Gyakorlatlan Quincy-Harc a névtelennel

Aznap éjjel, mint ahogy mostanában, kedvenc Shinigami daikou-nk megint
nem tudott elaludni, ezért a tizenegyedik osztag épületének tetején
ücsörgött és szeretett, unalmas hobbijának hódolt. A csillagokat
kémlelte. Azt hallotta, még régen, hogy a csillagok megmutatják a
jövőt, de bármennyire is koncentrált, semmit sem látott.
- Hiszen a múltba készülök, miért vagyok kíváncsi akkor éppen a
jövőre? - tette fel magának a kérdést.
Szökésüket még nem fedezték fel, legalábbis nyilvánosan. A maguk
módján sokan segítették leplezni, hogy a foglyok nincsenek a helyükön.
Az egész tízedik és tizenharmadik osztag, a hatodikból is sokan, na
meg a tizenegyedik és a negyedik is.
Ichigo a pár órával ezelőtti beszélgetésre emlékezett vissza.

- ...Harcolj velem életre-halálra, mint a múltkor, és ha te nyersz,
segítek megkeresni azt a szart, amire szükségetek van! Na, benne vagy?
- kérdezte Kenpachi.
- Ha életre-halálra harcolunk, hogy tudsz segíteni ha én nyerek? -
kérdezett vissza Ichigo.
- Kizártnak tartom ezt a lehetőséget. Felajánlom, mert így
tisztességes, de esélyed sincs ellenem. Na, mit szólsz hozzá?
Főhősünk nyelt egy nagyot.
- Elvállalja. - jelentette ki Nuru és egy nagyot csapott barátja hátára.
- Na de Nurunuru! Nem tudod, miről beszélsz! - kiáltott rá Ichigo.
- Ugyan már Ichi, egy ilyen mesterfodrász neked meg se kottyan!
Kenpachi csúnyán nézett a lányra.
- Ichigo, ha én nyerek, átadom a csajt Kurotsuchi-nek.
- Az meg ki a nyavalya? A tanítványod? Köszi, de megfelel a saját fodrászom.
- gúnyolódott Nuru.
- Nurunuru, ne feszítsd tovább a húrt. - figyelmeztette Ichigo.
- Nos, gondolom rég nem ettetek. Gyertek és tömjétek meg a fejeteket...
- invitálta őket Ken-chan.
Mielőtt Ichigo jobban gondolataiba merült volna, megérkezett Nuru.
- Szia. - mondta és leült mellé.
- Szia - köszönt vissza neki a fiú. - Most nem ijesztesz meg?
- Nincs kedvem... Ichigo, be kell vallanom valamit.
- Te jó ég, előre félek mi lesz az!
- Tudod - felmutatta csuklóján lévő Quincy karkötőt. - Hordom ezt a
láncot, mert Anyámé volt, és mert én is Quincy vagyok, de sosem
használtam az erejét.
- Hogy mi van? Akkor miért dicsekedtél, hogy te Quincy vagy és hogy
majd segítesz?!
- Engedted volna, hogy jöjjek, ha tudod?
- Nyílván nem!
A lány durcásan hátat fordított Ichigo-nak.
- Már bánom, hogy elmondtam. - mondta.
- Ne haragudj, kérlek, meséld el!
Nuru visszafordult és folytatta.
- Anyám Quincy volt, de öt éves koromban meghalt egy balesetben. Ezt a
karkötőt tőle kaptam pár perccel a halála előtt, de akkor még nem
tudtam mi célt szolgál. Nem avattak be semmibe. Aztán megismertelek
téged és Orihime-t. Furcsa, külön-külön ismertelek meg titeket, most
mégis összetartoztok. Később találkoztam Ishida-val is, ekkor tizenegy
éves voltam. Emlékszem, homokvárat építettünk.

- ...Nahát, nekem is ilyen karkötőm van. - mutatta csuklóját a kicsi
Ishida legújabb barátjának.
- Tényleg? Ezt Anyától kaptam. - mutatta a lány is.
- De jó! Azt hittem a családomon és rajtam kívül nincs más Quincy.
- Quincy? Az meg mi?
- Nem tudsz róla...?

- Uryu elmesélte, mik vagyunk mi és milyen erőnk van. Próbáltam kilőni
egy nyilat, de sok gyakorlásra lett volna szükségem. Azonban butaságot
csináltam. Aznap elmeséltem Apámnak a történteket.

