5.fejezet 
 

   2 h�t eltelt, �s a j�lius �rkezt�vel bek�sz�nt�tt a k�nikula is. A hal�listeneknek sem f�l�tt hozz� a foguk, hogy ilyen forr�s�gban dolgozzanak, ez�rt igyekeztek minim�lisra cs�kkenteni a munka mennyis�g�t. Ha tehett�k, ki�ltek a folyos�kra, �s ott legyezt�k magukat, s k�zben j�ghideg friss�t�t sz�rcs�lgettek. Rukia is sz�vesen ezt tette volna, de mivel �pp semmi dolga nem akadt, a kapit�ny elk�ldte �t a k�zeli boltba bev�s�rolni a legfontosabb dolgokat: csoki, chips, mindenf�le �dess�g, ja �s persze j�gkr�m. Szeg�ny l�nynak a legnagyobb forr�s�gban kellett bandukolnia a kihalt utc�kon, hiszen mindenki fedez�kbe vonult a meleg el�l.  Mikor visszat�rt, d�lut�n 5 fele, bekopogtatott a kapit�ny irod�j�ba:

   - Kapit�ny �r, meghoztam, amit k�rt - mondta neki mosolyogva.

   - �, k�sz�n�m Rukia. – Azzal �tvette a l�nyt�l a j�l megt�m�tt t�sk�t.

   - Akkor �n megyek is – mondta a l�ny, �s m�r indult volna, mikor Ukitake ut�na sz�lt:

   - Rukia – a kapit�ny komoly tekintettel fordult a l�nyhoz, akinek ett�l hirtelen g�rcsbe r�ndult a gyomra. - Nem r�g kaptunk egy riaszt�st, miszerint Karakura v�rost megt�madta egy eddig ismeretlen hollow. Kurosaki �r �s a bar�tai m�r felvett�k vele a harcot, de �gy t�nik, eddig sikertelen�l. Gondolom, szeretn�l seg�teni nekik… - Ukitake ves�be-l�t� pillant�ssal n�zett Rukia r�m�lett�l t�gra ny�lt szemeibe.

   - Term�szetesen kapit�ny �r! Ha megengedi…

   - Akkor indulj mihamarabb. Val�sz�n�, Kurosaki �rnak m�r nagy sz�ks�ge van a seg�ts�gedre.

   Ukitake kapit�ny egy b�tor�t� mosolyt k�ld�tt a l�ny fel�, aki erre egy biccent�ssel v�laszolt, majd elrohant, mag�r hagyva az agg�d� tekintettel ut�na n�z� kapit�ny�t.

   - L�gy �vatos, Rukia. 
 

   A l�ny amilyen gyorsan csak tudott, �gy futott. Mikor m�r el�g t�vol volt az �p�lett�l, el�kapta a kardj�t, �s kaput nyitott. Bel�pett az �tj�r�ba, �s lassan elindult.  

   Az �tj�r�n �thaladva meg�rkezett az emberek vil�g�ba, �s a kapun kil�pve egy ismer�s utc�ban tal�lta mag�t – aminek nagyon �r�lt, ugyanis rem�lte, hogy nem egy teljesen idegen helyre �rkezik. Tudta, hogy sietnie kell, hogy minden perc sz�m�t, hiszen m�g mindig nem hagyta nyugodni egy rossz �rz�s. Amint elt�nt a kapu, egy hatalmas sik�t�st hallott, �s a hang ir�ny�ba fordult.

   - Orihime! – ki�ltotta r�m�lten.

