6.Mindenre fény derül

- Akkor miért jöttél ide? - kérdezte Ichigo a lefelé néző Ait.
- Érted. – emelte fel fejét.
- Hogy érted azt, hogy értem? - értetlenkedett a fiú.
- Egyszerűen úgy hogy érted jöttem ide.
- M-miért nem tudok mozdulni? - motyogta.
Ishida végre megtalálta Rukiát.
- Miről szeretnél beszélni? - kérdezte a szemüvegest.
- Beszéltem azokkal az emberekkel, akik megtalálták a halottakat. Mindegyik ugyan azt mondta.
- Mit? - kíváncsiskodott a kékszemű.
- A szájuk el volt kékülve. Ebből arra következtettem, hogy kiszívták a lelküket ezért nem találtak rajtuk sérülést.
- Akkor ezt egy arrancar tette. - indult volna Rukia de a fiú ismét megállította.
- Igen, de van más is. Furdalt a kíváncsiság honnan ismerős nekem az a ház amiben Ai lakik ezért utána néztem. És amikor mondtad, hogy Ai apját hogy hívják. Akkor jutott eszembe, hogy ő lakik ott. Hiekomu Matsu akkor halt meg mikor elkezdődtek a gyilkosságok.
- Mit akarsz tőlem? - próbált megmozdulni, de sehogy nem ment neki.
- Csak a lelked.
- Ai mégis miket beszélsz itt össze vissza?
- Csak az igazat. Már mióta várok rá, hogy megkóstolhassam. Naponta érezni az illatát. Ott van mellettem és én nem kaphatom meg. De most végre eljött az én időm.
- Ai te meg miről beszélsz?
- Csak arról, hogy a lelkedet akarom és ezért haltak meg azok diákok. Valamivel le kellet csillapítani az étvágyamat.
- De te később jöttél, mint ahogy a gyilkosságok kezdődtek.
- Ezt nagyon rosszul tudod. - nevetett a lány. - Már egy jó ideje itt vagyok csak az iskolába később mentem be.
- És az a történet Hiroshiról?
- Igen az igaz csak van folytatása is. Én intéztem úgy, hogy jelezzen a készüléke majd utána mentem és egy váratlan pillanatban megöltem.
- És az a megemlékezéses micsoda róla?
- Csak kíváncsi voltam mire vagytok képesek. De most már tudom, hogy nem kell félnem.
- És az apád?
- Ő volt az itteni első áldozatom.
- Akkor miért jöttél a városba?
- Mondtam már, hogy mesélt rólatok és a te hihetetlen erődről. Kíváncsi vagyok vajon milyen íze lehet. - lépett még közelebb Ichigóhoz.
- Úgy érted Ai apja halott? - rémült meg Rukia.
- Az nem Ai apja volt, hanem egy itteni lakos.
- Miért hazudott volna?
- Nem tudom, de valami nem stimmel azzal a lánnyal.
- Leállt a jelzés és Ichigo még nem jött vissza. Mi lehet vele? - mondta halkan és indult is volna, de ismét megállította őt a Quincy.
- Várj még nincs vége. Egy áldozat barátja azt mondta, hogy a fiú beleszeretett Aiba és elment bevallani neki. Vele látta utoljára. Rengeteget volt veletek nem vettetek észre rajta semmi furcsát?
- Azon kívül, hogy mindig nevetett semmit.
- Azt mondtad leállt a jelzés és Kurosaki nem jött még vissza ugye?
- Igen.
- Ez pont olyan, mint amit Ai mesélt Hiroshiról. - gondolkodott el Ishida.
- Igaz... - kapta fel fejét majd rohanásba kezdett. Érezte, hogy valami nincs rendben Ichigóval. De a tömegen nehezen bírt átjutni a teraszig.
- És a Hollow támadások?
- Arrancar vagyok, képes vagyok irányítani őket.
- De mire volt ez jó?
- Tudod, jobban szeretem, ha a lélek szerelmes belém. Olyankor a legfinomabb. Hiroshié igazán finom volt. - mosolygott a lány. - De sajna nálad ez nem sikerült.
