Jövő

Ichigo aggódva nézett a lányra. Nem akarta egyedül hagyni, de ha most nem megy el… akár bele is halhat. Így éppen kiment volna a sátorból, hogy idehívja Inouet, ha Rukia nem ragadja meg a kimono ujját.
- Maradj még… egy kicsit… kérlek - nyögte.
- Idióta! Ennyire beverted a fejedet?! Ha most nem megyek el Inoueért, akkor meghalsz!
- Csak… pár perc… mindenképpen el szeretnék valamit mondani.
- Az ráér, ha már rendbe jöttél! - vágta rá azonnal, de ahogy ránézett a fekete hajúra, úgy döntött, egye kukac, meghallgatja, mi az, ami nem ér rá. Leült, és elcsöndesedett. Így a lány belekezdhetett. Hangja halk, és gyenge volt, pillantása kerülte a fiúét.
- Azt hiszem, az utóbbi időben elég… rémesen viselkedtem. Mint valami nyafka kislány. Sajnálom. Eléggé rossz időszakban vagyok… de már hetek óta érzem így magam, és… azt hiszem, rajtad vezettem le.
- Történt valami, amit elhallgattál? - kérdezett rá. Ugyanis ez ok lehetne a viselkedésére.
- Nem… semmi. Komolyan - tette hozzá, mert érezte magán a gyanakvó pillantást. Ha kimondanám mit is érzek valójában… ha ki merném mondani, lehet, hogy minden jobb lenne. De a viszályára is fordulhat. Nem akarom elrontani, mert… nem akarok még valakit elveszíteni.
- Értem… - sóhajtott fel a répafejű - elmegyek Inoueért, hogy meggyógyítson. Csak feküdj nyugodtan.
- Köszönöm…
- Mégis mit?
- Hogy nem hallgattál rám, és felhoztál onnan.
- Idióta. Ha rád hallgattam volna valaha is, akkor már réges-rég nem lennél itt. És akkor most unalmas életem lenne.
Ezekkel a szavakkal távozott is. Rukia elmosolyodott. Igen, és nekem is, ha akkor nem találkozunk. Még mindig csak a 13. osztag egyik egyszerű tisztje lennék, akit befogadott egy nemesi család, a magam sötét múltjával.

A répafejű sietve szedte a lábait. Akár pár másodpercen is múlhat a társa élete. Óvatosan lépett a sátorba, bár egy-két emberen kívül senki nem láthatta, így a mozdulatát csak széllökésnek érezhették. Körülnézett, de sehol nem látta a tömegben Orihimét. Tekintete az emelvényre tévedt, és ott meg is akadt. Kikerekedtek a szemei. Mi?! Ishida… és Inoue… mit csinálnak ott?
A moraj lassan az ő fülében is értelmes szóvá vált. „Csókot!”
Na ne! Ez túl sokáig tartana! El kell rángatnom onnan valahogy, gondolta. Az osztálytársai közt cikázva lassan odaért az emelvényhez, és elkiáltotta magát, „csak azok hallják, akik tudják mi a helyzet” alapon.
- Inoue Orihime! Segítened kell, Rukia súlyosan megsérült!
Mint a lány, mind Ishida azonnal odakapta a fejét. Hime csak bólintott egyet, majd a tanárnő felé odabökött egy „Elnézését kérem” -et meghajlással, majd leugrott a színpadról és sietve távozott Ichigoval.
- Ez meg…? - döbbent le a tanárnő - Esküszöm, a bandátoktól lehidalok! - fordult Ishida felé. Az csak megrántotta a vállát, majd visszasétált Chadékhoz. Ebben az esetben minden a világ összes humora nem elég… Orihime futás közben magában beszél! Méghozzá Kuchikiről, aki a sarokban áll!

- Kurosaki-kun! Mi történt Kuchiki-sannal?
- Hosszú! Nincs idő most elmesélni! Legyen elég annyi, hogy Hanatarou bízta rád, szóval súlyos a helyzet!
Lassan odaértek a sátorhoz. Az esőfelhők már teljesen elvonultak, az ég szinte kristály tiszta volt. Az ég ura. a hold is tisztán látszott már. A következő éjszakán lesz holdtölte. Arra a napra tiszta égboltot jósoltak. Elcsípett pár szót ugyanis még a kávézóban, amikor az a hollow becsapta mindkettejüket. A mai napi viharról viszont nem tudott. Bár a tényen ez mi sem változtat, csak ezzel próbálta meg elterelni a gondolatait.
- Számítok rád, Inoue - nézett a lány szemébe. Látta is benne az eltökéltséget, hogy igenis, legyen bármennyire rossz állapotban, ő megmenti Kuchiki Rukiát, a csapattársát, a barátját.
A sátorba érve viszont a rémület ismét átjárta eprünk egész testét-lelkét, és már a hajcsatos lányét is. Rukia előredőlve hevert a földön, szájánál egy kisebb vértócsa. Ichigo nagyon jól tudta mi történt. Hiába szóltak neki, ő nem mozdult meg. Hiába rázta meg a vállát, nem reagált. Elkéstünk volna? Nem… én késtem el, hajtotta le a fejét. Rukia… meghalt?
- A fenébe! - csapott ököllel a földre. Minden lelki erejét össze kellett szednie, hogy ne boruljon ki jobban.
- Kurosaki-kun… én… azt hiszem, segíthetek. Már egyszer sikerült… a Huenco Mundoban. Megpróbálom… izé, mindent megteszek. Ígérem! Shun’ou, Ayame!
A két apró kis lény a csatból előjőve ragyogó fénnyel vonték be a sátrat. Ichigo a fekete hajút a hátára fordította, majd nézte, ahogy a két kis manószerű aranyszínű sátorral vonják be a testét, közben magában imádkozott mindenhez, Istenhez, Ördöghöz, csak gyógyuljon meg.
Alig pár perc telt el, és a lány mellkasa megemelkedett, lesüllyedt, majd ismét megemelkedett. Lélegzett. Nem sokkal később már a szemét is kinyitotta. Először kicsit megdöbbent, hol is van? Mi is történik vele? De látta maga mellett Orihimét és Ichigot, és megnyugodott. Egy apró mosollyal nyugtázta kettejük felé, hogy köszöni ezt.

