A zenekar

A Kurosaki család garázsa nem volt kifejezetten nagy, ám arra pont elegendőnek bizonyult, hogy elférjen benne Ichigo motorja, valamint a banda hangszerei. Belépve Rukia lábai hirtelen felindulásból gyökeret eresztettek. Eddig Byakuya jóvoltából csak olyan zenekarokhoz volt szerencséje, amik maximum három főből álltak. Ebben a szűkös tárolóban azonban Ichigón kívül öten várták a kezdést, mindenki a saját hangszerét próbálgatva. Volt ott egy magas, vörös hajú srác, akinek az arcát furcsa tetoválások borították, és unalmában a falon dobolt a készlet helyett. Akadt egy szokatlanul alacsony fiú, hófehér hajjal -talán csak festette -, és metsző pillantású zöld szemekkel. Ő egy szintetizátoron ütögette a hangokat, mint aki éppen skálázik. A nagymellű, vörösesbarna hajú lányt látásból már ismerte, hiszen ő is az osztályukba járt. Orihimének hívják, vagy valami ilyesmi. Most éppen egy dobozon ücsörgött, és halkan dúdolgatott. Rukia figyelmét azonban nem kerülhette el, hogy az osztálytársnőjük Ichigo láttán a füle hegyéig elvörösödött. Szerelmes lenne Ichigóba? Elég valószínű. Ahogy ez eszébe jutott, érezte, amint egy furcsa érzés árasztja el a lelkét: az a bizonyos zöldszemű féltékenység. Gyorsan elhessegette ebbéli gondolatait, és inkább a többieket igyekezett szemügyre venni. Látott még egy, nagyjából huszonegynehány évesnek tűnő srácot, aki kopaszra borotvált fejével, és kifestett szemével elég különös látványt nyújtott. Az ő hangszere szemmel láthatóan az elektronikus gitár volt. Számára a legérdekesebb mégis az egyik sarokban üldögélő, harminc év körüli férfi volt, aki hatalmas tüskékké zselézett hajával, szemfedőjével, és bőrszerkóival igyekezett fiatalosan festeni, bár a röhejes jelző talán jobban illett rá. Mégis, ahogy ott ült és ütögette - a saját méretei mellett eltörpülő - tam-tam dobját, látszott, hogy ő is a társaság szerves részét képezi.
- Ichigo! -szólalt meg végre a vöröske - Jó, hogy befutottál, öregem! Amúgy ki az a bige melletted? Egész jól néz ki.
- Kussolj, Renji! Ő nem egy "biger", ahogyan fogalmaztál, hanem Kuchiki Rukia.
A várt hatás nem maradt el: a banda többi tagja egy emberként fordult feléjük, és látványosan végigmérték a lányt, aki ettől kapásból zavarba jött, és legszívesebben elbújt volna Ichigo háta mögé. Mindenki arcán látszott, hogy miféle kérdések foglalkoztatják őket, ám, hogy ezeknek elejét vegye, felemelte a kezét, jelezve, később mindent megbeszélnek. Így aztán senki sem kérdezett semmit.
- Nos, Rukia - kezdte Ichigo. -, ők itt Renji, Toushiro, Orihime -az osztálytársunk- Ikkaku, és Kenpachi -mutatta be a tagokat, akik üdvözlésképpen biccentettek felé.
- Kezdjük már el Ich-nii!- tört ki a Toushiro névre hallgató fiúból - Egy óra múlva haza kell mennem.
- Értettem. Helyezd magad kényelembe - fordult a még mindig tétován ácsorgó Rukiához, és az egyik hellyel-közzel ép fotelra mutatott. Miután a lány engedelmesen helyet foglalt, Ichigo felkapta a falnak támasztott basszusgitárt, és a többiekre nézett.
- Mivel kezdjünk?
- Mondjuk a Miért pont én? Bemelegítésnek jó lesz- vélte Ikkaku.
- Rendben- bólintott, - Akkor egy, két hár...!
Észre sem vették, hogy időközben Rukia a szoknyája zsebéből elővett egy picike diktafont, ami most az ölében pihenve vette fel a próbát. Meg volt róla győződve, hogy Orihime lehet az énekes, így aztán valóságos sokként hatott rá, amikor a narancssárga hajú fiú énekelni kezdett, az énekesnek tippelt lány pedig csak vokálozott alá. S mindezek ellenére, a zene nem is volt rossz. A sok különböző hangszer okozta kavalkád pedig valahogy kiemelte a fiú hangjának dallamát. Amikor befejezte, Ichigo megjegyezte:
- Egy kicsit át kellene hangolni, nem?
- De igen - értett egyet Renji.-meg aztán valahol be is lehetne lassítani, hogy Kenapchi is több szerephez jusson.
