5. Azon az éjszakán...

- Ő...
- Mi ő? - nézett furcsán Renji a semmibe bámuló Rukiára.
- Áh, semmi hagyjuk.
- Ha te mondod. - majd visszamentek a többiekhez.
Ezek után visszamentek az Urahara shop-ba, hogy ellássák sérüléseiket. Késő este lett mire mindenkit elláttak.
- Hogy képzelte ezt? - vágta a szaké poharat Rangiku az asztalhoz. - Az-az idióta Ichigo hát ellenünk fordult?
- Nyugodj már meg Matsumoto! - szólt rá a vörös hajú – Azzal, hogy ordibálsz, semmi nem oldódik meg. - hajtotta le fejét.
- De mégis valami oka csak kell legye Kurasaki úrnak, hogy ellenünk fordult. - Lépet be az asztalnál ülőkhöz a bolt tulaj.
- Aizen ráadásul kipróbálta rajtunk a serege egy részét. Így most tudja, mennyire van előnyben. - morgolódott Tosiro.
Ahogy ezeket a szavakat kimondta csönd ereszkedet a boltra.
- Annyi kérdés még sincs rájuk válasz. - kelt föl a földről Kira. - Legjobb, ha most kipihenjük magunkat. Urahara megmutatná a szobánkat?
- Persze erre gyertek.
Így Renjin és Rukián kívül mindenki elment.
- Rukia te is itt maradsz? - törte meg a csendet a tetkós.
- Nem.
- Akkor visszamész Ichigoékhoz?
- Igen az lesz a legjobb.
- Elkísérjelek?
- Nem kell, maradj csak. Különben is mélyek a sebeid jobb, ha inkább pihensz. - Indult meg az ajtó felé.
- Ahogy akarod. - Renji tudta, hogy nagyon megviselte a mai nap történtek, de azt is, hogy most biztos egyedül akar lenni. Hiszen a szemei, ahogy bámulták azt a pontot ezelőtt még sose látta. A kérdést viszont feltette nehogy valami ostobaságot csináljon, vagy egyedül érezze magát.
Mikor feleszmélt gondolataiból a lánynak már hűlt helyét találta.
Rukia lassan, lehajtott fejjel lépkedett az utcákon. A járókelők nem látták. Még mindig shinigami alakban volt. Nem is tudta merre megy csak ment amerre lábai vitték. Végül elérte uticélját. Most az ajtón ment be. Annyira el volt merülve gondolataiban, hogy teljesen megfeledkezet arról, hogy nem póttestben van. Halkan fellépkedet a lépcsőn egyenesen be Ichigo szobájába. Lassan becsukta az ajtót, nekidőlt majd végigcsúszott rajta. Átkarolta lábait és fejét térdeire hajtva elkezdett hangosan gondolkodni.
- Miért...
"Mi bajod? Egész nap meg se szólalsz. Furcsán viselkedsz. Nem eszel. Ki felé bámulsz, mint egy holdkóros. Mond, már el mi nyomaszt ennyire Ichigo?"
- Miért csinálod ezt...
"Semmi."
- Az a tekintet...
"Nem tudom, hogy ki vagy és miről beszélsz"
- Miért? Miért kínzod magad... Ichigo...
- Nee-san haza... jöttél... - lépett elé Kon, de ahogy meglátta a lányt rájött jobb, hogy ha most nem zavarja és inkább bemászott a fiókba ahol Ichigo hagyta.
Rukia észre se véve az előbb hozzá beszélő Kont felállt az ágyhoz lépett majd beledőlt.
- Miért teszed azt, amit teszel?- ölelte át Ichi párnáját és a narancshajú illatával lassan álomba merült.
Rukia amint felkelt visszasietett a boltba pótestéért, de mikor az udvarba lépett épp egy senkai kaput nyitottak társai.
- Ti meg hova...
- Rukia te is jössz velünk haza? - vágott szavába Renji.
