Első munkanap

Már reggel van. A nap már fent ragyog az égen, miközben emberek száza indul dolgozni, vagy csak egyszerűen megy valahová. Csak hogy, most történt egy kis változás az iskolában. Mert, hogy suli helyett dolgozniuk kell, így más felé vették az irányt. Oda, ahova mondták nekik. Így tette Ichigo és a nyúlimádó lány is. Lassan 8 óra, ott kéne lenniük, csak hogy a naracshajút ez hidegen hagyta. Még mindig nagyon fáradt volt, semmit nem tudott aludni.
Szemei majdnem leragadtak. Úgy ment, mint egy idióta, aki egy kissé berúgott. Ez a tény egy kicsit zavarta a pöttöm lányt. Zavarta? Nem kicsit, inkább nagyon. Legszívesebben jól föl lökte volna, mert idegesíti ez a viselkedése.
- Hallod….- szólalt meg Rukia, de válasz nem hangzott. 1 perc múlva újra hozzászólt.
- HALLOD?- még mindig nem figyelt a srác. A lány egyre mérgesebb lett.
- Na, most már elég! Te levegőnek nézel, vagy mi?
- Mi van már?! Nem látod, hogy nem tudok figyelni? Álmos vagyok. - válaszolta a répafejű.
- Vettem észre. De jó lenne, ha összeszedet magad, mert mindjárt elkésünk!
- Mért, már ennyi az idő?
- Jaja. 2 perc, és ott kel lenünk.
- Azt a k… - káromkodott volna a fiú, de inkább nem tette. Az előbb annyira elvolt a gondolataitól, hogy észre se vette, hogy előtte van egy tábla, így szépen le is fejelte azt.
Rukia, nem bírta ki, hogy ne röhögjön.
- Gratulálok Ichigo, ez nagyon szép volt!- gúnyolódott a lányka.
- Haha, nagyon vicces! Röhög a vakbelem, komolyan.
- Legalább már egy kicsit észhez tértél. Na de siessünk, mert elkésünk!
- Most, hogy mondod. – válaszolta Ichigo, majd megfogta Rukiát, és elkezdett futni.
- Hé, mit csinálsz?! Te perverz!! Azonnal tegyél le!- kiabált a nyúlimádó.
- Ne ordítsá má, tőled a halottak is felébrednek. És nem vagyok perverz. Miért, jobb ha Kon vitt volna?
- Hát…nem..
- Na ugye? Amúgy meg, én gyorsabb vagyok, mint te, így gondoltam, hogy így egyszerűbb lesz.
- Ok, értem. - Mondta Rukia, majd ezen Ichigo elmosolyodott.
Már 8 óra van, épp hogy odaértek.
- Na, itt vagyunk. – szólt a tüskeböki
- Ok, akkor csöngessünk be.- válaszolta a lány majd - Hé Ichigo, nem akarnál lerakni?
- Jaj, bocsi, elfelejtettem- a srác lerakta a feketehajút, egy kis pirulással az arcán.
Becsöngettek. Pár másodperc múlva kijött egy férfi.
- Sziasztok, fiatalok! Mi újság? – kérdezte az apa, aki közben hülye mozdulatokat végzett.
- Na de, drágám legyél kedvesebb!- szólt a felesége- Még a végén elmenekülnek!
- Istenem, ezek ketten lököttebbek mint az apám. – Mondta halkan Ichigo, nehogy meghalják.
- Na, igen. - Ezzel Rukia is egyet értett.
- Te nem véletlen, az a Kurosaki gyerek vagy?
- De! Miért?
- Jaj de jó! Apádat jól ismerem. Együtt jártunk egy osztályba.
- Értem, ennek örülök uram – válaszolta kedvetlenül a fiú. Közben a férfi épp a feleségével vitázott.
- Akkor nem is csodálom, hogy mért ilyen hülye – mondta a lánynak, aki erre bólintott.
- Na de, ne ácsorogjunk itt, gyertek be! – csalogatta be a férj a fiatalokat.
- Igen is, uram!
- Jaj, ne szólítsatok már uramnak, hívjatok csak Yoshizawa-nak.