- Kösz, haver -hálálkodott a férfi.
- Nem tesz semmit.
- Oké, emberek, akkor fussunk neki még egyszer -adta ki az utasítást a garázstulaj, és megint rákezdtek.
Az elkövetkező óra azzal telt, hogy addig-addig igazították, javítgatták a dalt, amíg meg nem elégedtek vele.
- Srácok, nekem mennem kell -pillantott a karórájára Toushiro- Anyám már így is meg fog ölni.
- Jól van, mára befejeztük. Ki, mikor ér rá legközelebb?
- Nekem csak a péntek jó - jelentkezett az óriás. - Az asszony meghívta az egész rokonságot egy családi bonanzabanzájra...
Mivel a bandatagok ismerték Yachirut - a még Rukiánál is pöttömebb asszony gyakran látta őket vendégül, ha ideje megengedte -, így egy rossz szó nélkül fogadták el az érvelést.
- Valakinek nem jó a péntek délután?
Egy ember se tette fel a kezét.
- Akkor ezt megbeszéltük - azzal útjára bocsátotta a társaságot. Éppen a mozdítható hangszereket tette a helyére, amikor Orihime odalépett hozzá.
- Valami baj van, Inoue?
- Beszélhetnénk négyszemközt?- sandított hátra Rukiára, aki azonnal vette a lapot, felpattant a fotelból, és kisietett a garázsból. Odakint megállt hallgatózni, ám mivel semmi értelmest nem sikerült kibogarásznia a beszélgetésből, inkább hazament. Kezében pedig mindvégig ott volt a diktafon.
- Tehát, miről van szó? - kérdezte Ichigo, miután egyedül maradtak.
- Nos, az az igazság, hogy...- motyogta Orihime.
- Hm?
- Hogy... Nagyon tetszel nekem, Ichigo... Már két éve. Fogalmazhatnánk úgyis, hogy beléd vagyok esve.
Tessék, kimondta. Pontosan úgy, ahogy Tatsuki tanácsolta. A fiú viszont meglepettségében köpni-nyelni nem tudott, így beletelt némi időbe, mire megtalálta a saját hangját. Sok mindenre számított, de erre még élete utolsó másodpercében sem gondolt volna.
- Nézd, Orihime - sóhajtott - Nagyon kedves lány vagy, kedvellek is, mint egy barátot, de sajnos, nem vagyok beléd szerelmes. Egy másik lányt szeretek úgy, ahogyan te engem. Sajnálom.
- Ugyan, nem probléma, hiszen az ilyesmi másokkal is megesik, nem? - látszólag igyekezett félvállról venni a dolgot, noha legbelül valósággal ordított.
- Én tényleg sajnálom...
- Semmi baj - tette a fiú vállára a kezét -Sok sikert azzal a másik lánnyal.
Mielőtt bármit is felelhetett volna, Orihime sarkon fordult, és kiszaladt a garázsból. Ichigo pedig meglepetten bámult utána.

Ichigo hosszú percekig állt még a kissé agyonhasznált garázsban, és dermedten figyelte azt a pontot, ahol nem sokkal korábban még Orihime állt. Valahol a lelke mélyén tényleg nagyon sajnálta, hogy ennyire megbántotta a lányt, hiszen nem állt szándékában. Ugyanakkor a saját érzelmeit sem lett volna értelme letagadni, így aztán maradt az őszinteség. Most, hogy így belegondolt, valamire rá kellett ébrednie: alig két nap alatt elég sokan rájöttek, mit gondol Rukiáról. Elsőként Keigo, majd Ishida, végül pedig Tatsuki világosította fel ezzel kapcsolatban. Hihetetlen, nem? A barátai jobban ismerik, mint ő saját magát. Előfordul az ilyesmir... Igyekezett kitisztítani a fejét, majd kilépett a garázsból. Nem kis megdöbbenésére, Rukia a falat támasztotta, s közben elmerengve figyelte az égboltot.
- Te meg mit keresel itt?- kérdezte, miközben megállt a lány mellett.
- Ichigo! Megijesztettél! -kapott a szívéhez. Vagy nagyon jó színésznő volt, esetleg tényleg megijedt. Nemigen tudta eldönteni.
- Bocs, nem volt szándékos... De, most komolyan, hogy-hogy itt vagy? Azt hittem, már régen hazamentél.
- Így is van. Voltam otthon is, de aztán visszajöttem ide. Remélem, nem probléma.
Nem hazudott, összesen annyi ideig volt otthon, míg letette a diktafont a szobájában, és már szaladt is vissza. Maga sem igazán értette, miért, de Ichigóval akart lenni. Lehet, hogy csak amiatt mert ez a fiú beszélt olyan szinten az ő nyelvén, hogy könnyen szót tudjanak érteni, de az is elképzelhető, hogy valami egészen más miatt... Ugyanakkor ehhez a legpraktikusabb ürügyet fundálta ki, ami ráadásul még igaz is volt.
