ICHIRUKIFAN.GP__ version #23. (c) the 1st hungarian IchiRuki fan site . *  XMAS EDITION. *
Tartalom

A szőke világoskék szemű, miután befejezte produkcióját, csak állt, és várta a tapsot. Meg is kapta, bár a pálya szélén álldogálló Rukia megítélése szerint ellenfele rajongói kimondottan lehangoltnak tűntek. „Nem csodálom - gondolta - egy ilyen produkció után én se tapsikolnék túl vidáman.”
Ennek ellenére Michiyo kihívó tekintettel meredt rá, amikor levonult a küzdőtérről.

Ekkor több dolog történt, gyors egymásutánban.
A csarnokot megvilágító reflektorok fényei kialudtak, ezzel egy időben hősnőnk zenéje mégis elindult. Ő pedig, engedve teste és lelke akaratának, táncolni kezdett.
Hátborzongató, és egyben gyönyörű látvány volt. Az égen átcikázó villámok fényében kirajzolódott körvonala. Hol felszökkent, és a szalagot is feldobta, hol pedig lábát a feje fölé emelve pörgette a vörös gyilkost. Néha, fehér tornadresszének villanását is látni lehetett.
Egyszerre aztán piciny lángocskák tömkelege gyúlt ki. Gyújtók.
Ez csak tovább fokozta a hangulatot. A villámok fényében táncoló szépség, és a pislákoló lángok együtt kísérteties hatást keltettek, csontvázszerűvé változtatták a diákok alakját.

És ekkor történt meg az, aminek nem kellett volna.
Rukia lábujjhegyre állt,egyhelyben forogva, a szalagot maga körül pörgetve.
Furcsa kis roppanást hallott, ezt követően éles, hasogató fájdalom nyilallt a jobb bokájába. Összerogyott, a szerpentin pedig holmi erőtlen kígyóként hullott le köré.
- Rukia!!! - ordította egy ismerős hang. Ennek gazdája odasietett hozzá, és kezébe vette a sérült testrészt. Ujjaival óvatosan végigsimított rajta, amibe a lány beleborzongott.
Közben valóságos fénygyűrű alakult ki körülöttük. A gyújtókat tartó tanulók körbefogták őket, elegendő fényt szolgáltatva a látáshoz.
- Aaú! Ichigo, ez fájt! - visította a fekete hajú, mikor hősünk erősebben megnyomta a bokáját.
- Jólvanna! Csak próbálom megvizsgálni, hogy nincs - e valami komolyabb baja! - vetette oda Ichigo, majd kellemesebb hangnemre váltott:
- Tetszett amit láttam. Ügyes voltál! Komolyan…- mondta, pirulást csalva ki a lányból.
- Kö - Köszönöm! - dadogta az - De látod, mi lett a vége! - elcsuklott a hangja.
- Nem kell megköszönnöd! - narancshajúnk oldalra fordította fejét - Fel tudsz állni?
Felsegítette volna Rukiát, csakhogy volt egy kis bökkenő…
A lány bokája addigra már csaknem a háromszorosára dagadt, így ránehezedni nem tudott. Ezért hát átvetette bal karját Ichigo vállán. Ő pedig megfogta a vállán pihenő, remegő kis kezet, jobbját pedig Rukia derekára fonta.

