5. fejezet: Tudod...

A tanárnő halkan odalopózott ahhoz a sátorhoz, ahol a két ellentétes nemű fiatal volt. Reménykedett benne, hogy valami olyasmit lát, amit neki, kívülállónak nem nagyon kéne. Óvatosan lejjebb húzta a cipzárt a szabadtéri hálóhelyen, és… fülelt. És ami hallott, az…
- Hogy érted azt, hogy büdös a lábam, e töpszli?!
- Úgy ahogy mondtam! Iszonyú! Megmaradni se lehet!
- Bedugulhatsz, vagy én fogom be a szádat!
- Na, csak próbáljuk ki! Garantálom, hogy nem éled túl!
- Az csak ne beszéljen, aki olyan deszka, mint te! Még ha kihúzod magad, sincs mit nézni rajtad!
- Ez mit jelentsen?! Te azt akarod bámulni?! Akkor menj Inouehez! Rajta van mit nézned, és jól végig is fogdoshatod, biztos örülni fog neki!
- Rukia!
- Na mi van? Fáj az igazság?
A fiú most felpattant, és hozzávágta a lányhoz az első dolgot, ami a kezébe akadt. Egy mangát. Viszonzásul a fekete hajú ököllel képen vágta. Ichigo morogva feldöntötte a lányt, és ráborította az utazótáskája tartalmát. A nyuszimániás alulról kigáncsolta, és a másik bőrönd tartalma pedig az ő fején landolt. Egymásra morogtak, majd zoknikkal, ruhákkal, és alsóneműkkel kezdték egymást dobálni. Amit éppen értek, azt vágták a vele szemben lévőhöz! Bár a fiú nem egyszer döbbent, sőt kicsit ijedt hangokat adott ki, akárhányszor egy női fehérnemű akadt a kezébe, de Rukia nem volt ennyire szégyenlős. Sőt! Egy szemrezzenés nélkül dobálta az alsógatyákat is! A tanárnő pedig lemerevedve nézte őket… Ezek… teljesen nem normálisak, gondolta.
A két fiatal lihegve nézett egymásra. Szemeik villámokat szórtak. Már éppen folytatták volna, immár párnacsataként, amikor a ruhakupac alól megszólalt Rukia telefonja. Ez nem jelenthet semmi jót.
- Na ne! Szünidő van! Ilyenkor semmi kedvem nincsen ilyenekhez!
- Nekem sem! - kezdett kutakodni a lány. Végül a készülék előkerült egy csomag félig kiborult, félig összetört csomag ropi társaságában. A lány rámeredt a telefonra.
- Na mi az? - kérdezte Ichigo.
- Semmi. Ez a faragatlan se tudja, mikor telefonáljon. - sóhajtott, majd felvette a telefont. - Nyögd ki, mi a kínod?
- Ezt a meleg fogadtatást! - hallatszott a telefonból egy ismerős hang.
- Renji?! Mit akar ilyenkor?
- Pszt! Fogd be, epersaláta!
- MI?!
- Mondd, mit szeretnél, Renji.
- Csak érdekelne merre vagy azzal a Kurosaki Ichigoval. Ugyanis a háznál nincs senki, csak az idegesítő faterja, és a két idegesítő húga.
- Osztálykiránduláson vagyunk. Egy hétig Okinaván sátorozunk.
- Okinava? Az meg hol van?
- Jó kérdés… nem figyeltem az utat!
- Akkor majd én megkeresem. De készülj, mert megyek hozzátok!
- Mi? Miért? - kérdezte döbbenten.
- Majd meglátod! - azzal lecsapta a telefont.
Rukia csöndben letette a földre, és elkezdte kiválogatni a cuccait.
- Mit mondott? - kérdezte az eper.
- Ide akar jönni.
- Minek?!
- Mit tudom én…
- Rukia… te megint elkenődtél. Valami baj van vele?
- Nem, nincs semmi! És ezt be is bizonyítom! - Ezzel felkapta a párnáját, és jól képen vágta a répafejűt. Az morogva-nevetve feltápászkodott, és fogta a sajátját. Akkora párnacsata kezdődött, hogy csoda, hogy a sátor egyben maradt. A tanárnő pedig csak döbbenten meredt előre, már laposakat pislogott, végül…
BUMM!
- Ez mi volt? - nézett körül Ichigo.
- Odas! Kidőlt a tanárunk! - mutatott a kinyílt sátorrésre a lány.
- Tuti abban reménykedett, hogy lát valamit. - sóhajtott fel a srác.
- Mi?
- Valamit.
- Mit mit mit mit mit mit miiiiiiiiit?
- Ami a bugyuta könyveidben szokott lenni.
- Jaaaaa!
- Leesett?
- Le! - büszkélkedett, de aztán teljesen elvörösödött - még hogy MI?
Kínos csend következett.
- Szerintem… aludjunk… - nyögte ki a srác.
- Aha… de mit csináljunk vele? - mutatott a nőre a fekete hajú.
- Hagyjuk ott. - morogta, majd lefeküdt, és magára húzta a hálózsákot. A lány megvonta a vállát, majd ő is lefeküdt.

