- Megjöttünk! - lépett be a két fiatal az ajtón. Az eper már a belépés előtt lelkiekben felkészült egy atyai támadásra. Meglepetésére nem történt semmi. Így tovább mentek. A konyhában találták meg a család tagjait, az asztalnál ülve.
- Ó, az én édes kisfiam és az aranyos kis Rukia-chan! - pattant fel tárt karokkal a helyéről, amint meglátta fiát, és már-már fogadott lányának számító Rukiát az ajtón.
- ÁÁÁ!! Ments az életed! - ordított Ichigo, és apjával a nyomában körbe-körbe futkosott a helységben. Persze itt, a Kurosaki-házban ez mindennapi volt. Nem is tudom, kicsit talán sajnálom szegény szomszédokat, hogy nap, mint nap át kell élniük egy ilyen traumát, mikor apuci kicsi fia hazaér az iskolából, és ő üdvözli otthonában. Na de végül Karin elégelte meg a dolgot. Mit tudjuk, ő nem a türelméről híres, szóval nem kell csodálkozni azon reakcióján, hogy kitette lábát nagyra becsült apukája elé. A gáncsolás következtében Isshin szó szerint pofára esett.
- Karin, kislányom! Miért tetted ezt hőn szeretett apáddal? -nézett rá könnyes szemekkel.
- Kussolj, Fater! Ne játszd az eszed, nem vagy már három éves! Nézd meg a fiadat, még ő is komolyabb, mint te! -mutatott a sarokban álló, ledöbbent répafejűre.
- Hé te! Mit értesz azon, hogy még én is?! Sokkal idősebb és komolyabb vagyok nálad, mellesleg kettőnk közül te, vagy akinek nem nőtt be a feje lágya! Egyébként is hogy van pofád…? - pattogott.
- Most is te dúlsz-fúlsz! Aztán ha emiatt agglegény maradsz, főhetsz a saját levedben, bátyuskám! - villantott rá egy diadalittas vigyort.
- Te kis…
- Hagyjátok már abba! -szólalt meg végre Yuzu is, igaz kicsit bátortalanul. - Apa, nem kéne valamit elmondanod Onee-channak és Rukia-channak?
- Mit is? -gondolkozott el-, ja persze! Ti ugye két nap múlva mentek a táborba?
- Igen. És? -morcoskodott továbbra is Ichigo.
- És egy hétre?
- Miért ilyen fontos ez, fater?!
- Igen, annyira! - szólt bele Rukia a bájcsevelybe.
- Csak mert akkor üres házra jöttök haza! Ugyanis három nap múlva elmegyünk két hétre a nagynénihez. Majdnem egy hétig kettesben lesztek! - mondta vigyorogva, különösen megnyomva a „kettesben” szót - Úgyhogy, Fiam, ne tegyetek olyat, amit nem kéne! Ha meg mégis...
- Pofa be! - rúgott bele apja arcába - már megint a perverz szövegeiddel jössz! Méghozzá semmilyen alapon!
- Ichigo, annak hogy „semmilyen alapon” nincs sok értelme! - oktatta ki Rukia - Inkább használd az „alaptalan” kifejezést!
- Ejnye a kis okoska! Ne merj felhúzni, te idióta, vagy alaposan pórul jársz!
- Inkább te, te ostoba! Nem véletlen, hogy ilyen választékosan fogalmazok, hiszen nemesi családból származom! -büszkélkedett.
- Nem elf… na mindegy inkább nem szólok. - sóhajtott. - Mentem pakolni a táborra! - intett, majd eltűnt a lépcsőfordulóban. Rukia utána nézett, kicsit szégyellte magát. Talán túlságosan bunkó voltam…, gondolta. Pedig nem ezt érdemelné, azok tán, hogy…
- Rukia-chan!! Nem vagy éhes? -kérdezte Isshin-papa.
- Öhm… nem! -vágta rá. - Megyek én is pakolni! -azzal a helyettes halálisten után ment. Az emeletre érve látta, hogy csukva van Ichigo ajtaja. Kopogott.
- Bejöhetek? - kérdezte.
- Tőlem aztán! - hallotta a flegma választ. Benyitott. A fiú ott ült az ágyon, és valamit olvasott.
- Figyelj…
-Hm?
- Sajnálom… sajnálom amit odalenn mondtam. Tényleg nagyon elszaladt velem a ló. De… eléggé… rossz napom volt, és…
- Rossz napod? Hogyan? Csak nem azért, amit én mondtam a suli előtt?
- Nem… nem azért. A Soulban történtek miatt. De nii-sama azt mondta, ne menjek vissza, nehogy bajba kerüljek.
- Miért? Mi történt? - ugrott fel azonnal a tüskeböki.
- Megtámadta őket egy csapat hollow. Állítólag sokan megsérültek, vagy eltűntek. Több halott is van. Bár eléggé érdekes azt mondani, hogy halott halálisten, nem?
- De… eléggé. - Ichigo kicsit elmerengett magában. Valahogy fel kellene vidítanom ezt az idióta Rukiát! Várjunk csak… Megvan! Tudom már, minek örülne!