- Nah ez is kész! - nyújtózott nagyot Ichigo, ahogy a feldíszített karácsonyfára nézett.
- Dehogy van kész, te idióta! - ez Rukia volt. - Még nincs rajta a csúcsdísz!
- Rukia-channak igaza van, Ichi-nii! - jegyezte meg Yuzu.
- Valaki milyen tájékozott lett tavaly karácsony óta... - morogta Rukiának, ahogy átvette a szekrénylakótól a nagy, ezüstszínű csillagot, hogy feltegye azt a rendeltetésének megfelelő helyre, a fa tetejére. Ahogy jobban körülnézett, Yuzu és Karin még túl alacsonyak voltak, hogy elérjék a fenyőfa csúcsát, Rukia meg már nem nő nagyobbra az alap száznegyven centijénél, így érthető, miért az ő dolga folyton a csúcsdísszel küszködni.
- Tényleg, most, hogy mondod, Ichigo! - jelent meg a nappaliban Kurosaki Isshin egy hatalmas dobozzal a kezében, amit lerakott a padlóra. - Ez a kis Rukia második karácsonya nálunk!
- Nem elég fájdalmas a múltkori emléked a karácsonyról? Még nosztalgiáznál? - vetette oda az apjának Ichigo.
- Én esküszöm, hogy nem tudtam, hogy maga az! - kezdett erre őrült mentegetőzésbe Rukia. - Azt hittem egy betörő jár itt az éjszaka közepén, hogy ellopja az ajándékainkat!
- Ugyan! Már megmondtam, hogy nincs semmi baj, Rukia-chan! - jött a válasz.
- Hát azért szép húzás volt háromszor is fejbe vágni a fatert Ichigo baseball ütőjével, Rukia-chan. - jegyezte meg Karin.
- Fura, hogy felétek még soha nem hallottak a Télapóról, aki az "ajándékokat hozza". - tette hozzá Yuzu. - Innen látszik, mennyire messziről is jöttél közénk.
- De még milyen messziről! - köhögte Ichigo.
- Egy cseppet se aggódj, Rukia-chan! Ebben az évben már nem érhet meglepetés! Ha pedig van valami, amit továbbra sem értesz, fordulj hozzám bizalommal! - azzal Isshin papa szinte repült Rukia felé, valószínűleg egy ölelésért, de Ichigo ökle irányváltoztatásra kényszerítette, így a végcél a lányról a legközelebbi falra változott.
- Ha lehet, ez évben is alaposan verd el őt, Rukia... - kezdte a helyettes a szekrénylakónak, az azonban már nyakig merült a kartondobozban, amin a "Karácsonyi cuccok" felirat díszelgett.
- Ez mi? - emelt ki valamit a halálistennő, ahogy kimászott a dobozból.
- Az...
- Az egy fagyöngy! - szakította félbe válaszolni készülő fiát Isshin, szemeiben pedig bizarr fény csillant, ahogy lecsusszant a tapétáról.
- Én igazából azt akartam mondani, hogy ez egy baromsá... - kezdte volna a dünnyögést Ichigo, ám a következő pillanatban a papa, miután egy forgó rúgással a sarokba száműzte fiacskáját, ismét átvette a szót.
- Szóval, ha két ember a fagyöngy alatt találják magukat, azoknak meg kell csókolniuk egymást!
A nagy izgalomban félő volt, hogy Isshin szívinfarktust vagy agyvérzést kap, főleg miután szabályosan rátapadt a néhai feleségét ábrázoló fali képre.
- Emlékszel Masaki?! Mi is egy fagyöngy alatt csókolóztunk először! - ordította. - Masakiiiii!
- Az lesz a legjobb, ha felszívódunk. -.- - mondta Karin, ahogy húzta magával testvérét is. - Gyere, díszítsük fel a szobánkat.
- De Karin-chan...
- Szerintem mi is lépjünk. - mondta Ichigo, majd a lánnyal együtt magára hagyták a még másfél órán át extatikus állapotban lévő Isshint.

- Miért borítja ki apádat ennyire ez a fagyöngy-téma? - kérdezte Rukia, ahogy összébb húzta magán a kabátját.
Ő és Ichigo beugrottak még a városba egy-két ajándékért, így legalább megmenekültek Isshin további tombolásától.
A helyettes nagyot sóhajtott, majd megállt.
- Most mi van? - húzta fel a szemöldökét a szekrénylakó.
- Figyelj. - mondta a srác komolyan, és miközben lehajolt a lányhoz, megragadta a vállait.