   Ugyanabb�l az ir�nyb�l �rezte Ichigo, Ishida, �s Orihime l�lekenergi�j�t is. Rohanni kezdett fel�j�k, �s a k�vetkez� utc�ba befordulva l�tta, hogy a nem messzi parkban ott vannak a bar�tai, �s egy furcsa kin�zet�, �ltala eddig sosem l�tott l�nnyel harcolnak. Ahogy egyre k�zelebb �rt, alaposabban szem�gyre tudta venni a hollowot. Sem �l�ben, sem pedig tank�nyvekben nem l�tta eg�szen eddig. Tal�n nem is hollow volt? Emberi alakot �lt�tt lid�rcnek n�zett ki: er�s f�rfitesttel, k�kes sz�n� b�rrel, hossz�, v�rv�r�s sz�n� hajjal, ravasz, haj�val megegyez� sz�n� szemekkel, arc�t pedig helyenk�nt hollow-maszk darabok takart�k. F�lig fedett mellkasa k�zep�n pedig egy eldeform�l�dott, kulcslyukra hasonl�t� lyuk t�tongott. Amikor oda�rt a csatat�rre, akkor vette �szre, hogy a hollow valamit undokul vigyorogva magyar�z az el�tte �ll� Ichigonak. A fi� tele volt v�g�sokkal, hakam�ja csupa v�r volt, �s sok helyen m�retes darabok hi�nyoztak bel�le. Maga el� tartotta kardj�t, k�sz�lve a t�mad�sra, de �gy t�nt, hogy a hollow jelenleg m�rhetetlen�l �lvezi a monol�gj�t, �s esz�ben sincs megt�madnia a m�r el�gg� megsebes�tett ellenfel�t. Rukia megtorpant, �s k�rben�zett: Ishida �s Orihime a f�ld�n �ltek; mindkettej�k arca �s a karja csupa seb �s horzsol�s volt. Ishida jobb karj�n patakokban �ml�tt a v�r, �s igyekezett egy t�pett ruhadarabbal elk�tni a seb�t, hogy �gy el�ll�tsa, vagy legal�bb cs�kkentse a v�rz�st. Rukia megsemmis�lten, szinte f�lve l�pett oda hozz�juk, amikor Orihime �pp Ishid�nak mondta:

   - Ne haragudj Ishida, de nincs el�g er�m, hogy meggy�gy�tsam a karod. T�l sokat haszn�ltam az er�mb�l… ne haragudj… - majd 2 k�nnycsepp csordult v�gig a l�ny arc�n.

   - Ugyan m�r Orihime… ne k�rj ez�rt bocs�natot. Nem a te hib�d… Rukia! H�t te meg mit keresel itt? – Ishida megh�kkenve meredt a l�nyra, aki amint oda�rt, agg�d� tekintettel let�rdelt a bar�tn�je mell�. Orihime amint meghallotta a l�ny nev�t, oldalra pillantott, �s megl�tva a kis hal�listent, szem�b�l m�g t�bb k�nny csordult ki, el�ztatva sebeit�l v�res arc�t.

   - Rukia! – ki�ltotta, majd meg�lelte a l�nyt, aki mosolyogva �lelte vissza r�g l�tott bar�tn�j�t. – �gy �r�l�k, hogy l�tlak! M�r azt hittem, soha t�bbet nem tal�lkozunk! Olyan hirtelen elt�nt�l, azt sem tudtam, mi van veled! Ichigo sem mondott semmit, csak azt, hogy visszament�l a Lelkek Vil�g�ba, �s hogy val�sz�n� soha nem j�ssz vissza. Jaj Rukia! �gy �r�l�k neked! – s�rta a l�ny, �s egyre er�sebben kapaszkodott Rukia ruh�j�ba.

   Rukia nem tudta szavakba �nteni boldogs�g�t. K�nnyes szemekkel engedte el Orihim�t, �s szomor� mosollyal n�zett a l�ny sebekkel teli arc�ra.

   - Orihime. �n is �r�l�k neked. De… mi t�rt�nt? Csupa seb vagy te is, �s Ishida is. Mi t�rt�nt veletek?

   - �n is csak annyit tudok, hogy ez a hollow… - de hirtelen elhallgatott, �s meredve b�mult el Rukia feje mellett, egy t�volabbi pontra. –  Ichigo – suttogta.