- Rendben!
- Ő meg itt a feleségem, Ayumu, hívjátok csak úgy nyugodtan.
- Oké!
- Akkor bemutatom a gyerekeinket, akikre vigyáznotok kell. – mondta Ayumu.
- Ő itt Tsuji a legidősebb, 5 éves. Szintén 5, Izuki. És van egy kislányunk is, ő itt Michiyo. 1 éves, de még nem szobatiszta. És leírtam, hogy mit mikor kell csinálni. A hűtőn ki van rakva, majd azt nézzétek. És mindjárt gyorsan körbemutatom a házat.
- Oké!
- Ja és még valami.. holnap el kell utaznunk 2 napra, és akkor megkérnénk titeket, hogy aludjatok itt addig, mert nem tudunk kit megkérni, na meg egész hétre szól nektek ez a munka. Nem lenne gond?
- Hát kénytelenek vagyunk, el kell fogadnunk, mert hát ez is hozzátartozik a munkánkhoz. – sóhajtott egyet Ichigo.
- Ok, akkor ezt megbeszéltük fiatalok. És hogy is hívnak titeket?
- Én Ichigo vagyok.
- Én meg Rukia.
- Jaj eper.. de aranyos név.
- Nem vagyok eper!! – ordította dühösen a narancshajú
- Jó jó, csak vicceltem Nem akartalak megbántani. – vigyorgott egyet a nő. – Na de akkor gyertek, megmutatom a házat.
- Oké.
Ayumu mutatta is a helyiségeket. Az egyik szobánál megálltak.
- Majd itt fogtok aludni, ágyneműt ott a szekrénybe találtok. Sajnos csak kétszemélyes ágy van, így ágymás mellet lesztek. – mosolyodott el Ayumu.
Erre 2 két újdonsült bébiszitter arca vörös lett. „ Mi?? Ez komoly? Na, ne! Hogy fogom én ezt túlélni?” mondta magában a tüskeböki.
- Na gyertek, meddig akarjátok a falat bámulni?
- Jaj elnézést, megyünk is. - Adott választ Rukia, majd magával rángatta Ichigot is.
Most már a ház minden részét körbemutatta. Épp készülődtek el, mert kellett menniük a munkába.
- Akkor minden rendben van, jó munkát nektek. – szólt Ayumu. – Ja és tényleg, majd ha haza jövök, főzök 2 napra ebédet, hogy legyen mit ennetek.
- Oksi, értettük.
- Na, akkor mi mentünk! Sziasztok! Jók legyetek, ne csináljatok semmi rosszat!
- Igen, anyu értettük!- mondták a gyerekek.
- Viszlát!
Elmentek. A gyerekek felé fordultak.
- N, kölykök, mit akartok csinálni? – szólt oda Ichigo, próbált kedves lenni.
- Eper! Eperke! Eprecske! – gúnyolódott a nevével Tsuji, majd Izuki is ismételte.
- Nem vagyok eper!!! – ordított rájuk a tüskeböki.
- Ichigo, fogd vissza magad, nézd milyen aranyosak. – szólt rá Rukia. Mind a 2 fiú ártatlan szemekkel nézte a lányt.
- Na, akkor mit szeretnétek csinálni? – tette föl a kérdés a nyúlimádó.
- Tévézni!!
- Rendben, gyertek utánam.
- Igenis! – hangzott el a két 5 éves szájából, majd Ichigo felé kinyújtották a nyelvüket.
- Az anyátokat!! – Mérgelődött a narancshajú.
Elmentek Rukiával együtt tévézni. A tüskeböki meg csak egy helyben állt, még kicsit mérgesen, de mikor lenyugodott elgondolkozott valamin. Arról a napról, amit soha nem tud elfelejteni. Akkor mikor megismerkedett Rukiával, és az életét kockáztatta volna érte, pedig életében először látta. Gondolkozását az zavarta meg, mikor Rukia megkérte őt, hogy ügyeljen a fiúkra, mert ő addig gondoskodik a kislányról. Így is tett. Amíg Tsuji és Izuki a tévét bámulták, addig a narancshajú vett egy pillantást Rukiára, aki aranyosan dédelgette a kis Michiyot. A szeme ott maradt, hiába rángatta valamelyik rosszcsont gyerek, nem figyelt rá. Csak azt a gyönyörű lányt bámulta. Csodálta őt. El is pirult. Azon járt az esze, hogy, hogy megy ez így neki. Vele gúnyolódnak, ő rá meg úgy néznek, mint egy angyalra. Ennek egy oka van. A modora. Azon kéne változtatni, ha kedvesebb lenne, talán simán menne neki. A fiú ezen sokat elgondolkozott, mire Tsuji megszólalt.
