kis megszeppent arcot v�gott, aranyos volt. Amikor
�szrevette, hogy v�rzik a karom azonnal seg�teni pr�b�lt, �n meg csak b�multam. Furcsa �rz�sek kavarogtak bennem,
amikor hozz�m�rt. J�l es� meleg, k�nz� f�jdalom, nem is tudom igaz�n, hogy melyik, tal�n mindkett�. Meg akartam
fogni a kez�t, annyira v�gytam r�, meg is tettem. �vatosan z�rtam kezem k�z� az � t�r�keny kis kez�t, amely szinte
elveszett az �n kezem k�z�tt, vigy�ztam r� ne, hogy �sszeroppantsam. Minden rendben ment, azt�n kezdett el�t�rni
v�mp�r �nem. Amikor kez�t a sz�mhoz emeltem elvesztettem a fejem, nem akartam ezt tenni, de nem tehettem semmit.
V�gignyaltam k�zfej�t, m�g jobban beindultam. Tudtam, hogy helytelen, amit teszek, de nem �rdekelt. Abban a
percben csak a v�re �rdekelt, olyan finomnak l�tszott. Megharaptam. Amikor meg�reztem a v�r �z�t a sz�mban, az �
v�r�t, elkapott a h�v, nem b�rtam magammal, annyira finom volt. Azt�n amikor megk�rdezte…
-Mi-mi vagy te? – megrezzentem, f�jdalmat �reztem, b�ntudatot. Elemeltem ajkaimat kez�t�l. � annyira megijedt.
Rettenetesen �reztem magam abban a percben. Hogy tudtam b�ntani, hogy voltam erre k�pes? Az els� �rtelmesnek
t�n� k�rd�sek. A gondolatok csak �gy cik�ztak a fejemben, mint a forma 1-es aut�. Szem�be n�ztem. M�g jobban
megijedt, kezdtem egyre szarabbul �rezni magam miatta…
-Rukia. – megremegett. Nem csoda. A hangomb�l csak �gy �ramlott a v�rszomj. Nem is �rtem. Eddig tudtam
uralkodni magam, mindig t�k�letesen ura vagyok a helyzetnek. Mi�rt pont n�la vesztem el a fejem? Pr�b�ltam
magam visszafogni. Egy kicsit lenyugodtam, ez j� jel, kezdtem megint tiszt�n l�tni a dolgokat. Er�s k�sztet�st �reztem
arra, hogy meg�rintsem Ruki�t. Ez ellen nem tehettem semmit, ha v�mp�r vagyok, ha ember. F�l tenyerembe fogtam
az arc�t, megijedt. Egyre k�zelebb hajoltam.
-Ne hagyj b�k�n! – sip�kolta. Nem nagyon foglalkoztam vele, de a kap�l�z�s�val ann�l ink�bb, baromira ideges�t�
volt. Megpr�b�ltam lefogni, de h�t ugye nem akartam elt�rni a kez�t vagy ilyesmi, ez�rt csak nagyon finoman fogtam
le, aminek az lett a k�vetkezm�nye, hogy elest�nk. Annyira k�zel volt, olyan k�nny� lett volna �tharapnom a tork�t,
csak p�r centi, meg se kellett volna er�ltetnem magam. Azt�n bel�mnyilalt egy �rz�s, t�rk�nt sz�rta �t a sz�vemet, ez
az �rz�s pedig nem volt m�s, mint a szeretet. Nem, az lehetetlen! Tekintetem Rukia ajkaira t�vedt, most is akartam
�t, de nem �gy. Nem akartam neki �rtani. Meg akartam cs�kolni. Annyira k�v�ntam az ajkait, szinte m�r h�vogattak.
Azt�n megtettem. Megcs�koltam. Ez a cs�k nem v�rt �rzelmeket keltett bennem. Bizseregtem, �r�ltem, �s m�gis
f�ltem. �s volt ott m�g valami, szeretet, szerelem! De az lehetetlen, hogy �n… Teljesen �sszezavarodtam. Pedig az
volt. Szerelem. De, hogy szerethetek egy embert? Ez teljess�ggel lehetetlen. A tulajdon gondolataimat nem �rtettem.
-Mi a baj? – a furcsa arckifejez�s�t l�tva musz�j volt megk�rdeznem. Annyira vicces volt.
-Semmi. – nem hittem el. –Hogy mer�szelted elvenni az els� cs�komat? – megd�bbenve hallgattam feld�lt szavait.
�n? Az els� cs�kj�t? Mi van? V�rjunk! Ezek szerint m�g SENKIVEL nem cs�kol�zott. El�g neh�z volt elhinni, hogy �
m�g… mind egy.
-Ez volt az els� cs�kod? – tiszt�ra bes�rt�d�tt. Na, tess�k, � is csak n�b�l van. El�g furcsa volt, hogy � m�g nem
cs�kol�zott senkivel, pedig a fi�k el�gg� megn�zik - ami �gy mellesleg el�gg� zavar.
-K�pzeld IGEN! – elford�totta fej�t, tiltakoz�s k�p. Elnevettem magam.
-J�l van, na. Csak azt hittem, hogy egy ilyen l�ny m�r biztos cs�kol�zott. – m�g jobban kiakadt.
-Mi�rt �n milyen l�ny vagyok? Nem �llok �m le minden velem szembe j�v� pasival! – nem erre sz�m�tottam.
-Nem �gy �rtettem. – l�tszott rajta, hogy nem igen hisz nekem. A t�bbi nem volt olyan �rdekes. A k�vetkez� k�p, ami
beugrott az, az volt amikor… �n… Amikor megint eluralkodott rajtam a v�mp�r �szt�n. Pr�b�ltam ellen�llni, de nem
tudtam… Azt�n belem�lyesztettem fogaimat hamvas b�r� nyak�ba. �s amikor meg�reztem v�r�nek �z�t a sz�mba
teljesen elvesztettem a fejem. Azt sem tudtam, hogy mit csin�lok, annyira �mely�t� volt.
Azt�n megsz�lalt egy kis hangocska a fejemben… Nem k�ne b�ntanod! Szereted �t! ... Milyen igaz. Akkor m�g nem
tudtam biztosra, hogy szeretem e, vagy „csak” a v�re cs�b�t. Nem tudtam melyik �rz�s az er�sebb. Az �hs�g vagy a
szerelem…”
Most m�r biztosan tudom. A szerelem!