~ Régi jó emlékek: A masszázs ~

Emlékszem. Emlékszem arra a napra, amikor újra találkoztunk. Akkor a nap épp oly kellemesen sütött, mint most. Te pedig fáradt voltál. A munkából jöttél haza, és leültél az ágyadra. Lehajtottad a fejed, és valamin elgondolkoztál. Én pedig a házatok előtt álltam. Eszembe jutottak a régi emlékek. Attól a naptól kezdve, amióta megismerkedtünk, és addig, amikor utoljára szétváltunk. A bátyám miatt történt, én pedig ez ellen semmit nem tehettem, csak követtem az ő utasításait. De jó pár év múlva sikerült elszöknöm. Miattad tettem. Látni akartalak, legalább még egyszer. Elmondani valami nagyon fontosat. És ezért álltam akkor ott. Miután végre összeszedtem a gondolataimat, erőt vettem magamon, és a régi módszerem szerint az ablakon keresztül akartam bejutni a házba. Azon az ablakon keresztül, ahol mindig a te szobádban kötöttem ki. És most is ez történt. Ahogy kinyitottam az ablakot, egyből rám pillantottál. Szemeidben az aggodalom látszódott. A kezed megremegett. Azt hitted, hogy soha többé nem láthatsz. De valahogy reménykedtél benne, hogy mégis. És jól sejtetted, így lett. Egyenlőre csak néztünk egymás szemébe. Egyikünk sem szólalt meg. Készültem leugrani a földre, miközben kimondtam a nevedet. De nem vettem észre, hogy van ott valami, és elestem benne. Néha mindig ugyanolyan ügyetlen vagyok, mint régen.
Odajöttél hozzám, és szólítottál. Egy kicsit megkönnyebbültél, mikor láttad, hogy elesek. Megnyugtatott téged, mert eszedbe jutottak a régi szép idők… és még aznap olyan masszázst adtál, amit soha nem felejtek el. Főleg az estét, mikor a testünk eggyé vált, és csak az érzelmeink irányítottak minket. Ugye emlékszel erre a napra... Ichigo?

„ - Rukia! Jól vagy? – futottál oda hozzám, miután ezeket a szavakat kiejtetted.
- Igen jól vagyok, nincs semmi bajom, csak elestem. – válaszoltam vissza, miközben fölhajtottam a fejemet, hogy még közelebbről is megcsodálhassalak. Nem sokat változtál, csak nőttél, és még férfiasabb lettél. De az idiótaságodat nem vesztetted el.
- Azt látom – mondtad, miközben sóhajtottál egyet. – Hogy lehettél ilyen béna, hogy elesel?
- Tessék?- háborodtam föl. – Még, hogy béna! Neked mindig föl kel húznod? Olyan idióta vagy, hogy az már fáj!
- Igen, béna vagy! Még a két éves unokabátyám is ügyesebben ér földet mint te!
- Te most gúnyolódsz velem? – kezdtem ideges lenni. – Egyébként, neked van unokabátyád?
- Nincsen, csak viccelődtem.
- Gondoltam – sóhajtottam. – Nem is te lennél, ha ezt nem csinálnád, Ichigo.
- Az igaz. – mosolyodtál el rajta, amitől az én arcomra is mosolyt varázsoltál. Föl akartam kelni, miközben egy nagy fájdalmat éreztem a hátamban. Fölkiáltottam.
- ÁÚÚ!
- Rukia, mi a baj, mid fáj? – kérdezted tőlem aggódóan.
- A hátam – nyögtem ki. – az nagyon.
Te elmosolyodtál, és így szóltál.
- Szeretnéd, ha megmasszíroználak?
- Igen, az jól esne. – mondtam, majd hason feküdtem az ágyon, és hagytam, hogy te tedd a dolgod. Nagyon jó érzés volt, a testem teljesen ellazult, és megnyugodtam. Mintha eddig is itt lettem volna meletted. Később megszólaltam.