- Elpirult! Elpirult!- kiáltotta, majd erre Ichigo egyből észhez tért.
- Te kis nyavalyás… Gyere csak ide… - mondta a répafejű, és elkezdte kergetni Tsujit. Rukia ezen elmosolyodott.
Eltelt a délelőtt, készülődnek ebédelni. A nyúlimádó lány terített, vette elő a kaját, stb. Ebben Ichigo is segített. Mikorra készen voltak neki is láttak ebédelni. Miközben ebédeltek, Rukia kicsit kérdezgette a gyerekeket.
- Egyébként a szüleitek mivel foglalkoznak?
- Üzletemberek. Holnap is üzleti dolog miatt utaznak el.- a Kérdésre Izuki válaszolt, aki jóval okosabb, mint Tsuji.
- Értem
- Gyakran mennek ilyen utakra, ezért mindig kell valakiknek vigyázniuk ránk, mivel minket nem vihetnek magunkkal. Az eddigiek közül mindegyik unalmas volt. 40 évnél fiatalabb nem is volt, csak öregebb, aki itt volt nálunk. Az utulsó egy 60 éves öreg nyanya volt, hálaistennek elment, mert nem bírtuk elviselni.- egészítette ki Tsuji, aki mintha azt mondaná, hogy nem is olyan hülye, mint aminek látszik.
- Aha, értem – mosolyodott el a nyúlimádó.
Több kérdés nem hangzott, mindenki nyugodtan ebédelt. Mikor már befejezték, a két egyidős fiú rohant be a szobába. Ichigo és Rukia, meg a kis Michiyo maradtak bent az ebédlőben. A feketehajú már indult volna mosogatni, de a narancshajú megálította.
- Majd én mosogatok, te foglalkozz Michiyoval.
- Oké – mondta rá Rukia, majd kezébe is vette a kislányt, és vitte is el, mert kellett pelenkáztatni. Egy ideig a tüskebökit senki nem zavarta meg, csak később vette észre, hogy Tsuji mellette áll.
- Mondjad, mit szeretnél? – kérdezett rá a narancshajú srác, próbált vele kedvesebb lenni, hátha így ő is kedvesebb lesz.
- Te figyelj! Ugye tetszik neked az a lány?
- Héé! Ezt honnan veszed? – próbálta letagadni a dolgot, nehogy ebből még gond legyen.
- Csak hogy, mikor őt bámultad… látszott rajtad, hogy többet érzel iránta, mint egy barát.
- Ő nekem csak egy egyszerű barát, semmi több – próbált mentegetőzni, de úgy látszott, hogy Tsuji ezt nem vette be.
- Én akkor sem hiszem el.
- Akkor ne hidd, ez az igazság.
- Persze, persze. - nézett gúnyosan a tüskebökire.- Én meg balerina vagyok az operában.
- Most te gúnyolódsz velem?
- Én aztán nem. Csak az igazat mondom.
- Te kis nyavalyás.
Épp készült megkergetni Tsujit, de belépett Rukia.
- Én kész vagyok!- szólt a lány. – Őő, ti mit csináltok?
- Ez a kis nyavalyás épp gúnyolódott velem.
- Valld be neki, hogy szereted!- ordította ezt Tsuji.
- Kuss!!!! – szólt a kissebikre rá Ichigo. Rukia egy kicsit elpirult. Közben a répafejű hosszú ideig kergette a kis Tsujit, aki állandóan csak őt piszkálta.
