|
Sose látta még ilyennek. Ilyen védtelennek és sebezhetőnek. Furcsa volt megismerkednie a halálistennő ezen oldalával is. Ahogy Rukia ott feküdt, békésen szuszogva, mint aki egyszerűen csak szundikál, Ichigo mérhetetlen dühöt érzett. Dühöt, ami saját maga felé irányult. Egy pillanatra sem tudta okolni a lányt, amiért az a Cero elé vetette magát, a saját testével védte Ichigo-t, hogy annak ne eshessen baja. Saját magát viszont utálta, amiatt, hogy idáig jutottak a dolgok.
- A fenébe már... - ezúttal egy halk sóhajtásban sűrítette össze a feszültséget, ami szétfeszítette a bensőjét - Ne halj meg nekem, értetted?
Azzal felállt, és még egyszer ránézett Rukiára, mielőtt kiment volna a szobából.
- Te meg hogy kerülsz a fa tetejére, he? - kiáltott fel egy elég magas fára Ichigo.
- Felmásztam! - jött a tömör, de annál lényegre törőbb válasz Rukiától, aki egy vastag ágon ücsörgött, lábait pedig vidáman lógatta a föld felé.
- És nem akarsz esetleg lejönni, vagy valami ilyesmi?!
- Kéne?! - vetette oda a lány - Mi a franc olyan zavaró abban, hogy szeretem a magas helyeket?!
- Azonnal mássz le onnan, hallod?!
- Nekem te nem parancsolsz, Kurosaki Ichigo!
- Addig, amíg a szekrényemben laksz, igenis azt teszed, amit mondok! Különben...
- Ezt azért nem kéne az egész iskolának hallania, úgyhogy ne ordíts! Inkább lejövök... - azzal Rukia a következő pillanatban a srác mellett termett - Nah, mi volt ilyen sürgős, hogy leparancsoltál fentről?
- Csak annyi, hogy ebédidő van, szóval gyere enni.
- Kösz, de nem hoztam kaját. - jött a válasz.
- Hoztam neked is, probléma megoldva. - mondta Ichigo zavartan.
- Ho-hoztál nekem ebédet? - kérdezett vissza a szekrénylakó meglepetten.
- Ahha, úgyhogy gyere.
- Az az igazság, hogy nem vagyok éhes. - Rukia azonnal meghazudtolta magát egy hatalmas gyomorkorgással - Vagyis hát...
- Addig magyarázkodsz, míg becsöngetnek! Gyere enni MOST! - tagolta a szavakat a helyettes.
- Én igazán mennék, de... szóval...
- Szóval?!
- Én... hát... diétázom. - harapta el a mondat végét Rukia.
- Hogy mit csinálsz? Nem értettem kristálytisztán...
- Diétázok, te marha!
- Minek?! Szerintem így is nagyon csinos vagy! Hova akarsz még fogyni, he? Vagy inkább miből...
Rukia már ott lemaradt, hogy "Szerintem nagyon csinos vagy”, és ez a mondat visszhangzott a fejében, miközben elmosolyodott. Még arról is megfeledkezett, hogy gyomorszájon rúgja a srácot az ezt a kijelentést követő megjegyzésért.
- Most meg mi van?! - kérdezte Ichigo dühösen - Mit bámulsz?!
- Mit hoztál ebédre? - kérdezett vissza a lány - Majd éhen halok! ^^
- Hirtelen milyen éhesek lettünk! - jegyezte meg a shinigami gonoszan - Itt a fa alatt is maradhatunk, ha már ennyire ragaszkodsz ehhez a kóróhoz.
- És a többiek? - a halálistennő letelepedett a fa tövébe.
- Most csak kettesben ebédelünk.
- He?
- Nincs kedvem azt hallgatni egész ebéd alatt, hogy Keigo azon hisztizik, hogy őt senki sem szereti.
- És a többiek rajta kívül? Őket miért nem hívtad?
Ichigo leült a lány mellé.
- Nem tudom. - vont vállat - Nem volt kedvem.
- Értem... és... mit hoztál enni?
Rukia valójában nem ezt akarta kérdezni, de már így is eléggé zavarban volt, nemhogy még arra is rákérdezzen, hogy a srácnak őhozzá hogyhogy volt kedve. Meg aztán, úgyse kapott volna értékelhető választ.
Ichigo a lány kezébe nyomott egy dobozt.
- Yuzu csinálta, szóval biztos finom.
- Kösz. - felelte Rukia zavartan, és elvette az ételt.
Egy darabig csendben ettek.
- Ichigo...
- Hm? Mondjad... - a srác kíváncsian nézett a lányra.
- Mindegy... - nem igazán tudta, mit akar mondani.
- Nah mi mindegy?!
- Semmi! - mentegetőzött.
Mégis hogyan lehetne szavakba önteni egy pillanatnyi furcsa, mégis jóleső érzést?
- A húgod remek szakács. - mondta végül a lány hosszú hallgatás után - Mostantól mindig rád bízom az ebédem, Ichigo!
- Még mit nem! Mi vagyok én?! Pincér?! Nah álmodozz csak tovább! - Ichigo egész felháborodott.
Rukia csak nevetett az egészen.
" Az a nevetés... emlékszem, engem is megnevettetett. " emlékezett vissza Ichigo.
Hazaindult. De az út hazafelé soha nem volt még ilyen hosszú és nehézkes... | |