Loving Memories ~

Már két napja ülök a Megbánás-tornyában. Valahogy kezdem elfogadni azt, hogy ki fognak végezni. Tudom, hogy Ichigo és a többiek eljöttek, hogy megmentsenek, de ennek már semmi értelme. Beletörődtem a sorsomba. Igazából még mindig bánt az, amit aznap éjjel mondtam. Azt hittem, hogy azokkal a szavakkal majd elszakíthatom magam tőle… de ez nem így történt. Utánam jött, hogy megmentsen. Hiába mondtam neki annyi szörnyű és gyűlöletes dolgot, mégis utánam jött. Úgy érzem, megszakad a szívem, ha arra gondolok, hogy Ichigo miattam sodorja magát életveszélybe. Ez az egész biztosan csak egy rossz álom. Igen, egy rossz álom, amiből mindjárt felébredek. Tudom, hogy hiába várom az ébredést, mert ez tényleg a valóság. Csak két hónapot töltöttem veled, Ichigo. Mégis úgy érzem, hogy ez a két hónap teljesen megváltoztatott engem. Jól emlékszem a szekrényre, ahol aludtam… jól emlékszem a szoba minden részletére… jól emlékszem az illatára… Az illata… mindig az mondogattam neki, hogy ne használjon annyi férfi parfümöt, mert nagyon büdösek, pedig nagyon is kellemes illatuk volt. Emlékszem a samponjára… mentolos illatú volt. Még a tusfürdőjére is nagyon jól emlékszem. Narancs illatú… minden órán érezni lehetett a férfi parfüm, a narancsos tusfürdő és a bőre illatának keverékét. Nagyon kevés időt töltöttem vele, mégis úgy érzem, hogy nagyon közel kerültünk egymáshoz. Emlékszem, ahogy reggel bekopogott a szekrény ajtaján és azt mondta, „Itt a reggeli”. Vajon ő még emlékszik az én szavaimra? Emlékszik még rá, hogy mennyiszer leüvöltöttem a fejét, és mennyiszer sétáltunk együtt haza, hogy a kapuban elváljunk, amíg én felmászok a szobájába? Emlékszik még arra a két csodálatos hónapra? Emlékszik még a közös kalandokra? Mondd, Ichigo! Emlékszel még a találkozásunkra? Én még jól emlékszem rád. Ha én meghalok, végre újra normális életet élhetsz. Köszönöm neked, Ichigo. Köszönöm ezt a két hónapot… Köszönöm a sok kedvességet. Köszönöm, hogy találkoztunk. Csak most döbbentem rá, hogy valójában mit érzek irántad… Most döbbentem rá, hogy szeretlek…

Rukia… meg foglak menteni. Ha az életemet is fel kell áldoznom, hát feláldozom… de mindenképp megmentelek. Ganju, Hanataro, Ishida, Inoue, Chado, Yoruichi-san és még Urahara-san is a segítségemre volt és van ebben. De egy dologra rájöttem. Ganju, Inoue és Chado nem azért segítenek, mert fontos vagy nekik… csak azért, mert én meg akarlak menteni. Ishida biztosan miattad jött, de soha nem vallaná be. Tudom, hogy ő már tényleg barátként tekint rád. Tudod, én úgy érzem, hogy több vagy számomra, mint barát. Még emlékszem a hülye beszólásaidra, a hajad illatára, a szemeid csillogására és a simogatóan lágy, és aranyos hangodra. Tudom, hogy te ezt nem tudhatod, de szerelmes vagyok beléd. Azóta szeretlek, mióta jobban megismertelek. Alig kellet egy hét, és máris beléd szerettem. Mikor elhagytál, úgy éreztem, hogy hosszú évek után elsírom magam. Most viszont erőm teljében jöttem el érted és meg foglak menteni, kerüljön bármibe. Azt akarom, hogy tudd, valaki melletted áll és valaki megvéd minden bajtól. Ez a valaki én akarok lenni. Éjszaka is folyton rád gondolok. Mindig te jársz az eszemben. Tudom, hogy miattam kerültél ebbe a helyzetbe és ezért… vagyis azért szabadítalak ki, mert szeretlek. Köszönöm, Rukia. Köszönöm, hogy mellettem voltál. Ígérem, hogy nem aznap láttuk egymás utoljára. Esküszöm, hogy még találkozunk, és akkor… akkor majd talán bevallom az érzéseim.
~owari~