- Ichigo, ez nagyon jó! Nem is tudtam, hogy ilyen jól masszírozól.
- Örülök, hogy tetszik! Mivel én egy masszőr vagyok, ezért tudok így.
- Masszőr vagy?- lepődtem meg. – Nem is tudtam.
- Hát igen. De emelet még orvos is vagyok, de nem nagyon szoktam ezt csinálni, csak ha a faternak kell segítenem.
- Értem.
- Izéé – nyögted ki. – És te hogy, hogy itt vagy? Byakuya elengedet, vagy mi?
- Én szöktem meg. Most már felnőtt nő vagyok, és úgy érzem már nincs beleszólása az életembe – mondtam lehajtott fejjel. – Én itt szeretnék lenni örökre, melletted. – kicsit elpirultam, miközben kimondtam. A te reakciód, pedig csak egy mosoly volt. Örültél, hogy ezt mondtam.
- És mi van Renjivel? – érdeklődtél. – Még mindig rád tapad?
- Ja, rám szokott, de én inkább kerülöm őt. Én őt csak egy barátnak tekintem, semmi többnek.
- Aha. – Te csak ennyit mondtál, és valahogy örültél is, hogy ezt hallod tőlem.
- Na és nálatok hogy megy az élet?
- Szokásosan – közölted nyugodtan. – Fater hülye mint mindig, vagyis még hülyébb lett. Yuzu, meg Karin már gimisek, szóval csak ennyi.
- Értem – mondtam. – Na és a többiek? Ishida, Chad, Orihime? – kérdeztem. – Hogy vannak?
- Ők is jól vannak. Ishida és Orihime meg összeházasodtak.
- Komoly? – lepődtem meg rajta. Erre nem gondoltam volna.
- Igen.
- Akkor biztosan boldogok.
- Azok. Majd ha akarod, holnap elnézhetünk hozzájuk.
- Rendben. – mondtam, majd mind a kettőnknek mosoly került az arcára. Aztán már nem szóltunk egymáshoz, hagytalak, hogy masszírozz tovább.

Pár perc múlva.
- Na, készen is vagyunk. – közölted velem. – Jól esett?
- Igen, nagyon jól, köszönöm.
- Szívesen.
A beszélgetésünket Kon törte meg. Épp a vécéből szabadult ki, mivel oda volt kötve. Nagyon büdös volt.
- Ichigo, te barom, hogy- fejezte be Kon, mert észrevett engem. – Nee-san! Te vagy az? Úgy hiányoztál. – Ezekkel a szavakkal köszöntött a régi jól ismert barátunk, majd szokás szerint, az ő által úgynevezett „mennybe” vetette volna magát, de én kitértem előle, és eltapostam.
- Nee-san! – ordított fel a plüssállat. – Mért teszed mindig ezt velem?
- Mert – rövid választ adtam neki, majd felsóhajtottam. – És látom, te semmit sem változtál Kon!
- Így gondolod? – nézett rám gyönyörű szemekkel.
- Igen.
- Ő csak egy púp a hátamon, mint mindig. Semmit sem ér. – Te megint húztad föl Kon idegeit. Ezt is szerettem benned.
- Ichigo, te seggfej ! – akadt ki. – Békén hagynál végre?
- Hát persze!- megfogtad őt, majd kihajítottad az ablakon. – Na ennyit rólad.
- Egyhamar nem fog visszajönni.
- Az biztos.
Egy ideig nem szóltunk egymáshoz. A csendet én törtem meg.
- Na és ezért a csodálatos masszírozásért mit kér uram? – kezdtem veled viccelődni. Régebben is ezt csináltam.
- Ugyan hölgyem, én aztán semmit – kezdtél belemenni a „játékomba”. – Egy barátnak ingyen.
- És akkor mért magáz, uram?
- Mert ön is ezt csinálja, hölgyem.
Egymás szemébe néztünk. Most már komolyan szólaltam meg.