- ...Képzeld Apa, Quincy vagyok! Ishida is az, észrevette a karkötőmet
és azt mondta, a Nagypapája megtaníthatna harcolni, hogy megvédjem az
embereket...

- Na és mit szólt hozzá? - kérdezte Ichigo.
- Sajnos ugyanaz volt a véleménye, mint Uryu Apjának. Hogy ennek a
létnek, nincs értelme, nem lehet belőle megélni. Így hát fogott engem
és elköltöztünk. Nem volt senki, akitől tanulhattam volna, ezért a
mindennapi gondok háttérbe szorították próbálkozásaimat.
- Értem. Na és a telekinézis?
- Az Apa képessége. Magam jöttem rá, hogyan kell használni.
- Na és ki ez a Scarlet?
- A legjobb barátom odakint. Amikor megérkeztünk Manhattan-be és
suliba kellett mennem, csak ő barátkozott velem. Meg, egyszer
véletlenül a többiek előtt használtam a telekinézist és mindenki
nagyon megijedt, kivéve ő. Megvédett, amikor el akartak kergetni. Ő
egy nagyon erős lány és kicsit félnek tőle, ezért inkább békén
hagytak, de továbbra se jött a közelembe senki. Azt hittem nincs
nagyobb szörnyeteg, mint azok a szemek, amik néha rám pillantottak.
Tele gyűlölettel és félelemmel. Amíg nem láttalak téged és Rukia-t
harcolni, addig még soha nem láttam Hollow-t, vagy Shinigami-t, ezért
nem tudtam, mi az, de azóta tudom, hogy nagyobb veszély is van a
világon, mint a gyűlölködő osztálytársak.
- Figyelj..., Anyukád, biztos balesetben halt meg? Nem lehet, hogy...
- Nem. Egy autó ütötte el, baleset volt, nem több.
- Sajnálom.
- Köszönöm. Én is sajnálom, hogy nem voltam itt amikor Masaki Asszony
elment. Őt egy Hollow ölte meg, igaz?
Ichigo bólintott. A beszélgetést befejezték, mindkettejüknek egy kis
csöndre és nyugalomra volt szükségük, ezért csak ültek egymás mellett.
Reggel ismét megtömték a hasukat egy kiadós reggelivel, mert hát ki
tudja, mikor ehetnek legközelebb. Aztán távol Seireitei-től egy kihalt
területen nagyban bemelegítettek. Illetve Kenpachi, Zanpakutou-
-jával szemezett, hátha most megszólal, de nem járt sikerrel.
Ichigo pedig nem akarta elárulni senkinek, de magában imádkozni kezdett.
- Jó Istenem segíts ezt az állatot legyőzni! Esküszöm, jobb leszek a
faterral és mindig megcsinálom a házimat, csak ne nyírjon ki! -
gondolta magában.
- Felkészültél, Ichigo? - kérdezte Kenpachi.
A háttérben szurkolók is akadtak Nuru és Yachiru személyében.
- Gyerünk Ichi, sikerülni fog, ne légy puhány! - kiáltotta neki barátja.
- Hajrá Ken-chan, te vagy a jobb! - bátorította a kis hadnagy, bár
kapitányának nem volt szüksége rá.
- Gyerünk! - kiáltották a párbajozók egyszerre és elindultak.
Kenpachi, hatalmas vigyorát felvéve rohant Ichi-nek, és mire
narancshajú barátunk feleszmélt volna, a gyorsaság végett már is egy
hatalmas vágás volt a vállán. Ügyet sem vetve rá ő is támadásba
lendült és vágást tudott ejteni ellenfele mellkasán.
- Látom fejlődtél Ichigo! - jegyezte meg Kenpachi.
- Ne a szád járjon! - szólt rá párbajtársa és ismét lendületet vett.
Penge pengét ért, hallani lehetett a kardok fülsikító hangját, miként
harcra hívják egymást. Ahogy mindkettő egyre véresebb lett, a hang is
elviselhetetlenné vált. A két Shinigami-t viszont ez cseppet sem
érdekelte, sőt, talán meg sem hallották. Az egyetlen dolog, amit
hallottak, ereik lüktetése, ahogy egyre több és egyre gyorsabban
folyik bennük a vér. Míg Kenpachi szemfedőjétől szabadult meg, Ichigo,
bankai-ját vetette be és egy Getsuga Tenshou-nak adott utat, ami
egyenesen a vérszomjas kapitány felé vezetett. Könnyen kivédte, úgy
látszik nem csak az ifjú Shinigami daikou lett erősebb, hanem Zaraki
