2. rész: Szűk szekrény

Ichigo arra ébredt, hogy nincs egyedül. Eddig se fért el, de mostmár aztán végképp alig tudott megmozdulni a szekrényben. Ugyanis Rukia ott feküdt mellette, fejét Ichigo mellkasán nyugtatva, és békésen szunyókált. A srác pedig az éjszaka folyamán valahogy átkarolta a derekát...
Ichigo azt hitte, még mindig álmodik, hogy az egészet csak képzeli, de a lány ütemes ki és belégzését a mellkasán érezte.
"Végre hazajöttél..." gondolta magában, miközben elmosolyodott, miközben az alvó lányt figyelte."Te idióta..."
Csak most jött rá, hogy anélkül nem lenne képes kimászni a szekrényből, de még csak megmoccanni se, hogy azzal fel ne ébressze a lányt. Pedig kezdte zavarban érezni magát a jelenlegi pozícióban, olyannyira, hogy a szíve egyre hevesebben kezdett verni. Valószínűleg Rukia is hallotta, hogyan is kalapál odabenn a srác szíve, mert mocorogni kezdett, és lassan kinyitotta a szemét.
-I-Ichigo...
Az csak nézett rá.
-ICHIGO!!!!!- Rukiának leesett, hogy mi a helyzet, így egy erőteljes rúgással kipaterolta a srácot a szekrényből.
-MÉGIS MIÉRT NEM A SAJÁT ÁGYABAN ALSZOL?!- kérdezte a lány még mindig sokkos állapotban.
-SZABAD TUDNOM? HOL VOLTÁL?!- förmedt rá Ichigo.
-Előbb válaszolj arra, amit én kérdeztem!
-Már megbocsáss, de ez az én szobám, és ott alszom, ahol csak akarok! Ha a szekrényben, akkor a szekrényben!- húzta fel az orrát sértődötten Ichigo.
-Lehet, hogy ez a te szobád, de ez meg az én szekrényem!- azzal Rukia dühösen bevágta a szekrényajtót, hogy felöltözzön.
Ichigo csak meredt a szekrényre, aztán arra a kezére, amivel egy perccel azelőtt még a lány törékeny testét fogta át. Szinte még mindig Rukia bőrén érezte a tenyerét.
-De most tényleg: mit kerestél a szekrényben?- jött a kérdés bentről.
Ichigo felocsúdott.
-E-ez méh mindig az én szekrényem!- válaszolta zavartan.
Rukia kihúzta a szekrényajtót, és kiült a szekrény szélére. Lábait vidáman lógatta a föld felé.
-Ne süketelj Ichigo... beszélgessünk már komolyan...
-Azt hittem, hogy elraboltak, de aztán rájöttem, hogy ez egy marhaság, mert téged nem igazán lehet...
-Ichigo... a lényeget...- Rukia megköszörülte a torkát.
-Azt hittem, megint elmentél, és nem fogsz többet visszajönni! Most boldog vagy?!- vallotta be Ichigo, miközben érezte, hogy halvány pír ül ki az arcára.
-És ezért aludtál a szekrényben?- Rukia elmosolyodott.- Te idióta... soha többé nem fogok úgy elmenni, mint akkor egyszer... Felesleges emiatt aggódnod...
Csak nézték egymást. Rukia mosolygott, Ichigo meg totál zavarban volt, és ez ki is ült az arcára.
-Nem akarsz kimenni?! Én is fel akarok öltözni!- mondta végül.
-Dehogynem! Aztán csipkedd magad!- mondta a lány, és még mindig mosolygott, ahogy elhaladt Ichigo mellett.
-Nem tudom, kire kell folyton várni!- kiáltott még utána Ichigo.
Úgy tűnt, Rukiának aznap jó kedve van, és ez Ichigora is jó hatással volt.
Kár, hogy vannak, akik mesterien képesek a fájdalmat mosolyálarc mögé rejteni...

-Azt még mindig nem mondtad meg, hogy hol voltál tegnap...- jegyezte meg Ichigo iskolába menet.
-Majd később elmondom...
Úgy tűnt, Rukia nem nagyon akar beszélni róla.
-Hát legyen, nekem igazából teljesen mindegy, hogy mit csinálsz.- mondta a srác.
Ebben a pillanatban Rukia telefonja pittyegni kezdett. Ichigo a Shinigami Helyettesi jelvényére pillantott, de az semmit sem jelzett.
-Ezzel meg mi van? Elromlott?- húzta fel a szemöldökét.
-Ichigo, ezt én elintézem, menj csak nyugodtan.- mondta a lány.
-Ugyan már! Bízd csak rám! Seperc alatt elintézem!
-Menj csak, majd sietek utánad!
Próbálok udvarias lenni, és helyetted gürizni, erre ezt kapom?! Tudod mit?! Menj csak!- mondta Ichigo sértődötten.- Csak vigyázz, nehogy ottmaradj!
-Úgy ismersz, mint aki nem tud vigyázni magára?- nézett vissza a lány egy mosoly kíséretében, mielőtt eltűnt volna.
"Ez azért furcsa...." gondolta magában Ichigo "Egyáltalán nem érzem Hollow jelenlétét, de valami mást igen..."
Már érzett ilyesmit, de nem emlékezett rá, hogy mikor.
"Lehet, hogy utána kéne mennem?" merült fel benne a kérdés, de mielőtt döntő elhatározásra juthatott volna, a bizarr érzés, ahogy jött, úgy is ment, és a következő pillanatban Ichigo már nem is érzett semmit.
-Nah mindegy... az az idióta meg majd előkerül, ha végzett...- jegyezte meg, majd továbbindult.

-Nah jó! Mostmár véged van!- rontott be a szobájába Ichigo.- Mégis hol voltál, hogy ma sem voltál iskolában?!
Ichigo a falnak beszélt. Se Rukia, se üzenet, hogy mikor jön vissza, csak a mérhetetlen idegesség.
-A francba!- dobta le Ichigo a táskáját a földre, és ledőlt az ágyára.- Már megint hol vagy, he?- kérdezte, miközben a plafont figyelte.
Mostmár biztos volt benne, hogy valami nincs rendben.