- Te szemét. - próbálkozott tovább megmozdulni.
- Igen lehet. De nem nagyon érdekel. - lépett a fiú elé karjait a nyaka köré fonta.
- A fenébe sietnem kell. - ugrott át a terasz korlátján Rukia és az utca felé vette az irányt.
- Tudod te elég nehéz eset vagy. - simította végig a fiú arcát. - Az igazat megvallva nem ez volt a tervem. Gyorsan akartam végezni. Nem számítottam a shinigami lányra. Ez kicsit megnehezítette a dolgom, de most...
- Hol van ennek a kertnek a vége? - lihegte Rukia miközben még cipőjét is levette, hogy gyorsabban tudjon futni. Sietnie is kellet.
- És most végre megízlelhetem a lelked... - közeledett ajkaival Ichigóéhoz.
Rukia már alig bírt futni, de minden erejét összeszedte, hogy oda érjen.
Ai végre elérte célját. Ajkaik összeértek. Ichigo érezte, hogy lassan elhagyja minden ereje majd lecsukódtak szemei.
- Állj! - ért oda a nyúlmániás. Alig kapott levegőt. Teljesen kifulladt mire kiért. De nem foglalkozott vele. Jobban érdekelte az, ami előtte történik. Ai levált Ichigo ajkairól és hátrébb lépett. Majd eltűnt és kicsit távolabb tűnt fel.
- Ichigo! - indult meg a lány mikor észrevette, hogy a fiú kezdett hátrafelé dőlni. Szerencsére még időben elkapta.
- Hé Ichigo mi van, ébredj. - rázta meg kezei között a narancshajút, de az meg se mozdult. Szája már el volt kékülve.
- Hé, ne csináld ezt...Ichigo... - Rukiában lassan tudatosult, hogy elkésett. A fiú még mindig nem mozdult. Csak ott feküdt karjai között.
- Ne...
- Elkéstél már nem fog felkelni. - szólalt meg végre Ai is a háttérből.
Rukia szorosan magához ölelte a fiút és halk sírásba kezdett.
- Rukia...ne szoríts...ennyire - motyogta Ichigo.
- I-Ichigo... – meglepődve, de elengedte - Hála az égnek jól vagy. - törölte meg szemeit.
- Igen, de még nincs vége. - nézett Aira.
- Úgy látszik nem sikerült elszívnom a lelked. - tette karba kezeit.
- Rukia vigyáz vele ő...
- Tudom Ishida sok mindenre rájött és a látottak alapján teljesen összeállt a kép. - vágott közbe.
- Akkor végezzünk vele. - vette elő jelvényét majd szétvált testétől. Lélektestét nehéznek érezte, de azért felállt.
- Rendben. - nyelte le a lélekcukrot Rukia majd ő is elvált testétől. - Chappy menj és szólj Ishidáéknak, hogy jöjjenek ki. - parancsolta majd a helyettes el is tűnt.
- Ti végezni velem? - nevetett az arrancar - Ne is álmodjatok róla. - húzta elő hátából kardját.
- Szóval ez a képességed. Elrejted valódi alakod.
- Talán de van más is...- majd eltűnt a szemük elől és feltűnt Rukia mögött.
- Rukia! - fordult meg Ichi így még időben meg tudta állítani az ellenség fegyverét.
- Ez még csak a kezdet. - nevetett Ai és ismét eltűnt.
- Hol van? - kérdezte Rukia ide-oda tekingetve.
- Nem tudom, nem látom sehol. - nézett az égre eperke. Aztán valami szúró fájdalmat érzett vállában. Mikor oda nézett a vigyorgó Aival találta szembe magát vállában a kardal.
- Ichigo! - hasított oda ahol az arrancar volt, de az addigra eltűnt.
- Semmi baj jól vagyok. - fordult a lányhoz fájó sebét fogva.
