3 órával később hárman mentek be egymás után Rukia bátyjának a dolgozószobájába. Bár „apja” arcvonásai sztoikus nyugalomról árulkodtak, és a férfi a fogát is keményen összeszorította, Rukia nagyon jól tudta, hogy még soha nem volt ilyen mérges. Ő sosem kiabált vagy dühöngött. (vagy nem tudott róla…) Bárcsak tombolna!- kívánta magában Rukia.
A narancshajú idegen mereven ült mellette – csakhogy most már tisztában volt a kilétével. Kurosaki Ichigonak hívták, és Karakura grófja volt. Miután Rukia összekulcsolt kezét az ölébe ejtette, vette magának a bátorságot, és lopva rápillantott a férfira… El kellett ismernie, hogy Kurosaki Ichigo meglehetősen kultúráltan és tisztességtudóan viselkedett. És kifogás nélkül eljött a házukba, amikor Byakuya megkérte, hogy jöjjön el megtárgyalni a továbbiakat.
Rukia gyomra felkavarodott. Úgy érezte magát, mint egy kisgyerek, akit megbüntetnek, mert rossz fát tett a tűzre. Ez azonban nem volt gyerekes csínytevés. Ő bizony megragadott egy gentlemant és megcsókolta – ez aztán a botrányos viselkedés! És csak most kezdődik igazán a hercehurca!
-Most pedig – Byakuya hangja éles volt, mint a késnek az éle – egyiküktől sem várom el, hogy magyarázkodjon, mert túlságosan is nyilvánvaló, hogy mit műveletek. – odafordult Ichigohoz – Az úri társaság tele van senki háziakkal, akik flörtölnek, és én azt hittem, hogy ön sir, fölötte áll az ilyen viselkedésnek – ön egy tekintélyes és becsületes ember, aki a legnagyobb tiszteletemnek örvend. Őszintén megmondom, hogy rendkívül meglepett a viselkedése.
A gróf, aki Rukia mellett ült nem szólt semmit, csak ökölbe szorult a keze e szavak hallatán.
Most pedig ő következett, hogy Byakuya előállítsa az elítélendő magatartásáért.
-Ami téged illet, Rukia, nem találok szavakat, amelyekkel leírhatnám, mennyire csalódtam benned.
Rukia nem tudta elviselni az apja (mert ő már az apjának tartotta Byakuyát, mert ő nevelte fel.) dorgálását és súlyos tekintetét. Egész életében soha nem szégyellte el magát, mint most.
- Én… én igazán sajnálom, Byakuya… - nagyot nyelt és felemelte az állát – De valóban igazad van. Az úri társaság tényleg tele van ilyen csapodár alakokkal. Nos, én nem is akarok hozzámenni egy ilyen alakhoz…
- Én soha nem engedném meg, hogy hozzámenj egy gazemberhez, Rukia. De meg kell értened, hogy nem élhetsz egyedül… - vágta közbe Byakuya mérgesen.
- Inkább egyedül maradok egész életemben, mint hogy házasságra lépjek egy olyan férfival, aki csak saját érdekét nézi, és alig várja, hogy oltár elé vezesse egy márkinak a lányát! Ugyanez történt az én éde.… - édesanyámmal, mondta volna ki, de eszébe jutott, hogy mi történt vele… szomorúan lehajtotta a fejét pár másodpercre, és folytatta a mondatot. – Úgy is tudod Byakuya a történetét, akire gondolok. Nem szeretném úgy végezni, mint szegény. – a lány szívből jövő őszinteséggel beszélt. – Egyszerűen nem akarok férjhez menni és kész. És amit tettem én…én… csupán ezért tettem, hogy mondj le a házasságról. Azt gondoltam, hogy valamennyien visszavonják a házassági ajánlatukat, ha megtudják, hogy mi történt. És így te is belátod, hogy mindennek vége…
-Hmmmmmmmm! – A lány apja összeszorította a száját, majd Ichigohoz szólt. – Önnek mi hozzáfűznivalója van ehhez?
- Biztosíthatlak, bátyám, hogy a grófnak nincs semmi fogalma arról, hogy hogyan és miért történt a dolog! - Vágta gyorsan közbe Rukia és látta hogy a gróf kővé dermedt.
- Magam is ki tudom fejteni az álláspontomat – felelte röviden Ichigo. – Fogadja legőszintébb bocsánatkérésemet, uram. Attól tartok azonban, hogy ennél többet nem tehetek ebben az ügyben.
-Ez az, amiben ön súlyosan téved, gróf.- mondta Byakuya miközben ujjaival dobolt az asztalon. – Ugyanis én nem vagyok hajlandó annyiban hagyni ezt az esetet.
