A vasárnapot lustálkodással, és leckegyártással töltötték. Ichigo még délután is körmölte a kegyetlenül nehéz házi dolgozatot, Rukia a szekrényben üldögélt, és Yoshiko naplóját olvasgatta.
Fullasztó meleg volt, a nap szinte perzselte a Földet. Senki se tette ki a lábát az utcára. A szobában is csak úgy lehetett megmaradni, ha az ember használatba vett mindenféle hűtő eszközt, és kitárta az ablakot, hogy becsalogassa rajta a csak reményeiben létező fuvallatot.
Hősünkön egy fekete atléta (amely rendkívül jól kiemelte izmos felsőtestét), és egy szürke rövidnadrág volt. Egyik kezében legyezőt, a másikban tollat tartott.
Az alacsony shinigami Yuzu egyik egyberuháját viselte. A fásli még mindig rajta volt, emlékeztetve őt a közelmúltban történtekre.
- Rukia! Segítenél a dolgozatban?
- Csak ha hozol fel limonádét.
- Minek az neked?
- Mert szomjas vagyok, észkombájn!
- Ember…! - Ichigo leslattyogott a konyhába.
A halálistennő ezalatt elővette saját füzetét, és társáé mellé rakta, aki időközben visszatért a szobába, egy kancsó, és két pohár társaságában.
- Másold le az enyémet! - utasította az érkezőt - Ott van a tied mellett.
- Kösz! - hálálkodott a srác - Nem is tudom, mi lenne velem nélküled.
Rukia meglepődött ugyan, de csak ennyit felelt:

- Valószínűleg ugyanolyan lenne az életed, mint most. Gazdagabb lennél egy karóval.
„Nincs igazad - gondolta Ichigo - Hiányoznál belőle.”

A pöttöm az ablakhoz lépett, kikémlelt rajta. Semmi sem mozdult odakinn, állt a levegő. Az utca teljesen néptelen volt. Vagy mégsem?
- Ott van valaki… Nézd, Ichigo! Nem őt láttad a könyvtárnál?
A tűpárna fejű is odarohant, és jól megnézte magának az utca túloldalán álló, látszólag újságot olvasó alakot.
Mélyen szembe húzott kék sapka, szakadt sportruházat. A fojtogató?
Eprünk kezében már ott is volt az anyagdarab, amit a merénylő dzsekijéről tépett le.
- Ő az! Kapjuk el!
Mire leértek a földszintre, az ismeretlennek nyoma veszett. Csak ők ketten álltak az úton.
- De ha mégsem ő volt? - kérdezte a kék szemű.

- Na ne hülyíts! Direkt megnéztem, a két ruhadarab összeillik! A rohadék! Honnan tudta, hogy itt lakunk?
- Nyomoz utánunk, ahogy mi is utána.
- Óvatosnak kell lennünk. Nem engedhetem, hogy még egyszer megpróbáljon téged megölni - a srác hangjában aggodalom csendült, ez az arcán is tükröződött.
- Múltkor se esett bajom!
- Ja persze, azon kívül, hogy majdnem meghaltál!
- Értsd meg, engem nem kel félteni!
- Nem értem meg! Ha tetszik ha nem, akkor is féltelek!
Rukiának a torkára forrt a szó. Némán álltak, tekintetük egymásba fúródott. Ichigo megindult a lány felé, és megcirógatta az arcát. Hősnőnk keze a fiúén landolt. Mindkettőjüknek fülig ért a szája.

- Hol van az én egyetlen fiam? - Isshin kiabált bentről.
„Ember… a Fater is mindig a legjobbkor tud szólni!”
- Jól van, megyek már!
A répafej az ajtó, társa pedig az emeleti ablak felé vette az irányt.
„Miért nem húzódtam el, mikor megérintett? - sopánkodott a fekete hajú - Miért engedtem neki? Hiszen nem érez irántam semmit! Nem szeret!”
Nem is tudta, mekkorát téved.
Hősünk berontott a konyhába.
- Na mi olyan fontos?

- Családi megbeszélés - morogta Karin az egyik fotelből.