Elbicegtek a sportorvosi szobáig. Mivel vaksötét volt, néhány gyújtós velük tartott.
A helyiségbe érve a magasabbik shinigami fölkapta a fekete hajút, és az ágyra ültette.
- Fel tudtam volna ülni! - csattant fel a sérült.
- Jégkocka kell… jégkocka kell! - mormolta Ichigo.
- Mi kell?
- Jégkocka! Azzal enyhíthetnénk a duzzanatot!
- Honnan szedsz jeget?
- Onnan - a fiú a szoba másik végében terpeszkedő hűtőre mutatott. Oda is ment hozzá, kivett néhány darabot, és egy tiszta rongyba csavarta őket. Visszavitte a lányhoz, és óvatosan ráhelyezte annak bokájára.
- Kurosaki! Nekünk most mennünk kell, a segítségünket kérték. Villanyjavítás! De találtam egy lámpát, tessék! - Ichigo kezébe nyomta az említett tárgyat.
- Jó, menjetek csak! - kiáltott elszaladó osztálytársai után - Rukia! Világíts, én keresek kötszert!
Az alacsony lány teljesítette a kérést, hősünk pedig egyhamar megtalálta az elsősegélydobozt. Pár perc múlva már erős fásli tekeredett a szekrénylakó bokája köré.
- Nahát, Ichigo! Te az ilyesmihez is értesz? - mosolygott - Köszönöm!
- A Fater mellett megtanultam egy - két dolgot.
Rukiánál még mindig ott volt a vörös szalag. Az ismét sejtelmesen, gonosz fénnyel ragyogott. A lány furcsa melegséget érzett tenyerében.
- Úristen… - meredt jobb kezére, majd eldobta a szerpentint.
- Mi a gond? - kérdezte Ichigo.
- Nézd…
Látta, hogy a fiú már nem is a kezét nézi, hanem felveszi a földről a szalagot, és azt vizsgálgatja.
A pálca véres volt, csakúgy, mint Rukia tenyere. Egy szabálytalan alakú bemetszés éktelenkedett ott, amiből vér patakzott, és a nyoma ott volt a pálcán. Vagy talán az okozta?
- Miféle kellék ez? - borzadt el a tüsihajú.
A sötétkék szemű beszámolt neki az edző történetéről, miközben a srác befáslizta a kezét.
Elmondta, hogy miért látszott Kenta -sensei olyan ijedtnek a verseny előtt, hogy miféle borzalmas legenda lengi körül ezt a szalagot. A vörös szerpentin… a győzelmet hozó, és a gyilkos.
Úgy tűnt, a narancsfejűre nagyobb hatást gyakorolt a sztori, mint hősnőnkre. Erről tátott szája, és furcsa arckifejezése árulkodott.
- Na mi van, Ichigo? Berezeltél? - csipkelődött a lány - Egy ilyen hatalmas halálisten mint te, megijedt egy béna históriától?
- Nem félek! - önkéntelenül is megszorította Rukia sérült jobbját - Csak féltelek!
- Engem nem kell félteni! - morogta a fekete hajú.
Közben rákulcsolta ujjait Ichigoéra. A fiú kérdőn nézett rá, amit ő egy bájos pillantással viszonzott.
Néhány másodperccel később kivágódott a szoba ajtaja, és Michiyo vágtatott be rajta, zseblámpával a kezében. Diadalmasan végignézett Rukián ( aki addigra feltornászta magát álló helyzetbe), és így szólt:
- Vesztettél, Kuchiki!
- Nem hinném! - vágott vissza az emlegetett helyett Ichigo - te sokkal bénább voltál! Nem vagy elég hajlékony az ilyesmihez! És most húzzál el innen!
A szőke, átkozódva bár, eleget tett a kérésnek, és elvonult.
- Jól elhajtottad! - ismerte el a nyuszimániás.
- Beképzelt, elkényeztetett kis…- dohogott a srác.
- Nyugi, Ichigo! - jött a tanács az ágy mellől.
- Hogy merészelt… ezt még megbánja!
- Nem érdemli meg, hogy felhúzd magad miatta! - csitította szobatársa - Feleslegesen mérgelődsz!
A beálló csöndben mennydörgés hallatszott, a lány pedig összecsuklott. A lámpa koppanva landolt a padlón, hátulról világítva meg őt.
- Mi volt ez? - Ichigo a zaj irányába fordult - Oh!
Rukiát látta maga előtt, egészen más megvilágításban. Szó szerint.
„Angyal…” - ez volt az első gondolata.
Lesütött, szomorkásan csillogó szemek, szép arc, kecses, földöntúli fényben fürdő test. Már csak a szárnyai hiányoznak.
„Gyönyörű…”
***
Sötét folyosókon haladt végig. Lámpára nem volt szüksége, ezerszer végigment már itt. Küldetése van… Félre kell őt állítani, el kell tüntetni az útból. A legjobb megoldás, ha megöli. Hadd fesse vére vörösre a padlót! Hadd üvöltsön csak a barátja, mikor holtan talál rá, a földön fekve!
Megszaporázta lépteit, gondolatai is egyre vadabbak lettek. Mégsem kell hogy vér folyjék, csak szép csöndben elvégzi a dolgát, aztán továbbáll. De ha mégsem sikerül, ha a lány túléli és nyomozni kezd utána, nyilvános helyen fogja meggyilkolni. Utána elhúzza a csíkot onnan.
Eltelve terve és önmaga tökéletességétől, ráérősre fogta a sportorvosi szoba felé vezető lépteit.
***
- Megyek szétnézek, megkérdezem mi a helyzet! - mondta Ichigo.
- Oké, menj csak! - bólintott hősnőnk, immár az ágyon ülve.
Miután a fiú elment, ledőlt a fekvőalkalmatosságra, és elszundított.
Nem vette észre az ajtófélfának támaszkodó sötét alakot.
Arra ébredt, hogy valaki fojtogatja. Érezte légcsövét összeszorulni, és még valami mást is. Ez a valami puha textilanyag volt. A szalag… a szalag!
Megragadta a két erős kart, ami a nyaka köré tekerte a szerpentint. Az oxigénhiány következtében már homályosan látott, tüdejében alig maradt levegő.
Épp mikor kezei erőtlenül lehanyatlottak, Ichigo rontott be a szobába.
Egy másodperc alatt felmérte a helyzetet, majd az ismeretlenre vetette magát, és lecibálta Rukiáról. A fojtogató ezután elszaladt, de hősünk kitépett egy darabot a ruhájából.
- Rukia, jól vagy? - kérdezte, miután megszabadította a halálistennő nyakát a szalagtól.
A lány nem mozdult, nem válaszolt.
- Hé! Ne csináld ezt, hallod? - a tűpárna fejű megrázta őt - Megijesztesz!
Mivel azonban a fekete hajú továbbra is mozdulatlan maradt, páni félelem lett úrrá rajta.
A gimnasztikás mellkasára szorította fülét, hátha megneszel valamit odabenn. Semmit sem hallott, talán csak saját szívdobbanásai miatt, amik hangosabbak voltak, és már a fülében dübörögtek.
„Nem lehet hogy…- gondolta - Ilyen nincs!”
Nem jutott még el teljesen a tudatáig, hogy szobatársa, a csinos Kuchiki - lány halott. Akitől az erejét kapta, aki mindig kitartott mellette, aki miatt eljuthatott idáig. Furcsa ürességet érzett, nagy, tátongó fekete lyukat a lelkében. Csendben volt ugyan, de egész bensője üvöltött a fájdalomtól.
Odacsörtetett a hűtőhöz és belerúgott, majd a hajába markolt, ráncigálni kezdte.
Csak egy! Csak egy perccel jött volna vissza korábban! Akkor megmenthette volna!
„Az én hibám…”