Egyre vészterhesebbé vált a hangulat a szobában. Rukia tekintete ide-oda cikázott a két férfi között, akik mély csöndbe burkolóztak. Vajon miért nem nyitja ki a száját és ad igazat neki Kurosaki Ichigo? Miért nem mondja meg Byakuyának, hogy ő volt aki megcsókolta a grófot, és nem fordítva? Az igazat megvallva, a felelősség nem a férfit terhelte.
- Byakuya – kiáltott fel kétségbeesetten Rukia – hallasz engem? Én voltam az, aki megcsókolta a grófot!
- Bárhogyan is történt – Byakuya hangja meglehetősen gúnyos volt – úgy tűnt nekem, hogy a grófnak nagyon is ínyére volt a dolog. Vagy talán tévedek, uram?
Kurosaki Ichigo álla olyan szilárd volt, mintha vasból öntötték volna ki. Egyetlen egy szó sem hagyta el az ajkát, sem beleegyezés, sem pedig tiltakozás.
- Akkor minden rendben van – folytatta Byakuya. – A lányom, Rukia jó hírén szégyenfolt esett, és nem hagyhatom, hogy ez a botrány egy életre tönkretegye. Az egyetlen kérdés csupán az, hogy hogyan orvosolhatjuk a bajokat.
Byakuya lányára szegezte a tekintetét.
- Mivel a nővéred meghalt és nincs senkid rajtam kívül, nekem kellett gondoskodnom arról, hogy mindenből a legjobbat kapd, Rukia. Büszke vagyok arra, hogy csupán egyetlen dologban okoztál nekem csalódást – vonakodtál férjet választani magadnak. Igazán türelmes voltam hozzád. Két bálbeli szezont vártam végig (*mert az első 14 éves korában volt, azaz minden lánynak akkor van - megjegyezte IcRu*) hogy végre válassz valakit magad mellé. Elegendő időt adtam neked, mert nem akartalak boldogtalannak látni. Te azonban egymás után utasítottad vissza a kérőket. Csakhogy most már felnőtt nő vagy, és viselned kell a cselekedetteid következményeit.
-De én még csak 16…
-Nem érdekel!
Ezután a grófra emelte a tekintetét.
- Most pedig, azt hiszem, az lesz a legjobb, ha mi, férfiak négyszemközt elbeszélgetünk egymással, uram. Rukia, volnál szíves egyedül hagyni a gróffal néhány percig…

Ichigoban tombolt a düh – mérges volt saját magára, a márkira és a zavaros fejű lányára. Csupán azért fogadta el Lord és Lady Toushiro meghívását, mert Hitsugaya a barátja volt. Csakhogy most döbbent rá, hogy milyen óriási hibát követett el, hogy végül is tiszteletét tette a bálon. Csak ritkán vett részt ezeken, mert fölösleges nyűgnek tekintette a zsúrokat, a hamis, színlelt jókedvet, és a véget nem érő pletykákat.
Sokkal jobban érezte magát a saját birtokán, Karakurában. Csak is azért jött el erre a bálra is, hogy találkozzon a régen nem látott Toushiroékkal. És tessék! Itt van a baj! Ha nem jött volna el, akkor nem keveredett volna bele ebbe a botrányba…
A márki hangja úgy hasított a gondolataiba, akár a borotva pengéje.
-Van egy javasalatom az Ön számára, uram. Akarja hallani?
Ichigo csúfosan elmosolyodott – Nem igazán – mondta vontatottan.
-Akárhogy is dönt –jelentette ki Byakuya fagyosan – meg fogja hallgatni.
Ichigo megborzongott.
- Nos, az én javaslatom igen egyszerű. Azt akarom, hogy vegye feleségül a lányomat, Rukiát.
Ichigo arcáról lefagyott a mosoly, a válasza heves volt, és egy pillanatot sem késlekedett vele.
-Ön megőrült!
-Biztosítom Önt, uram, hogy nem.
Ichigo nyugalmat erőszakolt magára.
-Micsoda? – kérdezte felháborodottan. –Határozottan hallottam, uram, hogy ön lánya immár a második szezonon is túl van! Nem állhatom meg szó nélkül, de igazán csodálkozom, hogy ugyan mi baj lehet azzal a csitrivel, hogy képtelen férfit találni magának, aki szívesen elvenné.
Byakuya alig tudott uralkodni magán.
- Az ön helyében nagyon óvatos lennék, uram. Amikor a lányomat inzultálta, akkor engem is megsértett, és nem mondhatom, hogy ez bölcs dolog volt öntől. És önnek nyilvánvaló jó a szeme. Rukia gyönyörű, és bájosabb, mint sok másik lány. Számtalan kérője akadt már, több mint ahányra emlékszem. És az utóbbi két hétben három házassági ajánlatot kapott.
-Akkor hagyja, hogy az egyik elvegye feleségül!
Megnyikordult a bőrfotel alatta, miközben Byakuya hátradőlt.
