Békésen feküdtem, és az igazak álmát aludtam. Valami nagyon szépet és
aranyosat álmodtam, de lassan valami furát éreztem. Valaki figyelt.
Kinyitottam a szememet és ránéztem.
Boldogság áradt szét bennem, ahogy meglátom a narancs hajat és a sárga
szemeket. Nem tudtam ki ő, de nagyon szerettem, és tudtam, hogy ő is.
- Szia kicsim! - mondta kedvesen, és megsimogatta az arcomat.
Nem tudtam, mit jelent, amit mond, de ránevettem és ő ettől még boldogabb
lett. Úgy nézett rám mintha a világ legszebb kincse lennék.
Sokáig néztük egymást, de én egy idő után jobban érdeklődtem a fura formájú
puha valami iránt, ami mellettem feküdt. Megpróbáltam felemelni, de túl
nehéz volt és megmozdítani is alig bírtam.
Ő megfogta nekem és felemelte. Olyan nagy és erős.
Felé nyújtottam a kezem, de már nem a puha valamit akartam, hanem az ő
kezét.
Nem értette meg elsőre mit szeretnék, és ez elszomorított. Ő mintha
megijedt volna ettől.
Nagyon vicces arcot vágott, és újra nevettem. Végre megértette, hogy a
kezét akarom.
Meg akartam fogni, de túl nagy volt, így csak egy ujját, tudtam megmarkolni
- Jaj de kis édes! - hallottam egy fura hangot.
Nem tetszett. Nem olyan volt, mint az Övé. Egy számomra hatalmas szörnyeteg
közeledett felém.
Ráugrott az Ő fejére és onnan nézett rám.
Nagyon megijedtem, és ettől sírni kezdtem.
Ő a másik kezével megragadta a szörny nyakát és levette a fejéről.
- Ne ijesztgesd már! - mondott valamit és eldobta a szörnyet.
Képes volt legyőzni a szörnyet a kedvemért. Még jobban szerettem, mint
eddig. A szörny fura hangot adva neki repült egy láthatatlan tárgynak. Volt
valami, amitől nem tudott kirepülni a szabadba. Pedig nem láttam azon a
lyukon semmit.
A szörnyeteg már nem is volt félelmetes inkább vicces.
- Nem hiszem el, hogy ezt viccesnek tartja!- morgott valamit a
szörny.
- Kon, maradj már csöndben! - szolt rá.- Ne ébreszd fel Rukiát!
A szörny elcsendesedett, de én nem rá figyeltem. Az a szó, amit mondott,
vágyakozással töltött el. Ismerős volt nekem, és tudtam, hogy valami olyan,
amit nagyon szeretek.
Ő továbbra is engem figyelt, én viszont meguntam a fekvést. Kapálóztam
felé, és ő értett engem. Nekem nem kellett fura és érthetetlen szavakat
használnom, anélkül is értett.
Felállt az ágyáról és behajolt az én rácsos kis világomba. Hatalmas karjait
alám tette, és óvatosan megemelt. Egy karjában is bőven elfértem.
Magasabbról minden sokkal másabb volt, és a hatalmas szörny is csak egy
apró kis lény volt. Ő fel alá sétált vele, és én mindent alaposan
megnéztem. Közel vitt a falba vágott lyukhoz is, és tényleg volt ott egy
láthatatlan valami, amitől nem lehetett kiesni. Engedte, hogy
megtapogassam. Hűvös volt és kemény.
Aztán elsétált az ágy mellett, és a sok fehérség közül kilátszott valami
kerek fekete.
Nagyon vágytam rá, hogy megérinthessem. Ő megint megértett engem. Letérdelt
az ágyra és odamászott a fekete valamihez, lefektetett mellé, és mögém
feküdt. Iszonyú boldog voltam, és nagyon szerettem ott feküdni a két alak
között, akiket mindennél jobban szeretek. A feketeség kinyitotta a szemét.
Pislogott kettőt, és elmosolyodott. Hatalmas Lila szeme volt, ami
szeretetett sugárzott. Volt egy keze is, amit addig a takaró alá rejtett. Ő
is megsimogatta az arcomat. Én megfogtam az ujját és ránevettem. Ő
visszanevetett rám, majd a fejem fölött Rá nézett. A nézése számomra
megfejthetetlen volt, de úgy tűnt Ő érti, mert ugyanúgy nézett rá.
Még én is éreztem, hogy most csöndben kell maradnom. Megfogták egymás
kezét. Úgy tűnt nem csak engem, de egymást is szeretik. Ez nagyon tetszett
nekem, és mosolyogva csuktam le a szemem. Elfáradtam a nagy nézelődésben és
sok szeretésben. Úgy tűnt feketeség is álmos, mert ő is lehunyta a szemét.
Ő hátulról átkarolt minket, és így aludtam el. Velük. A szüleimmel, akiket
mindennél jobban szeretek.