Mi lenne ha...

Azt hiszem valami nagyon rosszat álmodtam. Rólad szolt, és arról, amit
elalvás előtt mondtam neked. Nem mondtam, komolyan és remélem, ezt te is
tudod.
Nem akarom, hogy az álmom valóra váljon.
Felébredtem, és egyedül voltam a szobámban. Senki nem feküdt a
szekrényemben, senki nem idiótázott le már korán reggel. Egyedül kellett az
iskolába mennem, és ott sem voltál. Mindenhol kerestelek, de nem
találtalak. Kérdezgettem a többieket, de senki sem tudta ki vagy. Mintha
sose léteztél volna. Megijedtem. Kétségbe esve akartam bizonyítani, hogy
igenis létezel, tényleg velem élsz, és nem csak kitaláltalak. Bizonyítani
akartam, hogy nem őrültem meg, hogy nem egy képzelgésbe lettem szerelmes.
Senki nem hitt nekem. Azt mondták élénk a fantáziám, és hogy csak álmodtam.
Minél jobban tagadtam, annál furábban néztek rám. Hazaküldtek az iskolából,
de én nem haza mentem. Elrohantam Uraharához.
A bolt ott volt a szokott helyen. Megkönnyebbülten menetem be, és
magyarázni kezdtem. De ő sem értett meg. Egyre csak az kérdezgette Miben
segíthetek? Mikor mondtam, kit keresek, kiküldött, ő nem ismer ilyen
embert. Zavarodottan mentem el, és kérdezve, hogy mi ütött mindenkibe? Miért
hiszik azt, hogy megőrültem? Ők az őrültek, hogy elfelejtettek téged!
Visszamentem Uraharához, és csak magyaráztam. De nem hitt nekem. Úgy tűnt
azt is elfejtette, hogy ismer engem. Még a Hollowkra se emlékezett, a
Shinigamikat meg sem említettem. Elrohantam Orihiméhez. Neki emlékezni
kéne! A barátnőd volt, ős nem feledhet el! De ő se tudta miről beszélek.
Csak nézett rám zavartan ”Ki az a Rukia?” Ez szíven ütött. Ki is az a
Rukia? Erre mit lehet válaszolni? A világ legcsodásabb teremtménye! De ez
sem fejezi ki is ő valójában. Ő minden… legalábbis számomra. De ezt
hogy magyarázzam meg valakinek, aki nem is tudja, hogy létezik? Mert
létezni kell! Mindenki elfelejtheti, de én erre nem vagyok képes. Számomra
ez olyan volna, mintha megparancsolnák, hogy ne vegyek levegőt! Az
ösztöneim erősebbek. És minden ösztönöm azt súgta, hogy nekem van igazam.
Orihime se tudott semmit a hollowkról, sem rólam, se magáról. Mintha
elvették volna tőlem az egyik életemet. Aztán teltek a napok, és még mindig
semmi jeled. A napok hetekké nyúltak és azok hónapokká váltak. A hónapokból
évek lettek, de én még midig téged kerestelek.
Te voltál az egyetlen, akit szerethetek, és ezért sose feledtelek. Az élet
eljárt felettem, de a neved bennem égett. Soha egy pillanatig sem
kételkedtem létedben. Mert én csak addig élhetek, amíg te is létezel.
Megöregedtem, nélküled. Egy életet áldoztam a megtalálásodra, és soha, egy
napig sem bántam. Számomra csak annak volt értelme, ami hozzád kötődött...
Ledőltem este az ágyamba, fáradtan, és rád gondoltam. Lassan
elszunyókáltam. Reggel mikor kinyitottam a szemem valami más volt. Sokkal
világosabb volt. Egy ablak volt az ágyam mellett. Mint régen, a
gyerekszobámban. Felültem, hirtelen. Újra 15 éves lettem.
Te mogorván néztél rám, még mindig duzzogtál.
Mintha egy élettel ezelőtt lett volna, én mégis emlékszem minden szóra.
Mi lenne, ha eltűnnél az életemből?
Ezt mondtam neked. És te eltűntél, de ez csak álom volt. Egy rémes, szörnyű
álom. Te itt állsz velem szembe, és ragyog a szemed.
Dühös vagy látom, de ettől csak még csodásabb.
Nevetnem kell. Egy életet éltem le nélküled, és sosem tudtam mást szeretni.
Hogy lehettem olyan ostoba, hogy ilyen hülyeséget kérjek?!
-  Mi lenne ha soha nem tűnnél el az életemből? - kérdezem halkan
Te rám nézel, és tudom, hogy te, -csak te- megértesz.