A délután gyorsan eltelt, hamarosan 7 óra, mindjárt itthon lesznek a szülők is. Mindenki rendet rakott, mivel szép nagy kupit csináltak a fiúk. Jobban mondva Tsuji és Ichigo. Izuki néhol beszállt, de inkább tévézett. Tíz perc múlva be is fejezték a takarítást, mindent a helyére raktak. A naracshajú egy kanapéban dőlt le. Úgy lihegett, mint egy szamár. Közben épp hazaért Yoshizawa és Ayumu. A szeretett szülőket gyerekölelés fogadta.
- Na, sziasztok, hogy viselkedtetek?
- Jók voltunk, anyu!! – ordította a két rosszcsont.
- Persze, persze… - suttogta Ichigo, de Rukia pofán csapta.
- Kuss, legyél már kedvesebb.. - szólt rá Rukia.
- Könnyű úgy, hogy téged nem piszkálnak.
- Ő… fiatalok… minden rendben?
- Igen,igen..!- adta a választ a feketehajú.
- Oké, rendben.. na de nektek hogy ment a munka?- kérdezte Ayumu
- Jobban nem is mehetett volna, Ayumu-san!- szólt vigyorogva a nyúlimádó.
- Már akinek! – sóhajtott egyet az Eperke.
- Na, annak örülök, Rukia, de úgy látom, ma még nem sikerült olyan jól.. mármint csak Ichigonak.- válaszolt az anyuka, mire a répafejű csak intett egyet, és folytatta a heverészést.
Pár percig csönd volt, majd Rukia megszólalt.
- Na, akkor mi szerintem megyünk.
- Rendben- mondta Ayumu- Ja, tényleg, itt van 500 jen fejenként mára… tegyétek el.
- Köszönjük! – válaszolt egyszerre a két fiatal, majd elfogadták a pénzt, és elköszöntek.
- Akkor, viszlát! Jóéjszakát nektek!- köszönt el Rukia.
- Köszi, nektek is. Sziasztok!- szólt az anyuka, majd a férje, Yoshizawa odaszólt Ichigonak.
- Hé, Ichigo, légyszíves add át üdvözletemet az apádnak.
- Oké, meglesz!- mondta a narancshajú, majd folytatták útjukat hazafelé.

Félúton a tüskeböki rákérdez Rukiára.
- Te, hogy éred el, hogy ilyen kedvesek legyenek veled?
- Hát, egyszerűen.. neked a modorodon kéne változtatnod.
- Igen, tudom.
- Akkor mért kérded?
- Csak kíváncsi voltam a te véleményedre is.
- Te ostoba, egyértelmű, hogy ez az oka, nem kell megkérdezned.
- Jól van, mindegy.
- Öm izé… mit mondott Tsuji, mit valljál be?- kérdezte Rukia.
- Miii?... Izé. Semmit, csak azt, hogy valljam be, hogy milyen szép a házuk. – hadarta el a fiú, nem akarta, hogy kiderüljön az igazság.
- Biztos?
- Száz százalék!
- Akkor ok. – mosolygott a lány, majd erre Ichigo csak sóhajtott egyet.
- Jaj, és még csak most jön a kezdete az egésznek, azok még fárasztóbbak lesznek, mint ez a mai nap. – nyögte ki a narancshajú. Hangjából érződött az a fáradság, ami 2 napja gyötri.
- Na, igen, de nekem nem.- gúnyolódott a lány.
- Hé, ez nem vicces.. Nem tehetek róla, hogy nem vagyok olyan kis tündibündike, mint te.
- Persze, persze… mondom, a modorodon változtass, és nem lesznek ilyen gondjaid.
- Tudom én is, okoska! Mondtam már!
- Akkor tedd is, ne csak mond!
- Na jól van, hagyjuk abba ezt! Túlfáradt vagyok ehhez.
- Rendben, nem szekállak.
- Én is úgy gondoltam!
- Mondtál valamit?
- Nem..semmit. – szólt Ichigo, majd egész úton csak veszekedtek, szokás szerint. Úgy látszik, még sem lesz hétköznapi dolog az, ami ezen a héten történni fog. De hőseink a maguk módján elvégzik ezt, humorral, érzelmekkel öntve.