Ishin és a fia

Ishin napok óta aggodalommal figyelte fia lélek energiáját. Épp otthon
vacsorázott lányaival és Konnal, mikor a fiú lélekenergiája kritikusan
lecsökkent
- Apa hova mész? - kiabálta Karin, mikor az apja fölpattant a
székéről
- Hívtak a csipogómon, el kell mennem - válaszolta, miközben kifutott
az utcára.
- Olyan idegesnek tűnt - gondolkodott Yuzu.
- De hisz a csipogója nálam van - morogta Karin.

Ishin már a sarkon járt, mikor a fia lélekenergiája eltűnt.
- Nem lélegzik! - halotta egy lány kiabálását

Inoue döbbenten figyelte a fiú testét, és a térde remegett.
- Ishin bácsi? - kérdezte remegő hangon.
- Ez meg ki a fene? - morogta Renji és hátrébb lépett, nehogy a férfi
neki menjen.
Ishin letérdelt Ichigo mellé, és megnézte a pulzusát.
- Kuchiki segíts egy kicsit! – mondta. - Te vörös hozd ide
Uraharát és mond neki, hogy hozzon lélekátömlesztőt! -adta
következő parancsot
- Maga lát engem? - kérdezte Renji
- Indulj már! – kiabálta. - Ishida, a ti kórházatok közelebb
van, mehetünk oda?
- Pe-persze!
- Inoue, te légy szíves vigyázz a lányaimra, Konban annyira nem bízom.
- Igenis!
Nem volt idejük csodálkozni.
Ishin elkezdte a fián a szívmasszást.
- Ha szólok fúj levegőt a szájába. Egy, két, há, négy öt, hat, hét, most!
Rukia lehajolt és az ajkát a fiúéra tapasztotta, majd belefújta a levegőt.
Bizsergett a szája.
- egy két há négy öt hat hét most!
Ez így folytatódott óráknak tűnő percekig.
- Gyerünk már Ichigo! - sziszegte Ishin - most!
Rukia ismét levegőt fújt a szájába és mikor elhajolt a fiú nézett rá.
Ishin abbahagyta az újra élesztést.
Ekkor érkezett meg Urahara a kívánt dolgokkal.
Ichigo lehunyta a szemét és csak a tüdeje ütemes mozgása miatt tudták, hogy
még életben van.
- Ishida segíts! - mondta miközben megemelte a fiát
- Majd én! - lépett előre Chad és egyedül felemelte az ájult fiút.
- Elárulná hogy ki a fene maga? - kérdezte Renji idegesen
- Kurosaki Ishin! Örvendek - nyújtotta a kezét a hadnagy felé.
- Ku-kurosaki? Ichigo apja? Maga lát minket? - Renji úgy bámult a
férfira, mint borjú az újkapura.
- Abarai, ezeket később majd megbeszélik, most inkább induljunk -
szólt közbe Urahara.
Ishida mutatta az utat és a különös csapat követte.
- Kuchiki, te nem jössz? - fordult hozzá az eddig csendben szemlélődő
Jinta.
- Menjetek csak, majd utolérlek titeket - válaszolta háttal a fiúnak.
Mikor mindenki elment a közelből, végre felmert állni.
Alig bírt járni annyira remegett a térde, és csak ekkor vette észre, hogy
az arca a könnyeitől nedves. Egy dühös mozdulattal letörölte remegő
kezével.
Mikor kissé összeszedte magát, a többiek után indult.
Még a kórház bejáratánál beérte őket.
- Te meg hol voltál? - kérdezte Renji
- Sehol! - válaszolta flegmán
A korházban Ishida beszélt pár emberrel, aminek következtében egy üres
emeletet kaptak és senki sem zavarta őket.

Urahara és Ishin kiküldte a „gyerekeket” ők pedig kezelésbe
vették a fiút.
- Nagyon fura fazon Ichigo apja - kezdte Renji, de senki nem figyelt
rá .- Olyan, mint Urahara. Biztos, hogy barátok. Lehet, hogy Ichigo
apja valójában Urahara öccse és …
- Biztosíthatom Abarai úr, hogy nem vagyunk rokonok - jött ki a
szobából Urahara.
Renji feje bevörösödött.
- Rendbe jön? - kérdezte Sado
- Hát persze! - vigyorgott a boltos. - Se perc alatt olyan lesz,
mint volt.
- És akkor azonnal ki is tekerem a nyakát - jött ki Ishin is.-
Olyan jó tudni, hogy ilyen szép hölgyek aggódnak az én fiamért! -
borult térdre Rukia előtt.
- Hagyjon már békén! - szólt rá a lány
- Ebbe meg mi ütött? - kérdezte Renji suttogva Chadot. - Most
teljesen más, mint az előbb.
- Miről sutyorogtok fiúk? Osszátok meg velem is szaftos pletykákat! Netán
tudtok valamit Ichigoról? Kivele!
- Ne-nem! - dadogta a hadnagy. - Ez teljesen őrült - tette
hozzá halkan
- Hát akkor mi távozunk is - búcsúzott Kisuke. - Ururu, Jinta
gyertek!
Miután távoztak Ishin is menni készült
- Mennem kell, az én édes kicsi lányaimhoz! Alig várom, hogy a mellkasomra
öleljem őket!
- Várjon! Magyarázattal tartozik! - állította meg Renji.
- Melyik osztagban vagy? – kérdezte.
- Mi? Maga meg honnan? Mégis mi folyik itt? - nézett körbe
zavarodottan.
- Na, viszlát! - és faképnél hagyta a zavarodott halálistent, de
visszafordult. – Rukia, te nem jössz?
- Tessék? - nézett fel a gondolataiból.
- Nem jössz haza? Neked is nehéz napod lehetett. - a lány szakadt és véres
ruhájára mutatott.
- De hát!
- És ma legalább nem kell a szekrényben aludnod.
Rukia teljesen ledöbbenve felállt és követte.
- Meglepődtél, hogy ennyire képben vagyok, ugye? - vigyorgott
- Igen!
- Nem csodálom! Pedig Ichigo egész ügyesen titkolja, de abban a házban
semmi nem marad előttem titokban.
- Halálisten volt?
Most Ishin döbbent meg egy kicsit.
- Hamar kitaláltad. A vörös haverod nem valami eszes.
- Miért van itt?
- Ez egy hosszú történet, ez meg egy fárasztó este.
- Értem.
Csendben hazaballagtak.
Rukia megszokásból az ablakon mászott be, miután elköszönt
A rémülete még mindig nem múlt el teljesen.
Ott ült Ichigo ágyán miközben folytak a könnyei. Az ijedség még mindig
lassúvá és elcsigázottá tette. Az aggodalom megőrjítette. Már hajnal táján
volt, mikor végül bemászott a szekrénybe és elaludt. Nem tudott volna az
ágyban aludni, mert az elviselhetetlennek tűnt Ichigo nélkül.