2. fejezet – A fagyöngy

Rukia szélsebesen rohant az irodája felé és azt hajtogatta közben, hogy el fog késni. Éppen egy sarokhoz ért, ahol be akarta venni a kanyart, de valaki megfogta a karját, így egy nagyot esett hátra.

-Hová rohansz, Rukia? – kérdezte kedvesen a lány mellett álló Ichigo.

-K… kapitány? Maga mit keres itt? – lepődött meg a feketehajú.

-Most végeztem a papírmunkával, így kijöttem egyet sétálni. – felelt a kapitány.

-Máris végzett? Mennyi az idő?

-Csak fél 10 van. – felelt a narancshajú – Jut eszembe, a te papírjaidat is megcsináltam. Sejtettem, hogy sokáig fogsz ma aludni és nem lett volna jó, ha egy ilyen fárasztó este után dolgoztatlak. – mosolygott Ichigo.

-Maga komolyan megcsinálta még helyettem is a papírmunkát? – csodálkozott Rukia.

-Igen, végtére is holnap karácsony. Tényleg, eljössz a karácsonyi partira? Ukitake-san rendez egy bulit az 5. és a 13. osztag tagjainak.

-Persze, Kaien-san már említette nekem. – felelt a feketehajú.

-Akkor jó.

-Valami baj van, kapitány? Olyan levert lett az arca hirtelen. – kérdezte aggódva a lány.

-Nincs semmi bajom, Rukia. Csak kicsit elfáradtam a sok üldögélésben. Megyek és lefekszem. Szia Rukia! – köszönt el a narancshajú.

-Viszlát kapitány! – köszönt el Rukia, majd ő elindult a 13. osztaghoz, kapitánya pedig a szobájába vette az irányt. Hamarosan elérkezett a karácsonyeste. Rukia és Ichigo együtt indultak el a 13. osztaghoz, út közben szinte meg se mukkantak, aztán a kapitány megtörte a csendet.

-Rukia, miért vagy ilyen szótlan? Félsz tőlem? – mosolygott a narancshajú.

-Én nem félek, kapitány. Egyszerűen nincs mit mondanom. – felelt nemes egyszerűséggel a lány.

-Ez fájt. Semmi mesélnivalód nincs? Vagy csak nem akarsz velem beszélgetni? – kérdezte érdeklődve Ichigo.

-Kapitány, abbahagyná ezt végre? Mindjárt ott vagyunk.

-Jól van, jól van. – sóhajtott a kapitány. Mikor megérkeztek, beléptek a terembe, ahol az osztag néhány tagja ücsörgött. Kb. 15-20-an lehettek összesen. Ichigo az osztag kapitányához, Rukia pedig Kaien felé vette irányát.

-Szia Kuchiki! – köszönt Kaien.

-Hello Kaien-san! – köszönt a lány is.

-Látom nem volt valami vidám a napod. – jegyezte meg a férfi.

-Hát nem. A kapitány egész nap másfelé császkált, mikor találkoztunk, akkor is csak egy köszönés ereéig láthattam, aztán elviharzott. – felelt szomorú hangon a lány.

-Ami azt illeti, Ukitake kapitány is sokat volt távolt az osztagtól a mai nap. – mondta Kaien.

-Lefogadom, hogy megint Kyoraku kapitánnyal iszogatott egyet, aztán lefeküdt aludni. – mondta unott hangon a feketehajú.

-Azt kétlem. Kyoraku kapitány ma egész nap távol volt. A Rukongaiban kellett őrjáratoznia.

-Akkor csak magában iszogatott vagy tudom is én. – mondta Rukia. A két hadnagy még egy ideig beszélgetett, de mikor megunták, odamentek a kapitányaikhoz, hogy igyanak egy kicsit. Rukia berakott egy kis zenét, aztán jött a csend. Mindenki odament a Karácsonyfa köré és csendben figyelték a villódzó fényeket. Éjfél lehetett, mikor mindenki összeszedte a holmiját és elindult a saját szobájába. Az 5. osztag kapitánya és hadnagya a többiektől lemaradva, szépen, lassan sétált. Csak egyszer álltak meg, mikor Ichigo felnézett a plafonra és meglátott egy fagyöngyöt a plafonra akasztva. Most jött csak a kínos helyzet, egy férfi és egy nő egy fagyöngy alatt, ami ilyenkor csókot jelent. Mikor Rukia megnézte, hogy mit figyel annyira drága kapitánya, teljesen elvörösödött.

-Nos, Rukia? Tudod, hogy ez mit jelent. – szólalt meg a kapitány. A feketehajú nagyot nyelt és lehajtotta fejét. Ichigo sóhajtott, majd megfogta a lány arcát és felemelte, majd lehajolt, hogy elérje Rukia ajkait. A lány nem mert kapitánya szemébe nézni. Az arcuk egyre közeledett és közeledett egymáshoz, végül ajkai összeértek. Hosszú, forró csók volt. Rukia először megijed, de a végén már ő is élvezte a pillanatot. Mikor szétváltak, Ichigo a lány szemébe nézett és elmosolyodott.

-Látod? Nem olyan nehéz ez. – mosolygott kedvesen a kapitány.

-K… kapitány… én… - motyogta a feketehajú.

-Ne fáradj! Már tudom, hogy mit érzel irántam. – suttogta Rukia fülébe a narancshajú.

-H… hogyan? – lepődött meg a lány.

-Mondok valamit… Én is szeretlek. – suttogta az apró fülbe ezt a pár szót. A hadnagy arca pipacsvörös lett, még Renji haját is túlszárnyalta. Ichigo ezen elmosolyodott és egy apró puszit adott a lány ajkaira.

-Jó éjt… Rukia-chan! – mondta a kapitány és elindult a szobájába. Rukia megdermedve állt a fagyöngy alatt és nem tudta, mit tegyen. Úgy döntött, hogy lekapja onnan a fagyöngyöt és megy aludni, így is tett. Másnap reggel a hadnagy korán felkelt, előkotort egy csomagot a szekrényéből, felöltözött és elindult kapitányának szobája felé. Amint odaért, illedelmesen bekopogott. Szerencséjére Ichigo már fenn volt, így ő nyitott neki ajtót.

-Jó reggelt Rukia! Hogy-hogy ilyen korán itt vagy? – kérdezte a kapitány.

-Gondoltam meglátogatom a kapitányomat karácsony reggel. – mosolygott a lány.

-Hát, gyere csak beljebb! – mondta Ichigo. A feketehajú azonnal bement a szobába. Mindent betöltött a narancshajú illata, mindenhol az ő holmija volt, ami Rukiának megnyugvást jelentett. A lány előrenyújtotta az eddig háta mögött rejtegetett csomagot.

-Boldog karácsonyt, kapitány! – mondta zavartan Rukia. A kapitány elvette a csomagot, aminek a tetejére egy fagyöngy volt ragasztva.

-Ez a tegnapi fagyöngy? – kérdezte mosolyogva Ichigo, amire a feketehajú bólintott. A narancshajú kibontotta a csomagot és egy bonbonos doboz volt benne és egy kisebb dobozka. Ichigo kinyitotta a kis dobozt és egy szerencsehozó medál volt benne, amire a szerelem volt ráfestve kanjival. A kapitány elmosolyodott és elrakta a medált a kimonójába.

-Így mindig nálam lehet. – mosolyodott el a férfi, majd odament a lányhoz és gyengéden megcsókolta. Rukia visszacsókolt és átkarolta Ichigo nyakát.

Folytatjuk...