- Hát persze, hogy jön. Nincs semmi oka itt maradni. - vágta fejbe az ananászfejűt Matsumoto.
- De mért mentek vissza?
-A küldetésünknek vége. Le kell adnunk a jelentéseket és mivel Ichigo már az ő oldalukon áll... - mondta Toshiro, de Rukia félbeszakította.
- Nem! Ez nem igaz. Miért állt volna arra az oldalra, ami el akarja tiporni a várost, amelyet védelmez? - háborodott fel a lány.
- Nem tudom. De most már Soul Society ellensége. - fordítottal el a kapitány fejét.
- Szóval Rukia akkor jössz? - tette fel Renji ismét a kérdést.
- Sajnálom, de én még maradok.
- Hát rendben.
Mikor végre mind beléptek a kapun az lassan elkezdet bezárulni. A vörös hajú még hátra nézett hátha a lány még is velük tart, de csak annak mérges tekintetével találkozott majd becsukódott a kapu és eltűnt.
- Urahara elkérhetném a póttestemet? - mondta halkan lehajtott fejel Rukia.
- Persze kisasszony jöjjön utánam. - fordult sarkon a boltos és már lépett is be az épületbe.
A feketehajú követte kis meglepődéssel az arcán. Amint belépett a boltba Urahara már előtte is termett póttestével a vállán. Lerakta a shinigami elé majd hátat fordított neki.
- Mit kíván most tenni kisasszony? - beszélt maga elé a szandálos.
- Hát én... - a kékszemű maga se tudta igazán mit tegyen, hiszen előbb utasította el visszatérését Soul Society - be akkor mégis hogyan tovább?
- Nem maradna egy teára? - fordult meg hírtelen Urahara közben legyezőjével feltolva kalapját. Persze ennek meg is lett a hatása mivel Kuchiki kisasszony a földön landolt úgy megijedt. Így sajgó fenekét simogatva bólintott rá a meghívásra.
Sokáig csak csöndben iszogatták a teájukat. Ururu a teáskannával a kezében ült az asztaltól nem messze oldalán Jintával, aki mint mindig mogorva arcot vágott.
A csöndes teázás közepette Yoruichi lépett be az ajtón.
- Áh Yoruichi hát visszatértél. Gyere, ülj le, teáz te is velünk. - mondta meglepően boldogan Kisuke. A nő nem tiltakozott, leült. Ururu már elé is tette a poharat és máris teletöltötte majd visszaült. - Mi hír Soul Society-be? - váltott hirtelen komoly hangnemre.
- Semmi jó. - kortyolt bele italába - Ichigot ellenségnek tekintik, ezen kívül még ott van az Aizen probléma is.
Rukia lerakta poharát és sóhajtott egyet.
- Szóval ellenség... - mondta elhalkulóan.
- Tehát semmit nem tehetünk? - itta ki a teás poharát a tulaj.
- Túl homályosak a körülmények. - emelte fel ismét italát a macskanő.
- Köszönöm a teát, de én most már megyek. - hajolt meg Kuchiki és elhagyta a szobát. A két ottmaradt egymásra nézett majd folytatta a teázást.
Mikor Rukia kilépett az ajtón hideg szellő csapta meg arcát. Már rég el volt reggel, sőt talán már dél is. A suliba nem akart bemenni. Nem akar magyarázkodni, hogy hol van Ichigo és mivel Karin és Yuzu suliba vannak Issin meg konferencián így úgy sincs a Kurosaki házban senki. Amúgy se tudna máshova menni csak oda.
Nem volt olyan rossz idő éppen kellemes nem olyan hideg őszi nap. Csak egy pár felhő takarta el néha-néha a napot. Rukia a parkon keresztül indult a Kurosaki rezidencia felé. Persze nem bírta ki, hogy ne álljon meg az egyik magas fa mellet és ne másszon fel rá. Hiszen nem siet. Hova is sietne. A parkban sincsenek sokan, csak pár öregember sétálgat. Így felkapaszkodva az egyik alacsonyan lévő vastag ágra, hipp-hopp, fent is volt a fán. Ott ülve az előbbi szellő játszadozott fekete tincseivel miközben egyetlen mondat járt az agyában:
"Mit kíván most tenni kisasszony?"
