Egy halálisten halála-Düh és kétségbeesés

- Nem lesz semmi baj! Menj csak.
Ichigo morcosan, de visszatért a harcmezőre és elszánt harcba kezdett
az utolsó óriással. Rukia nézte, ahogyan harcol és mosolygott. Tudta
mi fog történni. A Shinigami daikou nagy sietve vágta le az
ellenséget. Zanpakutou-jának támaszkodva fújta ki magát, de e
tevékenysége csupán pár másodpercig tartott. Sérült társához rohant,
és ölbe vette, hogy elvigye oda, ahol segíteni tudnak rajta.

A lány eszméletlen volt és Ichigo észrevette, hogy nem lélegzik.
Szólongatta, próbálta újraéleszteni, de nem sikerült. Rukia meghalt, s
ez kicsalta Ichigo-ból a legutolsó könnycseppet is. Magához szorította
a holt testet és keservesen sírt. Ekkor ért oda Kon és vele Nurunuru.
Azonnal rájöttek, mi történhetett. Míg Kon is térdre esve zokogott,
Nurunuru együtt érzően behunyta szemét, fejét lehajtotta.
- Azt mondtad nem lesz semmi baj! Hazudtál! Tudtad, hogy ez lesz!
Miért? - kiabálta Ichigo. Ekkor az élettelen test körül, apró, fényes
csillagok jelentek meg, amik egyenesen a kék ég felé vették irányukat.
Ahogy egyre több lett, Rukia annál gyorsabban halványult el, s
reiatsu-ja megkezdte az utat, hogy eggyé váljon Soul Society-vel.
Ahogy végleg eltűnt, Ichigo lábra állt és elindult. Szeméből kiveszett
a láng, mely eddig éltette. Két barátja felé vette útját.
- Ichigo, én... - folytatta volna Nuru, de a megtört Shinigami ügyet sem
vetve rá elment mellette. Kon is összeszedte magát és felállt a
földről.
- Hagyd, nem fogja engedni, hogy segíts neki. Saját maga akar
megbirkózni ezzel. - mondta
a mesterséges lélek.
- Mégis, nincs valami, amit tehetnénk érte? - kérdezte Nurunuru. Kon
lemondóan tekintett a lányra. Ichigo csak ment. Egyre dühösebben,
egyre gyorsabban, szinte már futott. Közben gondolataiba merült. Régi
emlékek rohamozták meg. Felváltva jutottak eszébe Édesanyjával és
Rukia-val kapcsolatban. Már megint nem tudta megvédeni azt, akit
szeret. Hiába Shinigami, mégsem sikerült. Megint őt védték meg. Megöli
az összest! Az összes Hollow-t! Ekkor megérkezett úti céljához és
berontott az ajtón.
- Ishida! - kiáltotta.
- Hé, Kurosaki! Mit képzelsz? Nem otthon vagy! Az ajtómat sürgősen kifizeted!
- Nem érdekel a hülye ajtód! Van még a Hollow csaliból?
- Tessék? Minek? Csak nem akarod használni?
- Naná, nem dísznek kell te barom!! Ha van még, add ide!!
- Nemrég erős energiahullámzást éreztem. Történt valami? - szemüvegét
feltolta az orrán.
- Téged foglak mindjárt laposra verni, ha nem teszed azt, amit mondok!
- Nálam erőszakkal nem érsz el semmit. - karjait keresztbe fonta,
szemét becsukta.
Ekkor Ichigo, Ishida torkának szorította Zangetsu pengéjét. Szemében
már a bosszú vörös lángja izzott.
- Akkor szépen kérem. - mondta ijesztő hangon.
- A nappaliban. - adta be a derekát Uryu.
Ichigo, kezében az utolsó darab Hollow csalival indult volna,
visszanézett barátjára.
- Ishida!
- Igen?
- Ebből maradj ki, és mond meg a többieknek is.
- Biztos?
- Igen. - arca egyszerre volt dühödt és szomorú. Vállára kapta
Zanpakutou-ját és shunpou-t használva eltűnt. Ishida szemügyre vette a
romokat.
- Ne aggódj Kurosaki, megvárlak a takarítással. - mondta.
Ekkor a plafonból egy jókora darab esett le egyenesen a lába elé.
Teljes nyugalommal folytatta.
- Ha a fejemre omlik a ház, akkor is.
A következő percben már Hollow-k százai sereglettek Karakuraváros
egén. Kedvenc Shinigami-nk bosszúval fűtve vágta le őket egymás után.