Minden seb beforrt, csak az emléke maradt meg. Inoue manói ismét a csatban kötöttek ki, Rukia pedig felült. Kicsit még szédült, de ez a sok fekvés miatt volt.
- Nagyon szépen köszönöm, Inoue - nézett rá Rukia.
- Ugyan, szóra sem érdemes - mentegetőzött a magasabb lány - természetes, hogy segítek, nem a köszönetért teszem.
- Igen, tudom.
Ichigo kicsit elmerengve nézte kettejüket. Örült, hogy Rukia meggyógyult. Hálás volt Orihimének, amiért megtette ezt, és el is csodálkozott kicsit, mennyit fejlődött gyógyításban. A halál kapujából hozta vissza a társát. Akit mellé… szeretett is. Átkozta is magát, hogy mennyire nagy a szája állandóan, de ilyenkor… meg se bírna mukkanni.
- Na, akkor én megyek - köszönt el Inoue - a két módosított lélek már itt vár a sátor előtt, szóval a testeteket is visszakaphatjátok. Jó éjt! - intett, majd kimászott a résen. Chappy és a másik pedig be, így hamarosan mindketten ismét a saját testükben lehettek.
- Akkor jó éjt! – vágta fekvő helyzetbe magát a répafejű.
- Nem vagyok álmos – jelentette ki a másik.
- De én az vagyok! Egy picit nem pihentem, sőt, futkározhattam, amiért olyan idióta voltál! Állandóan figyelni kell téged, és vigyázni rád, hogy ne essen bajod, mert utána csak aggodalmat okozol!
- Nem tudom kit ütöttek ki az első csapásnál! – vágott vissza azonnal.
- Te kis… amúgy Hanatarou elmagyarázta a helyzetet. Karddal nem támadható, mert azt az energiánk körbeveszi, és ha azzal sebezzük meg, elszívja. Ennyi. Reiatsu alapú támadások meg… az erejüktől függenek. Kevés esély van arra is. Ezek szinte elpusztíthatatlanok! Szóval még esély se lett volna a győzelemre… mert nem készültünk fel.
- Nem hiszem el, hogy ezt pont te mondod – csodálkozott el a lány.
- Meglepett, hogy tudok gondolkodni is? – nézett rá gúnyosan.
- Nem-nem… csak te mindig meggondolatlan vagy… és emiatt sérültél meg azelőtt is. Csodálom, hogy most nem azt tervezed, hogyan verd laposra őket, hanem stratégián töröd a fejed.
- Azaz csak törném, de az fájna, mellesleg ehhez túl fáradt vagyok. Szóval, ha a kisasszony nem bánja, most elteszem magam másnapra.
- Csak nyugodtan, Eperke! – csúfolódott.
- Szöszmösz.
- Mit mondtál?! – emelte fel a hangját. Erre Ichigo hangosan horkolni kezdett. Rukia ökölbe szorította a kezét, készülvén, hogy egy hatalmasat lekever annak a bunkó fráternek, de…
- Jé… ez tényleg… elaludt…
Leengedte a kezét, és egy darabig nézte. Az ég már tiszta volt… csak egy nyári zápor futott át ezelőtt a vidéken. A hold fent ragyogott. Ez adott annyi fényt, hogy halvány körvonalakat ki tudjon venni a fiú arcából. Elmosolyodott. Egy darabig nézte, majd lefeküdt ő is, bár aludni nem tudott. Már hajnali félhomály volt, mikor súlyt érzett a vállán. Odafordult.
- I… Ichigo?! Mégis mit…? – kezdte volna, de látnia kellett, a répafej még mindig alszik. A lány zavarában a szemeit forgatta, mintha idegesnek akarna tűnni. Bár ki előtt? Csak beidegződés… De ha felébred, még én leszek a hibás, gondolta, és megpróbálta odébb nyomni a fejét. De hát most miért is ne legyen szerencsés, alighogy megmozdította a fejét, az kinyitotta a szemét. Első lépésben kikerekedtek a szemei, majd egy ordítással odébb ugrott.
- Te meg… mi a fenét csináltál?
- Mi az hogy én? Te dugtad ide azt az idióta képedet!
- Miről beszélsz törpe? Hogy én… a te hülye fejedhez…
- Hülye ám a nénikéd! Megmondtam! Te dugtad ide a pofatúrádat! – szorította ökölbe a kezét, immár vérvörös arccal.
Úgy morogtak egymásra, mint két veszett kutya… és pont így ugrottak egymás torkának… pár másodperccel később. Ichigo jó alaposan megrángatta a lány haját, mire az akkorákat rúgott a gyomrába, hogy fetrengett a földön. De azért elkapta a nyuszi fan bokáját, és feldöntötte. Rukia kapásból utána orrba rúgta.
- Áú! Te kis dög! –fogta meg a vérző testrészét.
- Legalább megtanulod, hogy ne packázz velem! – vetett rá egy diadalittas vigyort. Majd mikor a fiú orrvérzése nem akart elállni, odamászott mellé, és adott neki egy zsebkendőt.
- Kösz – nyögte oda.
- Bocsánat.
- Nincs megbocsájtva.
- De miért?
- Mert folyton ezt csinálod! Észre se veszed?!
- Mondom, hogy sajnálom – hajtotta le a fejét.
- Egye kukac… felejtsük el! –paskolta meg a lány fejét.
Köszönöm… tényleg köszönöm… Ichigo… de mit mondjak?
Lehunyta a szemét, és halványan elmosolyodott…
Mit mondjak neked? Még egy nehéz harc előtt állunk… és én…
Felemelte a kezeit, és megragadta a répafej csuklóját…
Azt szeretném, hogy ne aggódj ennyire… mert fontos vagy, és nem akarom azt, hogy rám figyelj, és emiatt sérülj meg folyton… mert…
Kinyitotta a száját, és próbálta kinyögni azt az egy szót, amit régóta szeretett volna… de nem… egyszerűen nem jött ki hang a torkán. Ichigo nem értette, mit is szeretett volna ezzel, de valami hirtelen gondolattól vezérelve magához húzta a lányt. Rukia először megremegett, majd mikor felfogta, mi is történik vele, a szíve sokkal hevesebben kezdett verni, és az arca színe, mint a paradicsom, olyan lett. Kezével belekapaszkodott Ichigo hátába, a fejét a mellkasába fúrta, majd halkan ezt suttogta: „köszönöm”.
- Idióta – mondta kedvesen.
- Te most már mindig így fogsz hívni?
- Miért is ne? – csipkelődött. Erre Rukia ellökte magától, és elkezdett járni a szája:
- Na, majd pont hagyom, hogy úgy nevezz, ahogy kedved tartja, te mutáns eper! Mégis mit képzelsz, hogyan hívhatsz egy LÁNYT idiótának?! Egyáltalán milyen férfi vagy te? Semmi tisztelet nincs benned a nők iránt? Simán lehülyézel, ellöksz, megrángatod a hajam… nem sül le a bőr a képedről hogy…
- Kuss! – fogta be a száját, majd közel hajolt hozzá, és a szemébe nézett – akkor most legyek kedves hozzád, mint nőhöz? – látva a riadalmat a lány szemében, elnevette magát – ugyan, nem kell azonnal rosszra gondolni – egy kis mosollyal újra elengedte annak beszélőkéjét.
- Ne hozd rám a frászt, te idi---
Ezúttal nem a kezével fojtotta bele a szót a lányba, hanem egy csókkal. Nem is gondolkozott… csak úgy… megtette. Pofonra számított, de ehelyett viszonozta a gesztust.
Nem kellett kimondanom… kényszerített, hogy kimutassam… de nekem így is jó… Ichigo… szeretlek téged… nagyon szeretlek…