- Még mindig azt hiszitek, hogy legyőzhettek? - mosolygott Ai a szemben lévő kőfal tetejéről majd eltűnt. Csak egy pillanatra majd ismét megjelent ugyan ott.
- Na? - nézett a két mozdulatlan shinigamira.
Rukia megérintette arcán lévő friss sebét melyet eddig észre sem vett.
- Lássátok be nem tudtok semmit tenni. - nevetett az arrancar és újból szem elől tévesztették.
- Figyelj Rukia ha most elmész, meghagyom, az életed nekem csak az övé kell. - az említett rémülten látta, hogy Ichigo mögött álló ellenség kardot szegez a fiú nyakának.
- Nem hagyom, hogy megöld. - suhintott oda kardjával, de ismét lassú volt és eltűnt előle. Abban a pillanatban a lábába hasító fájdalom miatt térdre rogyott.
- Mi a...
- Én felajánlottam a lehetőséget, de ha te így... - állt meg Rukia előtt pár méterrel és készült ellőni egy cerot.
"A lábam nem mozdul. A fenébe mikor vágott meg?" - próbálkozott felkelni a nyúlmániás.
Az arrancar előtte a cerot ami egyenesen a sérült felé haladt. Tudta számára itt a vége, de az erős karok, amik köré fonódtak megvédték a támadástól.
- Ichigo… - nézett fel így találkozott megmentője fájdalommal teli tekintetével. - Megőrültél? Mért csináltad ezt?- teltek meg szemei könnyekkel.
- Nem fogom hagyni,...hogy...megöljön téged. - bróbálta visszafojtani fájdalmát eperke.
- Idióta az jobb, ha te halsz meg?
- Ne félts, elviselem. – kelt fel Ichi.
- Hogy te mekkora egy hülye vagy. – kelt fel Rukia is.
- Hm...nem hittem volna, hogy túléled. - mosolygott az ez idáig falon ücsörgő Ai. - Ha befejeztétek a csevejt szeretném végre befejezni ezt a harcot. - tette vállára kardját.
- Ne félj, hamar végzünk. - emelte fel Ichigo kardját.
- Táncolj Sode no Shirayuki! - jelent meg Rukia kezében a fehér kard.
- Hm...erről a képességedről nem tudtam, de nem hiszem,hogy ártani tudnál vele. - nevetett Ai és eltűnt.
- Tsugi no Mai, Hakuren! - ennek következtében a kard mely majd nem elérte a narancshajú mellkasát teljesen megfagyott Aival együtt.
- Lehet, hogy nem sebez meg, de megállít. - zihált közben Rukia majd térdre esett.
- Rukia jól vagy? - térdelt le mellé aggódva a fiú.
- Igen, de inkább magadért aggódja.
- Én megvagyok de... - ekkor a jég kezdett megrepedni és Ai kiszabadult.
- Na, most már dühös vagyok. - tekintett a földön lévőkre. Szemében a gyilkolás tüze égett. Két kezét egymás mellé rakta és egy hatalmas cerot készült ellőni. A két shinigami tudta innen nincs menekvés. Vége. Ai szabadjára engedte a cerot ami egyenesen feléjük repült. Ichigo karjaiba vette a lányt és shunpóval el tudott menekülni a támadás elől. De az érkezés más kép sikerült, mint gondolta. Lábai térdre rogytak. Letette Rukiát majd eszméletét vesztve a lányra dőlt.
- Ichigo...Ichigo. - szolongatta a fiút, de csak később vette észre lábán és hátán a cero által okozott sebeket.
- Semmi baj... - húzódott el kicsit Rukitól és nézett könnyes szemébe.
- Te idióta meg akarod öletni magad?
- Ha nem teszem mind ketten ott halunk meg. - álltak fel nagy nehezen így is reszkető lábbal. Meglepődve vették észre hogy az arrancar zihál.
- Mi van ti hallhatatlanok vagytok vagy mi? - szegezte tekintetét a két sérült shinigamira. - De most végetek... - indult meg feléjük.
- Ichigo tudom, hogy győzzük le. - fordult az említetthez Rukia.