Megsérült ő is, de mintha nem is érezné, ment tovább. Előkerült a
maszkja is, Hollow énje felülkerekedni látszott rajta. Több száz
szörnyeteggel végzett és kimerülve esett térdre. Erőt adó álarca pedig
darabokra tört.
- Nem elég... Többet akarok... Hueco Mundo-ba kell mennem. - lihegte,
miközben patakokban folyt róla a vér és a veríték.
Felállt a földről és elindult. Ekkor hangos kiabálást hallott maga mögül.
- Ichigo! Ichigo!
Az említett személy hátrafordult. Kon volt az és Nurunuru, felé szaladtak.
- Ichigo, végre... - kezdte Kon.
Ebben a pillanatban a lány egy hatalmas pofonnal üdvözölte a Shinigami-t.
- Te meg mit művelsz? Meg akarod öletni magad? Elment az eszed? Már
kilométerekről láttuk a szörnyeket özönleni! Felfogtad, hogy ezzel
másokat is veszélybe sodortál? - vonta
kérdőre.
- Mindet megöltem és senkinek sem esett baja. - felelte Ichigo.
- Biztos vagy benne? - kérdezte Nuru. - Nézd, tudom milyen elveszíteni
egy szerettünket, de ez nem megoldás. Ezerszámra ölheted ezeket, Rukia
akkor sem...
- Ők ölték meg! Anyámat is, és Rukia-t is!
- Ez nem igaz! Nem ők voltak! Akik megölték őket már halottak! Nincs
értelme a további bosszúnak. Ezzel veszélybe kerülnek azok, akik még
élnek. Ugye nem szeretnél még többet elveszíteni? - kérdezte tőle a
lány és úgy tűnt, szavai elérték Ichigo szívét.
- Nem - válaszolta. - Annyira fáj. Harc közben legalább nem éreztem.
- Segítünk Ichigo - mondta Kon. - Nem vagy egyedül. Mindannyiunknak
fáj, de együtt túléljük.
- Kon. Szeretnék hazamenni. - mondta kimerülten főhősünk.
Éjszaka nem tudott aludni. Hogy is tudott volna, hiszen ezen túl
minden más lesz. Házuk tetején üldögélt és a csillagokat bámulta. Nagy
volt a csend. Azon gondolkodott, hogy fogja közölni a hírt Byakuya-val
és a többiekkel. Nem haragukra, hanem fájdalmukra gondolt, de
bárhogyan is tudatja velük, mindenképpen fájdalmat fog nekik okozni.
Szemeivel egy repülőt követett nyomon az égen. Mikor a repülő elhagyta
látóterét, fejét oldalra fordította, hogy tovább követhesse.
- Á! - Ichigo megijedt és kis híján lebukfencezett a tetőről. Nurunuru
ült mellette, aki nesztelenül lopózott oda.
- Végre észrevettél - mondta.
- Mi... mióta vagy itt? - kérdezte még mindig sokkhatás alatt a búslakodó.
- Elég rég, csak láttam, hogy gondolkodsz, és nem akartalak zavarni. - felelte.
Ichigo visszaült a lány mellé. Nuru folytatta.
- Hogy vagy? - a fiú nem válaszolt. - Nem lesz könnyebb, ha nem beszélsz.
- Fogd be és menj haza. Ez nem a te dolgod. - mondta morcosan Ichigo.
- Igazad van - mondta a lány szomorúan. - Haza viszont nem megyek,
inkább itt maradok veled. Nem kell beszélni, csak üljünk és nézzük a
csillagokat. - arcára erőltetett egy mosolyt, majd felnézett az égre.
A mellette ülő fiú, szeme sarkából figyelte, aztán egy nagyot
sóhajtott.
- Szerettem őt. Rukia-t, és nem tudtam megvédeni. Feláldozta az
életét, hogy megmentsen, ahogy Anyám tette egykor. - mondta.
- Ezt most miért mondod el? - kérdezte Nuru. - Arról volt szó, hogy
csak nézzük a csillagokat.
- Amíg nem mondom el, úgysem szállsz le rólam. - felelte.
- Ez igaz. Folytasd!
Ichigo sokáig mesélt Rukia-ról, az első találkozásukról, a
kalandjaikról, és érzéseiről, amit sosem osztott meg senkivel.
Nurunuru némán hallgatta gyerekkori barátja élménybeszámolóit és minél
többet tudott meg róla és Rukia-ról, annál jobban megértette, min megy
keresztül. Lassan hajnalodott, mikor Ichigo mesélni kezdett a
kapitányokról. Sorban mindegyikről. A vén Yamamotou-ról, aki isten
tudja hány éves és tuti, hogy gyúrni jár. Soifong-ról, aki túlzott
lelkesedéssel szolgálja Yoruichi-t. Az egykori kapitányról,
Ichimaru-ról, aki előző életében róka vagy kígyó lehetett.