-Nos, igen, csakhogy egyik sem becstelenítette meg. Ön azonban igen.
Ichigo közel járt ahhoz, hogy azzal ordítja le a márki fejét, hogy a kis csitri csakis magát okolhatja a botrányért. De ahogy szólásra nyitotta a száját, egy hang szólalt meg a fejében. Byakuya, hallasz engem? Én voltam az, aki megcsókolta a grófot!
Meg kell hagyni, a lány figyelemre méltóan egyenes jellem – és ráadásul elragadóan csinos is. És az a… csók… Az ártatlanság íze, mely édesebb, mint a nyár érlelte gyümölcs, mint a mennyország érintése…
Először túlságosan megdöbbent ahhoz, hogy eltaszítsa magától. És aztán pedig – Isten az égben, képtelen volt hazudni saját magának – már nem is akarta ellökni magától. A vágy abban a pillanatban a hatalmába kerítette, hogy az ajkuk összeért – különös, mert ő nem volt az a típusú férfi, aki hamar lángra gyullad egy nő iránt – és nem olyan hevesen. Magához akarta szorítani a lány testét. Be akart hatolni mélyen a szájába a nyelvével, és közben a kezével fel akarta fedezni karcsú testének titkait…
De valami megállásra kényszeríthette őt. Talán az ártatlanság volt az, ami a lányból sugárzott…
Nem, gondolta higgadtan. Nem várta, hogy ennyire élvezi a csókot. Hogy azt akarja, az édes, lopott csók még tovább tartson…
Megálljt tudott volna parancsolni magának. Bármelyik pillanatban abbahagyhatta volna.
A szája kiszáradt.
- Elismerem, hogy részem van a dologban. De azt igazán nem gondolhatja komolyan, hogy elvegyem a lányát feleségül.
-Szeretném, ha tisztán látna, Lord Kurosaki. Ha nem tesz eleget a kérésemnek, akkor egész életében bánni fogja, hogy visszautasított.
Ichigo annyira összeszorította az ajkát, hogy a fogai belemartak a húsába. – Ezt vegyem fenyegetésnek, uram?
Byakuya csak megrándította a vállát.
-Nevezze, aminek csak akarja.
-Nem, nem és nem! Nem fogom elvenni a lányát! Nagyon sok kérője van válasszon azok közül!
-Egyáltalán tudja, hogy miért nem akar férjhez menni? –tette fel a nagy kérdést Byakuya.
- Nem és nem is érdekel! – felpattant a székből és elindult az ajtó felé. Amikor megragadta az ajtó gombját megtorpant egy pillanatra. –Miért nem talál magának férjet?
-Mert fél a házasságtól, a csalódástól, a szerelemtől… - felelte rá Nii-sama.
Ichigo hirtelen visszafordult, hogy szembenézzen Byakuyával.
-Ez egy hosszú történet. Kérem, üljön le. - „Te jó isten! Miért érdeklődök én egyáltalán iránta?”– gondolta, miközben leült a márkival szembe.
- Rukia élete igazán rosszul telt el idáig …

-És visszaérkeztünk a jelenbe. Most már remélem, érti uram, hogy miért utasította vissza a férjjelölteket, és miért határozta el ezt …hogy önt megcsókolja…Nem hagyhatja magára szegény leányomat! - fejezte be a történetet Byakuya. - Nos, uram? Megköthetjük az üzletet?
- Legyen – mormolta a férfi alig hallhatóan.
-Nagyszerű! – jelentette ki a márki. – Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha a házasságot minél előbb megkötjük. Lóhalálában, ahogy mondani szokás… Rögtön összeházasodtok, hogy nehogy valamelyikőtök elszökhessen ezen az éjszakán.- és kacsintott egyet.
-De remélem nem sajnálatból veszi el Rukiát!- felállt és kinyitotta a nehéz tölgyfa ajtót, majd behívta a lányát.
Rukia lassan besétált a dolgozószobába, és úgy érezte magát, mintha egy föld alatti börtön legsötétebb cellájában lenne. A gróf az ablak mellett állt, a karját összefűzte a mellén, és nagyon gondolkodott, tudomás sem vett az ő jelenlétéről. Ami pedig Byakuyát illeti, az arckifejezése mindent elárult – rendkívül elégedett volt a gróffal folytatott tárgyalás eredményével. „-Vajon mit mondhatott a grófnak, hogy sikerült neki meggyőznie?” Nii-sama szavai megerősítették a gyanúját.
- A gróf hírt tartogat számodra, drága lányom.
Kurosaki Ichigo feléje fordult, és mereven meghajolt előtte.
-Úgy tűnik, mi ketten össze fogunk házasodni, hölgyem.
Rukia arcából kifutott a vér.
-Házasság! – visszhangozta elfúló hangon. – Nem, ez nem lehet igaz! Ebbe nem egyezhet bele uram!