- Miért?
- Szeretnék ezt-azt kérdezni a bandáról, már, ha lehetséges.
- Gondnak nem gond, csak ezt nem itt kellene megbeszélnünk. Menjünk inkább sétálni, közben elmondom - intett az egyik irányba.
- Rendben, menjünk. Legalább megismerem a környéket.
- Mondasz valamit - nevetett, s rövidesen már a csendes utcákon sétáltak.
- Mit szeretnél, kivel kezdjem?
- Haladjunk abban a sorendben, ahogy bemutattad őket - tanácsolt Rukia.
- Akkor az első delikvens ezek szerint Renji. Vele, ha jól sejtem, gyakran fogsz találkozni, mivel egy évfolyamba járunk.
- Értem... Régóta dobol?
- Nem hiszem. Körülbelül akkor kezdte, amikor összeálltunk zenélni, vagy annál valamivel hamarabb. Szóval, nagyjából két éve.
- Ahhoz képest elég ügyes - lepődött meg.
- Tudom, engem is meglepett, de köztünk legyen szólva, nála az ilyesmi mindig az iskola rovására megy.
- Ez sok mindent megmagyaráz, például a szegényes szókincsét.
- Igaz, de ettől még rendes srác. Nem egyszer húzott már ki a pácból. Persze, egy külső szemlélő legtöbbször csak azt látja, hogy az esetek túlnyomó többségében vérre menő verekedéseket és veszekedéseket produkálunk, igazából jóban vagyunk. Olyan, mintha a testvérem lenne.
- És a többiek? - érdeklődött.
- Toushiro, mint gondolom, te is észrevetetted, a legfiatalabb közöttünk. A húgaimmal jár egy osztályba, most tizennégy éves. Egészen kis kora óta zongorázik, ezért már-már profi billentyűsnek számít.
- Nem lep meg...
- Orihimét szerintem nem kell különösebben bemutatnom, róla azt érdemes tudni, hogy pár éve elvesztette a bátyját egy balesetben. Azóta egyedül él. Voltaképpen Tatsuki családja látja el ehető étellel.
- Ő az az agresszív lány, igaz?
- Nem kifejezetten agresszív, mindössze nagyon szereti Orihimét, és ezért igyekszik őt mindentől megvédeni. Ehhez pedig kapóra jön a karate tudása.
- Logikusan hangzik. Az anyatigris - jutott Rukia eszébe.
- Így is lehet fogalmazni. Eredetileg'Himét szántuk énekesnek, de ő csak a vokál szerepét volt hajlandó elvállani.
Azt hiszem, tudom, miért, jegyezte meg gondolatban, de nem mondta ki hangosan, hanem hagyta, hogy Ichigo folytassa:
- Ikkaku az egyik rangidős a társaságban, most másodéves a Karakura Egyetemen, ha jól emlékszem, vallástörténészetet tanul... Vagy valami ilyesmit. Lehet, hogy teológiát.
- Emellett pedig egy rockbandában játszik, érdekes párosítás.
- Tény. Senki sem nézné ki belőle, hogy vallásos, de ő már csak ilyen. Csupa meglepetés. Ja, igen, és fantasztikus humorérzéke van, mellette nem tudsz szomorú lenni.
- És a tüskeböki?
- Kenpachi? Ő és Yachiru a keresztszüleim -felelte egyszerűen, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Számára minden bizonnyal az volt, ám Rukának már nem annyira.
- Komolyan? -cövekelt le a járda közepén.
- Igen. Nem kell ezen ennyire kiakadni. Tudod, amikor az édesanyám meghalt, és apa az első egy-két hónapban nagyon maga alatt volt, ők vigyáztak ránk helyette.
A lánynak feltűnt, hogy ez volt az első alkalom, amikor Ichigo apát mondott fater helyett. Ugyanakkor jobbnak látta ezt nem szóvá tenni.
- Nem is tudtam, hogy meghalt az anyukád... Részvétem.
- Már tíz éve történt, szóval mindannyian megbékéltünk ezzel - sóhajtott.
- De mit keres egy ilyen bandában?
- Ez neki is, és nekünk is csak puszta szórakozás, bár gyakran lehet rajta látni, hogy valahol szeretné, ha ezt komolyan űzhetnénk.
- Mit ne mondjak, elég különc egy társaság vagytok.
- Ezt mások is mondták már, de minket nem zavar különösebben. Na, gyere - indult tovább.
- Hová megyünk tulajdonképpen?
- Majd meglátod.