-Nézd meg jól! –szólt Hinamori.
-Hagyjál már. – nevettem. De azért jó alaposan szemügyre vettem. Egy narancssárga hajú magas és – pirultam- izmos fiú lépett be. Nah nem az a nagyon kigyúrt, hanem az a jól kinézős xD
-Nos, akkor én megyek. – azzal az igazgató kisétált.
-Rendben. Akkor talán be is mutatkozhatnál. – mondta a tanár az új diáknak.
-A nevem Kurosaki Ichigo. – kezdte. – Szeretek kosarazni.
-Ennyi? – kérdezte a tanárnő.
-Kíváncsi még valamire? – kérdezte gúnyosan. AZTAA! Döbbent le az egész osztály. Eddig senki, se mert feleselni a tanárnővel. Szegényke most megkapja…
-Mi?? – akadt ki. – Hogy merészeled! – ordítozott.
-Maga ugyebár irodalom tanár? – kérdezte Ichigo.
-Igen és?
-Egy irodalom tanárnak nem ilyennek kéne lennie. – jelentette ki egyszerűen.
-Miért milyennek kéne lennem? – kérdezte a tanárnő idegesen.
-Nyugottabnak. Egy irodalom tanár a világ szép és játékos oldalát kéne, hogy tanítsa el kéne feletetni velük a világ bajait. De ezt csak nyugodtan lehet megtenni. – felelte Ichigo. (Na, igen most mindenki arra gondol, hogy ez nem így van. Igazatok van. Csak tudjátok az én magyar tanárom ilyen xd és róla mintáztam ezt a tanárt)
-Milyen igaz! – mosolyodott el (ilyen is ritkán van). Nah megvan az új kedvenc. – Nos, folytassuk az órát. Ichigo ülj le Kuchiki mellé. Ott. A kis feketehajú mellé. – mutatott a mellettem lévő helyre. Nah tessék csak ez kellett, persze Momo nagyon viccesnek találta a szitut. Amíg a mellettem lévő padhoz sétált végig egymás szemeibe néztünk. Furcsa volt! Volt azokban a szemekben valami, valami, ami nem normális. Á! Csak képzelődöm. Igen. Csak képzelődöm…
-Jól van, akkor folytassuk az órát. – mondta a tanár. A maradék fél órában abszolút nem tudtam figyelni. Egyfolytában Ichigon járt az eszem. Nem értettem. Van benne valami, valami, ami nem tetszik. ÁÁ! Nem vagyok normális. Ez tiszta hülyeség. De mégis!
-Hé! – szólt Momo.
-Mi az? – kérdeztem halkan, amikor a tanár nem figyelt.
-Az új srác téged néz! – vigyorgott. Mi van? Odanéztem és egy lélegzetelállítóan szép csokoládébarna szempárral találtam szembe magam. Gyorsan elfordítottam tekintetem vissza barátnőmre.
-Jézusom! – akadtam ki. – Miért néz ez engem? – ijedeztem.
-Szerintem tetszel neki! – gúnyolódott Momo.
-Még egy szó és… - fenyegetőztem. Ő csak mosolygott. Nagyon vicces. Kicsöngettek. EZAZ! Már azt hittem sose lesz vége…
-Nah Rukia! – kezdte Momo. – Szerintem te tetszel neki! – nézett a mellettem ülő alakra.
-Ne hülyéskedj már. – pirítottam rá. – Ez nem vicces.
-Most miért! Egyfolytában téged bámul! Most is! – mondta Momo izgatottan. Odanéztem és tényleg nézett. Nem tudtam levenni a tekintetemet róla. Azok a barna szemek foglyul ejtettek. Már jó pár perce csak bámultuk egymást amikor…
-Ru! – lökött meg barátnőm, ami egy kissé erősre sikeredett és én leestem a székről. Ez milyen ciki. -.-”
-Rukia! – kiabált barátnőm. Még mindig a földön feküdtem, amikor egyszer csak kezeket éreztem a karomon. Ő az! Ennél már nem is lehet rosszabb. Felsegített.
-Kö-köszönöm. – dadogtam. Nem mertem a szemébe nézni. Gyorsan visszaültem székemre.
-Nincs mit. –felelte egyszerűen.
-Rukia jól vagy? – kérdezte aggódva barátnőm.
-Persze! – vágtam rá azonnal. -És te! Mi a francnak kell lökdösni? Tudod milyen ciki volt? – hordtam le barátnőmet.
-Ne haragudj. De azért nem volt olyan rossz! – mondta gúnyosan. Megölöm! Tuti, hogy megölöm. –Ichigo felsegített! Ez jelent valamit! Legalább tudjuk, hogy van esélyed!
-Jajj hagyjál már ezzel. – szóltam rá (megint). – Ichigo egy nagyon helyes fiú, tuti, hogy nem tetszene neki egy olyan lúzer mint én.