- Nem is akartam mostanáig. – A férfi arca megrándult. – De az ön édesapja ért ahhoz, hogy hogyan kell valakit megnyernie a maga elképzeléseinek számára.
Rukia úgy érezte, megsebezték, aggódva tekintett Nii-samára.
- Byakuya! Nii-sama kérlek, ne tedd ezt velem! –kérte őt könnyes szemmel.
A lány figyelmét elkerülte, hogy az apja arca görcsbe rándult a fájdalomtól A márki megrázta a fejét.
-Én figyelmeztettelek, Rukia. Figyelmeztettelek, de te meg sem hallgattál. Most már nincs más választásom.
A lány a félelemtől hatalmas csomót érzett a gyomrában. Nii-samának igaza volt. Csapdába esett. Méghozzá a saját csapdájába, amit olyan gondosan kitervelt.
Byakuya igazat mondott. Azt állította, hogy ha ő ma éjfélig nem választ magának férjet, akkor ő fog választani helyette. És ő tudatlanul választott magának, az ostoba terve miatt… de így vagy úgy férjet kapott volna. (De így Nii-sama és ő is választott egyszerre. Ő választotta ki akaratlanul, és Nii-sama elintézte, hogy akit ő „kiválasztott” legyen a férje – by: IcRu )
És Byakuya a házasságot nyélbe üti…
Mégpedig ezen az átkozott éjszakán!

Lelkészt hívatták a Kuchiki birtokra. A masszív márványkandalló előtt állt meg, kezében a Bibliával. Kissé álmos szemmel nézett a két férfira. – Kezdhetjük a szertartást, uraim?
Byakuya kurtán bólintott. A gróf elszántan a lelkész elé lépett. A tartása olyan volt, mintha karót nyelt volna.
Rá sem pillantott a jövendőbelijére, aki a szoba sötét, hátsó részében húzta meg magát.
A lelkész érkezése előtt még szegény Rukiának át kellett öltöznie egy másik ruhába, ami körülbelül megfelelt egy mennyasszonyi ruhának… Legszívesebben kiszaladt volna az éjszakába. Nehéz léptekkel vágott keresztül a szobán. Úgy érezte, mintha túl korán sírba kellene szállnia. Amint a gróf mellé lépett, hogy elfoglalja a helyét a szertartáshoz, a gyomra görcsbe rándult a félelemtől. Némán sikoltott. Hogyan történhetett meg ez vele? Összefogházasodni ezzel a férfival – Kurosaki Ichigoval, Karakura grófjával. Jó ég, házasságra lép egy olyan férfival, akit nem is ismer, és még soha életében nem látott, csak ezen a baljóslatú éjszakán pillantotta meg elősször…
Lopva a férfira tekintett, de nyomban el is fordította róla a fejét. A gróf profilja olyan merev volt, akár a gerince, az arckifejezése zord és dühös. Kevés vigaszt nyújtott a lány számára, hogy a férfi sem akarja jobban ezt a házasságot, mint ő.
Egyáltalán nem akarta ezt a házasságra lépni, és különösen nem ezen az éjszakán. És egyáltalán nem úgy képzelte az esküvőjét… hogy éjfélkor egy sivár, elhagyatott szobában kerül sor… Kétségbeesés vett rajta erőt. Ha már kénytelen lenne férjhez menni, akkor az esküvője más lenne… sokkal másabb.- és könnyezni kezdett. - Például: Négy ágaskodó paripa vinné őt a templom lépcsője elé. Hosszú csipkéből és selyemből varrt ruhában menne végig a templomban. A barátok és az ismerősök megtöltenék a templomi ülőhelyeket… És ahhoz a férfihoz menne feleségül aki…
A ceremónia gyorsan véget ért. Csak akkor eszmélt fel, amikor a kezét Ichigo kezébe helyezték. Csaknem visszarántotta, mert a férfi bőre úgy égett, akár a tűz.
És máris itt volt az eskütétel ideje. A gróf világosan, gyorsan ledarálta az őrá eső szöveget.
Rukia pedig csak suttogva tette le az esküt.
A sarokban az óra éjfél kezdett ütni. „-tehát teljesült Byakuya akarata… ezen a napon talált nekem férjjelöltet és férjhez is mentem hozzá…” – gondolta elkeseredten a lány.
Rukia dermedten nézte, amint a gróf egy aranyból készült, címeres gyűrűt húz le a kisujjáról, és fehúzza az ő ujjára. A gyűrű nehéz volt… olyan nehéz, akár az ő szíve.
Mire az óra elütötte a tizenkettőt, a lelkész felemelte a fejét és megköszörülte a torkát.
-Ezennel férjnek és feleségnek nyilvánítalak benneteket. – jelentette ki éneklő hangon. – Uram, megcsókolhatja a menyasszonyát.

Folytatjuk…