Időközben a gimnasztikás is felért a szobába. A vörös szalagot (ami az íróasztalon hevert) már figyelemre sem méltatta, túlságosan el volt foglalva saját zavarával. Elég volt csak az előbb történtekre gondolnia, és máris remegni kezdett.
Bemászott a szekrénybe, az ajtaját nem húzta el. Leheveredett, elkezdte a plafont bámulni.
Rövidesen elaludt.
Különöset álmodott: A kék sapkás alak a szerpentinnel fojtogatott egy nőt. A férfi az edző hangján beszélt. Kényszerítette foglyát, hogy „álljon félre az útból.” A lány azonban ellenállt, egyre csak azt hajtogatta: „NEM!!!”
Ezután kavargó színfoltok, formátlan valamik tengerében találta magát. A szalag immár a nyaka köré volt tekeredve, ő maga teljesen meztelenül lebegett a semmiben. Magzati pózba gömbölyödött össze.
Új helyszín következett: Feneketlen sötétségben zuhant, a kellékkel a kezében. Apró sikoly hagyta el száját.
…
Arra ébredt, hogy valaki fölé hajol, és a nevén szólítja.
- Rukia… - lágy suttogást vélt hallani.

Pillantása egy mélybarna szempáréval találkozott.
- Megiszod végre a limonádét?
Hősnőnk felült volna, de csak félig sikerült neki. Mellkasuk egymásnak nyomódott, arcuk csak néhány milliméterre volt egymástól. Nem rebbentek szét. Égimeszelőnk egyre közeledett hozzá.
- Ichigo… Mit csinálsz?

- Befejezem, amit elkezdtem - mondta ő, félvigyorral az arcán.

Azaz csak befejezte volna…

Ajkaival épp hogy csak súrolta a lányét, amikor a nyitott ablakon behallatszott egy jól ismert kiáltás:
- Kurosaki-kun!
- ILYEN EGYSZERŰEN NINCS!
Ichigo lerobogott a lépcsőn, ki a ház elé. Méltatlankodó fintorát igyekezett elrejteni.
- Szia Inoue, mit szeretnél?
- Csak elhoztam a bizonyítékokat. Holnap be kéne vinni a rendőrségre.
- Ok - a narancshajú átvette a kis csomagot - Kösz!
Már indult volna vissza, de osztálytársának hangja megállásra kényszerítette.

- Kurosaki-kun!
- Tessék! - fordult oda ridegen.

- Csak azt akartam mondani, hogy…
Rukia jelent meg az ablakban.
- Sziasztok!
- Á, Kuchiki-san!

- Nem tudtam, mi tart ennyi ideig Ichigo - szólt fanyar mosollyal - De most már látom. Nem is zavarok tovább.
Magára hagyta a lent álldogálókat, elterült a helyettes ágyán.
„Különös… Orihimében vetélytársat látok? Hát normális vagyok én?”
Igen, normális volt. Igazából a verseny óta kezelte ellenfélként a hajcsatost. Ennek okai pedig azok a gyengéd szálak voltak, amelyek a fiúhoz fűzték mindkettőjüket.

- Mi baja van? - érdeklődött eközben az eperfangirl.
- Nem tudom - felelte a rajongás tárgya - De megyek, megkérdezem tőle.
Elköszönt a vörös hajútól, majd felment a szobába.
Látta, hogy Rukia ismét mélyen alszik az ágyán. Mosolyogva leült mellé, végigsimított a haján, majd a karján is.

Az utca másik oldalán ismét ott állt valaki, akinek nem kellett volna.

- Ichi-nii! - Karin állt az ajtó előtt - Bejöhetek?

- Várj egy kicsit!
Karjaiba kapta a félálomban levő lányt.
- Hova… viszel?
- Itt van Karin. Beteszlek a szekrénybe - dörmögte a srác kedvesen.
Óvatosan elhelyezte szobatársát a matracon, és ráhúzta az ajtót, kicsiny rést hagyva csupán.
- Most már bejöhetsz!
Húga besétált a szobába, kezében finomságokkal teli tálcát tartott.

- Hoztam neked vacsorát!

- Kösz. De miért ennyit? - Ichigo nagy szemeket meresztett a jókora adag ételre.

- Nem vagy egyedül - a focista mindentudóan somolygott.
- Dehogynem!

- Itt van veled az a Kuchiki. Jól tudom?
Az aranyos nevű most lepődött meg igazán. Jobban mondva leesett állát keresgette a földön.
- H-honnan tudod? - hebegte.
- Se vak, se hülye nem vagyok. Mindig későn megy zuhanyozni, és Yuzu egyik pizsamájában alszik. Szoktam látni néha. Nyugi, a Faternak nem mondom meg. Engem se zavar igazából, úgyhogy maradhat.
- Huh, kösz!
- Na egyetek! - a kislány kiment a szobából.
Ichigo a szekrény fele vette az irányt. Halkan elhúzta az ajtaját, és csodálkozva látta, hogy Rukia mosolyog. Bizony. A lány arcán hatalmas, boldog vigyor terült szét, még szebbé téve őt.
„Még alvás közben is milyen gyönyörű!”
- Hé… - rázta meg finoman a halálistennőt.
- Hm?
- Gyere, egyél valamit.
- Nem vagyok éhes.
A nyuszikedvelő feltápászkodott, leugrott az „ágyról”, és az ablakhoz lépett.