Hét órakor a tanárnő végigment egy kolomppal az egész táborban. Tudták, ideje cihelődni. Hazafele semmi érdekes nem történt velük, ugyanaz a táj, ugyanaz a sofőr, ugyanazok az ülések. Csak a diákok ülésrendje volt más. Keigo, mikor felszállt a vonatra, azt hitte, rosszul lát. Ichigo… és Kuchiki egymás mellett?! Mit csinálhattak ezek ketten abban a sátorban…?
Ugyan átmenetileg nyugalom van, de tudták, ez a fejezet még nem zárult le. Amint a Soul Society jónak látja, alkalmazva lesznek ők is egy küldetésen. És akkor visszavágnak. De addig is ki kell találni, hogyan fognak a „C” teremtményei ellen küzdeni… vagy pusztulás a jövőjük. Viszont a két idióta úgyse adja fel soha. Emellett most már mindig ott lesznek egymásnak. Talán egyszer, a jövőben, ha visszatekintenek erre az időre, logikusabban gondolkoznak majd arról, ami most előttük, de akkor már mögöttük lesz. Talán majd egyszer sokkal többet fognak látni abból, amit most szereztek. Idősebb fejjel… majd jobban megláthatják, pontosan mit is adott nekik, és vett el tőlük ez a felejthetetlen nyár.
~Owari