- Mi az?! - hökkent meg Rukia.
- Apám egész karácsony alatt azon fog dolgozni, hogy sikerüljön minket beállítani egy fagyöngy alá.
- Tessék?! Minek?!
- Nem hallottad, te hülye?! Ha mindketten az alatt az izé alatt állunk, csókolóznunk kell!
- Na és?
- Neked elment az eszed?! Mi az, hogy "na és”?!
- A könyvben, amit legutóbb olvastam, ennél sokkal...
- Ne folytasd. - szakította félbe fájdalmas arccal Ichigo. - Csak vésd az eszedbe, hogy otthon nem árt vigyáznod. - azzal a helyettes továbbindult.
- Hát persze... majd igyekszek... - dünnyögte a lány, és a shinigami után sietett.

Ahogy hazafelé tartottak, Ichigónak egyszer csak feltűnt, hogy Rukia egyre jobban húzza össze a kabátját a nyakánál, de sikertelen minden próbálkozása, a nyaka ugyanúgy fázik tovább.
- Te nem fázol így? - kérdezte tőle.
- Hogyhogy "így”?
A halálisten nem válaszolt, inkább megragadta a lány kezét, és húzni kezdte visszafelé. Ha jól emlékezett, nem messze innen látott egyet...
- Most meg hová megyünk, Ichigo?!
- Egy kicsit előrébb hozom az ajándékozást. - jött a válasz, majd nem sokkal később megálltak egy utcai stand előtt.
- Válassz magadnak egy sálat, és én megveszem neked karácsonyra. Rossz nézni, ahogy itt fagyoskodsz.
- Én nem fagyo... - Rukia szava elakadt, ahogy megpillantott egy eszméletlen hosszú, hófehér sálat. - A-azt mondtad, hogy bármelyik lehet?
- Igen, csak igyekezz már... - türelmetlenkedett Ichigo, majd látva, hogy Rukia választott, előhalászta a tárcáját.
- Köszönöm szépen, Ichigo! - mondta a lány hálásan, ahogy a hatalmas sálat vagy egy tucatszor a nyaka köré tekerte.
- Ugyan már! - legyintett az. - Karácsony van, vagy mi a fene.
Rukia elmosolyodott.
- De most komolyan, köszönöm.
Ichigo kezdte zavarban érezni magát, ahogy a pöttöm lány csillogó szemeibe nézett. Meg kellett állapítania, hogy Rukia egész aranyosan fest így, a hidegtől picit piros orrocskájával, a nagy kékeslilás szemeivel, és az óriási sállal, amibe pár pillanattal később az arcát rejtette.
- De jó meleg! ^^ - hallatszott tompán, de elégedetten a sál mögül.
- Akkor jó... - Ichigo arra ocsúdott, hogy a kelleténél kezd kedvesebben viselkedni.
" Idióta karácsony... Idióta Rukia... " gondolta magában, ahogy elindultak hazafelé.

Későre járt az idő. Rukia nagyot ásított, ahogy ki tudja hányadszorra, kényelmesebb pózba váltott a kanapén.
- Ha álmos vagy, menj aludni. - jegyezte meg neki Ichigo.
- Nem, most már kivárom a film végét. - jött a válasz. - Egyébként is, megígértem a testvéreidnek, hogy holnap elmesélem nekik, mi volt benne.
- Tégy úgy. - mondta a helyettes, ahogy a dívány másik oldalán békésen szunyókáló Karinra és Yuzura pillantott.
- Te miért nem alszol még? - kérdezte Rukia.
- Előbb még összeszedtem a fater fagyöngyeit a házban. - válaszolta a halálisten, miközben egy pokróccal betakarta a húgait. - Teleszórt velük mindent, biztosra akart menni az öreg.
Az nem volt kifejezés, hogy Isshin biztosra akart menni. Mikor Ichigo és Rukia hazaértek, a bejárat felett élből hat fagyöngy lógott lefelé, és ez a többi ajtónál sem volt másképp. Ráadásul a plafon is tele volt a zöld növénykével, így a közlekedés jelentősen megnehezült Ichigo és Rukia számára. A srác inkább hallgatott arról, hogy még a mosdóból is vagy három fagyöngyöt szedett össze, komolyan, mintha bárki is párban járna oda...
- Én még mindig nem értem, mire jó ez neki... - sóhajtott fel a lány.
- Nem egyértelmű? Rajtunk éli ki a beteges perverzióit! - mondta Ichigo, és már elindult felfelé az emeletre, hogy lefeküdjön, amikor egyszer csak Rukia halkan felsikoltott a kanapén.