is. Nurunuru a háttérben el-eltakarta szemét, hogy ne is lássa mibe
hajszolta bele barátját. A mindig vidám Yachiru viszont most is
nevetve figyelte megmentőjét. A harc órák óta tart már és még mindig
kitartóan püfölik egymást. Ichigo arcán a kimerülés jelei, kitartás és
győzni akarás volt látható, Kenpachi-én pedig nem volt egyéb, mint a
jól ismert vigyor, amit akkor vágott, amikor jól érzi magát. Egymással
szemben álltak, három méternél nem volt több köztük. Mindketten
Zanpakutou-jukat szorongatták és a következő csapásra készültek.
Megindultak. A reiatsu-k robbanásszerűen villantak fel, mikor a két
acél ismét találkozott. Aztán még egy, és még egy villanás volt
látható. A harcosok szinte a homályba vesztek, csak szenvedélyük és
indulatuk alapján lehetett meghatározni éppen hol is vannak. A
kijelölt harcterületet már rég elhagyták és már arra sem figyeltek,
nehogy Seireitei felfigyeljen rájuk. Ahogy várható volt ez meg is
történt. Néhányan csak elfordították a fejüket és ügyet sem vetettek a
dologra, hisz jól tudták miért, hol és kitől származik az óriási
lélekenergia. Viszont voltak, akik rosszallóan tekintettek a párbajra.
A Főkapitány csapatokat küldött a helyre ahonnan a harcot érzékelték.
- Fogjátok el mindkettőt! - parancsolta a titkos mozgó alakulatnak, a
hatodik, tizenkettedik, harmadik és tizenegyedik osztagnak.
Ez utóbbinak nem tetszett a parancs, és nem is szándékozták foglyul
ejteni saját kapitányukat. Mivel Zaraki meghagyta nekik, hogy ne
merészeljék félbeszakítani a párbajt, két tűz közé kerültek. Kinek
engedelmeskedjenek? Úgy döntöttek nekiindulnak, legfeljebb valami
oknál fogva elkerülik a harcot. Minden osztag felfegyverkezve indult a
küldetésre, még Kuchiki kapitány is, aki addigra kijózanodott. Kuchiki
Byakuya hol meg akarta ölni Ichigo-t, hol szíve szerint segítette
volna tervében, de választania kellett. Megint ugyanazt érezte, mint
egykor. Melyik ígéretének tegyen eleget? A szüleinek tettnek? Vagy
szeretett feleségének? Elgyengült, mikor annak idején Rukia megmentése
mellett döntött. Most azonban nem hagyja, hogy érzelmei irányítsák.
Túl nagy kockázatot jelentett neki a pecsét használata a múlt
megváltoztatására, így engedelmeskedett Yamamoto-nak és útnak indult,
hogy foglyul ejtse azt, aki szerinte húga haláláért felelős.
Csakhogy nem könnyű megtalálni azokat, akik másodpercenként
változtatják helyüket. Így harcosainknak van elég ideje, hogy
véghezvigyék akaratukat.
Mindketten zihálva néztek egymással farkasszemet. Több sebből
véreztek. Újból megindultak. Ahogy már csak egy méter volt köztük,
Ichigo felugrott a levegőbe. Számított rá, hogy Kenpachi is ezt fogja
tenni. Számítása helyén való volt, ellenfele követte őt. Ekkor
villámlépést használva Zaraki háta mögé került. Kenpachi ezt
észrevette és már lendítette volna kardját, hogy sebet ejtsen
Ichigo-n. Ám karja nem mozdult. Ránézett és látta, hogy míg Ichigo
mögé került, óriási gyorsasággal testéhez kötötte karját Zangetsu
szalagjával.
- Azt hiszed, ez megállít? - kérdezte gúnyosan.
Amíg azon csodálkozott, Ichigo hogy képzeli, hogy egy ilyen primitív
és ostoba támadással legyőzheti őt, észre sem vette, hogy
pillanatnyilag elfeledkezett a harcról és a védekezésről. Ezt a
helyzetet kihasználva kedvenc Shinigami-nk hatalmas sebet vájt Zaraki
kapitány hasába. Ettől a támadástól a kapitány a földre zuhant. Ichigo
is megérkezett mellé.
- Nos, én nyertem - mondta. - Többet nem harcolok veled. Ez volt az