- Hogy mit? - hajtotta le fejét. - Egyedül mégis mit tehetnék? - folytak arcán végig könnyei miközben nekidőlt a fa törzsének. - Nem mondhatom el a többieknek hiszen, akkor a végzetükbe mennének. Soul Society pedig ellenségnek tekinti, és nem segít. Ő mindent megtett azért, hogy megmentsen én meg...tehetetlen vagyok. Miért? Miért vagyok ilyen gyenge... - mondta egyre elhalkulóan. Gondolatait a gyerekek vidám hangja terelte el. - Már vége lenne a sulinak? - tekintett a lemenő napra majd megtörölte szemeit és már a földön is volt.
Végre elérte úti célját. Szerencséjére se a lányok sem Issin nem volt még otthon. Belépett a házba majd fel a lépcsőn és nyitotta is az ajtót.
Ichigo szobáját a nyugovóra térő nap narancssárga fénye világította be. Mikor beljebblépett ürességet érzett. Nem csak a szobában. Magában is. Ahogy a székre nézett mintha Ichigot látná rajta ülni az asztal fölé görnyedve tanulásközben, mint ha most is odafordult volna hozzá és azt mondta volna neki"Mi van?". De lassan rá kellet jönnie, a szoba üres a szék se fordul felé és Ichigo se ül rajta. Arcára szomorúság ült. Sehogy se tudta elfelejteni azt a szót, hogy "ellenség". Ichigo mint ellenség. Gondolni se akart erre. Megrázta fejét majd tekintete a magától kinyíló fiókra terelődött. A szemét törölgető Kon mászott ki belőle. Lépett kettőt majd egy leesett radírban megbotlott és pofára esett.
- Ki volt az a hülye, aki ide rakta ezt, bele is halhattam volna. - rúgta arrébb a ”halálos” tárgyat. Nagy mérgelődésében egy halk kuncogásra figyelt fel, és ahogy megfordult, hogy újabb kiabálásba kezdjen egyből elpárolgott haragja, ahogy meglátta az ő kuncogó Nee-sanát.
- Neeeeeeee-saaaaaaaaaan! - repült felé boldogan, de a falnak csapódott.
- Te aztán tényleg nem változol. - olvadt le hirtelen a mosoly arcáról. Leült az ágyra maga elé bámulva mély gondolkodásba esett. Végig gondolt mindent, ami eddig történt hátha valami fontos elkerülte a figyelmét.
Közbe az oroszlán plüss összeszedte magát és felugrott az ágyra majd Rukia fejére feküdt. A lányt gondolataiból a lentről jövő ajtócsukódás ébresztette föl. Még inkább felébredt mikor a lépcsőnek nyikorgó hangja hallatszott. Gyorsan bevetette magát a szekrénybe és még időben behúzta az ajtót.
- Ichi-nii? - nyitott be Yuzu a szobába.
- Látod Yuzu mondtam, hogy ma sem lesz itthon. - hallatszott Karin hangja.
- De Karin mintha mozgást hallottam volna a szobából. Te is hallottad nem?
- Én ugyan semmit nem hallottam csak te képzelődsz.
- De Ichi-nii már két hete eltűnt. - csukta be Yuzu az ajtót.
- Majd haza jön, ha akar. - hallatszott még Karin hangja eltávolodóan így a szekrényben kuporgó végre fellélegezhetett.
- Nem sokon múlott.
Odakint már sötétedett. Nem akart kimászni nehogy Ichigo apja a motoszkálására azt higgye, hogy a fia hazajött és rátörné az ajtót. Így a szekrényben maradt könyvét kezdte olvasni. Kon pedig a fején feküdve tartotta neki a lámpát.