- De romantikus! ^^
- Micsoda? - fordult vissza a srác, majd amikor meglátta, mi meg a tévében, furcsa grimasz ült ki az arcára. - Ez tiszta nyál!
- Nem is! - Rukia egész felháborodott. - Karácsony este lassúzni életed párjával igenis romantikus!
- Mintha te tudnád, hogy az milyen jó!
- Miért, te talán tudod?! - vágott vissza Rukia gonoszan.
- Inkább lefekszem! - a helyettes most tényleg elindult az emeltre.
Rukia elégedetten könyvelhette el, hogy ezt a menete megint ő nyerte.
- Jah, ha apám ismét Télapó jelmezben akarja a fa alá csempészni az ajándékokat, mint tavaly, lehetőleg ne verd agyon, jó? - fordult még vissza a shinigami egy pillanatra.
- Nem fogom. - mondta a lány unottan, majd mikor Ichigo ismét hátat fordított neki, a lány gonoszan a helyettesre öltötte a nyelvét.

Másnap reggel mindenki fel volt villanyozva, ez évben mit hozott neki a "Télapó". A jelek szerint Isshin idén féltette a testi épségét, és nem akart újfent szembenézni kicsi, de annál brutálisabb harmadik lányával, mert csak kora hajnalban merészkedett le a nappaliba.
A nap további része csendesen telt. Talán túl csendesen is.
- Nah mi a helyzet, fiatalok? - huppant le Ichigo és Rukia mellé Isshin egy ezerwattos vigyorral.
- Semmi... - válaszolta Rukia, aki ismét belemélyedt egy filmbe, olyannyira, hogy valószínűleg teljesen kizárta a külvilágot.
- Te meg mit akarsz? - pillantott fel a mangájából Ichigo (Yuzutól kapta), miközben savanyú képet vágott.
- Arra gondoltam... - nyújtózott ki Isshin, miközben átkarolta fia vállát. - Hogy jó lenne már, ha látnék tőletek egy csókot.
Ichigóban megállt az ütő. Lassan a feje fölé nézett.
Fagyöngy. Az apja kezében. És alá, meg Rukia alá tartja.
A lánynak látszólag le se esett, mi történik körülötte, továbbra is szó nélkül meredt a tévéképernyőre.
- Te barom! - ugrott neki az apjának Ichigo. - Azt meg honnan szedted?! Direkt leszedtem az összest!
- Azt hitted, hogy ilyen könnyen elbánhatsz egy nálad sokkal idősebb és tapasztaltabb férfival? - vigyorodott el az apja gonoszul.
- Nem fogom megcsókolni Rukiát, még ha pisztolyt szorítasz a fejemhez, akkor sem! Mégis mit hittél?! Ő Rukia! Érted?! Rukia! Nem egy lány, hanem Rukia!
Isshin arcára halálfélelem ült ki, nah de nem azért, mert Ichigo azt mondta, amit mondott (jó, részben azért is), hanem mert a lány Ichigo mögött a jelek szerint jobban hegyezte a fülét, mint azt bárki is gondolta volna. Ez van, a nők több dologra is képesek figyelni egyszerre.
Szóval, ahogy Ichigo megfordult, érezte, hogy már csak percekig fog élni. Ám tévedett. Rukia szemei tele voltak könnyekkel, Ichigo nyaka helyett pedig a sajátjába tekert sálat szorongatta, amit azóta nem nagyon vett le, hogy megkapott.
- Szóval így gondolod? - kérdezte, miközben hallhatóan a sírás a torkát fojtogatta.
Nem volt dühös, nem akart végezni senkivel. Szomorú volt, és csalódott, az első könnycsepp pedig már végig is folyt az arcán.
- Rukia, én...
- Tudod mit? - a lány lehámozta magáról a sálat, miközben felállt a kanapéról, és Ichigo kezébe nyomta. - Ez nem kell. És semmi más sem.
Azzal felsietett az emeltre. A nappaliba néma csend telepedett, amit csak az tört meg egy pillanatra, mikor Rukia bevágta maga után a szobája ajtaját.
- A rohadt életbe, fater... Erről is te tehetsz!
Ichigo a lány után akart menni, de Isshin megragadta a karját.
- Valami azt súgja, most nem akar látni téged. - a "papa" hangja ezúttal komoly volt.
A helyettes a kezében tartott sálra meredt.
- Igazad lehet...

