Két kéz, két szív; Egy szerelem
Forró nyári este volt, az ablakok minden házban nyitva voltak, hogy beengedjék az esti szellőt. A Kurosaki Magánklinika emeletén csak egy ablak volt nyitva, mivel csak egy ember volt ébren a lakásban. Ez az ember kényelmesen ült ágyán és az ablakból figyelte a szikrázó csillagokat és a teljes pompában világító Holdat. Csendes este volt, senki nem zavarta meg őt a gondolkodásban. Csendes volt ugyan, de szomorú is. A klinika egyik földszinti szobájában Kuchiki Rukia feküdt eszméletlenül, kritikus állapotban. Nem lehetett tudni, hogy rendesen felépül-e a sebeiből. Kurosaki Ichigo lassan szekrényéhez fordult és nézte az üresen tátongó ”szobát”. Itt van nem messze tőle, de ő mégsem tud segíteni rajta, mégsem tudja ellátni a sebeit. Már éjfél is elmúlt, mikor a helyettes shinigami úgy döntött, hogy lemegy a földszintre, megnézni, mi van társával. Mikor leért a lány még mindig eszméletlen volt. A fiú lassan odasétált az ágyhoz és leült az ágy mellé kikészített székre, hogy onnan figyelje Rukiát. A shinigami lassan és egyenletesen lélegzett, szívverése normális volt, mégis eszméletlenül feküdt az ágyban. Nem lehetett tudni, mikor tér végre magához. Ichigo óvatosan megsimogatta a lány arcát, majd a kezét is. Hirtelen azt érezte, hogy a shinigami megszorítja a kezét, és lassan kinyitja szemeit. A helyettes arca felderült, mikor meglátta a lány lila szemeit, amik éppen őt figyelik.
-I… Ichigo, hol vagyok? – kérdezte Rukia.
-A kórházunkban. – felelt tömören a fiú.
-Mi történt? Legyőztük az arrancart? – kérdezte a feketehajú.
-Hát… én győztem le Ishida segítségével. Téged súlyosan megsebesített.
-Értem. Sajnálom, hogy megint gondot okoztam. – motyogta halkan a shinigami.
-Nem okoztál gondot, csak aggódtam miattad. Már három napja itt feküdtél eszméletlenül. – mondta szomorúan a helyettes.
-Három napja? Akkor tényleg komoly lehetett a sérülésem.
-Tényleg az. Még Inoue sem tudott teljesen meggyógyítani. – mondta Ichigo.
-Mi történt az arcoddal? Mi ez a seb? – simított végig a fiú arcán Rukia.
-Ez csak egy karcolás. Kergetőztem Konnal és elestem valami földön hagyott kacatban. – felelt a helyettes.
-Ichigo… - szólalt meg a feketehajú.
-Igen?
-A te sebeid begyógyultak már?
-Persze. Inoue sokat segített. – felelt Ichigo.
-Értem. Örülök, hogy legalább Inoue tudott nektek segíteni. – motyogta a lány.
-Hogy érted azt, hogy „legalább Inoue tudott segíteni”? Te sokkal többet segítettél. Kockáztattad az életed, hogy segíts Ishidának és nekem. – mondta fennhangon a helyettes.
-De ilyen állapotban nem tudok nektek segíteni egy ideig. – hajtotta le fejét Rukia.
-Az nem baj. A fő, hogy túlélted és itt vagy mellettem. – mondta szokatlanul lágy hangon a narancshajú.
-Ichigo…
-Nagyon aggódtam miattad. Attól féltem, hogy többé nem is térsz magadhoz… Olyan szörnyű volt látni, ahogy itt fekszel és eszméletlen vagy. Kérlek, többé ne csinálj ilyen őrültséget! – hajtotta le fejét Ichigo.
-Ichigo… köszönöm. Nagyon köszönöm, hogy aggódsz értem. Köszönöm, hogy vigyázol rám és mindig mellettem vagy. – mosolyodott el a shinigami.
-Ezt még köszönni kell ennyi idő után? – kérdezte fennhangon a srác.
-Én csak…
-Kuss! Inkább pihenj! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon a helyettes.