Unohana-ról, akiről nem sokat tud, de nélküle sokan haltak volna már
meg. Aizen-ről, aki elárulta Soul Society-t. Byakuya-ról, akiben
állandóan fagyott a vér. Komamura-ról, akiről először azt hitte a
fejére szorult egy vödör. Kyouraku-ról, aki folyton a hadnagya után
fut. Tousen-ről, aki Aizen-nel és Ichimaru-val együtt áruló lett, és
aki mindig az igazságról wakerált, mégis a rosszfiúk közé tartozik.
Toushiro-ról, vagyis Hitsugaya kapitányról...
Ekkor, mint villám hasított bele a felismerés. Eszébe jutott, mikor
Hitsugaya küzdött egy fickóval, mert neki is ugyanolyan Zanpakutou-ja
volt. Miért is harcoltak? Volt valami, amit a fickó ellopott. Valami,
amivel visszajött a halálból. Egy tárgy, ami kicsi volt ugyan, de nagy
hatalommal bírt. Mi volt az?
- A Király Pecsétje! - mondta nyugodt és elszánt hangon, szemöldökét a
szokásosnál is jobban összevonta.
- Tessék? Az meg mi?
Ichigo lemászott a tetőről, a lány pedig utána.
- Ichigo! Várj meg! Hová mész? Mit akarsz tenni?
- Megmentem Rukia-t. Nem hagyom, hogy így legyen.
- Rukia meghalt! Fogadd el és lépj tovább! Ugyan hogyan tudnád megmenteni?
- A Király Pecsétje. Visszavisz a múltba. Ellopom és mindez nem fog megtörténni.
- Te nem vagy magadnál! Belegondoltál már milyen veszélyes? Ami
történt megtörtént és oka van. Ha bármi megváltozik, a következmények
beláthatatlanok!
- Minden rendben lesz, ha ő élni fog.
- Már megint csak magadra gondolsz! Szerinted Rukia akarna élni egy
olyan világban, ahol minden miatta lett rosszabb?
- Miért gondolod, hogy rossz lesz?
- Ha a legrosszabbra számítasz, csak kellemes meglepetés érhet.
- Na és ha minden jobb lesz?
- Ezt nem tudhatod. Kockáztatnál?
Ichigo gondolkodott Nuru szavain, aztán mély lélegzetet vett.
- Igen! - közölte vele, elment és otthagyta a lányt.
- Ichigo! Ez nem helyes! Gondold át még egyszer, kérlek! - kiabálta utána.
A fiú egyenesen az Urahara Shouten felé vette útját. Arra számított,
hogy Jinta és Ururu megpróbálják majd visszatartani, de meglepetésére
készségesen bekísérték a szobába, ahol baj esetén tanácskozni szoktak.
A kora reggeli órához képest mindenki jelen volt, kivéve Orihime-t,
mert elutazott és feltehetőleg már csak az ifjú Shinigami-ra vártak.
Részvéttel és fájdalommal teli pillantásokat vetettek rá. Ekkor
Urahara lépett hozzá, oly szeretett kalapját leemelte fejéről.
- Kurosaki úr, rettenetesen sajnálom, ami történt - mondta. Ekkor a
többiek felálltak a földről.
- Mi is nagyon sajnáljuk Ichigo. - fejezte ki részvétét Sadou.
- Tudom, hogy azt mondtad, maradjunk ki belőle, de mégis hogy
gondoltad? - vonta kérdőre Uryu. A mesterséges lelkek egy sarokban
ülve jajgattak, és azon veszekedtek, ki szerette jobban Rukia-t és ki
sajnálja legjobban, hogy meghalt. Persze a legnagyobb hanggal Lilin és
Kon veszekedett. Ichigo egy ideig tűrte és hallgatta a jajveszékelést,
majd...
- Fogjátok már be marhák, vagy én teszem, de az fájni fog! - kiáltott
rájuk. Síri csend, csak a tücsökciripelést lehetett hallani. -
Egyébként nem olyan nagy a gáz. Rukia most ugyan halott, de...
Urahara szeme megcsillant, kalapját visszahelyezte kobakjára.
- Akkor jól gondoltam jövetelének okát. - mondta.
- Szóval tudja mi a tervem. - mondta Ichigo.
Ishida és Chad hallgatták a beszélgetést, de nem igazán értették,
miről van szó, így hol Ichigo-ra, hol Urahara-ra, hol pedig egymásra
néztek arra várva, hogy valaki beavatja őket.