- Na de Ichigo, tényleg. Mit kérsz érte?
- Mondom, hogy semmit!
- De!
- Nem!
- De!
És egy pár percig még a „Nem! de!” veszekedést folytattuk, utána te szólaltál meg.
- Hát legyen – sóhajtottál, majd fölkaptad a fejed. - Akkor ígérj meg nekem valamit!
- Bármit!
- Soha ne hagyj el engem! – ezt kérted, de én ezen egy cseppet sem lepődtem meg, hanem inkább örültem, hogy nem akarsz elveszíteni. Kezdtem úgy érezni, mintha szükséged lenne rám.
- Nyugi, nem megyek el. Ezt már magamtól is eldöntöttem.
- Ígéred?
- Ígérem! – nyújtottad oda a kisujjadat, mint a gyerekek szokták, mikor „szent a béke!” dolog van. Én pedig azt csináltam, amit ilyenkor szokás. Odanyújtottam a kisujjamat, majd erősen megszorítottuk. Miután elengedtük egymás ujját, megszólaltam.
- Na de ez még nem volt igazi kérés! – jelentettem ki. – Bármit kérhetsz, megteszem!
- Ó tényleg? – kezdted fölvenni a gúnyolódó jellemedet. – hmm.. Mi lenne, ha pucéran körbefutnád az utcát?
- Te normális vagy? – csattantam föl. - Kizárt!
- Nem tudom, hogy ki mondta az, hogy „bármit megteszek”.
- De én hittem abban, hogy nem fogsz ilyen perverz ötlethez folyamodni.
- Jól van, akkor – gondolkoztál el. – Megvan! De ezt már teljesítened kell!
- Rendben! – mondtam, majd te egyre jobban közeledtél hozzám. Lassacskán kezdted el kiejteni, azt a szót. Az arcodra egy kis pír került.
- Csókolj meg! – nyögted ki nagy nehezen.
- Biztosan ezt szeretnéd?
- Biztosan.
- Hát akkor legyen. – ezt mondtam ki utoljára, majd az ajkaink közeledtek egymáshoz. Szépen, lassan bevettük egymást az izzó förgetegbe. A nyelveddel próbáltál utat törni, amit engedtem. Mikorra már bejutottál, gyengéden csiklandoztad az enyémet, mire én visszacsókoltam. Olyan édes volt, akár a méz. Én átkaroltalak, ezzel mélyítettem a csókot. Te is viszonoztad ezt az ölelést, majd kezdett egyre vadabb lenni az egész. Annyira vágytunk egymásra, hogy észre se vettük, hogy már kicsit erősebb lett, mint ahogy kellene. Aztán egy kicsit visszafogtad magad, és egy pillanatra szétváltunk. Rajtam feküdtél, miközben gyengéden átkaroltál. Egymás szemébe néztünk, mintha kerestük volna benne valamit, talán, hogy mit érezhetünk. De aztán megtörted a csendet.
- Szeretlek, Rukia!