-R… rendben. – mondta a lány és lehunyta szemeit. Észre sem vették, de egész idő alatt fogták egymás kezét, és még most sem engedték el. Rukia lassan elaludt. Ichigo egészen hajnalig fent volt, hogy figyeljen a lányra, de végül hajnali 3-kor őt is elnyomta az álom. Reggel 8 óra, Isshin bácsi szokás szerint rá akart rontani hőn szeretett fiára, ám ő nem volt a szobában. Az orvos sanda gyanúval ment le az emeletről egyenesen Rukia kórházi szobájába. Mikor belépett, azt látta, hogy fia a lány mellé dőlve aludt és még mindig fogták egymás kezét. Isshin széles mosollyal ment ki a konyhára, ahol elújságolta lányainak, mit látott az imént, amiért Karin jól felrúgta. 10 óra is elmúlhatott mire a két shinigami méltóztatott felébredni. Ichigo lassan kivánszorgott, hogy egyen egy kis reggelit és vitt be Rukiának is. Reggeli után a feketehajú felkelt, hogy levegőzzön egyet, de Isshin csak fia kíséretével engedte őt ki a szabadba.
-Ha nem kötötted volna ezt az orrunkra, akkor is elkísértem volna Rukiát. – mondta a narancshajú.
-Jól van fiam, csak tudni akartam, hogy Rukia-chan biztonságban lesz. – mondta az apa.
-Ne aggódjon miattam, uram! Már sokkal jobban vagyok. – mosolygott a shinigami.
-Aztán vigyázz a fiammal, Rukia-chan! Ő mégis csak fér… - kezdte Isshin, de Ichigo jól arcon rúgta.
-Hagyd a perverz szövegeidet! Rukia és én CSAK sétálni megyünk. – üvöltötte le apja fejét a narancshajú.
-De fiam… - nyökögte a földön fekve Isshin.
-Gyere Rukia! – mondta a helyettes, majd megfogta Rukia kezét és húzta a lányt maga után. A doki csalódottan pillantott a távolodó fiatalokra, majd felpattant, hogy lányait kezdje ”terrorizálni”. Közben a két shinigami már a parkban volt. Kellemes idő volt, a szél fújdogált és nem volt füllesztő meleg, de a nap sütött és felhő is alig volt az égen. A helyettes és a feketehajú leültek egy fa alatti padra, hogy beszélgessenek egy kicsit.
-Ichigo, kérdezhetek valamit? – kérdezte Rukia.
-Persze.
-Te szerelmes vagy Inouéba? – kérdezte a shinigami.
-Mi? Hogy ÉN Inouéba? Ez még viccnek is rossz. Inoue nem az én esetem. Az igaz, hogy kedves és szép is, de túlságosan érzékeny. Azt hiszem, hosszútávon idegösszeroppanást kapnék tőle. – nevetett fel Ichigo.
-Akkor megnyugodtam. – sóhajtott a lány.
-Egyébként miért kérdezted?
-Hát, csak érdekelt. Nem mintha én szerelmes lennék beléd vagy ilyesmi. – hadarta idegesen Rukia.
-Mondok én neked valamit. Inoue és én nem illenénk össze, de van egy lány, aki nagyon is hozzám való. – mondta a narancshajú.
-Már én is tudom, hogy ki a hozzám illő fiú. Nagyon jól ismerem már, néha veszekszünk, mégis elválaszthatatlanok vagyunk. Legalábbis én így gondolom, azt nem tudom, hogy ő mit érez irántam.
-Ki kellene derítened, és azt hiszem, én is ezt fogom tenni. – mondta Ichigo és közelebb hajolt a shinigamihoz. A feketehajú ijedtében lehunyta a szemét és azt érezte, hogy valami puha és meleg tapad ajkaihoz. A helyettes apró puszit adott a lány szájára, majd megfogta a kezét.
-Rukia, szeretlek. – mondta lágy hangon a narancshajú.
-Én is szeretlek… Ichigo. – mondta Rukia és átölelte a fiút, amit Ichigo viszonzott is. Hamarosan hazaindultak kéz a kézben. Mikor hazaértek, Isshin papa meglepve tapasztalta, hogy a fia milyen nyíltan fogja a shinigami kezét. A doki említést is tett erről, de a narancshajú csak annyit, mondott:
-Fater, ne szólj bele a magánéletembe! – ezzel a két shinigami felment az emeletre, ahol megbeszélték dolgaikat. Közben bejött egy-két veszekedés, aminek mindig egy gyors csók lett a vége. Így talált egymásra két szív és így született meg a két shinigami között egy elválaszthatatlan kötelék, amely erősebb a halálnál is.
~~owari~~ | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