-Na de Ru!! – akadt ki barátnőm. – Ez nem igaz! Nem vagy lúzer! És honnan tudod, hogy nem tetszel neki!? Egész végig téged bámult, azonnal felsegített, amikor elestél! Ezek mind jelek, hogy nem vagy számára közömbös! És most lebuktál! – mosolygott sejtelmesen barátnőm.
-Mi? – kérdeztem.
-Hát! Azt mondtad idézem „Ichigo egy nagyon helyes fiú”. – gúnyolódott.
-Elég volt! – kész vagyok. Ebből nekem elegem van. –Nem úgy egyeztünk meg, hogy leállsz ezzel és akkor cserébe én, sem piszkállak Toushiroval? Vagy már elfelejtetted? – vontam kérdőre.
-Ne haragudj… - láttam rajta, hogy tényleg bántja a dolog.
-Jól van, na. Semmi baj, de még egy szó erről és nem tudom, mit csinálok veled! – „fenyegetőztem”.
-Rendben. – nevettük el magunkat. Becsöngettek. Elkezdődött az unalmas kémia óra.
-Ahogy elnézem, van egy új diákom! – vidult fel Akinori tanár úr arca. –Hogy hívnak fiam? – kérdezte.
-Kurosaki Ichigo. – felelte unottan.
-Mesélj magadról! Várj először is milyen vagy kémiából? – kérdezte kíváncsian a tanár. Már megint… Legalább elmegy vele az óra.
-Jó. – felelte lazán.
-Értem! Nos, akkor mesélj magadról! – kérte a tanár.
-Mit akar tudni? – kérdezte új „padtársam”.
-Háát. Szeretsz kosarazni?
-Igen. - jött a válasz.
-Remek! – vidult fel a tanár arca. – Az iskolának van, egy csapata menj el a válogatásra, és ha megfelelsz, beveszünk a csapatba! – regélte a tanár.
-Még gondolkozom rajta. – motyogta Ichigo. És itt is megvan az új kedvenc…
-Jól van! Folytassuk az órát. Ma a… - ezen az órán se tudtam 100%-san oda figyelni. Egyfolytában ő rajta járt az eszem. ÁÁ. Nem vagyok komplett. Mindegy verd ki a fejedből. Igen Ru! Ezaz menni fog ez. Önkontrollomnak köszönhetően jobban tudtam az órára figyelni, de még így is bennem volt a tudat. Vajon most is engem néz? Odanéztem és lám! Persze, hogy engem nézett. Nem értem. Mi a baj velem? Ennyire hülyének nézek ki vagy mi? Vagy van rajtam valami, valami furcsa? – fantáziálgattam. Kicsöngettek. Momo azonnal letámadt!
-Egy folytában téged néz! – visította.
-És ez még csak az első nap… - sóhajtottam. Utolsó óra. Hihetetlenül boldog voltam, hogy ez az utolsó óra „vele” összezárva. Aztán végre hazamehetek. Haza. Ahol végre megnyugodhatok. Ahol végre nem kell azzal törödnőm, hogy vajon néz e, hogy engem figyel e. Haza ahol ő nincs ott… Tévedtem.
-Gyerekek kezdjük az órát. – rontott be az osztályfőnök. Húha. Na, igen! Róla aztán regényt lehetne írni. Mindegy, megpróbálom lerövidíteni. Chizumi Eika. Egy hihetetlenül perverz alak. Az osztályfőnököm (-.-”). Borzalmasak az órái. Kedvenc diákja Keigo. És, hogy miért az a tökfilkó? Azért, mert Keigo is perverz, de nagyon, és ők ketten ilyen téren nagyon jól megértik egymást!
-Na, gyerekek, hogy ma se unatkozzunk beszélgetni fogunk. – kezdte el az órát. Ajjaj, rosszul kezdődik. Van egy olyan érzésem, hogy nem az osztályzatokról fogunk beszélni…
-Miről fogunk beszélgetni tanárnő? – kérdezte Keigo.
-Aktuális témákról. – vigyorodott el. Na, hogy tudtam… Sóhajtottam egy nagyot. Ez érdekes lesz.
-Szóval akkor el is kezdhetnénk. Ma a nemi életetekről fogunk beszélgetni.
-Ne máár. – mordult fel az osztály, Keigot kivéve. Az óra ¾-él már egy csomóan aludtak. Momo is köztük volt. Én is majdnem bealudtam, de Ichigo miatt nem voltam képes. Tiszta ideg vagyok… Kíváncsi voltam vajon most is engem néz e. Igen. Nem hiszem el, miért kell egyfolytában engem bámulnia! Miért nem valamelyik begyes csajszit. Igen, miért nem nézi, mondjuk Inouét. Rajta van mit „csodálni”. Kicsöngettek. Azonnal összepakoltam és felpattantam.
-Rukia hova sietsz ennyire? – kérdezte Momo.
-Csak siess. – sürgettem. Amint Momo elpakolt el is húztuk a csíkot.
-Hé Ru! – kiabált rám.
-Mi van? – kérdeztem idegesen.
-Most már elárulhatnád, hogy mi bajod! – förmedt rám.
-Jól van, na. – motyogtam. – Nem kell leharapni a fejemet.