- Hogy?
- Te használd a Getsuga tenshót én meg a Hakurent ha egyszerre támadunk, és minden erőnket beleadjuk, akár még nyerhetünk is.
- Rendben.
- Háromra.1...2...3.-emelte feljebb minden egyes számmal a hangját.
- Tsugi no Mai,Hakuren.
- Getsuga tensho.
A két támadás egymás után találta el Ait, aki először megfagyott majd széttört. A két shinigami fáradtan és sérülten dőlt neki a falnak amin Ai ücsörgélt oly sokszor.
- Vége van? - kérdezte zihálva a mellette ülőtől Rukia.
- Remélem. - válaszolt Ichi.
- Pedig milyen szép volt ez az este és így kell véget érjen.
- Úgy látszik. - sóhajtott a fiú.
- Pedig remekül táncoltál. - nevetett a lány.
- Igen az este azon részét nagyon élveztem. - nevetett ő is. Majd hirtelen elkomorodott. - Te is érzed ugye?
- Igen. Lassan itt a vége.
- Mielőtt meghalnék, valamit el szeretnék mondani. - csúsztatta kezét a nyúlmániás keze alá majd összekulcsolta ujjait és erősen megszorította.
- Szeretlek Rukia. - hunyta le szemeit. Rukia is megszorította kezét.
- Én is szeretlek Ichigo. - az említett elmosolyodott. Rukia érezte, ahogy kezén az ujjak szorítása meggyengül, majd megszűnik. De ő csak jobban szorította a hideg kezet. Kezdet homályos lenni minden. A homályban 3 mozgó valamit vélt észrevenni.
- Kuchiki-san. Kurosaki-kun.
- Kuchiki. Kurosaki.
- Rukia-sama. - ezeket a szavakat hallotta utoljára. Fejében még mindig Ichigo utolsó szavai csengtek. Majd sötétség.
"Sötét van. Nem érzek fájdalmat. De mégis...valami fényt látok."
- Hol vagyok? - nyitotta ki szemét Rukia majd a nyitott ajtóra tévedt tekintete ahonnan a hold fénye világított be. Ahogy körbe nézett rájött, hogy nem máshol. mint Uraharánál van. De a férfi nincs sehol. Felkelt majd megindult a nyitott ajtó felé. Egy másik szobában találta magát. amelynek a kintre vezető ajtajának küszöbén Ichigo üldögélt. Csöndben oda osont, leült mellé fejét pedig vállára döntötte.
- Rendbe vagy? - kérdezte Ichi tekintetét az égről nem mozdítva.
- Igen. - nézett a kékszemű is kíváncsian az égre.
- Örülök. - csukta le szemeit és lehajtotta fejét.
- Valami baj van? - emelte fel fejét a fiú válláról.
- Nem csak...Ain gondolkodtam. - nyitotta ki ismét szemeit.
- Én sem hittem volna róla. - nézett a földre Rukia is.
- Ha előbb rájövök, akkor az a sok ember...
- Nem a te hibád. Nem tudhattuk mire készül.
- Sajnálom, hogy te is belekeveredtél. - nézett Rukira fájdalmas szemekkel.
- Ha nem avatkozok, közbe lehet... - arcán egy könnycsepp gördült végig.
-A lényeg az, hogy mindketten jól vagyunk. - törölte le a lány arcáról a könnyet biztatóan mosolyogva rá.
- Köszönöm. - szorította erősen arcához Ichigo kezét. Majd hosszú ideig csak fürkészték egymás tekintetét. Ichi lassan közeledett arcával Rukia felé.
- Ichi...
- Ezzel még tartozol... - csókolta meg gyengéden a lányt.

Vége

Közben a háttérben:
- Na, úgy látom minden megoldódott és jól el vannak. - mosolygott Urahara a fal mögül legyezője mögé bújva - Igazam van Ishi...? - de csak most vette észre, hogy a fiú el van ”foglalva” Inouéval - Ezek a mai fiatalok...