   Rukia csak most vette �szre, pontosabban most tudatosult benne, hogy cs�nd van. Eddig Orihim�re figyelt, �s emiatt nem �rz�kelte a k�lvil�got. A hollow abbahagyta besz�d�t, de �gy, a cs�nden t�l is �rezte, hogy valaki a h�ta m�g�tt �t n�zi. Lassan megfordult, �s Ichigo d�bbent tekintet�vel tal�lkozott a szeme.

   - Ichigo… - mondta halkan.

   A fi� a neve hallat�n pislogott egyet, mint aki mereng�s�b�l hirtelen feleszm�l, �s elford�totta tekintet�t.

   - Te meg mit keresel itt? – vetette a semmibe mogorv�n a v�r�s haj� hal�listen.

   - H-hogy mi? – kerekedett ki Rukia szeme. – Na, de m�gis…  - kezdte felh�borodottan, de nem tudta befejezni mondat�t.

   - Most meg mit j�tszod itt magad? Ne t�gy �gy, mintha mi se t�rt�nt volna! Senki se k�rte, hogy gyere ide, �gyhogy el is h�zhatsz vissza, az OTTHONODBA! – ki�ltotta neki Ichigo flegm�n, az „otthonodba”  sz�t er�s g�nnyal hangs�lyozva.

   - Te idi�ta! T�nyleg, senki sem k�rte, hogy ide j�jjek! Magamt�l j�ttem, mert seg�teni akarok nektek! – ki�ltotta Rukia, mik�zben fel�llt Orihime mell�l.

   - Nincs sz�ks�g a seg�ts�gedre! Nagyon j�l boldogulunk n�lk�led is!

   - Nem �gy vettem �szre!

    Rukia egyre d�h�sebb lett a fi�ra: � val�sz�n� m�g mindig duzzog, �s s�rtve �rzi mag�t, ami�rt visszautas�totta a megh�v�s�t ide, az emberek vil�g�ba. A l�ny nagyon j�l tudta, hogy Ichigo nem a szavak embere, �s mennyi b�tors�g kellhetett neki ahhoz, hogy megk�rje (a maga m�dj�n), hogy t�rjen ide vissza vele.  

De nem tehettem Ichigo, �rtsd meg! �s hidd el, ez nekem sokkal jobban f�j, mint neked. �n lenn�k a legboldogabb, ha mindig a k�zeledben lehetn�k, de nem lehet, mert csak bajba sodorn�lak. Nem kell, hogy vigy�zz r�m, �s �r�kk� megv�dj. Ez sz�modra csak egy �jabb teher lenne, �s nem akarom, hogy v�g�l emiatt �sszeroskadj. H�t nem baj… gy�l�lj csak tov�bbra is. Megvethetsz, ha akarsz, ut�lhatsz, ak�r le is k�phetsz, de nem hagyom, hogy egyed�l harcolj, �s megs�r�lj! Nem hagylak magadra! Seg�tek Ichigo, m�g ha nem hagyod is! Csak ne halj meg… b�rmit megteszek, csak ne hagyj magamra. Nekem el�g a tudat, hogy �lsz, �s j�l vagy… hiszen addig, �n is j�l vagyok. Az�ta az �lom �ta, rettegek. Rettegek, hogy valami bajod esik, ez�rt nem hagyhatlak magadra. Nehogy az t�rt�njen veled, ami az �lmomban. Azt nem �ln�m t�l… Ichigo. 

Ichigo agg�d�  tekintettel n�zett Ruki�ra, akinek gondolatai val�sz�n�leg ki�ltek arc�ra, hisz m�lys�ges szomor�s�g �s f�jdalom t�kr�z�d�tt a tekintet�ben, a szemeiben. 

- Rukia. –  Ichigo feleszm�lt, �s elt�k�lten n�zett a l�nyra. – Nem �rdekel, mit mondasz. Ez vesz�lyes, ez�rt ink�bb maradj ki bel�le.