Sötétedett. Az utcai lámpákat már felkapcsolták. A levegő fülledt volt, de a májusi szellő közelgő zápor illatát hordta magával.
Valaki futott, úgy mintha az élete múlott volna rajta. Ahogy szinte a végtelenségig gyorsított a tempón, egyre szaporábban kapkodta a levegőt. A valóságban már nem az elől menekült, aki üldözte, inkább a beismeréssel való találkozást akarta elkerülni.
Azt, hogy nem tudja, mégis mit kéne tennie...

1. rész: Rukia eltűnik!

-Hát te meg miért vágsz ilyen savanyú képet?- ült le az asztalhoz Ichigo egy tányér zabpehellyel.
-Savanyú? Képzelődsz.- legyintett Rukia.
-Ugyan már! Nem szoktál te ilyen lenni!
-Inkább egyél, jó?! Ha ennyit jártatod a szád, ahelyett, hogy tömnéd a fejed, még elkésünk az iskolából!- csattant fel Rukia, és felállt az asztaltól.
-Most meg mi bajod van, he?!- nézett utána a srác, de Rukia szóra sem méltatva faképnél hagyta.
Még hogy mi baja van...
Mintha azt olyan könnyű lenne elmagyarázni...
-Nők...- sóhajtott fel Ichigo, miközben a reggelijében turkált.- Még az étvágyamat is elvette a hisztijével...
-Talán haragszik rád valamiért!- jelent meg hirtelen az asztalon Kon.
-Hát te meg mit keresel itt?! Normális vagy?! Mi van, ha valaki meglát?!
Ichigo megragadta a plüssállatot, az pedig vad kapálózásba kezdett.
-Eressz már el! Nem mindegy, hogy mit csinálok itt?!
Erre Ichigo csak még erősebben szorította Kon-t.
-Fogd már be! És lehetőleg húzz felfelé záros határidőn belül!- azzal Ichigo a lépcső felé hajította a plüssoroszlánt, aki felkenődött a legközelebbi falra.
-Azt meg nem tudom, honnan veszed, hogy haragszik rám...- jegezte meg csak úgy mellékesen Ichigo, miközben ő is a lépcsőhöz sétált.- Kész vagy már, Rukia! A végén még miattad fogunk elkésni!- ordított fel az emeletre, de nem kapott választ.
-Mit csinál az az idióta ennyi ideig?!- morogta magában a helyettes halálisten, miközben felszedte az addigra a földön agonizáló Kon-t, és elindult vele az emeletre.
-Hé Rukia! Nem hallod?!- nyitott be a szobájába, de a lányt sehol se találta.
Az ablak azonban ki volt tárva, a függönyt vidáman fújdogálta a szellő.
-Úgy tűnik, nélküled ment el...- jegyezte meg Kon.- Mondtam, hogy baja van veled!
-Te csak fogd be!- Ichigo behajította Kon-t az íróasztalfiókba, és kulcsra zárta azt.- És mégegyszer le ne próbálj jönni a földszintre!
-Te szemééééééééééét...- hallatszott bentről elhalóan.
-Érdekelsz is te engem...- sóhajtott fel Ichigo, és bevágta maga után a szobaajtót.
Egy jóval fontosabb dolog foglalkoztatta...

-Kurosaki-kun, nem tudod, mi lehet Kuchiki-sannal?- szegezte neki a kérdést Inoue, amikor Ichigo belépett az osztályterembe.
-Mér? Nincs még itt?
-Nem, még nem érkezett meg... remélem nem esett baja...
-Ugyan már!- legyintett Ichigo.- Rukia nagylány, bármennyire sem nőtt olyan nagyra, tud magára vigyázni! Biztos csak valami dolga akadt.
Az egész kezdett egyre inkább úgy hangzani, mintha Ichigo nem is Orihime-t, inkább saját magát akarná megnyugtatni.
Volt már olyan, hogy Rukiának sürgősen a Soul Societybe kellett mennie, ezen nem is volt semmi aggódnivaló. De Ichigo úgy érezte, ezúttal valami más állhat Rukia eltűnésének hátterében.
"Reggel tiszta ideg volt, ráadásul szó nélkül lépett le, még üzenetet sem hagyott!" merengett el Ichigo, miközben a mellette lévő üres padra pillantott. "Hova a francba mentél... Rukia... "

-Nah jó, mostmár elég volt ebből!- csattant fel Ichigo, aki addig körbe-körbe mászkált a szobájában.- Megyek és megkeresem!
"Higgadj le, Ichigo! Biztos csak parancsot kapott!" szólalt meg egy kis hang a fejében. De ez nem nyugtatta meg.
-Ugyan már, Ichigo! Nee-san perceken belül haza fog érni!- mondta Kon.- Asszed képes lenne egy akkora marhával itt hagyni, mint te?! Nincs még olyan késő!
-Nézz az órára! Látod mennyi az idő?! Fél egy!
-És?!
-Hajnali fél egy, te fogyatékos! És még mindig nem ért haza!
-Szerintem túlspilázod...
-Túlspilázom?! Még szép, hogy túlspilázom! Mi van, ha elrabolták?!
Döbbent csend.
Ichigoban kezdett tudatosulni, mit is mondott.
Mi van, ha tényleg...
-Akkor kell lenni levélnek is, amit a túszejtők hagytak!- Kon kicsit beleélte magát a dologba, és bemászott minden fiókba, nyom után kutatva.
-Létezik, hogy...- Ichigo tekintete a szekrényre tévedt.- Ha van levél, annak ott kell lennie!
Maga se hitte el, hogy ennyire komolyan vesz egy nyelvbotlást.
Ichigo a következő pillanatban nekiesett a szekrénynek. Mielőtt azonban szétszedhette volna az egészet apró, piciny fadarabokra, megakadt a szeme valamin. A falra celluxszal egy fotót ragasztottak. Ők ketten voltak rajta.
-Hát ez meg?! Még mindig megvan neki?!
Amikor Rukia először látott fényképezőgépet, annak egy tucat borzalmas kép lett az eredménye. Szerencsére Rukia ámokfutása nem tartott sokáig, a terhelő bizonyítékokat pedig Ichigo "véletlen" beleejtette az apja iratmegsemmisítőjébe.
Úgy tűnik egy kivétellel...
Ichigo a matracon térdelt, és a képet nézte. Lassan elmosolyodott. Nem hitte volna, hogy Rukiának sikerült megmenteni egyet a fotókból, főleg mert tényleg rosszul sikerültek, és Ichigo az élete árán is el akarta tüntetni őket. Azon a bizonyos fotón Ichigo totál unott fejet vágott, Rukia azonban boldognak látszott. Talán mert szamárfület mutatott Ichigonak...
A srác csak most fogta fel, hogy hol van. Az a szekrény, amiben térdelt... Rukia szekrénye...
Rukia jelenléte szinte belengte a teret, az ágynemű pedig teljesen átvette az illatát. Ichigo ledöntötte a fejét a párnára. Rukia illata teljesen elbódította. Ahogy behunyta a szemét, már-már úgy érezte, a lány ott fekszik mellette.
-Miért csinálod ezt velem...- suttogta halkan, miközben mélyen beszívta a párna illatát.- Gyere haza... kérlek...
Ichigo-t lassan elnyomta az álom. Azt álmodta, hogy éjjel Rukia hazajött, és bemászott mellé a szekrénybe...