Ám ekkor…
- Ichi…go…- suttogta egy megtört hang az ágy felől.
A fiú alig akart hinni a szemének. Rukia felült, és bágyadt tekintettel nézett rá.
Hősünk hihetetlenül megkönnyebbült. Néhány percig azt hitte hogy elveszíti, most pedig ott ül az ágyon, és szép kék szemeivel őt nézi.
Szó nélkül odafutott hozzá, és a karjaiba zárta. A lány belesimult az ölelésbe, fejét Ichigo mellkasán nyugtatva.

     
HelloHello. :)

Köszöntünk Téged Magyarország ELSŐ (nem mellesleg legnagyobb) IchiRuki rajongói oldalán! Ha már itt vagy, alaposan nézzél körül ;) Tartalmas és igényes kis weboldallal van dolgod ;) Ha megtetszett, gyere vissza akár minden nap, mi örülünk neked! A Chatben beszélgethetsz, hisz remek kis közösségünk van:) Ha elég fanatikusnak érzed magad, akkor napjában többször látogass ^w^
Rajongóknak FanClub is van, Antisoknak meg takarodó innen XD

Üdvözlettel a szerkesztők:
BakaNeko, Ruki, Kuchiki-san & Bleach22

 

     
Navigation
Főoldal
Érvek
Bleach
Kubo Tite
Ficek
Doujinshi
Extra
VK RK PK
Díjak

 

     
Chat

Nem hírdetünk, nem kérünk szavazást! IH-sok és antisok nem pampognak ;P

 

 
 
 
 
 
 

 

 

     
Jelentkezz be^^
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
IchiRuki Fans:)
Indulás: 2009-08-16
     

 

Oldal cuccok

"Rukia, I love you"

Link us:

Legfőbb társoldalak <3



Meghívásos!

Elit oldalak:
[asako] [betty&chriss] [tomka] [
sirius]  [ren] [naruto-hun] [NajouaMusic] [zsu-chan x3] [-Akatsuki] [Gem] [natsu.GP] [Aqene] [kera] [doma] [MJ fan site] [UlquiHime] [INUYASHA]

» Próbálkozhatsz, de nem
biztos, hogy bekerülsz!:P

Top Affik

[x][x][x][x][x][x]
Ide mindenki kikerül aki jelentkezik :D

Buttoncserék [KATT]

Eredmények

~2009. szept. 7.

Az édes szerver törölte, de voltunk mi 2. helyen a toplistában 2009-ben. Majd szerünk új helyezést, és azt idetesszük XD
+ Ugyanide 2009. okt. 24.-én, Keiko ajánlásával kerültünk ki^^ [×]

 2010. 11. 28. Egy ideje már a Google első helyén vagyunk, de a mai napon ki is teszem az oldalra :)

 

     
Site Info

Admin: BakaNeko, Ruki, Kuchiki-san, Bleach22
Design: Ruki
Alap CSS: x
Írók: Adminok és látogatók
Fordítók: Adminok és látogatók
Weboldal megalakult: 2008. aug. 6.
Weboldal átköltözött gp-re.: 2009. aug. 16.
Zárás: S O H A :)
Mail: [x]
Az oldalt bármely felbontásban és böngészőben megtekintheted:D

 


 

     
Kaptuk *___*

Köszi Aikane *-*

>>Több kitüntetés *-*

 

 

     

           

 

 

Tartalom

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!