- Igen. Egyet kérdeznék.
- Csak tessék. Kérdezzen.
- Meg tudja oldani úgy, hogy semmi más ne változzon meg? Egy bolha is
elefántként születhet meg ha hibázik.
- Naná. Csak ki kell nyírnom a Hollow-t, amelyik rátámadt és kész. Sima ügy.
- Valaki nekünk is elmagyarázná miről beszéltek!? - vágott közbe Ishida.
Így Ichigo barátait is beavatta tervébe. Kon ismét sírva fakadt.
- Á! Ichigo! Mentsd meg Nee-sant! Nee-san gyere vissza! Á!
Ichigo fogta és kihajította a szobából egyenesen Jinta kezébe, kinek
arcán plüssgyilkos mosoly jelent meg.
- Jinta úrfi, erre most nincs idő! Meg kell nyitni az átjárót! - szólt
Tessai, aki eddig a sarokban ült.
- Igaza van! Különben is, ha nem nyitjátok ki azt a tetves átjárót
minél hamarabb, nektek végetek lesz, mint a botnak! Világos?! - mondta
tájékoztatóul Ichigo, mindenki haptákba vágta magát, és elszaladtak az
alagsori tornaterembe.
- Na és zsenitojás, azt is kitaláltad, hogy lopjuk el a Pecsétet? -
akadékoskodott Ishida.
- Hát öhm... mit tudom én! Ha csak nekik ugrok, az eddig mindig bejött!
Cáfoljatok meg! Csak bólogatott mindenki, nem akarták jobban felhúzni.
Ichigo keresztbe fonta karjait és kihúzta magát, mintha ez egy érdem
lenne. Hírtelen egy ütést érzett a tarkóján. Valami fájdalmasat, és
súlyosat. Megfordult, hogy szemügyre vegye, mivel dobták meg, de erre
még több jött az arcába. Kavicsok, de nem is akármekkorák!
- Ez csak ő lehet - mondta. -... NURUNURU!
- Szia! Mi újság? - lépett elő az ajtóból.
- Te nekem ne játszd az ártatlant! Mit keresel itt?! - Nuru erre egy
önelégült vigyort engedett az arcára kúszni. Jól tarkón csapta
szerencsétlen fiút.
- Azt hiszed, büntetlenül hagyom, hogy kihagyj a buliból?
- Mi? Te beteg vagy? Milyen buliról hablatyolsz?
- Na szerinted? Jöttem, hogy segítsek ellopni a Királyi Pecsétet! -
Ichigo nézett a lányra, mint borjú az új kapura.
- Te eszednél vagy!? Nem vagy normális! - üvöltötte neki.
- Miért ne lennék?
- Egy szemernyi lélekerőd sincs!
- Ezt meg kell, hogy cáfoljam, Kurosaki úr - lépett előre Urahara. -
Hamachi kisasszonynak hatalmas a lélekereje.
- Heee? Ti totál megvesztetek? Én nem érzek felőle semmit!
- Ez nem meglepő, ismerve a képességeidet. Urahara-nak igaza van,
tényleg hatalmas az ereje. - vágott közbe Uryu.
- Attól tartok kedves Ichigo, hogy igazuk van. - mosolygott Nurunuru.
- Magyarázatot követelek! - nézett fenyegetően a lányra.
- Rendben. Egy fél percet kérek. - felhúzta hosszú ujjú pulcsijának
ujját és láthatóvá vált csuklója, amin egy karkötő lógott. Ishida
rögvest tudta, mire készül a lány, de ő csak rákacsintott a fiúra,
hogy ne lője le a poént. Egy fél perc múlva mindenki, Ishida-t kivéve
hatalmasat csodálkozott, de legfőképpen Ichigo. Ujjával egyenesen rá
mutatott.
- Á! Te egy Quincy vagy?! - e szituáció még nagyobb mosolyt csalt Nuru arcára.
- Talált.
- Ez csak átverés!
- Miért? Talán a saját szemednek sem hiszel?
- De ez...
- Lehetetlen? Hát nem az! Azt hitted, hogy valami puhány vagyok?
- Hogy őszinte legyek, igen!
- Te mindvégig tudtad Ishida, mi? - Ishida szintén elmosolyodott.
- Nuru és én már kicsi korunk óta ismerjük egymást. - mondta.
Na, ez már Ichinek sok volt, de nem csak neki. Urahara, leesett állát
legyezője mögé rejtette. Tudta, hogy nagy reiatsu-ja van, de erre nem
számított.
- Na szóval kedves Ichigo, indulhatunk?... TO BE CONTINUED...