3. fejezet, Adjátok vissza a nyuszimat!
 

Tudom már! Megvan mi az, aminek örülne! Ichigo nagyon jól tudta, mi az, aminek a lány örülhet. Hisz mániákus nyúl rajongó! És hogy ezt honnan is tudta? Hát még a lélekcukorkás esetből… amikor is elhangzott az a bizonyos „Én is a Chappy-nyuszisat akartam!!” mondat. És azt is tudta, hol találhat olyan helyet, ahol a kis szőrgombócokat lehet nézegetni, simogatni. Megragadta Rukia csuklóját, és az ablak felé kezdte el húzni.
- Ichigo… állj már le! Mit akarsz tőlem?!
- Mutatok valamit! Gyere már!
- Nem lehetne az ajtót használni? – nyafogott a lány.
- Nem. Azt akarod, hogy a fater észrevegyen, és azt higgye, hogy tudod mit?
- Nem tudom mit… ja de már igen! – esett le neki – inkább mégis használjuk az ablakot – nevetett kínosan.
Ichigo halványan elmosolyodott, amit a lány a sötétben nem vett észre. Amíg az ablakon kimásztak, Eprünk fogta a lány kezét, hogy segíthessen neki. Ichigo keze olyan meleg, és erős… és olyan… A nyuszi mániás észbe kapott, és gyorsan másfelé kezdte terelni a gondolatait. Hálát adott a sötétségnek, hogy takarta fülig vörös arcát. Már egy ideje észrevette, hogy megváltozott a véleménye, az érzései Ichigo felé. De magának sem merte volna beismerni, ha az is lenne, amire most éppen gondolt. Nem, soha még csak nem is gondolt volna arra, hogy „szerelem…” NEM! Egyszerűen csak… csak… több figyelmet kap tőle, még ha burkoltan is, mint eddig egész életében. Egyszerűen csak ez a szokatlan, és mivel nincs hozzászokva, ezért kicsit zavarban van, ennyi! Mellesleg… Ichigo még csak egy-egy mosolyt is eléggé ritkán… ritkán, dehogy is… alig-alig mosolyog. Főleg őrá. Szóval, hogyha ő véletlenül az is lenne, amire nem is mer gondolni, a fiú akkor sem… A lány már egészen belezavarodott a gondolatmenetébe.
- Héé!! Rukia! Magadnál vagy? Ébresztő! – Rázta fel az Eper.
- Öhm… izé… - kezdett volna magyarázkodni, de nem tudott, mivel a répafejű a szavába vágott, de most már kicsit kedvesebben, majdnem hogy a megszokott morgós Ichi-stílusban. Talán csak egy-két fokkal volt a megszokott kedvessége fölött.
- Nézd csak! – mutatott az utcán végig, majd az égre. Rukiának majd kiesett a szeme a gyönyörtől!
- Ez… eszméletlen szép! – az utca, amin voltak, számára ismeretlen volt. Nem kétséges, hogy Ichigo egy olyan városrészbe vitte, ahol még nem járt. Az út mellett rózsaszín levelű fák húzódtak. A világítás nem volt, a hold viszont olyan fényesen ragyogott, hogy mindent láttak. Az eget az előbb említett égitest uralta, és tele volt az ég csillagporral.
- Gyere, menjünk tovább.
- Rendben. – utána lépett. Itt tűnt fel neki, hogy a fiú már nem fogja a kezét.
- Nyugi, mindjárt ott vagyunk!