Ekkor iszonyatos üvöltés rengette meg a falakat. A hűsítő itallal teli pohár letáncolt az asztalról, a földön végezte ezernyi darabkában.
Ezzel egy időben az ég szétszakadni látszott, hatalmas fekete lyuk keletkezett rajta, köszönhetően egy nagy, fehér kéznek.
- Itt egy Menos! - kiáltotta Rukia.
Itt az idő. Cselekedniük kell, különben a bestia darabokra szedi a várost.
- A francba! Hol az engedélyem? - forgolódott a helyettes.
- Ichigo! - hősnőnk kiütötte hétköznapi testéből a fiút, majd magát is.
- Chappi! - parancsolt segítőjére - Vedd le a kesztyűt, aztán rejtőzzetek el Konnal.
- Értettem, Rukia-sama!
- Indulás!
Kiugrottak az ablakon, a villámlépést alkalmazva máris száz méteres magasságban szelték a levegőt.

Hűs szél simogatta arcukat, beletépett kimonójuk ujjába. A város nyugodtnak tűnt. Nehéz volt elhinni, hogy ez a békés környezet hamarosan harctérré válik, s a lakók idegesen ébrednek majd fel, a zaj forrását keresve.
Feltűnt előttük a Menos Grande. Száját hatalmasra tátotta, fényes, piros gömböt gyűjtött elé, majd kilőtte azt hőseink irányába.
Az említettek éppen azon vitatkoztak, hogy ki intézze el a lényt, amikor megpillantották az energianyalábot. Sebesen közeledett, félő volt, hogy eltalálja a rajzművészt.
- Rukia, vigyázz!
Ichigo beugrott a lány elé, hátával blokkolva a cerot.

- Miért…
A srác erősen vérzett, köszönhetően a gerince mentén végigfutó, marcangolásszerű sebnek. Tekintete azonban elszánt volt, lángolt a fájdalomtól, és aggodalomtól.
- Gyerünk már! - hörögte - Csinálj valamit ezzel a döggel!
- De…
- Most ne velem foglalkozz!
Rukia nem akarta otthagyni a répafejűt, de muszáj volt. Beállt elé.
- Mae, Sode no Shirayuki! - szólította zanpakutouját.
A kard fehérre színeződött, végéből hosszú szalag kígyózott elő.
- Tsugi no Mai! - a lélekölőt négy helyen a földhöz érintette, majd szúrásra készen a feje mellé emelte - Hakuren!

A jól ismert hó-jégförgeteg előtört, magával sodorta a Menost.
- Ichigo! - rohant oda a fiúhoz, letérdelt vele szemben - Miért csináltad?
Hősünk nem válaszolt.

Miután földet értek, visszabújtak normál testükbe, a sünihajú belekapaszkodott a lányba, és elsétáltak Uraharához.
A boltban nagy volt a felfordulás. Tudniillik Tessai megint adott valami gyógyszert a főnökének, amitől az a WC-n kötött ki.
- Ennek 2 éve lejárt a szavatossága! - nyögte a szőke férfi.
- Ugyan, főnök! Minél régebbi, annál jobb!
Jinta és Ururu közben Yoruichivel „játszottak.”
- Urahara! - kiabált Rukia az előtérből - Kérem, jöjjön gyorsan!
A fradikalapos néhány pillanaton belül ott is termett.
- Mi történt? - járatta végig tekintetét a sebesültön.
- Egy cero sebezte meg.
- De miért nem Inoue kisasszonyhoz vitte Kurosakit? Ő is el tudná…
- Jó okom van rá, hogy ne vigyem oda - vágott szavába a halálistennő - Kérem…
- Rendben. Jinta! Ururu! Gyertek!
A gyerekek lefektették Ichigot az egyik ágyra. Pár perc múlva már vastag, erős kötés fedte be hátát, és mellkasát.
- Ha szüksége lenne valamire, csak kiáltson! – Az ex-kapitány már rohant is az illemhely felé.

Ketten maradtak a kis szobában. A tüsihajú perceken belül elaludt.. Rukia merengve nézte őt.
„Miért tetted, Ichigo? A fenébe, már megint megvédtek!”
- Rukia…
A név tulajdonosa nagyot ugrott ijedtében. Úgy tűnt azonban, hogy társa nem szándékozik tovább beszélni.
„Höh? Velem álmodik?”
Puff. Puff. Puff. Puha léptek zaja hallatszott, valaki közeledett a folyosón.
- Kurosaki-kun! - Orihime lépett be az ajtón - Kurosaki - kun!