Flashback - Our loving memories

- Kurosaki-kun...
A helyettes halálistent egy vékonyka hang zökkentette ki a gondolataiból.
Ichigo azonnal felpattant a díványról, ahol eddig magába roskadva ücsörgött, és egyre csak a történteken rágódott.
- Ugye jól van?! Ugye nem halt meg?! Inoue mondj már valamit!
- Én... attól tartok, hogy súlyos a sérülése. - Orihime egy darabig
hallgatott, majd hozzátette - Az a Cero majdnem a szívét találta el.
- De nem fog meghalni, ugye? - kérdezte Ichigo.
A 'halál' szóra a hideg rázta ki őt. Soha nem érezte még ennyire közel
magához a halált, pedig nap, mint nap az életét kockáztatja, amikor
lidércekkel száll szembe.
- Mindent megteszek, Kurosaki-kun, de talán jobb lenne, ha most hazamennél, és pihennél egy kicsit...
- Nem megyek sehova. - tiltakozott a srác - Jól vagyok, itt akarok maradni.
- De egész éjjel fenn voltál, és...
- Majd máskor pihenek! - szakított félbe a lányt bosszúsan, de a hangja
azonnal megváltozott - Most nem lehet...
A tekintetét elszántan fúrta Inoue szemeibe.
- Hadd menjek be hozzá. Kérlek...
Orihime nem szólt semmit, csak bólintott egyet, és felkísérte őt a szobába.
- Legyél nagyon csendben... - suttogta, ahogy beengedte a helyettest az
ajtón.
Rukia aludt. Békésnek tűnt, talán túlságosan is. Szemeit vastag, fehér kötés fedte, testén pedig egy-két helyen még sebek éktelenkedtek, a nagyobb
sérüléseket, mint azt a lyukat is a szívénél, Inoue már ellátta.
- Mi történt a szemeivel? - kérdezte Ichigo halkan.
- A Cero erős fényétől megsérült a szeme is. - a lány nagyot nyelt - A
könnyei véresek voltak.
- De ugye nem vakult meg?!
- Halkabban Kurosaki-kun! - pirított rá a srácra Orihime - Sajnos nem tudok semmi biztosat mondani addig, amíg felébred. - a hangja a mondat végére egész elhalkult.
- Hálás vagyok, hogy megmenteted őt... - mondta Ichigo némi hallgatás után.
- Nincs miért, Kurosaki-kun. Kuchiki-san mindannyiunk számára egy nagyon fontos ember. - Inoue halványan elmosolyodott.
- Egyedül hagynál vele egy picit? - kérdezte hirtelen a shinigami - Esküszöm, csak egy perc lesz az egész.
Orihime csak kiment a szobából, és óvatosan becsukta maga mögött az ajtót.
Ichigo leült az ágy szélére, és csak nézte a halálistennőt. Arra gondolt, ha a lány nem áll a Cero elé, most ő lenne az, aki ápolásra szorul, ha
egyáltalán túlélte volna a csapást.
- Már megint megmentettél... - suttogta - Hogyan fogom ezt visszafizetni
neked?

- Hey Ichigo! Az mi? - kérdezte Rukia, ahogy a városban sétálgattak, és
rámutatott egy vattacukrot árusító standra.
- Vattacukor. - jött a válasz, és Ichigo ezzel le is tudta a dolgot.
Rukia azonban lecövekelt a stand előtt.
- Ichigo, kaphatok vattacukrot?
- Már megint meg akarsz vetetni valamit? - sóhajtott fel a srác, miközben előkotorta a pénztárcáját - De ha nem eszed meg, én esküszöm, hogy beléd tömöm.
A lány azonban elégedetten majszolta a vattacukrot.
- Te nem kérsz? - kérdezte mosolyogva.
- Kösz nem. Utálom a vattacukrot.
- Pedig isteni! Ugye legközelebb is veszel nekem?
- Még mit nem! - csattant fel Ichigo - Lassan de biztosan kisemmizel! Amúgy
is, ideje megtanulnod, hogy nem kaphatsz meg mindig mindent, amit a kicsi
szemed, kicsi szád megkíván!
- Most meg miért vagy ilyen morcos?! Igazán lazíthatnál néha! - kezdte a
visszavágást Rukia, ám a hangja hirtelen elakadt, ahogy megint megpillantott
valami érdekeset. Azon nyomban megtorpant, és a lufi árusra mutatott.
- Ichigo, és ez mi?
- Ez?! Semmi! Most pedig indulás! - azzal az alkalmi szállásadó megragadta
a lány kezét, és vonszolni kezdte mag után.
- Most meg mi bajod van?! - kérdezte a szekrénylakó dühösen, majd a
tekintete a kezére tévedt Ichigo kezében.
A szorítás enyhült, Ichigo már nem húzta maga után, egyszerűen csak fogta a kezét. És nem engedte el.

Most is Rukia kezét szorítja, és képes lenne addig szorongatni, míg a lány fel nem riad, és le nem üvölti a fejét, hogy ez már fáj neki. De az nem
mozdul, a kéz a kezében pedig most annyira kicsinek és törékenynek tűnik, mint még soha.