A döntés napja

Hétfő melyet a legtöbb ember utál. Vége a hétvégének. Vége a pihenésnek. És elérkezik az a nap...

Reggel még ijesztőbb volt. Apaját oly erővel ütötte le, hogy egy jó ideig ott is maradt.

- Ichi-nii kész a reggeli. - mosolygott Yuzu.

- Bocs, de nem vagyok éhes.

- Ichigo várj meg! - kiáltott utána az éppen reggeliző Rukia.

- Mi lehet Ichi-nii-vel? - gondolkodott el Yuzu.

- Nem veszed észre? A bátyust bántja valami. - jött le az emeletről Karin - Ma még a faternak se kímélt. - nézett az ajtóra, amin nem rég tette ki lábát bátyja.

Iskolába menet csöndesen telt. A feketehajú nem akarta megkérdezni mi a baja, hiszen tudta a válasz ugyan az lenne, mint este "semmi".

Az iskolában sem szólalt meg csak éppen egy-egy köszönésre. Gondolataiba volt merülve.

Az ablakon bámult ki. A felhőket figyelte melyek lassan haladtak az égen. Talán abban hitt, hogy bennük megtalálja a választ. Viszont a kisebbik shinigamit ez eléggé aggasztotta és egyre jobban kezdett aggódni társáért.

Haza fele ismét nagy volt a csend. Rukiácska ezt már nem bírta idegekkel és Ichi elé állt.

- Mi bajod? Egész nap meg se szólalsz. Furcsán viselkedsz. Nem eszel. Ki felé bámulsz, mint egy holdkóros. Mond, már el mi nyomaszt ennyire Ichigo? - ordibált már majdnem torka szakad tából.

- Semmi. - de erre a válaszra Rukia csak egy hatalmas pofont adott neki.

- Ne hazudj nekem. - hangján érezni lehetet, hogy már majdnem sírva fakad. De a barnaszemű egyszerűen kikerülte és folytatta útját.

- Miért...Miért nem mondod el? - suttogta maga elé. Észre se vette, hogy akihez ezek a szavak szóltak már távolodik tőle.

Besötétedett és elérkezett a döntés pillanata. Rukiának elege lett a viselkedéséből, mert hogyha ő ezt akarja csinálni akkor ő inkább a szekrényben, marad. Nem akarja egész nap azt a bamba pofáját nézni és csöndben lenni. És e miatt a csend miatt hamar el is aludt. Gyorsan közeledett az éjfél. A helyettes bármenyire is szeretet volna még időt nem volt. Döntenie kellet. Testét úgy hagyta ott mintha aludna. Odalépett a szekrényhez és lassan elhúzta ajtaját. Arcát eltakarta fekete haja. A shinigami lassan elhúzta a hajat majd végigsimított arcán.

- Ég veled Rukia. - ezután visszahúzta a szekrény ajtaját. Lassan elindult az ajtó felé majd becsukta maga után.

Pár perc múlva a hátrahagyott felébredt társa reiatsu-ját érezve.

- Ichigo! - csapta ki a szekrény ajtaját. Meghökkenve vette észre az ágyban lévő üres testet. - Ez a hülye meg hova ment? - kutatott táskájában Chappy után. Ahogy meglelte azonnal elvált testétől és az otthoni dolgokat helyettesére bízta. - Még is hova a francba mész? - suttogta miközben egyik háztetőről a másikra ugrott. - Mire gondolhatsz? Mi bajod van? És ami még fontosabb... mért nem mondod el nekem? - gondolkodott hangosan egyre jobban szedve lábát. - A reiatsu-ja csökken? - rémült fel gondolataiból. - Már alig érzem. Mi a fene történt veled? - hulló könnyei csillám kén ragyogtak a holdfényben. Majd megállt a következő tetőn. Teljesen eltűnt létezésének minden apró jele. Térdre majd négykézlábra rogyott. Lassan ökölbe szorítva két kezét. - Hova lettél...ICHIGO?! - ordította az éjszakába.

- Látom jól döntöttél. - mosolygott Aizen Las Noches-i trónjában ülve.

- Te rohadék. - dühöngött a helyettes shinigami. Hirtelen arrancarok teperték a földre.

- Sajnálom, de nem lehetek veled elég óvatos. - mosolygott tovább – Kötözzétek meg, majd vigyétek a tárgyaló terembe és szóljatok az espadaknak, hogy van egy kis bejelenteni valóm. Remélem nincs ellenvetésed Ichigo-kun? - pillantott rá fogvatartottjára.

- Nincs. - nézett oldalra.