Már-már majdnem elaludt rajta mikor tompa csipogásra figyelt fel.
- Hollow? - csodálkozott el készülékét nézegetve. - Hiszen hetek óta egyszer se jelzett. - bár igazából nem nagyon érdekelte. Örült, hogy végre van mit csinálnia. Gyorsan lenyelte chappyt és miután kiadta az utasításokat kilépett az ablakon.
Kint már teljes volt a sötétség.
Azon az éjszakán különösen melegebb volt, mint az ezelőttieken. Nem sokkal, de érezhetően. De ez nem foglalkoztatta Rukiát, aki éppen telefonját figyelte egyik háztetőről a másikra ugorva. Végül az erdő előtt ált meg.
- Szóval odabent van? - nézett fel a fölé tornyosuló magas fákra. Még egyszer ránézett készülékére majd elindult a fák között. A hold fénye bevilágította az egész erdőt. Teljes volt a csend. Csak a telefon csipogását lehetett hallani, amint jelzi a hollow honlétét. A lány egyre csak haladt beljebb és beljebb még végül elérte a jelzett pontot. Felnézett telefonjából és dühösen vette tudomásul, hogy sehol egy szörny. Mikor éppen már fordult volna vissza a hollow lecsapott rá a fáról. Persze a nagy csöndben ezt nem volt nehéz észrevennie így gyorsan még reptében elintézte a rondaságot. Egy sóhaj keretében elrakta zampouktóját és éppen indult volna vissza mikor szemei kikerekedtek. Egy ismerős reatsut érzett maga mögött. Megfordult és egyből támadó pózt vett fel. De egy kissé megremegett. Mért akarná őt bántani? Sőt nem is tudná. Kicsit lejjebb engedte fegyverét, de hirtelen észbekapott és erősen megszorította a markolatot.
Ichigo állt előtte maszkjában fekete kardját szorongatva maga mellé engedve. Felemelte zangetsut de remegő kezét lassan leengedte. Másik kezével maszkja elé nyúlt majd elporlasztotta.
- Nekem...ez nem megy. - hajtotta le fejét és megindult Rukia felé.
A feketehajú értetlen tekintettel bámult a felé közeledőre. Megállt és mélyen a kék szempárba nézett. A shinigami szíve majd bele szakadt abba a tekintetbe oly fájdalmasan nézett rá.
- Ichi-go... - mondta lassan, de hirtelen a fiú szorosan magához ölelte.
A nyúlmániás szemei még jobban kikerekedtek és egyre inkább érezte, hogy valamit kihagyott.
- Sajnálom, hogy annyi fájdalmat okoztam. - szorította meg jobban a lányt. - De Aizen azt mondta, ha nem csatlakozok hozzá, megöl téged. Nem volt más lehetőségem. Aztán pedig elküldött, hogy letesztelje az erőtök határát és az én engedelmességem. Mikor megtudta, hogy hozzád nem nyúltam ideküldött, hogy derítsem ki a te erőd korlátait is de-de...én, nem tudlak téged bántani. - Rukia nem látta a fiú arcát csak remegő vállát. Tálán Ichigo visszatartja könnyeit? Vagy nem is próbálja?
De a lányt ez nem foglalkoztatta, hiszen ő nem volt elég erős ahhoz, hogy visszatartsa a feltörő cseppeket így útjukra engedte őket.
- Tudtam-tudtam, hogy sose árulnál el minket. Úgy örülök Ichigo. - fúrta arcát erősen a narancshajú vállába.
- Nocsak-nocsak, valaki megszegte a szabályokat. - hallatszott egy hang a sötétségből. - A szabályszegőknek büntetés jár. - lépett elő Gin a maga sunyi mosolyával az arcán. Kardját elővette ruhája alól és Rukia felé emelte - Végez vele Shinsou - majd már csak a penge hangját lehetett hallani amint a testbe hatol.