- Én is téged, Ichigo! – aztán újból megcsókoltuk egymást, egyre szenvedélyesebben. Már régóta vártuk ezeket a szavakat. Megnyugvást jelentett számunkra. Kezdett egyre hevesebb lenni a csók. Egy pillanatra szétváltunk, levegőért kapkodtunk. A fejemet ráhajtottam a mellkasodra, majd gyengéden megcsókoltad a homlokomat. Mindkettőnk szíve hevesen vert. Újra átkaroltál, és éreztem, hogy a rajtam lévő ruha kezd lejönni rólam. Te kezdted lehúzni rólam. Engedtem neked, hogy megfossz a ruháimtól, cserébe te is nekem, hogy én is segítsek ebben. Hamar levált rólunk az öltözék, most már csak egy-egy ruhadarab takarta kilétünket. Óvatosan megfogtad a derekamat, majd fölemelted. Lassacskán megtaláltad a melltartóm kapcsát, és nagy nehezen sikerült kigombolni. Most már az is lekerült rólam. Kicsit elpirultam, mert még nem voltam férfi közelében félmeztelenül. Már csak a fehér neműmet viseltem. Nyelveddel végigsimítottad testem minden részletét, amit csak tudtál. Mikorra leértél az alsó felemhez, kicsit megremegtem. Már csak egy karnyújtásra voltál a céltól. Lassan, gyengéden lehúztad rólam az utolsó ruhadarabot is. Most már meztelenül feküdtem melletted. Már semmi nem takarta el a nőiességemet. A szemeddel gyorsan végiglestél, hogy még hamarabb megcsodálhass engem. Ajkunk újra közeledett egymáshoz. Kezemmel a nyakadat körbefontam, így egyre élvezetesebb lett a csók. Hamarosan rólad is lekerült a fehérnemű. Most már te is felfedted előttem a kilétedet. Gyorsan végigpillantottam tested minden részletét. Szorosan átöleltük egymást, éreztem a tested forróságát. A fejedet a melleimre hajtottad, majd gyengéden elkezdtél ott nyalogatni. A testem megremegett, és az ajkaimba haraptam. Mikorra elváltál a keblemtől, a szám felé vetted az irányt. Ajkaink újból összeértek, ezzel azt akartad kifejezni, hogy nyugodjak le. Aztán egy kicsit még eljátszadoztunk egymás ajkaival, később már arra lettem figyelmes, hogy a férfiasságod gyönyöre a combjaim között volt. Kezdted elérni a testem kéjpontját. Itt egy kicsit megálltál.
- Most van az a pillanat, mikor meg kell állnom. – jelentetted ki. – Ha akarod, most azonnal abbahagyjuk. Nem fogom rád erőltetni az akaratomat. Nem kell továbbmennünk, ha nem akarod.
- Miket beszélsz te itt? – emeltem föl a hangomat. – Nem kell féltened, kibírom.
- Biztosan ezt akarod?
- Biztosan! – mondtam nyugodtan, mire te elmosolyodtál. Vettem egy nagy levegőt, és hagytam, hogy te irányíts. A lábaim közé csúsztál, és lassacskán kezdted elérni testem legérzékenyebb pontját, ami a gyönyörömet rejtette. Utat törtét magadnak, gyengéden, óvatosan mentél tovább, mire elérted a szűzhártyámat. Ekkor fölsikítottam. Gyorsan visszább mentél, és egy kicsit vártál a következő pillanatra, amikor újra bejuthatsz a számodra legcsodálatosabb dologba. Közbe csókkal próbáltál megnyugtatni. Újra próbálkoztál, szépen, óvatosan haladtál fölfelé. Most már csak szisszentettem egyet. Még egy kicsit meg voltam ijedve.
- Nyugi, csak lazíts egyet. Nem fog már fájni. – próbáltál nyugtatni, ami sikerült is. Bíztam benned, átkaroltalak, és engedtem, hogy folytassuk tovább. Megint megcsókoltál, és a lábaid közé feküdtem. Hamar utat törtél magadnak, és mentél fölfelé. Aztán már a testünk eggyé vált, és szét, majd megint eggyé, és megint szét. Ezt egy párszor még elismételtük. Boldogok voltunk, hogy újra egymásra találtunk, és most már tudjuk, hogy szeretjük egymást. Ez adott nekünk erőt a további életbe. Folytattuk tovább a szeretkezést, amitől még jobban éreztük magunkat. Pár óra múlva pedig egymás karja közt elaludtunk.”

Igen, így volt. Nem sokkal később összeházasodtunk, és két évvel utána pedig született egy gyerekünk. Aztán még két gyereknek adtunk életet. És boldogan éltünk tovább. Nekünk csak a szeretetre van szükségünk, ez ad nekünk erőt a további életbe. Ez többet jelent számunkra, mint bármi más.

~owari~