Ichigo ez esetben tényleg minden eshetőségre gondolt. Akihez mennek, a család jó barátja. Mindenki kérdezhetné, „Ez meg hogy lehet? Hát van valaki, aki el tudja viselni a Kurosaki-fater idegesítő feltűnési viszketegségét, amit mellé még megfűszerezett perverz hajlamaival, és némi, a lányai irányába mutató pedofilizmussal?” Az az ürge is hasonlóan dilis, idegesítő, és perverz disznó. De az apjához képest… maga a mennyország! Telefonált neki, mikor Rukia elmélázott, hogy elmegy valamiért hozzá. Neki ugyanis állatkereskedése van. Szüksége lenne egy rövid ideig a nyuszikra. Persze mehetett nyugodtan, és az is, akivel megy. Csak félre ne értse a dolgot, mert azért igen mérges tudok lenni, morogott az Eper. Már csak egy ház választotta el őket a helytől, mikor a srác befogta Rukia szemét.
- De Ichigo! Mégis mi a fenét…
- Pszt! Ne kiabálj! Mindjárt meglátod!
Azzal a lányt bevezette az épületbe.
- Helló Kurosaki!
- Hali! Merre vannak?
- Hátul. Áh, ő a barátnőd?
Ichigo gyilkos pillantást vetett rá. Ez az a bizonyos „Azonnal vond vissza, mielőtt még ki talállak nyírni” tekintet volt.
- Bocsi… gondolom az… unkatestvéred… vagy valami hasonló…
A páros elindult hátra, ahol az állatokat este tartotta a férfi az állatokat. Végül hátul megálltak, és Ichigo levette a kezét a lány szeméről
- Ichigo most már igazán elmondhatnád mi a francot… - amint meglátta, mi van előtte, elhallgatott. Egy fél percig csak nézett rájuk, majd felkiáltott: - Nyuszik!! Megfoghatom?
- Meg hát! ezért jöttünk ide!
A lány kiemelt egy fehér-fekete foltosat, megsimálta, majd a következőt, az is agyon-vissza dögönyözte, aztán a következőt, és így simogatta, szeretgette végig az egész bagázst.
- Ichigo!! Ugye hazavihetek egyet? –nézett könyörgő szemekkel.
- Nem.
- De miért?
- Egy a fater nem engedné, hanem megfogná, és megsütné. Tudod milyen! Mellé Yuzu elvinné plüssnek! Kon meg tudna kit szívatni! Érted?
Rukiának már sírásra állt a szája.
- De én nyuszit akarok!!
Ekkor belépett az otokonohito. Kezében egy hatalmas zacskót tartott.
- Szóval nyuszit akarsz? Gyere csak egy percre, Ichigo!
Az eper felállt, és kilépett a boltossal az ajtón. Az odanyomta neki a zacskót.
- A lányomnak már nem kell, hisz felnőtt. Azt mondta, majd adjam oda valakinek, ő már nem tud vele mit kezdeni. Ezt add annak a lánynak, ha nyulat akar!
Ichigo kivette a zacsiban lévőt. Egy hatalmas rózsaszín plüssnyúl volt. Majdnem akkora, mint maga Rukia! Egy közel másfél méteres plüssnyúl…
- Ilyet meg honnan szerzett?! Ez… ekkora nincs a világon!
- Nem mondom meg! – kacsintott a fickó, majd búcsút intett – ne felejtsétek el magatok után betenni az ajtót!
Ichigo elmosolyodott. Totál, mint a fater. Ha örömöt akar valakinek okozni, hasonlóan dilis módon, valami ostoba szöveggel teszi. Ezek vagy lelki társak, vagy csupáncsak egymástól tanulnak. Visszament a lán
- Hé, Rukia!
- Mi van?
- Tessék. Ezt a nyuszit hazaviheted!
A lány felugrott, és odament hozzá. Amit Ichigo odaadott neki, az…
- ÁÁÁÁÁÁ!!! DE ÉDES!!! – magához ölelte a nyulat – akkora mint én! És rózsaszín! És..és...és…
- És mennünk kell, Rukia. Köszönj el a nyulaidtól.