Reggel a többiek már ott gyülekeztek a sátornál hogy megnézzék, mi történt, miért feküdt ki a tanárnő annál a sátornál. Egyes kíváncsiskodók leskelődni szerettek volna, de egyesek viszont túl hangosak voltak, hogy kockázat mentesen megpróbálhassák a vállalkozó szelleműek. Így Keigo, az osztály első számú bohóca.
- ICHIGOOO!! Fene se gondolta volna, hogy már az első éjszaka... khm… de azért nem semmi vagy öregem, te tényleg képes voltál erre, és mellé Kuchiki… azért ő se semmi, legalább egyikőtök lehetett volna meggondoltabb, mert ha…
A répafej a szövegelés közben kimászott a sátorból, villámokat szóró, táskás szemeivel rámeredt barátjára, majd hogy képes legyen végre befogni a hatalmas száját… egy bakancsot nyomott a képébe. Azt, amit - a tanárnő szavaival élve - „esős, nyíl sáros napon melegítheti a pinduri lábacskákat, és meggátolja attól, hogy mocskosak legyenek, mint a vaddisznók, de viszont elviselhetetlen szagot áraszt utána a viselt, azaz a csimpa, és a viselő, azaz a tappancs…”
- Kussolj már be, te barom! Mégis mikre gondolsz?! Hogy én és EZ?! Előbb halnék meg, mintsem egy ilyennel… főleg egy ilyen helyen…
- Milyennel, Ichigo? Csak szépen fejezd be a mondatot, és garantáltan nem fogod túlélni ezt a táborozást - Rukia hangja olyan vészjóslóan csengett, hogy mindenkinek felállt a szőr a hátán…
- Se… semmi! Ezt csak azért mondtam, hogy ez a barom…
- Kurosaki Ichigo! Ha egyszer valamit elkezdtél, ne hátrálj meg! Vagy egyszerűen egy ilyen kis betoji kölyök vagy?
- A drága Kuchiki Rukiácska meg el van szállva magától! Azt hiszed, hogy csak meg a híres-neves Byakuya befogadott, neked mindent lehet?!
- Mi… mit mondtál? Te forgó-morgó!
- Forgó-morgó? MIVAN?!
- Egész éjjel csak tekeregtél körbe-körbe! nem vetted észre, hogy a fél sátor összedőlt? Mellé még álmodban is csak morogsz!
- Persze! Csak te találtad ki, hogy…

Páran jobbnak látták elhagyni a terepet. Viszont ezek helyett egy másik alak tűnt fel a veszekedők közelében.
- Ti aztán semmit sem változtatok! Ugyanúgy veszekedtek, mint valami öreg házaspár! Pedig higgyétek el, nem nektek való!
Ketten egyszerre néztek a hang irányába
- Renji? Máris ideértél?
- Persze. Mivel lenne egy kis gond… tudod, Rukia…