utolsó, és nem hiszem, hogy ilyen állapotban segíteni tudnál nekem.
Viszlát Zaraki Kenpachi.
Hátat fordított neki és menni készült. Néhány lépést tett, mikor
megérezte mellkasában a hideg acélt.
- Nem mész sehová. - mondta egy kísérteties hang.
A kardot kirántva hátából Ichigo fél térdre esett. Az idegen hang
tulajdonosa lassan elé sétált. A sérült fiú felnézett és Kenpachi-t
látta. A szokásosnál is nagyobb, gonosz reiatsu vette körül, szemei
vörösen izzottak. A hang újra megszólalt.
- Még hogy te nyertél. A múltkor hagytam magam, hogy legyőzz, mert nem
akartam megadni Zaraki-nak a győzelem örömét.
E szavak nem Kenpachi szájából jöttek, hanem valaki mástól. Így Ichigo
körbenézett, hogy hol van az illető, de senki nem volt a közelben.
- Ki az? És hol van? - kérdezte fuldokolva, mert a kard áthatolt a tüdején.
- Hogy ki vagyok? - kérdezett vissza gúnyosan a hang. - Én vagyok a
kard, akinek nincs neve. Én vagyok Zaraki Kenpachi Zanpakutou-ja!
Bírtokba vettem a testét, hogy végre megsemmisítselek. Az utóbbi
időben napról napra erősebb lett, mert le akart győzni téged. Nem
hagyhatom, hogy felülkerekedjen rajtam, ezért foglak most megölni.
Hogy ne legyen kit legyőznie. Készülj a halálra!
Ichigo-t meglepte, hogy a kard, Kenpachi helyett hozzá szólt, de nem
volt rá ideje, hogy megeméssze a dolgot. A lélekölő, gazdája testét
használva ismét támadásba lendült. A fiatal daikou lelassult, de még
mindig képes harcolni. Illetve inkább csak kitérni a csapások elől.
Néhány ütés mégis betalált, és sokkal erősebb volt, mint eddigi
ellenfelei támadása.
Eközben az osztagok minden erejüket bevetve követték a harcosok útját.
Titokban, a tízedik, a tizenharmadik és a nyolcadik osztag kapitányai
hadnagyaikat küldték, hogy próbálják Kurosaki-t és a Quincy lányt
biztonságos helyre vinni. Csatlakozott hozzájuk Yoruichi is.
A harc, közben folytatódott. Ichigo már nem volt képes használni
bankai-ját, így földre került a sötét lélekenergiájú karddal szemben.
A hátán feküdt, a Zanpakutou saját pengéjét készült belemártani
szívébe. A tehetetlen test engedelmesen felemelte a kardot és teljes
erőből lecsapott...
A még mindig szenvedélyesen dobogó szív fölött pár centire megállt a
penge. Valami megakadályozta, hogy gyilkosságot kövessen el. A
segítség időben érkezett. Míg Matsumoto, Sentarou, Kiyone és Nanao
Zaraki-t fogták le, Yoruichi gyorsan felkapta Ichigo-t és már el is
tűntek. Visszatért vele a párbaj eredeti színhelyére. Nurunuru és
Yachiru még mindig ott voltak, töltötték az időt és várták, hogy a
győztes fél visszatérjen. Meglepetésükre megérkezett Yoruichi az
eszméletlen fiúval.
- Szia, Cicalány! - üdvözölte a kis hadnagy.
- Ichigo! - kiáltotta Nuru és odarohant. - Mi történt?
- Ha Ichi ilyen állapotban van, biztosan Ken-chan nyert. - mondta
nevetve Yachiru.
- Kusajishi hadnagy! Keresd meg Zaraki kapitányt! Csak te tudod megállítani!
- mondta neki szinte parancsolóan Yoruichi. Pöttömnyi hadnagyunk
megijedt és rögtön Kenpachi után eredt. Érezte, hogy reiatsu-ja
megváltozott, de nem gondolta, hogy ilyen nagy a baj. A mikor
megtalálta, eszébe jutott az az este, amikor először találkoztak.
Akkor is így dühöngött. Mindent lekaszabolt, ami mozgott. A hadnagyok
próbálták lefogni, vagy harcolni ellene, de próbálkozásaik
sikertelenek voltak. Hol elrepítette őket, hol csapást mért rájuk. A
kislány nem félt tőle, hiszen sohasem félt. Így elé sétált és nagy
szemekkel ránézett.
- Ken-chan... Mit csinálsz?
TO BE CONTINUED...

vissza a címoldalra