- Rendben! Pápá, nyuszikáim! – még egyszer végigsimogatta az összeset, majd Ichigoval együtt ismét kiléptek az éjszakába. Lassan sétáltak hazafelé. Egyszerre csak valami mozgolódásra lettek figyelmesek. Az egyik utcasarkon pár alak tűnt fel. Mikor közelebb értek, Ichigo tudta, baj van. Ezek…
- Ezek szoktak nekem jönni a hajam miatt. Nem hiszem, hogy kihagynák az alkalmat, de ne kezdeményezzünk.
Rukia bólintott. A tagok egyesével mentek el mellettük, nem tettek semmit. Ez nagyon nem jó, készülnek valamire, gondolta Ichigo. És igaza volt! Ugyanis az utolsó kikapta Rukia kezéből a nyulat, és a főnöknek dobta.
- Hé, az az enyém! - pattogott Rukia.
- Most már nem! Tökéletes lesz boxzsáknak! Neeem… ahhoz túl puha! A pitbullomnak kajának!
- Adjátok vissza Rukiának! - szólt közbe a helyettes halálisten is.
- Nézd csak, a kis répafejű tűpárna pattog! Félti a barátnőjét! - gúnyolódtak.
Rukia már tiszta ideg volt. Ökölbe szorította a kezét, és rájuk ordított.
- Adjátok vissza a nyuszimat! De most azonnal, vagy nagyon megjárjátok!
- Óh, valóban? Jaj de félek!
- Látom - vágta rá a nyuszimániás - mi is az a barna csík a hátad mögött?
- Hol? Mi? Mivan? - nézett körül maga mögött a bandavezér.
Ezt az ostobát. Egy ilyen régi trükknek bedőlni. Szánalmas, sóhajtott az eper.
- Látom beszartál! - élcelődött Rukia. - Szóval ha nem akarsz ezentúl pelenkát hordani… AZONNAL ADD IDE A NYUSZIMAT!!
- Te kis szuka… Ezt meg hogy merészelted? Na akkor lássuk, mit tudsz felhozni a védelmedre!
- Rendben, de utána ne nekem sírjatok! - vetette oda a szavakat nekik, mire azok támadópózt vetek fel. - Intézd el őket, Ichigo!
- MIVAN?! - kapta fel a vizet az eper.
- Ehh? Mivan, kislány?
- Tudod jól, Ichigo, ha én megyek nekik, még a végén megölöm őket, mert ha egy kicsi lélekenergiájú személyt támadok meg a mágiával, akkor az biztosan meghal. És ezek eléggé kicsivel rendelkeznek, ha nem tűnt fel nekik az a mögöttük álló hollow.
- Hogy mi? - kapta fel a fejét Ichigo.
- Csak poén volt.
- Ezért még számolunk! De most ezeket rendezem le! - Ichigo nekifutott, de a vezér előtt felfékezett, és orrba húzta. A nyulat kitépte a kezéből, és elkiáltotta magát: - FUTÁS!
- Utánuk! Ordított a bandavezér, és már indultak volna, mikor kitárult annak a háznak a kapuja, ami előtt voltak, és egy öreg nénike lépett ki rajta, seprűvel a kezében.
- Vandálok! Ilyenkor a hozzátok hasonló pisis kölyköknek az ágyban a helye cumival a szájban!
- Jaj, de nagynak érzi magát a néni! De most nem érünk rá önhöz hasonló aszott nyanyákkal foglalkozni, dolgunk van! - elindultak volna, de mindent kigáncsolta a seprűvel.
- Majd megtanuljátok, kit zargassatok éjszakákként! - Ezzel alaposan elfenekelte őket a seprűjével.
Ichigóék távolabbról ugyan, de szemtanúi voltak az esetnek, és nagyot mulattak rajta. Hazaérve a lány gyorsan betette a nyulat a szekrénybe.
- Mindent elpakoltál holnapra, Ichigo?
- Ja.
- Akkor segíthetsz nekem is! - vigyorodott el a lány.
- Rabszolgahajcsár! - nevette el magát az Eper, majd nekiláttak a lány bőröndét is megtölteni a szükséges holmikkal.