- Ichi-nii, elmentünk! - kiáltott még be a nappaliba Karin. - Biztos nem jöttök?
- Biztos! - válaszolt a fia helyett Isshin, és kiráncigálta Karint és Yuzut az ajtón. - Most pedig kezdetét veszi a Családi Szánkó Rally ez évi futama!
Még jó darabig behallatszott a családfő hangja, majd lassan elhalkult. Ichigo a falnak támaszkodva állt, kezében még mindig Rukia sáljával. A lány azóta nem jött ki a szobából.
Az arcához emelte Rukia sálját, mélyen beszívta róla a lány illatát, már amit egy nap alatt a puha anyag át tudott venni belőle. Lehunyta a szemeit.
Hogy mekkora egy idióta volt... most meg ahelyett, hogy megpróbálna bocsánatot kérni, csak áll itt, mintha ő lenne az áldozat. Szánalmas.
Pedig az apja direkt vitte el Karint és Yuzut otthonról, hogy Ichigo kettesben maradhasson a szekrénylakóval, és megbeszéljék a dolgokat.
A helyettes nagyot sóhajtott.
" Egy bocsánatkérés ide nem elég. " gondolta magában, miközben az asztalon heverő fagyöngyre meredt.
Aztán hirtelen rájött, mit kéne tennie.

Rukia belefúrta a fejét a párnájába. Már nem is tudta, mióta feküdt az ágyán.
Ichigo egyáltalán nem kedveli őt. Azt mondta, soha nem lenne képes megcsókolni őt. Mi másért mondott volna ilyet, ha nem emiatt? Pedig ő azt hitte, valamit mégiscsak jelent valamit a shinigami számára. A gondolatra összeszorult a torka.
Valaki kopogott.
- Menj el, bárki is vagy!
- Rukia... - hallatszott az ajtó túloldaláról.
- Te különösképpen menj innen!
Az ajtó kinyílt.
- Azt hittem, megmondtam! Tűnés!
- Nem érdekel. - jött a válasz, ahogy a srác a lányhoz lépett, és meglengetett valamit a fejük fölött.
- Az meg... micsoda?
- Már két csókkal tartozol nekem. - válaszolta Ichigo, és lejjebb engedte a fagyöngyöt, hogy Rukia is lássa.
- Szeretném, ha velem jönnél... - folytatta a shinigami, látva Rukia döbbent arckifejezését, majd megfogta a lány kezét, és elindult vele a saját szobája felé.
A szekrénylakó még mindig nem jutott szóhoz, azután pedig végképp nem, hogy Ichigo bevezette a szobába. A teljes sötétségben csak pár gyertya fénye nyújtott némi világosságot. A plafonra pillantva a lánynak még a lélegzete is elállt: az összes fagyöngy, amit Ichigo előző nap összeszedett, most a szoba teteéről lógott alá. A háttérben halk, lassú zene szólt.
- Ichigo... mi ez? - kérdezte a halálistennő.
A srác Rukia nyakába tette a nagy, fehér sálat, és magához húzta.
- Táncolunk? - kérdezte, ahogy átfogta a lány csípőjét.
- M-mi ez az egész? - a lány zavarában megeresztet egy mosolyt, közben pedig megpróbálta felérni Ichigo vállát, de mivel ez nem sikerült neki, ezért összekulcsolta a kezeit a helyettes dereka körül.
Egy darabig csak csendben lassúztak.
- Rukia, én... - kezdte rekedten Ichigo. - Én sajnálom, amit mondtam, Nem gondoltam komolyan. Te más vagy, mint a többi lány, mégsem csókolhatnálak meg bárki előtt, legfőképp a fater előtt, aki ezt élvezi.
- I-Ichi...
A shinigami egy csókot lehelt a lány ajkára.
Bármit is akart kinyögni Rukia, az később sem sikerült neki, mert az elsőző csókot nem sokkal később egy jóval hosszabb követte.
- Ne haragudj rám... - suttogta a lány fülébe Ichigo.
Rukia összerezzent, ahogy a következő pillanatban már a nyakán érezte Ichigo ajkait.
- Egy percig se haragudtam, te hülye... - válaszolta halkan, tettetett dühvel a hangjában, miközben lassan a shinigami mellkasára hajtotta a fejét, és elmosolyodott. - Köszönöm Ichigo... Boldog karácsonyt...
Az a lány egy hajtincsével játszott, ahogy a zenére ringatóztak. Az ő szája is mosolyra húzódott.
- Boldog karácsonyt, Rukia...